Restellem bevallani, de külföldi utazásaimról általában hűtőmágnest is hozok haza – emlékként. Segít felidézni az elménkben meg a szívünkben elraktározott emlékeket. Velencéből mi mást, mint gondolát meg maszkot ábrázoló mágnest hoztunk, az első arra emlékeztet, hogy úszni nem tudó szerencsétlenként rettegve vártam a gondolaút végét a nem túl illatos vizű csatornákon, s közben azt számolgattam, hogy hány sört meg hány pohár grappát adtak volna azért a bankóért, amit a gondolásnak a markába nyomtunk… Ráadásul – a gyerekek nagy csalódására – a matrózblúzos fiatalember nem énekelt, viszonylag csendben terelgette a feketére lakkozott, ingatag vízi járművet. A másik velencei hűtőmágnes egy hagyományos – legalábbis annak mondott velencei karneváli maszkot ábrázol. Maszkot készítő műhelyben és maszkot árusító boltban jártunk, tetszettek is a látottak, de sajnálattal állapítottuk meg, hogy nem a kelet-európai turista zsebéhez szabták azok árát, így dönteni kellett, hogy vagy maszk, vagy gondola. S gondolkodás nélkül a gondolára esett a választás, ugyanis maszkurák nálunk is vannak, gondola viszont annál kevesebb…
Még két hét van a farsang végéig, a nagyböjt beálltáig, így javában zajlanak a farsangi rendezvények, bálok. Minap is bálban voltunk, remekül szórakoztunk az unitárius nőszövetség farsangi bálján, ahová közeli ismerőseink hívtak meg. Volt ott zene, tánc, némi koccintás, az asztaltársak egymást kínálták az otthonról hozott finomságokból. De nemcsak a kisközösségek – egyházi, vagy szakmai szervezetek, szülői közösségek, civilek szerveznek farsangi mulatságot, hanem a néphagyományok éltetése és továbbadása felelősségével felruházott intézmények is; így a Hargita Megyei Kulturális Központ immár harmincegyedik alkalommal szervezi meg farsangbúcsúztató rendezvényét, amelyre a megye valamennyi, farsangi szokásokat éltető hagyományőrző csoportját vagy adhoc összeverődött, alkalmi közösségét meghívták. Idén Csobotfalva látja vendégül a nagy dínomdánomot, mulatságot. A szervezők tájékoztatása szerint idén Udvarhelyszékről Alsósófalva és Szentegyháza, Alcsíkról Menaság, Csíkszentkirály és Csíkszentsimon, Felcsíkról Borzsova, Csicsó, Csíkszentdomokos és Csobotfalva, a Gyergyói-medencéből Ditró, Remete és Szárhegy, a Kászonokból pedig Kászonaltíz hagyományőrzői hozzák el térségük farsangtemetési szokását.
Nem véletlen a helyszínválasztás, ugyanis a Csíksomlyóval összenőtt Csobotfalva – s ma mindkettő Csíkszereda része – az az egyik hely, ahol egy lelkes tanár, eleget téve a pedagógusi hivatásnak, felkutatta a helyi farsangtemetési szokásokat, rekonstruálta, újratanította és nem színpadi produkcióként, hanem élő szokásként honosította meg újra a faluban. S nemcsak ott, hanem a moldvai csángómagyar falvakba is megjárják magukat, ünnepet lopva a szürke hétköznapokba. Ráadásul az Antal Imre tanár által verbuvált csapat divatot teremtett, példájukat Borzsovában és Csicsóban is követték, immár ott is élik a farsangi hagyományt.
Nem titkolt szándéka a szervezőknek, hogy a hagyomány őrzésén és továbbadásán túl a térség turisztikai potenciáljának a növelését is szolgálja a rendezvény, reményeik szerint ilyenkor sok idegen is megfordul a környéken. Olyannak szánják kicsiben – nos, egészen kicsiben, icurka-picurkában – mint a velencei vagy riói karnevált.
Eddigi tapasztalataim szerint nem lett túl nagy a látványosság, nem haraptak rá oly mértékben a turisták, hogy megjelenjenek a bóvliárusok is a környékükön és ördögollót, kecskés maszkurát, cserépfejű bikát, meredező szemérmű Illést, lángoló szalmabábút ábrázoló hűtőmágnest kínáljanak a magamfajta, kétes ízlésű turistáknak. Bár restellem bevallani, még kerítenék számára helyet a hűtőajtón…