Jönnek a hírek és az álhírek. És egyre irracionálisabbak. Mondják, növekszik a nyomor a világban és a bizonytalanság. Nem csoda, ha a hírterjesztő újságírók presztízse is apadóban. Igaz, ehhez hozzájárulnak egyes zsurnaliszták is.
Azok, akik elfogadják, hogy az újságírás aktivizmussá válik egy olyan világban, amelyben az újságíróknak harcolniuk kell a tényekért. Pedig semmi nem lehetséges tények nélkül. Egy tények nélküli világban nincs igazság, és nincs bizalom.
Az újságírás aktivizmussá válik egy olyan világban, ahol a tényeket megkérdőjelezik, ahol a legnagyobb hírmegosztó gyűlölettel tarkított hazugságok terjesztését helyezi előtérbe, és gyorsabban és messzebbre terjeszti el őket, mint a tényeket.
Egy Churchillnek tulajdonított mondás szerint „a hazugság már félig megkerülte a világot, amikor az igazság még csak a nadrágját húzza.” Fokozottan igaz ez az internet és főképp a közösségi média korában. Egy 11 éves időszakot felölelő kutatás szerint a Twitteren 70%-kal valószínűbben küldték tovább az álhíreket, mint az igazakat. Az elmúlt években számos eszközt fejlesztettek a tényellenőrzés meggyorsítására, ám miközben ezek nagyon fontosak és valóban segítik az újságírók munkáját, be kell látni, hogy az igaz és hamis hírek közötti versenyt nem lehet megnyerni gyorsasági alapon.
Még nehezebb a dolga a romániai újságírónak eligazodni a hírek világában, itt az illetékes hatóságoktól származó információkról is kiderül, hogy álhírek. Mert a hatóság közben meggondolta magát.
Ilyenkor az újságíró helyesbít, dühöng, szégyelli magát, összeszorítja a fogát, és tovább dolgozik, nem is remélve, hogy többé nem publikál olyan hírt, ami valós információ volt, amikor a szerkesztőségbe megérkezett, ám közzétételéig kétes értékűvé vált.
Az újságíró részleges hitelvesztését eltűri, reméli, hogy olvasói, kik ismerik régről, elhiszik, hogy nem terjeszt álhíreket, csak – mert nem tehet másként – hiteles forrásnak tekinti a hatóságok közleményét.
Amit viszont nem tűrhet el, az a kirohanás, az a sértés, ami a Politikus részéről éri. Hisz nem vált aktivistává, csupán a tényekhez ragaszkodott, csupán azt írta le, hogy az illetékes hatóságok elrendelték.
Leírtam már jobb időkben is: mi, erdélyi magyar újságírók és ők, erdélyi magyar politikusok egy csónakban evezünk. Az aktivizmus mindannyiunk számára rossz, a tények beismerése mindannyiunk számára fontos. Ha így húzzuk, egy irányba az evezőt, haladunk. Ha ellenkező irányba lapátolunk, keringünk egy helyben.
Az újságírószakmának vannak válaszai az álhírproblémára, de ezek csak akkor fognak jól működni, ha a közönség is felülvizsgálja a saját hírfogyasztási szokásait: vajon mennyire választja meg tudatosan a forrásait és mennyiben hajlandó a saját világnézetének ellentmondó információk befogadására is?