Korodi Levente, türkösi evangélikus lelkész hirdet igét.
Continue Reading

Több mint kétezer ember halt meg eddig az újabb kongói ebolajárványban, és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint a járvány könnyen minden idők legtöbb halálos áldozatát követelő ebolajárványává válhat.
Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója szerint a jelenlegi terjedési ütem mellett a járvány meghaladhatja a 2014 és 2016 közötti nyugat-afrikai járvány halálos áldozatainak számát. Akkor több mint 11 ezren haltak meg. A Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részén tomboló járványban néhány hónap alatt több mint 4300 fertőzést igazoltak, és több mint kétezren vesztették életüket. A járványt hivatalosan májusban jelentették be, de a hatóságok szerint már februárban megjelenhetett. A mostani járványt egy ritka ebolavírus-variáns okozza, amely ellen jelenleg nincs sem oltóanyag, sem célzott kezelés.
" ["post_title"]=> string(24) "Ebolajárvány Kongóban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(21) "ebolajarvany-kongoban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-08-13 15:09:50" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-08-13 12:09:50" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(63) "https://www.bukarestiradio.ro/2026/08/13/ebolajarvany-kongoban/" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3573 (24) { ["ID"]=> int(466658) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-08-13 15:05:15" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-08-13 12:05:15" ["post_content"]=> string(1144) "Több embert őrizetbe vettek Marokkóban, mert a hatóságok szerint újabb tömeges határsértésre buzdítottak a közösségi médiában a spanyol fennhatóság alatt álló Ceuta és Melilla területére.
A marokkói belügyminisztérium szerint névtelen bejegyzésekben augusztus 15-re szerveztek újabb tömeges behatolást. A hatóságok veszélyesnek és félrevezetőnek minősítették a felhívásokat, és közölték: a marokkói jog szerint büntethető az illegális határátlépésre való felbujtás. A minisztérium szerint minden szükséges intézkedést megtettek az újabb határsértések megakadályozására, és jogi lépéseket helyeztek kilátásba azokkal szemben is, akik az interneten terjesztik a felhívásokat. A spanyol adatok szerint július végén mintegy 80 ezren jutottak be illegálisan Ceutába, a marokkói hatóságok azonban körülbelül 40 ezer migránsról beszélnek. A tömeges érkezések során 83 ember vesztette életét.
" ["post_title"]=> string(22) "Keresik a bűnösöket" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(19) "keresik-a-bunosoket" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-08-13 15:05:15" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-08-13 12:05:15" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(61) "https://www.bukarestiradio.ro/2026/08/13/keresik-a-bunosoket/" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3574 (24) { ["ID"]=> int(466655) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2026-08-13 15:00:58" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-08-13 12:00:58" ["post_content"]=> string(766) "Augusztus 16-án, vasárnap „Tárt kapukkal” jelmondattal hivatalosan is megnyílik a 17. Kolozsvári Magyar Napok.
Erdély legnagyobb kulturális fesztiválja több száz programmal, köztük kiállításokkal, színházi előadásokkal és koncertekkel várja a látogatókat. Szombaton délután a Bánffy-palota udvarán mutatják be a szerzők jelenlétében a Kincses Kolozsvár Kalendárium legújabb kiadását. A rendezvénysorozat alatt az idén tavasszal átadott Kolozsvári Magyar Szalon is kiemelt közösségi térként működik majd. A nagyszínpad idei kiemelt fellépői között lesz a ValMar és a Heaven Street Seven és sokan mások.
" ["post_title"]=> string(27) "17.Kolozsvári Magyar Napok" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(26) "17-kolozsvari-magyar-napok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-08-13 15:00:58" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-08-13 12:00:58" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(68) "https://www.bukarestiradio.ro/2026/08/13/17-kolozsvari-magyar-napok/" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3523 (24) { ["ID"]=> int(466654) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-08-13 14:59:06" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-08-13 11:59:06" ["post_content"]=> string(1942) "
A Tanügyminisztérium csütörtökön közvitára bocsátotta a 2027-es Országos Képességfelmérő Vizsga (Evaluarea Națională) és az érettségi megszervezésére és lebonyolítására vonatkozó keretmódszertan-tervezeteket.
A minisztérium közleménye szerint mindkét vizsga esetében a legfőbb módosítások az írásbeli dolgozatok javítási folyamatának pontosabbá tételét célozzák. A nyolcadikosok képességfelmérő vizsgáján amennyiben a két javítótanár által adott jegy közötti különbség meghaladja az 1 pontot román nyelv és irodalomból, illetve anyanyelvből, vagy a 0,50 pontot matematikából, a rendszer automatikusan értesíti őket a pontszámok újraszámolására. Ez egy új lépés az elsődleges javítási folyamatban. Ha a különbség az újbóli átvizsgálás után is megmarad, a dolgozatot a rendszer automatikusan és véletlenszerűen továbbítja két másik javítótanárnak.
Az érettségi vizsgán amennyiben a digitális javítóplatform 1 pontnál nagyobb különbséget észlel a két javítótanár jegye között bármelyik írásbeli vizsgán, a rendszer automatikusan értesíti őket a pontszámok felülvizsgálatára. Ha a különbség megmarad, a dolgozatot automatikusan és véletlenszerűen két másik javítótanár kapja meg. Ha a kezdeti jegy és az óvás utáni jegy között 1 pontnál nagyobb az eltérés, a javítók automatikus értesítést kapnak. Ha az dolgozat újbóli viszgálata után is megmarad az 1 pontnál nagyobb különbség, a dolgozatot két olyan másik tanár bírálja el újra, akik látják a korábban adott pontszámokat.
" ["post_title"]=> string(99) "Változtatnának a képességfelmérő - és az érettségi vizsga pontozási rendszerén" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(76) "valtoztatnanak-a-kepessegfelmero-es-az-erettsegi-vizsga-pontozasi-rendszeren" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-08-13 14:59:06" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-08-13 11:59:06" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(118) "https://www.bukarestiradio.ro/2026/08/13/valtoztatnanak-a-kepessegfelmero-es-az-erettsegi-vizsga-pontozasi-rendszeren/" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3572 (24) { ["ID"]=> int(466659) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-08-13 15:09:50" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-08-13 12:09:50" ["post_content"]=> string(1011) "Több mint kétezer ember halt meg eddig az újabb kongói ebolajárványban, és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint a járvány könnyen minden idők legtöbb halálos áldozatát követelő ebolajárványává válhat.
Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója szerint a jelenlegi terjedési ütem mellett a járvány meghaladhatja a 2014 és 2016 közötti nyugat-afrikai járvány halálos áldozatainak számát. Akkor több mint 11 ezren haltak meg. A Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részén tomboló járványban néhány hónap alatt több mint 4300 fertőzést igazoltak, és több mint kétezren vesztették életüket. A járványt hivatalosan májusban jelentették be, de a hatóságok szerint már februárban megjelenhetett. A mostani járványt egy ritka ebolavírus-variáns okozza, amely ellen jelenleg nincs sem oltóanyag, sem célzott kezelés.
" ["post_title"]=> string(24) "Ebolajárvány Kongóban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(21) "ebolajarvany-kongoban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-08-13 15:09:50" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-08-13 12:09:50" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(63) "https://www.bukarestiradio.ro/2026/08/13/ebolajarvany-kongoban/" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(39519) ["max_num_pages"]=> int(9880) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(false) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "90c22a10457224562110ff06beea61ba" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:aea22a28caa93a1c12fe44547033176d" }Korodi Levente, türkösi evangélikus lelkész hirdet igét.
Continue ReadingAz alkotmánybírósághoz benyújtott óvásában Renate Weber ombudsman kifejti, hogy a sürgősségi kormányrendelet nem felel meg az alkotmányban előírt jogalkotási felhatalmazásra vonatkozó követelményeknek, ahogyan azt az alkotmánybíróság ítélkezési gyakorlata is kifejti.
(tovább…) Continue ReadingJokha al-Harthi ománi írónő nyerte el Celestial Bodies (magyarul: Mennyei testek) című regényéért a tekintélyes Nemzetközi Man Booker-díjat. Az írónő könyve az első arab nyelven írt regény, amely elnyerte az elismerést, Jokha al-Harthi pedig az első ománi női szerző, akinek művét angolra fordították.
(tovább…) Continue ReadingAz elutasítást 177-en támogatták, két képviselő tartózkodott, egy ellene szavazott.A szavazás előtt Ana Birchall igazságügyi miniszter bejelentette, hogy a kormány a jogszabály elutasítását támogatja.
(tovább…) Continue ReadingMintegy 2,3 millió óvodás és iskolás kezdte meg ma a tanévet. Magyar tannyelvű osztályokban mintegy 140 ezer diák tanul. Országszerte 15 ezer pedagógus tanít magyarul 2400 közoktatási intézmény mintegy háromezer oktatási helyszínén. (tovább…)
Continue ReadingKlaus Johannis államfő bírálta a közoktatás folyamatos átszervezését, a döntéshozók állandó kapkodását, és diákközpontú, kiszámítható oktatási rendszert sürgetett a 2017-2018-as tanév megnyitóján. (tovább…)
Continue ReadingA külföldön élő román állampolgárok november 8-án, 9-én és 10-én szavazhatnak az államelnöki választásokon a tegnapi kormányülésen elfogadott jogszabályok értelmében.…
Continue ReadingSzerződésbontást helyezett kilátásba a Római Katolikus Státus Alapítvány a marosvásárhelyi önkormányzatnak arra az ingatlanra, amely a jogi személyiségét elvesztő katolikus gimnázium diákjainak és az Unirea líceumnak ad otthont, ha a hatóságok nem teszik lehetővé, hogy az épületben továbbra is működhessen a Római Katolikus Gimnázium. (tovább…)
Continue ReadingElfogatóparancsot adott ki kedden az ankarai főügyészség a török fegyveres erők 88 egykori és 41 aktív szolgálatos tagja ellen azzal a gyanúval, hogy kapcsolatban állnak Fethullah Gülen hálózatával – jelentette az Anadolu török, részben állami hírügynökség.
(tovább…) Continue ReadingTöbb mint egyharmadával nőtt Románia kereskedelmi deficitje, elérve a 6,8 milliárd eurót. Az Országos Statisztikai Hivatalnak az év első hét hónapjára vonatkozó adatai szerint a román export és import többsége uniós országokkal folyt. (tovább…)
Continue ReadingEgy új határátkelő megnyitását hagyta jóvá a román-szerb határon augusztus 27-i ülésén a kormány. A Duna romániai partján fekvő Újmoldova települést és a szerbiai parton fekvő Galambócot kötik össze egy kompjárattal.
(tovább…) Continue ReadingA Román Posta igazgató tanácsának és ideiglenes vezérigazgatójának lemondását kéri a távközlési és információs társadalommal foglalkozó miniszter, aki elégedetlen a vállalat vezetésével. (tovább…)
Continue ReadingAz alkotmánybírósághoz benyújtott óvásában Renate Weber ombudsman kifejti, hogy a sürgősségi kormányrendelet nem felel meg az alkotmányban előírt jogalkotási felhatalmazásra vonatkozó követelményeknek, ahogyan azt az alkotmánybíróság ítélkezési gyakorlata is kifejti.
A jogszabályt korábban az RMDSZ is bírálta. A közigazgatási törvénykönyv elemzése során a Nép Ügyvédje arra a következtetésre jutott, hogy a rendelet számos olyan kérdést szabályoz, amelyek nem kapcsolódnak és nem függnek össze azokkal az okokkal, amelyeket a kormány felhoz, hogy megindokolja miért kellett sürgősségi eljárással elfogadni a jogszabályt. A Nép Ügyvédje ezt nem találja megfelelőnek, mert - mint megállapítja - a sürgősségi rendeletek egy külön rendszert alkotnak, amelyeket rendkívüli, sürgős helyzetekben kell alkalmazni, amelyek szabályozása nem tűr halasztást. A Nép Ügyvédje kifogásolja azt is, hogy a jogszabály módosítja az összeférhetetlenségre vonatkozó előírásokat a kormány tagjainak vonatkozásában.
" ["post_title"]=> string(91) "Megtámadja az alkotmánybíróságon a közigazgatási törvénykönyvet a Nép Ügyvédje" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(78) "megtamadja-az-alkotmanybirosagon-a-kozigazgatasi-torvenykonyvet-a-nep-ugyvedje" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-08-28 13:46:35" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-08-28 11:46:35" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=376106" ["menu_order"]=> int(27342) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3558 (24) { ["ID"]=> int(373638) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2019-05-22 13:14:14" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2019-05-22 11:14:14" ["post_content"]=> string(1046) "Jokha al-Harthi ománi írónő nyerte el Celestial Bodies (magyarul: Mennyei testek) című regényéért a tekintélyes Nemzetközi Man Booker-díjat. Az írónő könyve az első arab nyelven írt regény, amely elnyerte az elismerést, Jokha al-Harthi pedig az első ománi női szerző, akinek művét angolra fordították.
A külföldi szerzők angolul megjelent műveinek elismerésére alapított legrangosabb brit irodalmi díj 50 ezer fontos fődíját egyenlően elosztva a győztes mű szerzője és fordítója, az angol Marilyn Booth kapja.
A Celestial Bodies három lánytestvér történetét meséli el a rabszolgatartó múlttal és a modern társadalmi problémákkal küzdő sivatagi országban. A regény érzékeny témát, egyfajta tabut feszeget – mondta Jokha al-Harthi a díjátadási ünnepségen Londonban.
" ["post_title"]=> string(51) "Arab nyelven írt regény kapta a Man Booker-díjat" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(48) "arab-nyelven-irt-regeny-kapta-a-man-booker-dijat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-05-22 13:14:15" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-05-22 11:14:15" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=373638" ["menu_order"]=> int(27344) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3528 (24) { ["ID"]=> int(376103) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2019-08-28 13:42:10" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2019-08-28 11:42:10" ["post_content"]=> string(793) "Az elutasítást 177-en támogatták, két képviselő tartózkodott, egy ellene szavazott.A szavazás előtt Ana Birchall igazságügyi miniszter bejelentette, hogy a kormány a jogszabály elutasítását támogatja.
A tervezetet, amely kegyelembe részesítette volna az öt évnél rövidebb időre elítélt személyeket, 2017-ben kezdeményezte a Grindeanu-kabinet, és a felsőház még abban az esztendőben elfogadta. A Szociáldemokrata Párt (PSD) a múlt héten jelentette be, hogy úgy döntött, hogy a parlament rendkívüli ülésszaka alatt elutasítja az amnesztiára és közkegyelemre vonatkozó jogszabály-tervezetet.
" ["post_title"]=> string(91) "Elutasította a képviselőház plénuma a közkegyelemre vonatkozó törvény tervezetét" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(80) "elutasitotta-a-kepviselohaz-plenuma-a-kozkegyelemre-vonatkozo-torveny-tervezetet" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-08-28 13:42:12" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-08-28 11:42:12" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=376103" ["menu_order"]=> int(27346) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3602 (24) { ["ID"]=> int(275876) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2017-09-11 14:24:37" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-09-11 11:24:37" ["post_content"]=> string(758) "Mintegy 2,3 millió óvodás és iskolás kezdte meg ma a tanévet. Magyar tannyelvű osztályokban mintegy 140 ezer diák tanul. Országszerte 15 ezer pedagógus tanít magyarul 2400 közoktatási intézmény mintegy háromezer oktatási helyszínén. A romániai magyarság önálló iskoláinak száma négyszázra tehető, a többi magyar tannyelvű osztály vegyes iskolák keretében, tagozatként működik ? jelentette ki az MTI-nek Magyari Tivadar, az RMDSZ oktatásért felelős ügyvezető alelnöke. Az új tanév 35 tanítási hétből, azaz 167 munkanapból áll, és két félévre tagolódik: az első 2017. szeptember 11-én kezdődik és 2018. február 2-áig tart, a második pedig 2018. február 12-étől június 15-éig tart." ["post_title"]=> string(26) "Megkezdődött a tanítás" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(22) "megkezdodott-a-tanitas" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-09-11 14:24:37" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-09-11 11:24:37" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=275876" ["menu_order"]=> int(27347) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3248 (24) { ["ID"]=> int(275856) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2017-09-11 14:23:41" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-09-11 11:23:41" ["post_content"]=> string(1082) "Klaus Johannis államfő bírálta a közoktatás folyamatos átszervezését, a döntéshozók állandó kapkodását, és diákközpontú, kiszámítható oktatási rendszert sürgetett a 2017-2018-as tanév megnyitóján. Az elnök a bukaresti Gheorghe Sincai Főgimnázium ünnepségén rámutatott: nem minden tanulóra várnak olyan körülmények, mint a fővárosi elitiskolában, sok diák tankönyvek nélkül, oktatásra alkalmatlan épületben kezdi a tanévet, az iskolakezdés mégis évről évre meglepetésként éri a hatóságokat, amelyek minden hiányosságért rendre a korábbi kormányokat teszik felelőssé. Johannis szerint bár Románia hivatalosan már fél évszázada "kipipálta" az írástudatlanság felszámolását, a diákok jelentős része ma is funkcionális analfabétaként fejezi be az iskolát, vagyis tud ugyan olvasni, de nem érti az elolvasott szöveg jelentését. Romániában az iskolaelhagyás riasztó szintre növekedett az utóbbi években, amit "nem engedhet meg magának a társadalom" - figyelmeztetett az elnök." ["post_title"]=> string(92) "Iskolaelhagyás, funkcionális analfabetizmus - figyelmeztet az államfő a tanév kezdetén" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(83) "iskolaelhagyas-funkcionalis-analfabetizmus-figyelmeztet-az-allamfo-a-tanev-kezdeten" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-09-11 14:23:41" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-09-11 11:23:41" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=275856" ["menu_order"]=> int(27349) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3326 (24) { ["ID"]=> int(376100) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2019-08-28 13:40:41" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2019-08-28 11:40:41" ["post_content"]=> string(669) "A külföldön élő román állampolgárok november 8-án, 9-én és 10-én szavazhatnak az államelnöki választásokon a tegnapi kormányülésen elfogadott jogszabályok értelmében. A választási kampány október 12-én kezdődik. Nelu Barbu kormányszóvivő a Victoria-palotában tartott sajtótájékoztatón ismertette a választások megszervezésének ütemtervét. Itthon november 10-én reggel 7 órakor kezdődik a szavazás, az urnák 21 órakor zárnak de azok, akik 21 órakor bent vannak a szavazókörzetben, vagy sorban állnak előtte, még leadhatják voksukat legkésőbb 23 óra 59 percig.
" ["post_title"]=> string(35) "Megváltozik a szavazás ütemterve" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(32) "megvaltozik-a-szavazas-utemterve" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-08-28 13:40:43" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-08-28 11:40:43" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=376100" ["menu_order"]=> int(27350) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3591 (24) { ["ID"]=> int(275836) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2017-09-11 14:22:49" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-09-11 11:22:49" ["post_content"]=> string(831) "Szerződésbontást helyezett kilátásba a Római Katolikus Státus Alapítvány a marosvásárhelyi önkormányzatnak arra az ingatlanra, amely a jogi személyiségét elvesztő katolikus gimnázium diákjainak és az Unirea líceumnak ad otthont, ha a hatóságok nem teszik lehetővé, hogy az épületben továbbra is működhessen a Római Katolikus Gimnázium. Az alapítvány közleménye szerint az egyház azt nehezményezi, hogy az iskola osztályait nem összefüggő alegységként, hanem osztályonként sorolták be a Bolyai Farkas Elméleti Líceumba, így a tanfelügyelőség lényegében megszüntette a katolikus iskolát. Mint írták ha nem működhet a katolikus iskola, abban az esetben az önkormányzattal kötött bérleti szerződés hatályát veszíti, ami senkinek nem állhat érdekében." ["post_title"]=> string(81) "Reagált a Római Katolikus Státus Alapítvány a marosvásárhelyi iskolaügyre" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(73) "reagalt-a-romai-katolikus-status-alapitvany-a-marosvasarhelyi-iskolaugyre" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-09-11 14:22:49" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-09-11 11:22:49" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=275836" ["menu_order"]=> int(27351) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3321 (24) { ["ID"]=> int(373617) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2019-05-21 18:16:02" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2019-05-21 16:16:02" ["post_content"]=> string(900) "Elfogatóparancsot adott ki kedden az ankarai főügyészség a török fegyveres erők 88 egykori és 41 aktív szolgálatos tagja ellen azzal a gyanúval, hogy kapcsolatban állnak Fethullah Gülen hálózatával – jelentette az Anadolu török, részben állami hírügynökség.
A török vezetés az 1999 óta az Egyesült Államokban élő, török származású Fethullah Gülen muzulmán hitszónok nemzetközi hálózatát vádolja a 2016. július 15-i hatalomátvételi kísérletért. Az ankarai rezism Gülen hálózatát terrorszervezetté nyilvánította, így a tisztogatások nem közvetlenül csak az összeesküvőket sújtják, hanem Gülen szimpatizánsait is, ezért számos nemzetközi bírálat érte a török vezetést.
" ["post_title"]=> string(45) "Folytatódik a leszámolás Törökországban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(39) "folytatodik-a-leszamolas-torokorszagban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-05-21 18:16:05" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-05-21 16:16:05" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=373617" ["menu_order"]=> int(27352) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3592 (24) { ["ID"]=> int(275816) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2017-09-11 14:21:55" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-09-11 11:21:55" ["post_content"]=> string(570) "Több mint egyharmadával nőtt Románia kereskedelmi deficitje, elérve a 6,8 milliárd eurót. Az Országos Statisztikai Hivatalnak az év első hét hónapjára vonatkozó adatai szerint a román export és import többsége uniós országokkal folyt. Nőtt a feldolgozóipari új rendelések száma is, 11,5 százalékkal a tavalyi év első hét hónapjához képest. Az új megrendelések növekedése főként a tartós használati cikkeknek köszönhető, amelyeknél 20,5 százalékos volt az emelkedés ? közölte az Országos Statisztikai Hivatal." ["post_title"]=> string(27) "Nőtt a kereskedelmi hiány" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(25) "nott-a-kereskedelmi-hiany" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-09-11 14:21:55" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-09-11 11:21:55" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=275816" ["menu_order"]=> int(27353) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3614 (24) { ["ID"]=> int(376098) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2019-08-28 13:38:28" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2019-08-28 11:38:28" ["post_content"]=> string(1002) "Egy új határátkelő megnyitását hagyta jóvá a román-szerb határon augusztus 27-i ülésén a kormány. A Duna romániai partján fekvő Újmoldova települést és a szerbiai parton fekvő Galambócot kötik össze egy kompjárattal.
A regionális fejlesztési és közigazgatási minisztérium közleménye értelmében az új határátkelő reggel 6 és este 8 óra között működik, gyalogosok és áruszállító járművek vehetik igénybe, tilos azonban a veszélyes árú és az élő állatok szállítása ezeken a járműveken.A tárca leszögezi, hogy a projekt értéke több mint 2 millió euró és a Románia-Szerbia Határon Átnyúló Együttműködési Programon keresztül finanszírozták Újmoldova, illetve a két szerbiai település – Veliko Gradiste és Galambóc – polgármesteri hivatalával partnerségben.
" ["post_title"]=> string(44) "Új kompjárat Románia és Szerbia között" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(38) "uj-kompjarat-romania-es-szerbia-kozott" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-08-28 13:38:31" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-08-28 11:38:31" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=376098" ["menu_order"]=> int(27354) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3613 (24) { ["ID"]=> int(275796) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2017-09-11 14:21:30" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-09-11 11:21:30" ["post_content"]=> string(857) "A Román Posta igazgató tanácsának és ideiglenes vezérigazgatójának lemondását kéri a távközlési és információs társadalommal foglalkozó miniszter, aki elégedetlen a vállalat vezetésével. A tárca közlése szerint a miniszter Ellenőrző Testülete vizsgálódik a vállalatnál, hogy kiderítse, miként ültették életbe a Versenytanács által kért intézkedéseket, hiszen a testület tavaly újabb 7,4 millió eurós büntetést rótt ki a postára, mert nem orvosolta a hét évvel ezelőtti ellenőrzéskor megállapított hiányosságokat, amikor is 24 millió eurós büntetést szabott ki és emiatt a vállalat eladósodott az állami költségvetésnek. A Román Posta állami vállalat, részvényeinek 75 százaléka a távközlési minisztérium, 25 százaléka pedig a Proprietatea Alap tulajdonában van." ["post_title"]=> string(40) "Elégedetlen a postával a tárcavezető" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(36) "elegedetlen-a-postaval-a-tarcavezeto" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-09-11 14:21:30" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-09-11 11:21:30" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=275796" ["menu_order"]=> int(27355) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3557 (24) { ["ID"]=> int(275956) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2017-09-17 10:00:09" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-09-17 07:00:09" ["post_content"]=> string(179) "Hallgassa meg a műsort! [audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2017/09/2017-09-17vas.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2017/09/2017-09-17vas.ogg"][/audio]" ["post_title"]=> string(41) "Evangélikus igehirdetés, szeptember 17." ["post_excerpt"]=> string(62) "Korodi Levente, türkösi evangélikus lelkész hirdet igét. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(37) "evangelikus-igehirdetes-szeptember-17" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-09-12 13:38:35" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-09-12 10:38:35" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=275956" ["menu_order"]=> int(27341) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(39515) ["max_num_pages"]=> int(3293) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "c792b5fb2c2f6ab6c72797c6647def5b" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:dc486afcc0ca02416f6e077d1154ae5c" }