A Natúra Stúdió vendége Joós Andrea, szabadúszó biológiatanár és illusztrátor.
Continue Reading

Nagyboldogasszony napja (augusztus 15.) kiemelkedő jelentőségű ünnep mind a Kárpát-medencei és moldvai katolikus magyar közösségek, mind a román ortodox egyház számára. Bár a teológiai gyökerek közösek – Szűz Mária halála és mennybevétele –, a hozzá kapcsolódó rítusok, tilalmak és kulturális hangsúlyok izgalmas vallási-néprajzi képet mutatnak.
A mai műsorban erről a különleges napról, ünnepről lesz szó. Antal Imre A hársfa – A csíksomlyói kegyszobor születése című regénye a híres csíksomlyói Mária-kegyszobor keletkezésének kitalált, misztikus történetét meséli el. A szerzővel csíkszeredai tudósítónk,Biró István beszélgetett, majd a műsor végén Pataky Lehel Zsolt összeállítását hallják a tornyai Szűz Mária jelenésekről illetve csodatevőnek tartott kútról - tartsanak velünk!
Aranytömböket és aranyérméket találtak házfelújítás során egy építőipari cég munkásai, a ládába rejtett arany értéke legkevesebb kilencmillió euró – adta hírül ma egy flamand műsorszolgáltató.
A munkálatokat végző építőipari cég alkalmazottainak bejelentését követően a nagy mennyiségű aranyat a helyi rendőrség lefoglalta és biztonságos helyre szállította. Az ügyészség nyomozást indított, ugyanis - mint Hanne Ollevier ügyész elmondta - nem tudni, honnan származik a kincs és ki a tulajdonosa. a vizsgálat végéig továbbra sem biztos, hogy a ház jelenlegi tulajdonosa, az CAW Oost-Vlaanderen nevű, hajléktalanokat segítő szociális szervezet lesz-e a nagyértékű arany birtokosa.
A szociális szervezet közölte, ha az ügyészség nem talált bűnügyre utaló nyomokat és az arany őket illeti, annak árából tevékenységük bővítését fogják finanszírozni Kelet-Flandria egész területén.
" ["post_title"]=> string(74) "Aranytömbökre bukkantak munkások egy házfelújítás során Belgiumban" ["post_excerpt"]=> string(119) "A ládába rejtett arany értéke legkevesebb kilencmillió euró – adta hírül ma egy flamand műsorszolgáltató. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(66) "aranytombokre-bukkantak-munkasok-egy-hazfelujitas-soran-belgiumban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-08-14 14:00:48" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-08-14 11:00:48" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=466715" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3555 (24) { ["ID"]=> int(466712) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-08-14 13:58:35" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-08-14 10:58:35" ["post_content"]=> string(833) "Kína ma értelmetlen és pazarló színjátéknak nevezte Tajvan éves Han Kuang hadgyakorlatát, amely Peking szerint a háborús félelmeket erősíti.
A kínai védelmi minisztérium a gyakorlat múlt heti kezdete óta most először kommentálta hivatalosan a tíznapos hadgyakorlatot. A tajvani fegyveres erők a múlt héten kezdték meg a gyakorlatot, amelynek során egyebek mellett olyan helyzetekre készülnek, amelyekben Kína katonai erővel próbálná elfoglalni a szigetet.
A gyakorlat része a tengeri blokád feltörésének gyakorlása, valamint első alkalommal a mobilinternet működésének lassítására vonatkozó forgatókönyvek tesztelése is.
" ["post_title"]=> string(61) "Kína pazarló színjátéknak nevezte Tajvan hadgyakorlatát" ["post_excerpt"]=> string(68) "A tajvani fegyveres erők a múlt héten kezdték meg a gyakorlatot." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(55) "kina-pazarlo-szinjateknak-nevezte-tajvan-hadgyakorlatat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-08-14 13:58:37" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-08-14 10:58:37" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=466712" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3567 (24) { ["ID"]=> int(466709) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-08-14 13:57:05" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-08-14 10:57:05" ["post_content"]=> string(1241) "Harminchat ember megsérült, közülük heten életveszélyes állapotban vannak annak a nagy kiterjedésű erdőtűznek következtében, amely tegnap este ütött ki a dél-horvátországi Omis közelében, majd az éjszaka folyamán lakóházakra is átterjedt.
A térségből mintegy ezer helyit és turistát menekítettek ki, ma reggel csaknem 300 tűzoltó küzdött a lángokkal.
A spliti kórház ma reggeli közlése szerint összesen 36 ember szorult orvosi ellátásra. Közülük 14-et kórházban tartottak, hét sérült állapota életveszélyes.
A német hatóságok elrendelték ma egy nyugat-németországi falu teljes evakuálását, miután egy közeledő erdőtűz veszélybe sodort mintegy 1800 lakost. Az észak-rajna-vesztfáliai Hürtgenwaldhoz tartozó Gey teljes területét azonnal ki kellett üríteni - közölte a helyi önkormányzat. Tegnap délután óta körülbelül 25 hektár erdő ég, ami nagyjából 35 futballpályának felel meg. A helyzetet súlyos vészhelyzetnek nyilvánították.
" ["post_title"]=> string(44) "Súlyos erdőtűz pusztít Horvátországban" ["post_excerpt"]=> string(66) "A térségből mintegy ezer helyit és turistát menekítettek ki." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(38) "sulyos-erdotuz-pusztit-horvatorszagban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-08-14 13:57:26" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-08-14 10:57:26" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=466709" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3528 (24) { ["ID"]=> int(466718) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2026-08-15 10:47:47" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-08-15 07:47:47" ["post_content"]=> string(1189) "Nagyboldogasszony napja (augusztus 15.) kiemelkedő jelentőségű ünnep mind a Kárpát-medencei és moldvai katolikus magyar közösségek, mind a román ortodox egyház számára. Bár a teológiai gyökerek közösek – Szűz Mária halála és mennybevétele –, a hozzá kapcsolódó rítusok, tilalmak és kulturális hangsúlyok izgalmas vallási-néprajzi képet mutatnak.
A mai műsorban erről a különleges napról, ünnepről lesz szó. Antal Imre A hársfa – A csíksomlyói kegyszobor születése című regénye a híres csíksomlyói Mária-kegyszobor keletkezésének kitalált, misztikus történetét meséli el. A szerzővel csíkszeredai tudósítónk,Biró István beszélgetett, majd a műsor végén Pataky Lehel Zsolt összeállítását hallják a tornyai Szűz Mária jelenésekről illetve csodatevőnek tartott kútról - tartsanak velünk!
A Natúra Stúdió vendége Joós Andrea, szabadúszó biológiatanár és illusztrátor.
Continue ReadingNem kérdezik meg a lakosságot, csak választási lehetőséget biztosítanak, amennyiben a nyugdíjrendszer második pillére opcionálissá válik ? jelentette ki a miniszterelnök. (tovább…)
Continue ReadingSergio Mattarella olasz államfő kormányalakítási megbízást adott Giuseppe Conte ügyvezető kormányfőnek, az Öt Csillag Mozgalom és a Demokrata Párt előző napi megállapodása alapján.
(tovább…) Continue ReadingEnyhén mérséklődött az éves infláció, a fogyasztói árak augusztusban 1,2 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban – közölte az Országos Statisztikai Intézet. (tovább…)
Continue Reading
Bukarestben is megünnepelték ma délelőtt a magyar honvédelem napját. A fővárosi református temetőben tíz évvel ezelőtt felavatott magyar hősi parcellánál koszorúzást tartottak. Az eseményen jelen volt a Magyar Honvédség díszegysége és felléptek a Bukaresti Ady Endre Elméleti Líceum diákjai. Az egybegyűlteket Illyés Márton bukaresti evangélikus lelkész köszöntötte.
(tovább…) Continue ReadingAz első hét hónapban 8 százalékkal nőtt az ipari termelés a tavalyi azonos időszakhoz mérten – közölte az Országos Statisztikai Intézet. (tovább…)
Continue ReadingTovábbra is a kétállami megoldásra kell törekedni a palesztin-izraeli konfliktus rendezésében – jelentette ki Angela Merkel német kancellár Berlinben Mahmúd Abbász palesztin elnökkel folytatott megbeszélése előtt.
(tovább…) Continue ReadingKérésre havonta 1125 lejes támogatásban részesül az a vállalkozó, aki inasszerződést köt, a dokumentum érvényességének teljes idejére ? közölte az Ilfov megyei Foglalkoztatási Hivatal. (tovább…)
Continue ReadingAlkotmányellenesnek minősítette tegnap az Országos Adóhatóság átszervezéséről szóló törvényt az alkotmánybíróság. A jogszabály ellen a Nemzeti Liberális Párt, a Mentsétek meg Romániát Szövetség, a Népi Mozgalom Párt és a Pro Románia párt emelt alkotmányossági kifogást.
(tovább…) Continue ReadingFehér karszalag viselésével fejezi ki szolidaritását alintézményével, a Hargita Megyei Szociális és Gyerekvédelmi Igazgatósággal Hargita Megye Tanácsának döntéshozó testülete. (tovább…)
Continue ReadingOrszágos tűzgyújtási tilalmat hirdetett hatvan napra Jair Bolsonaro brazil elnök – közölték kormányforrások.
(tovább…) Continue ReadingA Romániai Ügyészek Egyesülete a Tudorel Toader tárcavezető által javasolt igazságügyi reformtörvények negatív véleményezését kéri a Legfelsőbb Bírói Tanácstól. (tovább…)
Continue ReadingMa van a biodiverzitás védelmének világnapja, amely az élővilág sokféleségére (biodiverzitásra), illetve az azt fenyegető veszélyekre igyekszik ráirányítani a nyilvánosság figyelmét. Korábban december 29-éhez - a biológiai sokféleség egyezmény hatályba lépésének évfordulójához - kötődött e jeles nap, azonban az év végi ünnepek miatt a világ sok országában problémát jelentett az eseményről kellő súllyal megemlékezni. 1992-ben május 22-én fogadták el a Biológiai Sokféleség Egyezmény végleges szövegét az ENSZ Környezeti Programjának (UNEP) Nairobiban tartott konferenciáján, és azóta az ENSZ közgyűlése május 22-ét nyilvánította a Biodiverzités Nemzetközi Napjává.
Mai adásunkban a biológia-környezettan szakos tanári szakma sokszínűségére világítunk rá. Megismerkedünk Joós Andrea szabadúszó biológiatanárral és illusztrátorral, aki munkájában főként az élménypedagógia és a tapasztalati tanulás módszereit alkalmazza. Az övé az egyik legnézettebb TEDxDanubia youtube előadás. Joós Andrea abban hisz, hogy a tanórát kell a diákokra formálni, nem pedig fordítva. Elmondása szerint, lenyűgözi őt az emberi szervezet szépsége és logikája, amit szeretett volna megmutatni a nagyközönségnek is. 2017 novemberében jelent meg első, felnőtteknek szóló anatómiai színezőkönyve, a Szívtetkó. Ugyancsak abban az évben Kolozsváron a Sapientia EMTE épületében tartott előadást arról, hogy hogyan lehet motiválni a diákokat. Jelenleg egy nőknek szóló szerv-színező kiadványt készül megalkotni. (Ebbéli munkájáról adásunk egyik korábbi kiadásában kérdeztem őt). Saját blogja az Élménybiológia, amely az egyik legismertebb tudománynépszerűsítő, tudománykommunikációs közösségi oldal, több mint 26 ezer követővel.

Joós Andrea úgy gondolja, hogy a tanárok nem várhatnak arra, hogy felülről érkezzen változás az oktatási rendszerbe, ha ők maguk nem változtatnak. Úgy véli, elhivatottság mellett, kellő motivációval és kreativitással, sokkal izgalmasabbá lehet tenni az iskolai oktatást. Az alternatív pedagógiai hozzáállás azonban nem rögtön a pályája legelején alakult ki, neki is rá kellett ébrednie, hogy valamin változtatni kell. Az általa bevezetett innovatív oktatási módszerek egy része saját ötlet alapján született, de mások által kidolgozott technikákat is alkalmaz.
Hogy hogyan teszi valóban élményszerűvé a biológia oktatását, a mai félórában kiderül.
Hallgassa meg a műsort!
Sergio Mattarella olasz államfő kormányalakítási megbízást adott Giuseppe Conte ügyvezető kormányfőnek, az Öt Csillag Mozgalom és a Demokrata Párt előző napi megállapodása alapján.
A párton kívüli Conte a múlt héten lemondott, mert a Matteo Salvini kormányfőhelyettes és belügyminiszter vezette, jobboldali Liga kilépett a kormányból. Emiatt az államfőnek konzultálnia kellett minden jelentős párttal a válság megoldásáról. Matteo Salvini azt mondta, hogy szerinte Contét Biarritzban, a G7-csúcstalálkozón választották meg ismét olasz miniszterelnöknek. Az Olaszország "határain kívüli hatalmakat" zavarta a Liga eddigi kormányzása, amely az olaszok méltóságát, büszkeségét és szuverenitását védte. Párizs, Berlin és Brüsszel érdeke az, hogy Rómában gyenge kormány legyen - tette hozzá.
" ["post_title"]=> string(56) "Kormányalakítási megbízás a volt miniszterelnöknek" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(50) "kormanyalakitasi-megbizas-a-volt-miniszterelnoknek" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-08-29 13:14:40" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-08-29 11:14:40" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=376121" ["menu_order"]=> int(27314) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3527 (24) { ["ID"]=> int(276256) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2017-09-12 14:50:07" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-09-12 11:50:07" ["post_content"]=> string(915) "Enyhén mérséklődött az éves infláció, a fogyasztói árak augusztusban 1,2 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban - közölte az Országos Statisztikai Intézet. Az előző hónapban 1,4 százalék volt a fogyasztói áremelkedés éves üteme. A tavalyi nyolcadik hónaphoz képest 1,6 százalékkal drágultak az élelmiszerek, 1,56 százalékkal a nem élelmiszerek, míg a szolgáltatások 0,5 százalékkal olcsóbbodtak. A Nemzeti Bank augusztus elején emelte az idei és a jövő évi inflációs előrejelzését. Az új becslés szerint az év végén 1,9 százalékos fogyasztói árnövekedéssel számolnak, jövőre 3,2 százalékos inflációra számítanak. Az éves inflációs ráta az idén került pozitív tartományba, miután másfél évig negatív volt azt követően, hogy a hatóságok több lépésben csökkentették az általános forgalmi adót." ["post_title"]=> string(28) "Mérséklődik az infláció" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(23) "merseklodik-az-inflacio" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-09-12 14:50:07" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-09-12 11:50:07" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=276256" ["menu_order"]=> int(27315) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3518 (24) { ["ID"]=> int(373650) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2019-05-22 13:53:26" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2019-05-22 11:53:26" ["post_content"]=> string(786) "Bukarestben is megünnepelték ma délelőtt a magyar honvédelem napját. A fővárosi református temetőben tíz évvel ezelőtt felavatott magyar hősi parcellánál koszorúzást tartottak. Az eseményen jelen volt a Magyar Honvédség díszegysége és felléptek a Bukaresti Ady Endre Elméleti Líceum diákjai. Az egybegyűlteket Illyés Márton bukaresti evangélikus lelkész köszöntötte.
A helyszínen Forró László járt.
Továbbra is a kétállami megoldásra kell törekedni a palesztin-izraeli konfliktus rendezésében - jelentette ki Angela Merkel német kancellár Berlinben Mahmúd Abbász palesztin elnökkel folytatott megbeszélése előtt.
A kancellár kifejtette, hogy az izraeli és a palesztin népnek egyaránt van joga ahhoz, hogy békében és biztonságban éljen. Továbbra is erre kell törekedni, "akkor is, ha a cél elérése egyre nehezebbnek bizonyul" - mondta Angela Merkel. Mahmúd Abbász aláhúzta, hogy a Palesztin Nemzeti Hatóság is a kétállami megoldást pártolja, és hajlandó a tárgyalásokra, de a megoldás alapját csak az 1967-es határok képezhetik.
" ["post_title"]=> string(32) "Német-palesztin megbeszélések" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(29) "nemet-palesztin-megbeszelesek" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-08-29 13:13:59" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-08-29 11:13:59" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=376119" ["menu_order"]=> int(27318) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3510 (24) { ["ID"]=> int(276216) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2017-09-12 14:49:12" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-09-12 11:49:12" ["post_content"]=> string(718) "Kérésre havonta 1125 lejes támogatásban részesül az a vállalkozó, aki inasszerződést köt, a dokumentum érvényességének teljes idejére ? közölte az Ilfov megyei Foglalkoztatási Hivatal. Az inasszerződés időtartama nem lehet kevesebb, mint 12 hónap és több mint 36 hónap. A munkaidő napi 8 óra, hetente maximum 40 óra, a kiskorú inasok esetében pedig nem haladhatja meg a napi 6 órát. Inasszerződés köthető bármely 16 éven felüli, szakképzetlen magánszeméllyel. A friss egyetemet végzetteket szerződtető munkáltató havi 1350 lej támogatást kap a munkanélküliségi költségvetésből, az ilyen célra kiutalt összegek függvényében ? közölte a hivatal." ["post_title"]=> string(34) "Inasok alkalmazását támogatják" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(30) "inasok-alkalmazasat-tamogatjak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-09-12 14:49:12" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-09-12 11:49:12" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=276216" ["menu_order"]=> int(27319) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3511 (24) { ["ID"]=> int(373648) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2019-05-22 13:46:39" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2019-05-22 11:46:39" ["post_content"]=> string(1344) "Alkotmányellenesnek minősítette tegnap az Országos Adóhatóság átszervezéséről szóló törvényt az alkotmánybíróság. A jogszabály ellen a Nemzeti Liberális Párt, a Mentsétek meg Romániát Szövetség, a Népi Mozgalom Párt és a Pro Románia párt emelt alkotmányossági kifogást.
Az ellenzéki alakulatok szerint a jogszabály célja megszüntetni a nyolc regionális központot és visszaállítani a megyei szintű berendezkedést, azaz 42 megyei és egy fővárosi igazgatóság létesülne anélkül, hogy az indoklásban vagy a törvény szövegében meg lenne jelölve, milyen költségvetési forrásból tervezik gyakorlatba ültetni az intézkedést.
A beadvány aláírói kifogásolják a törvény azon kitételét is, amely az állami költségvetésből finanszírozott és a pénzügyminisztérium alárendeltségében működő Országos Vámigazgatóság létesítéséről rendelkezik. A szakhatóságok létesítése kizárólag a kormány és a minisztériumok hatáskörébe tartozik, ugyanakkor az erre vonatkozó döntést a Számvevőszéknek is láttamoznia kellett volna - állítják.
" ["post_title"]=> string(63) "Alkotmányellenes az ANAF átszervezéséről szóló törvény" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "alkotmanyellenes-az-anaf-atszervezeserol-szolo-torveny" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-05-22 13:46:40" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-05-22 11:46:40" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=373648" ["menu_order"]=> int(27320) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3512 (24) { ["ID"]=> int(276196) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2017-09-12 14:48:46" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-09-12 11:48:46" ["post_content"]=> string(897) "Fehér karszalag viselésével fejezi ki szolidaritását alintézményével, a Hargita Megyei Szociális és Gyerekvédelmi Igazgatósággal Hargita Megye Tanácsának döntéshozó testülete. A tanácsosok Borboly Csaba megyeelnök felkérésére elvi határozatot fogadtak el arról, hogy csatlakoznak a japán sztrájkhoz, és így is felhívják a kormány figyelmét az igazgatóság anyagi problémáira. A gyerekvédelmi igazgatóságok országos szinten anyagi problémával küzdenek amiatt, hogy az alkalmazottak bérét megemelték, de a fizetésalapot nem növelte a kormány, illetve költségvetésük csökkent a tavalyhoz képest. Ha nem emelik fel a hangjukat és nem fejezik ki igényüket Bukarestben ahányszor csak kell, nem fognak eredményt elérni, fejtette ki Borboly Csaba, aki példaként a veszélyes medvék kilövéséről hozott intézkedést hozta fel." ["post_title"]=> string(43) "Japán sztrájk a Hargita megyei tanácsban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(40) "japan-sztrajk-a-hargita-megyei-tanacsban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-09-12 14:48:46" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-09-12 11:48:46" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=276196" ["menu_order"]=> int(27321) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3513 (24) { ["ID"]=> int(376117) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2019-08-29 13:13:05" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2019-08-29 11:13:05" ["post_content"]=> string(688) "Országos tűzgyújtási tilalmat hirdetett hatvan napra Jair Bolsonaro brazil elnök - közölték kormányforrások.
A brazil média azt közölte, hogy az agrárgazdálkodásban alkalmazott égetést is tiltó rendelet tartalmaz bizonyos kivételeket, de ezeket a híradásokban nem részletezték. Az amazonasi esőerdőben pusztító tüzek tetemes részét nem villám- vagy egyéb természeti csapás okozza, hanem az agrárterületek vagy beépíthető területek növelését célzó, szándékos erdő- vagy avarégetések.
" ["post_title"]=> string(21) "Tilos a tűzgyújtás" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(18) "tilos-a-tuzgyujtas" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-08-29 13:13:07" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-08-29 11:13:07" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=376117" ["menu_order"]=> int(27322) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3514 (24) { ["ID"]=> int(276176) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2017-09-12 14:48:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-09-12 11:48:21" ["post_content"]=> string(596) "A Romániai Ügyészek Egyesülete a Tudorel Toader tárcavezető által javasolt igazságügyi reformtörvények negatív véleményezését kéri a Legfelsőbb Bírói Tanácstól. Az érdekképviselet az Igazságügyi Felügyelet minisztériumi alárendeltségét, a Legfelsőbb Bírói Tanács határkörének megnyirbálását, az ügyészek kinevezési módjának megváltoztatását kifogásolja a törvénytervezetben. Az Agerpreshez eljuttatott közleményében a Romániai Ügyészek Egyesülete javaslatokat is megfogalmazott a kifogásolt előírások megváltoztatására." ["post_title"]=> string(34) "Ügyészek a változtatások ellen" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(30) "ugyeszek-a-valtoztatasok-ellen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-09-12 14:48:21" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-09-12 11:48:21" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=276176" ["menu_order"]=> int(27323) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3562 (24) { ["ID"]=> int(373627) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2019-05-22 14:30:42" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2019-05-22 12:30:42" ["post_content"]=> string(3602) "Ma van a biodiverzitás védelmének világnapja, amely az élővilág sokféleségére (biodiverzitásra), illetve az azt fenyegető veszélyekre igyekszik ráirányítani a nyilvánosság figyelmét. Korábban december 29-éhez - a biológiai sokféleség egyezmény hatályba lépésének évfordulójához - kötődött e jeles nap, azonban az év végi ünnepek miatt a világ sok országában problémát jelentett az eseményről kellő súllyal megemlékezni. 1992-ben május 22-én fogadták el a Biológiai Sokféleség Egyezmény végleges szövegét az ENSZ Környezeti Programjának (UNEP) Nairobiban tartott konferenciáján, és azóta az ENSZ közgyűlése május 22-ét nyilvánította a Biodiverzités Nemzetközi Napjává.
Mai adásunkban a biológia-környezettan szakos tanári szakma sokszínűségére világítunk rá. Megismerkedünk Joós Andrea szabadúszó biológiatanárral és illusztrátorral, aki munkájában főként az élménypedagógia és a tapasztalati tanulás módszereit alkalmazza. Az övé az egyik legnézettebb TEDxDanubia youtube előadás. Joós Andrea abban hisz, hogy a tanórát kell a diákokra formálni, nem pedig fordítva. Elmondása szerint, lenyűgözi őt az emberi szervezet szépsége és logikája, amit szeretett volna megmutatni a nagyközönségnek is. 2017 novemberében jelent meg első, felnőtteknek szóló anatómiai színezőkönyve, a Szívtetkó. Ugyancsak abban az évben Kolozsváron a Sapientia EMTE épületében tartott előadást arról, hogy hogyan lehet motiválni a diákokat. Jelenleg egy nőknek szóló szerv-színező kiadványt készül megalkotni. (Ebbéli munkájáról adásunk egyik korábbi kiadásában kérdeztem őt). Saját blogja az Élménybiológia, amely az egyik legismertebb tudománynépszerűsítő, tudománykommunikációs közösségi oldal, több mint 26 ezer követővel.

Joós Andrea úgy gondolja, hogy a tanárok nem várhatnak arra, hogy felülről érkezzen változás az oktatási rendszerbe, ha ők maguk nem változtatnak. Úgy véli, elhivatottság mellett, kellő motivációval és kreativitással, sokkal izgalmasabbá lehet tenni az iskolai oktatást. Az alternatív pedagógiai hozzáállás azonban nem rögtön a pályája legelején alakult ki, neki is rá kellett ébrednie, hogy valamin változtatni kell. Az általa bevezetett innovatív oktatási módszerek egy része saját ötlet alapján született, de mások által kidolgozott technikákat is alkalmaz.
Hogy hogyan teszi valóban élményszerűvé a biológia oktatását, a mai félórában kiderül.
Hallgassa meg a műsort!