Bukarest kérésére október végére halasztották Románia és Magyarország hadisír-gondozásért felelős illetékes hivatalai az úzvölgyi katonatemető közös bejárását – közölte tegnap a Maszol.ro portál.

Várkonyi Melinda százados, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum kommunikációs felelőse a portálnak elmondta: az eredetileg szeptemberre tervezett közös úzvölgyi terepbejárást a román fél kérésére október utolsó hetére halasztották. A halasztás okairól a magyar fél nem nyilatkozott. Közben október 25-re, a román hadsereg napjára újabb megemlékezést hirdettek a temetőben azok a román nacionalista szervezetek, amelyek az erőszakba torkollott június 6-i román megemlékezést is szervezték. A román védelmi minisztériumnak alárendelt Hősök Emléke Országos Hivatal június 12-én közzétett összegzésében tisztázta: nem az úzvölgyi temetőben nyugszik az a 149 román katona, akikre hivatkozva Darmanesti polgármesteri hivatala ötven betonkereszttel román parcellát hozott létre a temetőben. Állítása szerint 130 román katonát az Úzvölgyétől keletre fekvő, ma már nem létező Poiana Uzului (Úzmező) településen temettek el, az ő földi maradványaikat azonban a két világháború között a Bákó megyei Comanesti (Kománfalva) katonatemetőjében helyezték örök nyugalomra.

A román védelmi tárca honlapján elérhető összegzés, amelyhez a korabeli dokumentumok fénymásolatait is csatolták, 11 Úzvölgyében eltemetett román katonáról tesz említést, az egyik melléklet hét románnak vélt katona nevét és adatait is tartalmazza.