Urbanizáció és környezetszennyezés, urbanizáció és zöldterületek, a kolozsvári Sétatér címmel hangzott el dr. Bartók Katalin biológus előadása Kolozsváron az EME Agrártudományi Szakosztálya és Természettudományi Szakosztálya szervezésében.

Milyen a viszony a zöld, a természet és az egyre inkább urbánus civilizácíó között? Tette fel a kérdést az előadó, aki röviden áttekintette az e téren világszerte és Kolozsváron meglévő helyzetet, felvázolva a jövő kilátásait. Előadásából kiderült, hogy a jelenlegi helyzet több veszélyt is rejteget, és amennyiben az emberiség nem cselekszik kellően megfontoltan. akkor a világunkat fenyegető környezetvédelmi veszélyek között az ellenőrizetlen városiasodás, az urbanizácíó veszélyei foglalhatják el az egyik fő helyet. Bartók Katalint László Tibor kérdezi adásunk második felében.

Előtte Biró István Csonta Lászlóval, a Zöld Székelyföld Egyesület elnökével, beszélget a szeptember 21-én és 22-én Csíkszeredában szervezett – pedagógusoknak szóló – szakmai képzésről. A kétnapos tréningen a váci Magosfa Környezeti Nevelési és Ökoturisztikai Alapítvány szakemberei vezették be a tanárokat többek között a terepi tervezés, a növény-és állatvilághoz, természeti elemekhez kapcsolódó játékok világába. Mindezekről, illetve a csíkszeredai nagy olajgyűjtésekről kérdezi Csonta Lászlót Biró István.

Hallgassa meg a műsort!