Ellenjavallt a burgonya a cukorbetegeknek, túlsúlyosoknak és a gyomorsav-elégtelenségben szenvedőknek – figyelmeztetnek az izraeli orvosok.
(tovább…) Continue Reading

Luca Niculescu miniszterelnök kedd este közölte, hogy várhatóan 2027. január elsejétől indexálják a nyugdíjakat, a döntés azonban az ország költségvetési helyzetétől függ. A kormányfő a közszolgálati televíziónak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy két év után indokolt a nyugdíjak emelése, és a kabinet szeretné megvalósítani a Florin Manole munkaügyi miniszter által javasolt nyugdíjemelést. – Az emelés valószínű, de amíg nem ismerjük a pontos adatokat, nem szeretnék ígéreteket tenni – fogalmazott a miniszterelnök. Hangsúlyozta, hogy Románia jelenleg a költségvetési konszolidáció időszakában van, ami azt jelenti, hogy a korábban rendkívül magas államháztartási hiányt csökkenteni kell. Fontosnak nevezte a költségvetési egyensúly helyreállítását, ugyanakkor szerinte reményt és bizalmat is kell adni a lakosságnak abban, hogy javulni fog a helyzet.
" ["post_title"]=> string(97) "A miniszterelnök szerint indexálhatják a nyugdíjakat, de még nincs végleges döntés erről" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(87) "a-miniszterelnok-szerint-indexalhatjak-a-nyugdijakat-de-meg-nincs-vegleges-dontes-errol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-04 15:17:44" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 13:17:44" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469999" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3752 (24) { ["ID"]=> int(469995) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-04 15:11:59" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 13:11:59" ["post_content"]=> string(1287) "Magyarországon elérhetővé vált mától mintegy 60 ezer, a rendszerváltás előtt működő állambiztonsági szolgálatok által beszervezett hálózati személy neve és adata. A dokumentumok már elérhetőek a nyitottaktak.hu oldalon. A számos titkosszolgálati irattípus közül most három vált bárki számára ingyenesen hozzáférhetővé: a 6-os karton, vagyis a hálózati személy nyilvántartási lapja, a B (azaz beszervezési) -napló és a H (azaz hálózati) - adattár. A szerdától megismerhető ügynökakták III/I-es, vagyis a hírszerzéssel kapcsolatos dokumentumait és adatait viszont nem hozzák nyilvánosságra. Ezzel kapcsolatosan Magyar Péter miniszterelnök elmondta, hogy a magyar nemzetbiztonságnak még most is vannak ezzel kapcsolatos érdekei, és nagyon nagy nemzetközi és egyéb problémákat tudna az ország részére okozni, ha ezek nyilvánosságra kerülnének. Magyar Péter egyébként a nyilvánosságra kerülő információk méltósággal és emberséggel történő kezelésére szólította fel az állampolgárokat a mai budapesti sajtótájékoztatóján. Rámutatott: a napvilágra kerülő információkról inkább beszélni érdemes, nem pedig ítélkezni miattuk.
" ["post_title"]=> string(83) "Nyilvánosságra került 60 ezer hálózati személy neve és adata Magyarországon" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(75) "nyilvanossagra-kerult-60-ezer-halozati-szemely-neve-es-adata-magyarorszagon" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-04 15:12:01" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 13:12:01" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469995" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3751 (24) { ["ID"]=> int(469993) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-04 14:59:52" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 12:59:52" ["post_content"]=> string(645) "A kolozsvári születésű Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a magyarországi Válasz Online-nak adott, szerdán megjelent interjújában elismerte, hogy 1957 és 1966 között "Pál" fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában. A jövőre 90 éves fotográfus maga kezdeményezte múltjának feltárását, még azelőtt, hogy nyilvánossá váltak volna a kádári titkosrendőrség hálózati személyeinek hatos kartonjai. Korniss Péter úgy fogalmazott: szégyelli egykori szerepét, ugyanakkor szeretné, ha történetét nem találgatások alapján ítélnék meg.
" ["post_title"]=> string(40) "Korniss Péter beismerte, hogy jelentett" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(38) "korniss-peter-beismerte-hogy-jelentett" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-04 14:59:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 12:59:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469993" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3734 (24) { ["ID"]=> int(469991) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-04 14:57:44" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 12:57:44" ["post_content"]=> string(344) "Volodimir Zelenszkij ukrán elnök állami kitüntetést adományozott Melania Trump amerikai first ladynek a múlt héten egy frontvonalbeli városból végrehajtott humanitárius evakuálás megszervezésében játszott szerepéért - derült ki a szerdán közzétett elnöki rendeletből.
" ["post_title"]=> string(38) "Zelenszkij kitüntette Melania Trumpot" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(37) "zelenszkij-kituntette-melania-trumpot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-04 14:57:45" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 12:57:45" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469991" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3753 (24) { ["ID"]=> int(469999) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-04 15:17:42" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 13:17:42" ["post_content"]=> string(984) "Luca Niculescu miniszterelnök kedd este közölte, hogy várhatóan 2027. január elsejétől indexálják a nyugdíjakat, a döntés azonban az ország költségvetési helyzetétől függ. A kormányfő a közszolgálati televíziónak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy két év után indokolt a nyugdíjak emelése, és a kabinet szeretné megvalósítani a Florin Manole munkaügyi miniszter által javasolt nyugdíjemelést. – Az emelés valószínű, de amíg nem ismerjük a pontos adatokat, nem szeretnék ígéreteket tenni – fogalmazott a miniszterelnök. Hangsúlyozta, hogy Románia jelenleg a költségvetési konszolidáció időszakában van, ami azt jelenti, hogy a korábban rendkívül magas államháztartási hiányt csökkenteni kell. Fontosnak nevezte a költségvetési egyensúly helyreállítását, ugyanakkor szerinte reményt és bizalmat is kell adni a lakosságnak abban, hogy javulni fog a helyzet.
" ["post_title"]=> string(97) "A miniszterelnök szerint indexálhatják a nyugdíjakat, de még nincs végleges döntés erről" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(87) "a-miniszterelnok-szerint-indexalhatjak-a-nyugdijakat-de-meg-nincs-vegleges-dontes-errol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-04 15:17:44" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 13:17:44" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469999" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40434) ["max_num_pages"]=> int(10109) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(false) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "99155b5223718da11827e7646cae5652" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:aa0b638184c91a4aa6d96bb55437e8be" }
Ellenjavallt a burgonya a cukorbetegeknek, túlsúlyosoknak és a gyomorsav-elégtelenségben szenvedőknek – figyelmeztetnek az izraeli orvosok.
(tovább…) Continue Reading
Kovászna megye 80 iskolájából csak háromban választották az online felkészítés lehetőségét a képességi és az érettségi vizsgára.
(tovább…) Continue ReadingAz amerikai elnök rendeletben korlátozta a közösségi média jogát a sértő vagy hamis híreket terjesztő bejegyzések megjelölésére vagy eltávolítására.
Continue Reading
Továbbra is sok a fertőzés, de a hatóságok úgy ítélik meg, hogy sikerült ellenőrzés alá vonni a koronavírus-járványt.
Continue ReadingA szükségállapot március 16-i bevezetése óta 430 ezer munkaszerződést bontottak fel.
Continue ReadingTovább nőtt a szászsebesi Alpin 57 Lux fagylaltgyárban kialakult Covid-19 fertőzésgóc egyedeinek száma – jelenti a Román Rádió.
Continue ReadingAz Orban-kabinet kormányhatározattal fogadta el tegnap este a korlátozások enyhítésének második szakaszában érvényes szabályokat. A dokumentumot korábban a Vészhelyzetek Országos Bizottsága is jóváhagyta.
Continue Reading
A hazai és nemzetközi sajtó egyaránt tárgyalja az EU által létrehozott újjáépítési alapot, azt, hogy Európai Bizottság kedvező feltételekkel vehet…
Continue ReadingAz elmúlt 24 órában 197-el nőtt az igazolt esetek száma, és 2-el a halottak száma. Mostanáig 12 629 koronavírusból meggyógyult személyt, és 18 791 igazolt fertőzöttet tartanak nyilván hazánkban – közölte ma a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
Continue ReadingVilágszerte 5 millió 707 ezer koronavírussal fertőzött személyt tartanak nyilván a baltimore-i Johns Hopkins egyetem mai összesítésében. Ebből több mint 2 millió 361 ezret meggyógyultként jegyeznek, a halálesetek számát pedig 356 ezerre becsülik.
Continue Reading
A szabadtéri kulturális rendezvények a megoldás a fővárosi színházak megnyitására – jelentette ki Gabriela Firea.
Az otthoni irodát gyerekeikkel megosztó alkalmazottak 46,4 százaléka elismeri, hogy nehezen tudja megszervezni hatékonyan tevékenységét, mert a hivatali feladatok mellett a gyerekek kéréseinek is eleget kell tegyen – derült ki a BestJobs online munkaközvetítő felméréséből.
(tovább…) Continue ReadingEllenjavallt a burgonya a cukorbetegeknek, túlsúlyosoknak és a gyomorsav-elégtelenségben szenvedőknek - figyelmeztetnek az izraeli orvosok.
A szakértők szerint a burgonya emeli a vércukorszintet, hozzájárul a testsúly gyarapodásához és zavart okoz a szív- és érrendszerben. Elmondták továbbá, hogy a burgonya megemésztéséhez jelentős mennyiségű gyomorsavra van szüksége a szervezetnek és amennyiben valakinek nincs elég sava a burgonya a gyomorban erjed meg. Az izraeli szakértők azt javasolják, hogy a cukorbetegek ne egyenek több mint negyed kilogramm főtt, sült vagy párolt burgonyát és megkészítése előtt vízben kell tartani, hogy csökkenjen a keményítő tartalma.
" ["post_title"]=> string(55) "A krumpli káros hatásait vizsgálták izraeli orvosok" ["post_excerpt"]=> string(145) "Ellenjavallt a burgonya a cukorbetegeknek, túlsúlyosoknak és a gyomorsav-elégtelenségben szenvedőknek - figyelmeztetnek az izraeli orvosok." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(51) "a-krumpli-karos-hatasait-vizsgaltak-izraeli-orvosok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-05-29 09:25:18" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-05-29 06:25:18" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=387425" ["menu_order"]=> int(25393) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3725 (24) { ["ID"]=> int(387423) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2020-05-29 09:19:47" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-05-29 06:19:47" ["post_content"]=> string(930) "Kovászna megye 80 iskolájából csak háromban választották az online felkészítés lehetőségét a képességi és az érettségi vizsgára.
A megyei tanfelügyelőség közlése szerint a végzős osztályok diákjainak több mint 90 százaléka mondta azt, hogy részt vesz a jövő héten kezdődő felkészítőkön. Az online felkészítést választó három iskola a kovásznai Avram Iancu gimnázium, valamint a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazu és a Székely Mikó kollégiumok. A Kovászna megyei tanács 44 ezer védőmaszkot osztott ki az iskolákban, az Oktatásügyi Minisztériumtól további 130 ezer maszkot várnak. Az iskolák megvásárolták a hőmérőket és a fertőtlenítő szereket, az osztályokban a padok között 2 méter távolság lesz.
" ["post_title"]=> string(74) "Háromszéken három iskolában lesz online felkészítő a végzősöknek" ["post_excerpt"]=> string(148) "Kovászna megye 80 iskolájából csak háromban választották az online felkészítés lehetőségét a képességi és az érettségi vizsgára. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(64) "haromszeken-harom-iskolaban-lesz-online-felkeszito-a-vegzosoknek" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-05-29 09:19:49" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-05-29 06:19:49" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=387423" ["menu_order"]=> int(25394) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3722 (24) { ["ID"]=> int(387419) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2020-05-29 08:45:53" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-05-29 05:45:53" ["post_content"]=> string(1754) "Az amerikai elnök rendeletben korlátozta a közösségi média jogát a sértő vagy hamis híreket terjesztő bejegyzések megjelölésére vagy eltávolítására.
Erre azt követően került sor, hogy kedden a Twitter hamis hírként jelölte meg Donald Trump két bejegyzését. Mindkettő arról szólt, hogy a levélben történő szavazás a választások „elcsalásához” vezethet. A jelöléssel a Twitter felhívja a felhasználók figyelmét, hogy az illető bejegyzésben szereplő információk esetleg nem felelnek meg a valóságnak. A megjelölt bejegyzésekhez a Twitter két hivatkozást is csatolt, az egyik a CNN hírtelevízió riportjához vezetett, amely azt taglalta, hogy Trump állításai megalapozatlanok.
Trump kijelentette, hogy az új rendelet megfosztja a jogi védelem lehetőségétől azon médiumokat, amelyek üzemeltetői cenzúrázzák a tartalmakat. Közölte azt is, hogy a szabályozás részleteinek kidolgozása után biztosítja, hogy ne juthassanak kormányzati támogatások olyan közösségi médiumokhoz, amelyeknek tulajdonosai „elfojtják a szólásszabadságot”.
Franciaországban ezen a héten az élet csaknem teljes mértékben visszaáll a rendes kerékvágásba, miután a hatóságok úgy ítélik meg, hogy sikerült ellenőrzés alá vonni a koronavírus-járványt, amely közel 29 ezer halálos áldozatot okozott eddig.
Edouard Philippe miniszterelnök engedélyezte az enyhítő intézkedések gyorsított bevezetését, de újfent óvatosságra intette a lakosságot. A szabadság a szabály, a korlátozás a kivétel – fogalmazott a francia miniszterelnök, aki hozzátette, hogy a járványhelyzet jó, de a vírus továbbra is közlekedik az országban, bár a terjedési sebességét ellenőrzés alatt tartják. Franciaország térképe jelenleg zöld, három kivétellel: Párizs térsége narancssárga, akárcsak két tengerentúli terület. Ezekben az övezetekben fenntartják az óvintézkedéseket június 22-ig, amikor ismét értékelik a helyzetet. A kormányfő elmondása szerint a tervezettnél korábban kinyitnak az iskolák, az éttermek, bárok és kávézok, újraindul a kulturális és sporttevékenység, viszont a narancssárga zónákban életben marad néhány óvintézkedés. Ezen a hétvégén kinyitják az összes még zárva tartott parkot és közkertet. Fenntartják ugyanakkor, hogy az összejöveteleken legtöbb tíz fő vehet részt, és alkalmazni kell a távolsági munkát minden esetben, amikor csak lehetséges. Be kell tartani továbbá a fizikai távolságtartásra vonatkozó szabályokat, az egészségügyi hatóságok pedig ajánlják a maszkviselést a nyilvános tereken is. Jövő keddtől megszűnik az utazási korlátozás is, amelynek értelmében jelenleg a franciák legfeljebb 100 kilométerre távolodhatnak el a lakásuktól. Június 15-től a franciák szabadon utazhatnak az Európai Unió határain belül, viszont a harmadik országokkal való határnyitásról Párizs a többi tagállammal egyetértésben dönt. Ettől a hétvégétől egyéni döntés alapján használható a Stop Covid mobiltelefonos alkalmazás, amely figyelmezteti a készülék tulajdonosát, ha fertőzött személy közelébe kerül. A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy az alkalmazás használata, amit a parlament törvényben engedélyezett, nem vezet visszaélésekhez a személyes adatok kezelését illetően.
Olaszországban szerdától lehet majd szabadon közlekedni az országban, sőt a schengeni határokat is megnyitják, illetve a Nagy Britanniából érkezőknek sem kell 14 napig karanténba vonulniuk.
A Román Rádiótársaság római tudósítója szerint a járvány által kevésbé érintett olasz tartományok lakossága nem fogadta lelkesedéssel ezeket a híreket. Egyébként az utóbbi 24 órában 593 új fertőzést regisztráltak Olaszországban, ebből 380-at Lombardiában. 70 halálos áldozat volt, és az intenzív osztályokon március 6-a óta először kezelnek 500-nál kevesebb beteget.
Közben Szardínia és Szicília kormányzója azt kérte, hogy a beutazók egészségügyi igazolványt mutassanak fel, de a regionális ügyekkel megbízott miniszter alkotmányellenesnek nevezte és elutasította az ötletet.
Nápoly és Palermo lakói sem lelkesednek a gondolattól, hogy idegenek érkezhetnek a vidékre, és kérték a kéthetes karantén érvényben tartását. Azonban nehezen képzelhető el, hogy a turisták szabadon mozogjanak, de az olasz állampolgárok közlekedését továbbra is korlátozzák.
" ["post_title"]=> string(61) "Felgyorsítják az újraindítást a franciák és az olaszok" ["post_excerpt"]=> string(132) "Továbbra is sok a fertőzés, de a hatóságok úgy ítélik meg, hogy sikerült ellenőrzés alá vonni a koronavírus-járványt." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "felgyorsitjak-az-ujrainditast-a-franciak-es-az-olaszok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-05-29 08:37:43" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-05-29 05:37:43" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=387417" ["menu_order"]=> int(25396) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3661 (24) { ["ID"]=> int(387415) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2020-05-29 08:31:12" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-05-29 05:31:12" ["post_content"]=> string(528) "A szükségállapot március 16-i bevezetése óta 430 ezer munkaszerződést bontottak fel – jelentette be tegnap a munkaügyi minisztérium. A felfüggesztett munkaszerződések nagy része, több mint 76.500 a feldolgozóiparban van, közel 76 ezer a kereskedelemben, az autó- és motorkerékpár-javító ágazatban, és mintegy 64.500 az építőiparban. A szükségállapot bevezetése óta mostanig 596 ezer munkaszerződést függesztettek fel ideiglenes jelleggel.
" ["post_title"]=> string(65) "Csaknem félmillió munkahely szűnt meg a járvány kezdete óta" ["post_excerpt"]=> string(92) "A szükségállapot március 16-i bevezetése óta 430 ezer munkaszerződést bontottak fel." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(59) "csaknem-felmillio-munkahely-szunt-meg-a-jarvany-kezdete-ota" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-05-29 08:31:13" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-05-29 05:31:13" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=387415" ["menu_order"]=> int(25397) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3662 (24) { ["ID"]=> int(387411) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2020-05-29 08:29:39" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-05-29 05:29:39" ["post_content"]=> string(1292) "Tovább nőtt a szászsebesi Alpin 57 Lux fagylaltgyárban kialakult Covid-19 fertőzésgóc egyedeinek száma - jelenti a Román Rádió.
A Fehér megyei Közegészségügyi Igazgatóság adatai szerint a vállalatnál immár 79 személyt vettek nyilvántartásba. A tesztek csak tegnap újabb 20 esetet igazoltak. Az intézmény sajtószóvivője, Ioana Presecan közölte: a Közegészségügyi Igazgatóság eddig mintegy 600 tesztet végzett el a fagylaltgyár alkalmazottai és azok családtagjai körében. A tegnap igazolt 20 eset az alkalmazottak családtagjai közül került ki. A szóvivő közölte, az új esetek nem jelentik újabb fertőzésgóc kialakulását, ugyanis ezek 6 településen, főleg vidéki környezetben vannak. A betegeknél enyhe tünetek jelentkeztek, valamennyit kórházban tartják megfigyelés alatt.
A Kolozsvári Rádió értesülése szerint, a járványtani vizsgálat során kiderült, hogy azért alakult ki a fertőzésgóc, mert az alkalmazottak nem viseltek megfelelő védőruházatot, noha a cég vezetősége rendelkezésükre bocsátotta, és képzést is tartottak a dolgozóknak.
" ["post_title"]=> string(80) "Nem viseltek védőruhát a szászsebesi fagylaltgyár fertőzött alkalmazottai" ["post_excerpt"]=> string(138) "Tovább nőtt a szászsebesi Alpin 57 Lux fagylaltgyárban kialakult Covid-19 fertőzésgóc egyedeinek száma - jelenti a Román Rádió." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(73) "nem-viseltek-vedoruhat-a-szaszsebesi-fagylaltgyar-fertozott-alkalmazottai" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-05-29 08:29:42" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-05-29 05:29:42" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=387411" ["menu_order"]=> int(25398) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3663 (24) { ["ID"]=> int(387408) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2020-05-29 08:24:54" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-05-29 05:24:54" ["post_content"]=> string(3077) "Az Orban-kabinet kormányhatározattal fogadta el tegnap este a korlátozások enyhítésének második szakaszában érvényes szabályokat. A dokumentumot korábban a Vészhelyzetek Országos Bizottsága is jóváhagyta.
Eszerint június elsejétől saját felelősségre kiállított nyilatkozat nélkül lehet közlekedni a települések között, újraindul a nemzetközi közúti és vasúti személyszállítás is. Ugyancsak hétfőtől megnyitnak a vendéglők, kávézók teraszai, de az asztalokat legalább 2 méter távolságra kell elhelyezni egymástól, illetve egy asztalnál nem foglalhat helyet 4-nél több személy, amennyiben nem egyazon családhoz tartoznak.
Megnyitnak a szabadtéri strandok is, de a napozóágyak egymástól legalább 2 méterre kell hogy álljanak. Engedélyezik továbbá a szabadtéri előadásokat, legfeljebb 500 fős közönség részvételével, ülőhelyekkel, a fizikai távolság és a higiéniai előírások betartásával.
Június elsejétől ismét lehet szabadtéri sportrendezvényeket szervezni, de zárt kapukkal. Egyelőre csak egyéni sportágakban vagy azokban a csapatsportokban, amelyekben elkerülhető a versenyzők testi érintkezése.
A kormányfő felkérte az érintett minisztereket, hogy időben dolgozzák ki a vonatkozó rendeleteket, hogy a kormányhatározattal együtt június 1-jéig megjelenhessenek a hivatalos közlönyben.
Ami a záróvizsgákat illeti, Klaus Iohannis államfő tegnap úgy nyilatkozott, hogy a nyolcadik osztályosok képességvizsgáját az eredeti terveknek megfelelően megtartják, de azoknak a tanulóknak, akik ezekben a napokban betegek, illetve lakhelyi vagy hatósági elkülönítésben lesznek éppen, június 29-étől lesz alkalmuk pótolni az elmaradt vizsgát. Az államfő leszögezte: a hasonló helyzetben levő érettségizők az augusztusi pótérettségin vizsgázhatnak.
Klaus Iohannis államfő felhívta a figyelmet, hogy noha egyes szigorító intézkedéseket megszüntetnek a közeljövőben, még mindig nagyon fontos, hogy viseljünk szájmaszkot, tartsuk be a fizikai távolságtartás szabályait, és rendszeresen mossunk kezet.
Még mindig nagyon sok az új megbetegedés és az intenzív terápiás kezelésre szorulók száma, hangsúlyozta az államfő hozzátéve, hogy még nem beszélhetünk a járvány jelentős visszaszorulásáról, tehát a továbbiakban is nagyon figyelmesnek, elővigyázatosnak kell lenni. Ha mindenki betartja a fizikai távolságtartási szabályokat, a maszkviselést és minél gyakrabban kezet most, akkor együtt legyőzhető a járvány – nyomatékosította Klaus Iohannis.
" ["post_title"]=> string(41) "Június elsejétől szabadon lehet utazni" ["post_excerpt"]=> string(222) "Az Orban-kabinet kormányhatározattal fogadta el tegnap este a korlátozások enyhítésének második szakaszában érvényes szabályokat. A dokumentumot korábban a Vészhelyzetek Országos Bizottsága is jóváhagyta." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(38) "junius-elsejetol-szabadon-lehet-utazni" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-05-29 08:25:46" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-05-29 05:25:46" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=387408" ["menu_order"]=> int(25399) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3664 (24) { ["ID"]=> int(387402) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2020-05-28 14:13:41" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-05-28 11:13:41" ["post_content"]=> string(5570) "A hazai és nemzetközi sajtó egyaránt tárgyalja az EU által létrehozott újjáépítési alapot, azt, hogy Európai Bizottság kedvező feltételekkel vehet fel hosszútávú hiteleket a piacon, és azt is hogy a francia-német válságkezelési tervnek egyes tagállamok örülnek, mások egyáltalán nem értenek egyet vele. A felvett hiteleket 2028 és 2058 között fizetnék vissza a tervek szerint. Mivel a csomag 500 milliárd euró értékben vissza nem térítendő támogatást is tartalmaz, ez azt jelenti, hogy az unió közös hitelfelvételt hajtana végre a bajban lévő tagállamai védelmében. A Hotnews.ro például arról ír, a kelet-európai országok közül Románia kaphatja a legnagyobb, mintegy 33 miliárd eurónyi összegű, melynek közel fele vissza nem térítendő támogatás. Ahogyan erről korábban is beszámoltunk, az EU 750 milliárd eurós gazdaságélénkítő csomaggal segítené a befektetéseket és a talpraállást az Európai Bizottság a koronavírus-válság után. A Következő Generáció EU névre keresztelt csomag újdonsága az, hogy kétharmad részben, vagyis 500 milliárd euró értékben vissza nem térítendő támogatásokat tartalmaz, ezeket a válságban leginkább érintett országoknak és szektoroknak szánják. "Az újjáépítési alap a mostani hatalmas kihívást egy lehetőséggé formálja, amellyel nem csak a fellendülést segítjük, hanem befektetünk a jövőbe. Az Európai Zöld Terv és digitalizáció munkahelyeket és növekedést teremt majd, növeli a társadalom ellenállóképességét és egészségesebbé teszi majd a környezetet" – idézi Ursula von der Leyen bizottsági elnököt az euronews.com, a Le Soir vagy az olasz La Stampa és a La Repubblica. A Hotnews által megkérdezett Adina Vălean EU biztos szerint Romániának minden támogatás jól jön, bármely ágazatban, például a biztosított finanszírozás nélküli autópálya-projektek kivitelezéséhez is felhasználható a kapott támogatás egy része, új kórházak építésére vagy az oktatás fejlesztésére. A Liberation az intézkedés innovatív és történelmi jelentőségét hangsúlyozza. A francia lap szerint mivel a tervezet "a jövőbeni adósságok részleges átruházását" jelenti, ez megkönnyíti majd a nemzetállami költségvetéseket.A Liberation szerint az Európai Unió azon képességének köszönhetően, hogy nulla vagy akár negatív kamatláb mellett vehet fel kölcsönt, ez az eszköz állandóvá válik, és új forradalomhoz vezet, illetve "a tagállamoktól teljesen független európai költségvetés létrejöttéhez".
A Lufthansa és a német kormány Egy 9 milliárd eurós mentőcsomagban állapodott meg, ennek értelmében a cég két helyet adna a kormánynak a felügyelőbizottságban, és 20 százalékos részesedést biztosítana a csoportban, amely légitársaságokkal rendelkezik Németországban, Ausztriában, Svájcban és Belgiumban. A társaság bejelentette, hogy leállítja diszkont szállítóját, a Germanwings-et, és 10 ezer munkahelyet szándékozik megszüntetni – ám a dolog mégsem megy ilyen egyszerűen, írja mai számában a La Stampa. Az olasz lap arra hívja fel a figyelmet, hogy a német terv szép, ám az európai végrehajtó testület nem ért egyet a szigorúan nemzeti szintű elképzeléssel, mert megszegi az uniós versenyjogot. Ez arra késztette a Lufthansa belső tanácsát, hogy úgy döntsön, a német kormány által javasolt mentési terv alkalmazhatatlan a túl szigorú európai szabályok miatt. A Lufthansa refinanszírozásának kudarca a legnagyobb mértékben Belgiumot aggasztja, különösen a belga Brussels Airlines légitársaságot, amely Lufthansa csoporthoz tartozik. A Brüsszelben megjelenő Le Soir napilap azt írja, hogy az alkalmazottaknak azt mondták, hogy hatalmas állami támogatás nélkül júniusban már nem kapják meg fizetésüket, és júliustól a Lufthansa bankszámlái üresek lesznek.
Európa nagy részén lecsengett a koronavírus-járvány, helyreállnak a hétköznapok, de egy újfajta normalitás szerint, aminek meglesznek a társadalmi és a gazdasági következményei is. A kormányok Európa-szerte arra figyelmeztetik a lakosságot, hogy a járványveszély nem múlt el. A szakemberek nagy része azt mondja, télen újabb hullámra számíthatunk. Tesztelés és kontaktkutatás - ez a záloga annak, hogy féken lehessen tartani a vírust, éppen ezért a francia törvényhozás zöld utat adott egy olyan mobilapplikációnak, amely megmutatja, hogy a fertőzött kivel találkozott a lappangási időszakban. Az ilyen típusú alkalmazások, amelyek érdekében most a rivális technológiai óriások is összefognak, adatvédelmi szempontból rendkívül aggályosak. Az Egyesült Királyságban is egységesítik a szűrést, a kormány már bejelentette, milyen rendszer szerint történik a tesztelés és a kontaktkutatás – írja az euronews.com.
Mostanáig 12 629 koronavírusból meggyógyult személyt, és 18 791 igazolt fertőzöttet tartanak nyilván hazánkban - közölte ma a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS). Az elmúlt 24 órában 197-tel nőtt az igazolt esetek száma, és 2-vel a halottak száma. Az új koronavírus-fertőzéssel összefüggésbe hozott halálesetek száma 1 229-re emelkedett.
Ugyanakkor csaknem 4 ezer (3 712) személy van intézményes karanténban, további 89 787 otthoni elkülönítésben orvosi megfigyelés alatt. Jelenleg 182 személyt ápolnak az intenzív osztályokon. Eddig országszerte 410 ezer tesztet végeztek.
" ["post_title"]=> string(56) "GCS: 410 000 koronavírustesztet végeztek az országban" ["post_excerpt"]=> string(270) "Az elmúlt 24 órában 197-el nőtt az igazolt esetek száma, és 2-el a halottak száma. Mostanáig 12 629 koronavírusból meggyógyult személyt, és 18 791 igazolt fertőzöttet tartanak nyilván hazánkban - közölte ma a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS)." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(52) "gcs-410-000-koronavirustesztet-vegeztek-az-orszagban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-05-28 13:30:35" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-05-28 10:30:35" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=387390" ["menu_order"]=> int(25402) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3666 (24) { ["ID"]=> int(387387) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2020-05-28 13:10:04" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-05-28 10:10:04" ["post_content"]=> string(2292) "Világszerte 5 millió 707 ezer koronavírussal fertőzött személyt tartanak nyilván a baltimore-i Johns Hopkins egyetem mai összesítésében. Ebből több mint 2 millió 361 ezret meggyógyultként jegyeznek, a halálesetek számát pedig 356 ezerre becsülik. A fertőzés továbbra is 188 országban van jelen.
A diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott az elvégzendő tesztek száma, valamint a számontartás kritériumai is különböznek.
Brazília számít a második legérintettebb országnak, az Egyesült Államok után, ahol már 1 millió 700 ezer fertőzött személyt tartanak nyílván. Oroszországban több mint 379 ezer igazolt fertőzést tartanak számon, 151 ezer gyógyultat és 4 142 elhunytat regisztráltak. Spanyolországban 150 ezer gyógyultról számoltak be, a Hopkins egyetem 236 ezer fertőzöttet és 27 ezer halottat tart nyilván. Itáliában a gyógyultak száma túllépte a 147 ezret. 231 ezer fertőzöttet és 33 ezer halálesetet tartanak számon. Franciaországban több mint 183 ezer fertőzöttet, több mint 66 és fél ezer gyógyultat és több mint 28 ezer elhalálozást jegyez a koronavírus okán a Hopkins Egyetem.
Svédországban 35 ezer a diagnosztizált fertőzöttek száma. Csaknem 5 ezer gyógyultról és 4 200 halálesetről jelentettek a svéd egészségügyi hatóságok. Más észak-európai országokkal ellentétben, amelyek a bezárkózás stratégiáját választották a járvánnyal szemben, Svédország nem vezetett be kijárási korlátozásokat, mert úgy ítélte meg, hogy a drasztikus intézkedések nem hatékonyak olyan mértékben, amely igazolná azok káros társadalmi hatásait.
Magyarországon 1311-re csökkent az azonosított fertőzöttek száma, 1996-an meggyógyultak, az elhunytak száma 509, 11 525-en vannak hatósági házi karanténban és több mint 174 ezer mintavétel történt – tájékoztat a koronavirus.gov.hu mai közleménye.
" ["post_title"]=> string(93) "5,7 millió fertőzöttet és 2,3 millió meggyógyultat tart számon a Johns Hopkins egyetem" ["post_excerpt"]=> string(267) "Világszerte 5 millió 707 ezer koronavírussal fertőzött személyt tartanak nyilván a baltimore-i Johns Hopkins egyetem mai összesítésében. Ebből több mint 2 millió 361 ezret meggyógyultként jegyeznek, a halálesetek számát pedig 356 ezerre becsülik. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(84) "57-millio-fertozottet-es-23-millio-meggyogyultat-tart-szamon-a-johns-hopkins-egyetem" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-05-28 13:10:05" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-05-28 10:10:05" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=387387" ["menu_order"]=> int(25403) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3667 (24) { ["ID"]=> int(387384) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2020-05-28 12:26:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-05-28 09:26:21" ["post_content"]=> string(1303) "
A szabadtéri kulturális rendezvények a megoldás a fővárosi színházak megnyitására - jelentette ki Gabriela Firea.
Bukarest főpolgármestere elmondta, már június elsejétől megnyitnak a szabadtéri színházak, van amelyik a parkokban létező nyári színházi létesítményekben, mások saját udvarukon vagy székhelyükön, amennyiben elhúzható tető szerkezettel rendelkeznek.
A színháztermeket nehezebb lesz megnyitni az új típusú koronavírus terjedésének megelőzését célzó korlátozó intézkedések miatt - mondta a bukaresti főpolgármester a Digi24 hírtelevízióban.
" ["post_title"]=> string(46) "Megnyithatnak a nyári színházak Bukarestben" ["post_excerpt"]=> string(123) "A szabadtéri kulturális rendezvények a megoldás a fővárosi színházak megnyitására - jelentette ki Gabriela Firea." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(43) "megnyithatnak-a-nyari-szinhazak-bukarestben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-05-28 13:48:16" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-05-28 10:48:16" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=387384" ["menu_order"]=> int(25404) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3668 (24) { ["ID"]=> int(387374) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2020-05-28 11:56:29" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-05-28 08:56:29" ["post_content"]=> string(3218) "Az otthoni irodát gyerekeikkel megosztó alkalmazottak 46,4 százaléka elismeri, hogy nehezen tudja megszervezni hatékonyan tevékenységét, mert a hivatali feladatok mellett a gyerekek kéréseinek is eleget kell tegyen - derült ki a BestJobs online munkaközvetítő felméréséből.
Öt válaszadóból kettő szeretne otthonról dolgozni, de rugalmas munkaidőben úgy, hogy tudjon gyerekeivel foglalkozni, amíg a bölcsődék és az iskolák zárva vannak. Mindemellett nem minden munkáltató támogatja a munkaidő és a munkahelyi feladatok megszervezését minden alkalmazott saját helyzete függvényében.
A BestJobs felmérésén részt vevők 40 százaléka az állítja, hogy munkaadóját zavarja, ha munkaidő alatt két szabad órát kér, hogy a gyerekekkel foglalkozzon, de mégis megkapják ezt a szabadidőt, miközben a válaszadók 28,6 százaléka azért panaszkodik, hogy munkaadója ezt nem engedi meg.
A felmérésben résztvevőinek egynegyede habár otthonról végzi a munkát, több mint nyolc órát dolgozik naponta, főként mert gyakran megszakítják a gyerekek. A megkérdezettek 53,6 százaléka magukra hagyja a gyereket, 28,6 százaléka a nagyszülőkhöz vagy más rokonhoz fordul segítségért és csak 18 százaléka kap segítséget a másik szülőtől.
A szülők 71,4 százaléka kevesebb mint 4 órát tud tölteni naponta a gyerekekkel, de 18 százalékuk több mint 8 órát szán gyerekeire, amennyiben a munkahelyi helyzet ezt lehetővé teszi. A gyerekekkel együtt töltött idő legnagyobb részét, 43 százalékát a házi feladatok megoldására fordítják, majd a játék következik 21,4 százalékkal és a különböző iskolán kívüli tevékenységek 18 százalékkal - derül ki a BestJobs fejvadász cég elemzéséből. Az iskolai tevékenységek a válaszadók 57,1 százalékánál naponta több mint két órát vesz igénybe, főként, hogy a válaszadók 28,6 százaléka nem tartja hatékonynak az online oktatást. A gyerekeknek sem tetszik ez a tanulási forma, 50 százalékuk megbarátkozott vele, de 21,4 százalékuk egyáltalán nem tudott alkalmazkodni és nehezen dolgozik online oktatással. A szülők csupán 28,6 százaléka állítja azt, hogy a gyerekek elég jól reagálnak az online oktatásra. A legtöbb esetben a gyerekek a család laptopját használják az online órák látogatására, de van olyan eset is, a megkérdezettek 3,6 százalékánál, amikor az egyik családtag munkahelyi eszközét bocsátja ideiglenesen a gyerek rendelkezésére tanuláshoz.
A felmérés május 5-25 között készült 862 fős romániai internet felhasználó minta alapján. A BestJobs az egyik legnagyobb fejvadász cég több mint 2,5 millió felhasználóval és 25 ezret meghaladó aktív munkahely ajánlattal mind belföldön, mind külföldön.
" ["post_title"]=> string(41) "Nehéz munkában, de még nehezebb otthon" ["post_excerpt"]=> string(292) "Az otthoni irodát gyerekeikkel megosztó alkalmazottak 46,4 százaléka elismeri, hogy nehezen tudja megszervezni hatékonyan tevékenységét, mert a hivatali feladatok mellett a gyerekek kéréseinek is eleget kell tegyen - derült ki a BestJobs online munkaközvetítő felméréséből. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(37) "nehez-munkaban-de-meg-nehezebb-otthon" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-05-28 12:07:31" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-05-28 09:07:31" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=387374" ["menu_order"]=> int(25405) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3720 (24) { ["ID"]=> int(387425) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2020-05-29 09:25:17" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-05-29 06:25:17" ["post_content"]=> string(871) "Ellenjavallt a burgonya a cukorbetegeknek, túlsúlyosoknak és a gyomorsav-elégtelenségben szenvedőknek - figyelmeztetnek az izraeli orvosok.
A szakértők szerint a burgonya emeli a vércukorszintet, hozzájárul a testsúly gyarapodásához és zavart okoz a szív- és érrendszerben. Elmondták továbbá, hogy a burgonya megemésztéséhez jelentős mennyiségű gyomorsavra van szüksége a szervezetnek és amennyiben valakinek nincs elég sava a burgonya a gyomorban erjed meg. Az izraeli szakértők azt javasolják, hogy a cukorbetegek ne egyenek több mint negyed kilogramm főtt, sült vagy párolt burgonyát és megkészítése előtt vízben kell tartani, hogy csökkenjen a keményítő tartalma.
" ["post_title"]=> string(55) "A krumpli káros hatásait vizsgálták izraeli orvosok" ["post_excerpt"]=> string(145) "Ellenjavallt a burgonya a cukorbetegeknek, túlsúlyosoknak és a gyomorsav-elégtelenségben szenvedőknek - figyelmeztetnek az izraeli orvosok." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(51) "a-krumpli-karos-hatasait-vizsgaltak-izraeli-orvosok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-05-29 09:25:18" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-05-29 06:25:18" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=387425" ["menu_order"]=> int(25393) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40430) ["max_num_pages"]=> int(3370) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "86e9b94bcbcf4091f6c691e22c94deec" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:358b36555757551f62518a056265507f" }