Az Orban-kabinet kormányhatározattal fogadta el tegnap este a korlátozások enyhítésének második szakaszában érvényes szabályokat. A dokumentumot korábban a Vészhelyzetek Országos Bizottsága is jóváhagyta.

Eszerint június elsejétől saját felelősségre kiállított nyilatkozat nélkül lehet közlekedni a települések között, újraindul a nemzetközi közúti és vasúti személyszállítás is. Ugyancsak hétfőtől megnyitnak a vendéglők, kávézók teraszai, de az asztalokat legalább 2 méter távolságra kell elhelyezni egymástól, illetve egy asztalnál nem foglalhat helyet 4-nél több személy, amennyiben nem egyazon családhoz tartoznak.

Megnyitnak a szabadtéri strandok is, de a napozóágyak egymástól legalább 2 méterre kell hogy álljanak. Engedélyezik továbbá a szabadtéri előadásokat, legfeljebb 500 fős közönség részvételével, ülőhelyekkel, a fizikai távolság és a higiéniai előírások betartásával.

Június elsejétől ismét lehet szabadtéri sportrendezvényeket szervezni, de zárt kapukkal. Egyelőre csak egyéni sportágakban vagy azokban a csapatsportokban, amelyekben elkerülhető a versenyzők testi érintkezése.

A kormányfő felkérte az érintett minisztereket, hogy időben dolgozzák ki a vonatkozó rendeleteket, hogy a kormányhatározattal együtt június 1-jéig megjelenhessenek a hivatalos közlönyben.

Ami a záróvizsgákat illeti, Klaus Iohannis államfő tegnap úgy nyilatkozott, hogy a nyolcadik osztályosok képességvizsgáját az eredeti terveknek megfelelően megtartják, de azoknak a tanulóknak, akik ezekben a napokban betegek, illetve lakhelyi vagy hatósági elkülönítésben lesznek éppen, június 29-étől lesz alkalmuk pótolni az elmaradt vizsgát. Az államfő leszögezte: a hasonló helyzetben levő érettségizők az augusztusi pótérettségin vizsgázhatnak.

Klaus Iohannis államfő felhívta a figyelmet, hogy noha egyes szigorító intézkedéseket megszüntetnek a közeljövőben, még mindig nagyon fontos, hogy viseljünk szájmaszkot, tartsuk be a fizikai távolságtartás szabályait, és rendszeresen mossunk kezet. 

Még mindig nagyon sok az új megbetegedés és az intenzív terápiás kezelésre szorulók száma, hangsúlyozta az államfő hozzátéve, hogy még nem beszélhetünk a járvány jelentős visszaszorulásáról, tehát a továbbiakban is nagyon figyelmesnek, elővigyázatosnak kell lenni. Ha mindenki betartja a fizikai távolságtartási szabályokat, a maszkviselést és minél gyakrabban kezet most, akkor együtt legyőzhető a járvány – nyomatékosította Klaus Iohannis.