Az autonómia egyetlen formája sem károsítja a román állam egységét és területi integritását – hangsúlyozta Kelemen Hunor Románia miniszterelnök-helyettese. Az…
Continue Reading
Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadóját nem vezetik be 2027-től. Erről csak akkor lehet szó, amikor Románia költségvetési deficitje ismét 3 százalék körül lesz - jelentette be Alexandru Nazare pénzügyminiszter. A tárcavezető egy gazdasági témájú rendezvényen cáfolta a hetek óta keringő pánikkeltő híreszteléseket, miszerint jövőtől az ingatlanadó 27-szeresére fog nőni annak következtében, hogy az ingatlanok piaci értéke alapján számolják majd ki ezt a helyi adót.
" ["post_title"]=> string(66) "Egyelőre nem fogják a piaci értéken számolni az ingatlanadót" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "egyelore-nem-fogjak-a-piaci-erteken-szamolni-az-ingatlanadot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:11:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:11:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470100" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3764 (24) { ["ID"]=> int(470098) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:21" ["post_content"]=> string(693) "Visszakapcsolták tegnap a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, miután a nyári súlyos aszály után a Duna vízszintje ismét elérte a reaktor működtetéséhez szükséges biztonságos szintet. A Transelectrica közlése szerint az 1-es reaktor ma reggel az ország villamosenergia-termelésének 6 százalékát biztosította. Maximális kapacitását várhatóan a ma esti órákban éri el. Egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor indítják el a 2-es reaktort. Ma Luca Niculescu miniszterelnök és Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter ellátogatott az atomerőműhöz.
" ["post_title"]=> string(58) "Visszakapcsolták a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "visszakapcsoltak-a-cernavodai-atomeromu-1-es-reaktorat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470098" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3724 (24) { ["ID"]=> int(470096) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 13:08:53" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:08:53" ["post_content"]=> string(605) "A Fekete-tenger régiójának védelme és biztonsága, az európai versenyképesség, az EU bővítése és az új többéves uniós pénzügyi keretről folyó tárgyalások lesznek napirenden a Nicușor Dan államelnök és Ursula von der Leyen európai bizottsági elnök hétfői, bukaresti találkozóján - tájékoztatott Valentin Naumescu elnöki tanácsadó. Naumescu közlése szerint az államelnök hétfőn a Cotroceni-palotában fogadja az Európai Bizottság elnökét. Von der Leyen Luca Niculescu miniszterelnökkel is találkozni fog.
" ["post_title"]=> string(49) "Bukarestbe látogat hétfőn Ursula von der Leyen" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(46) "bukarestbe-latogat-hetfon-ursula-von-der-leyen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:08:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:08:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470096" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3739 (24) { ["ID"]=> int(470085) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 15:10:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:00" ["post_content"]=> string(742) "Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!

Az autonómia egyetlen formája sem károsítja a román állam egységét és területi integritását – hangsúlyozta Kelemen Hunor Románia miniszterelnök-helyettese. Az…
Continue Reading
A Szövetségi Állandó Tanács tegnapi ülésén első körben hat minisztériumba nevesített államtitkárt. Így a 41 éves földrajztanári végzettségű Kallós Zoltánt,…
Continue Reading
Klaus Johannis államfő január 15-én, pénteken, a második oltási szakasz elindulásakor oltatja be magát nyilvánosan, ugyanis így szeretné az oltás…
Continue Reading
Megérkezett tegnap az országba a Moderna által gyártott vakcina első szállítmánya. Ez körülbelül 14.000 adagot jelent. A Moderna vakcinájának forgalmazását…
Continue ReadingAz Egyesült Államokban a demokraták megindították az alkotmányos felelősségre vonási eljárást (impeachment) a nyolc nap múlva távozó amerikai elnök, Donald Trump ellen.
Continue ReadingEz 0,1 százalékponttal jobb adat a tavaly novemberi gyorsjelentésben közölt 5,1 százalékos visszaeséshez mérten – közölte az Országos Statisztikai Intézet.
Continue ReadingAz eddig többnyire férfiaknak fenntartott liturgikus szolgálatokat a nők számára is intézményesítette Ferenc pápa a kánonjog saját kezdeményezésű módosításával, amelyet az egyházfő hétfőn jelentett be.
Continue Reading
Moldova Köztársaság elnöke megválasztása óta első külföldi útját kezdi meg ma. Maia Sandu Ukrajnába látogat, Volodimir Zelenski államelnök meghívására.
Continue Reading
A tanárok leginkább attól tartanak, hogy a dikok túlságosan lemaradtak a tananyaggal az online oktatás idején, amelyet nehéz lesz bepótolni év végéig, anélkül, hogy ne terheljék túl a gyerekeket, illetve attól is tartanak, hogy a szülők nem fogják támogatni az iskolákat ebben a törekvésükben.
Continue Reading
A főkoordinátor, Valeriu Gheorghiță szerint összesen mintegy ötmillió ember beoltására vállalkoznak a pénteken kezdődő második szakaszban.
Continue ReadingAz év elejétől kötelező a komposztálható hulladék szelektív gyűjtése. Kovászna megyében azonban nem várták meg a komposztálás kötelezővé tételét, hanem már három éve elkezdték a biológiai hulladék begyűjtését.
Continue ReadingParadox módon éppen egy koalíciós pártelnök személyes ambícióinak tudható be – annak, hogy a miniszterelnök posztról való kényszerű visszalépése után…
Continue ReadingAz autonómia egyetlen formája sem károsítja a román állam egységét és területi integritását - hangsúlyozta Kelemen Hunor Románia miniszterelnök-helyettese. Az RMDSZ elnöke tegnap este az Antena 3 televízió műsorában kifejtette: az autonómia szubszidiaritást és egy közösségi szintű döntéshozatalt jelent, nem pedig elszakadást. Kelemen Hunor külön kitért Klaus Johannis államfő kijelentéseire is, miszerint a PSD arra játszik, hogy Erdélyt a magyaroknak adják. „Nem felejtjük el a múltban történteket, de ezeken már változtatni nem tudunk. Ezért kell a jövőre koncentrálni és hiszünk benne, hogy közösen elérhetünk dolgokat” – mondta a politikus, és megerősítette: arra törekszik, hogy a magyar kisebbség ne legyen tárgya a belső politikai küzdelmeknek.
" ["post_title"]=> string(82) "Kelemen Hunor: A magyar kisebbség ne legyen a belső politikai küzdelmek tárgya" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(77) "kelemen-hunor-a-magyar-kisebbseg-ne-legyen-a-belso-politikai-kuzdelmek-targya" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-01-13 11:50:11" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-01-13 09:50:11" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=396490" ["menu_order"]=> int(22759) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3726 (24) { ["ID"]=> int(396480) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2021-01-13 11:29:26" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-01-13 09:29:26" ["post_content"]=> string(1404) "A Szövetségi Állandó Tanács tegnapi ülésén első körben hat minisztériumba nevesített államtitkárt. Így a 41 éves földrajztanári végzettségű Kallós Zoltánt, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége Szatmár megyei szervezetének elnökét az oktatási minisztériumba, az 51 éves színészi végzettségű Demeter András Istvánt, a Román Közszolgálati Rádió volt elnök-vezérigazgatóját a kulturális minisztériumba, a 32 éves közgazdász végzettségű Oltean Csongort, az RMDSZ ifjúsági ügyvezető alelnökét az ifjúsági és sport minisztériumba, míg a 42 éves geológus alapképzettségű Szép Róbertet a környezetvédelmi, vízügyi és erdészeti minisztériumba. Az Európai Alapok Minisztériumába az 53 éves Hegedüs Csilla közgazdász végzettségű, jelenleg az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnökét és szóvivőjét jelölték, munkaügyi államtitkárnak pedig a 49 éves Makkai Péter református lelkészt, a Sepsiszentgyörgyi Diakónia Keresztyén Alapítvány fogyatékkal élők, gyermekjóléti és családsegítő ágazatának igazgatóját. Az RMDSZ közölte: a Szövetségi Állandó Tanács a következő napokban újabb államtitkárjelölteket nevesít.
" ["post_title"]=> string(42) "Hat államtitkárát nevesítette az RMDSZ" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(38) "hat-allamtitkarat-nevesitette-az-rmdsz" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-01-13 11:36:53" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-01-13 09:36:53" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=396480" ["menu_order"]=> int(22760) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3773 (24) { ["ID"]=> int(396473) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2021-01-13 09:58:27" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-01-13 07:58:27" ["post_content"]=> string(2322) "Klaus Johannis államfő január 15-én, pénteken, a második oltási szakasz elindulásakor oltatja be magát nyilvánosan, ugyanis így szeretné az oltás iránti bizalmat és az oltási kedvet növelni a lakosság körében. Johannis szerint a koronavírus elleni oltás tömeges beadása jelenti az egyetlen megoldást arra, hogy mielőbb visszatérhessünk a normalitáshoz. Az államfő tegnap este a Cotroceni-palotában tartott sajtótájékoztatón rámutatott: az oltókampány sikerén múlik a gazdaság újraindítása és "egy olyan mélyreható válság elkerülése, amelynek hatásai mély nyomokat hagyhatnak a társadalomban, az oktatásban és a gazdaságban". Ha nyárig a lakosság "jelentős része" megkapja az oltást, lassan visszatérhet az életünk a normális kerékvágásba, addig azonban még szükség van a védelmi intézkedésekre, mert a vírus továbbra is terjed, egyelőre nem lehet lazításokon gondolkodni.
A koronavírus elleni oltókampány második szakaszában kerül sor a 65 év feletti lakosság, illetve a krónikus betegségben szenvedők beoltására. Kérhetik az immunizálást a cukorbetegek, a túlsúlyosak, a szív- és érrendszeri zavarokkal élők, a vese- és a tüdőbetegek, a daganatos betegségben szenvedők és a HIV fertőzöttek. Mellettük a társadalomban kiemelten fontos területeken dolgozókat is beoltják. Jelentkezhetnek a katonák, a belügyi dolgozók, az igazságügyi alkalmazottak, az egyházak és a sajtó mmunkatársai. A Parlament, a Kormány és az Elnöki Hivatal alkalmazottait szintén ebben a fázisban oltják majd be. Az előjegyzést biztosító platform január 15-én délután 3 órától lesz működőképes. Jelentkezni a világhálón, illetve a 021-414-4425-ös telefonszámon is lehet - nyilatkozta a kampány felelőse, Valeriu Gheorghiță katonaorvos.
Tegnap délután 5 óráig Romániában 140.447-en kapták meg a koronavírus elleni védőoltást. Az oltókampány kezdetétől összesen 484 személynél jegyeztek kisebb allergiás reakciót, amelyek közül 193 helyi, 291 pedig általános jellegű volt, egy eset kivizsgálása folyamatban van.
" ["post_title"]=> string(49) "Johannis pénteken oltatja be magát nyilvánosan" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(46) "johannis-penteken-oltatja-be-magat-nyilvanosan" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-01-13 09:58:30" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-01-13 07:58:30" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=396473" ["menu_order"]=> int(22762) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3753 (24) { ["ID"]=> int(396468) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2021-01-13 09:52:25" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-01-13 07:52:25" ["post_content"]=> string(1482) "Megérkezett tegnap az országba a Moderna által gyártott vakcina első szállítmánya. Ez körülbelül 14.000 adagot jelent. A Moderna vakcinájának forgalmazását január 6-án engedélyezte az Európai Bizottság az Európai Gyógyszerügynökség ajánlása alapján. A vállalat legalább 600 millió adag védőoltást állít elő idén, 100 millió adaggal többet, mint amennyit korábban tervezett.
Az új koronavírus elleni oltáskampány romániai irányítója, Valeriu Gheorghiţă elmondta: a Moderna által gyártott oltás ugyanolyan hatékony, mint a Pfizeré, és ugyanazon elv alapján működik, de mivel kevés van belőle, nem fog jutni minden oltóközpontba. Annak eldöntése, hogy a beoltandó személy a Pfizer vagy a Moderna vakcináját kapja-e meg, az orvos feladata lesz – szögezte le a katonaorvos.
A Pfizer BioNtech által előállított vakcina 95 százalékos védettséget nyújt a koronavírussal szemben, a Moderna oltóanyag hatékonysága 94,1 százalék, és legkevesebb 1 évig tartó védettséget biztosít, hatékony továbbá a koronavírus újabb mutációi ellen is, amelyek már több országban is megjelentek – állítják a vakcína kifejlesztői. A vakcína 18 éven felüli személyeknek adható be, szintén két adagban, 28 nap eltéréssel.
" ["post_title"]=> string(42) "Megérkezett a Moderna vakcina Romániába" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(39) "megerkezett-a-moderna-vakcina-romaniaba" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-01-13 14:49:09" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-01-13 12:49:09" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=396468" ["menu_order"]=> int(22763) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3701 (24) { ["ID"]=> int(396464) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2021-01-12 12:02:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-01-12 10:02:21" ["post_content"]=> string(1288) "Az Egyesült Államokban a demokraták megindították az alkotmányos felelősségre vonási eljárást (impeachment) a nyolc nap múlva távozó amerikai elnök, Donald Trump ellen.
A dokumentum szerint az a fő vád az elnök ellen, hogy súlyosan veszélyeztette az Egyesült Államokat és törvényhozásának biztonságát azzal, hogy múlt héten szerdán mondott beszédében feltüzelte híveit, akik azután megostromolták a Capitoliumot, a törvényhozás épületét.
A történtek miatt öten vesztették életüket, köztük egy rendőr. Szerepel a vádak között az is, hogy Trump hamis nyilatkozatokat tett az elnökválasztás eredményéről, és nyomást gyakorolt Georgia állami tisztségviselőire, hogy „találjanak neki” több szavazatot.
A javaslatról már holnap szavazhat a képviselőház. Amennyiben átmegy, Trump lehet az első amerikai elnök, akit kétszer is impeachment eljárás alá vontak. 2019-ben egyszer már zajlott ellene impeachment azzal a váddal, hogy visszaélt hatalmával, ám a republikánus szenátorok felmentették.
" ["post_title"]=> string(78) "Még ma szavazhat a Trump elleni impeachmentről a washingtoni képviselőház" ["post_excerpt"]=> string(183) "Az Egyesült Államokban a demokraták megindították az alkotmányos felelősségre vonási eljárást (impeachment) a nyolc nap múlva távozó amerikai elnök, Donald Trump ellen." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(73) "meg-ma-szavazhat-a-trump-elleni-impeachmentrol-a-washingtoni-kepviselohaz" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-01-12 12:02:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-01-12 10:02:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=396464" ["menu_order"]=> int(22764) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3695 (24) { ["ID"]=> int(396461) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2021-01-12 11:46:23" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-01-12 09:46:23" ["post_content"]=> string(1237) "Tavaly az első három negyedévben 5 százalékkal csökkent a gazdaság teljesítménye éves összevetésben, ami 0,1 százalékponttal jobb adat a tavaly novemberi gyorsjelentésben közölt 5,1 százalékos visszaeséshez mérten – közölte a román országos statisztikai intézet.
A harmadik negyedévben a bruttó hazai termék (GDP) 5,8 százalékkal nőtt a második negyedévihez képest. A tavalyi harmadik negyedévhez mérten is enyhébb volt a visszaesés, így a GDP 5,7 százalékkal csökkent a július-szeptemberi időszakban 2019 azonos időszakához képest, miután a novemberi gyorsjelentés még 6 százalékos zsugorodásról számolt be. Az intézet közlése szerint a gyorsjelentésben szereplő adatok begyűjtését megnehezítette a koronavírus-járvány.
2020 első negyedévében a nyers adatok szerint 2,4 százalékkal nőtt a román gazdaság éves összevetésben, a második negyedévben 10,3 százalékos csökkenés következett be a koronavírus-járvány miatt. A kormány 2021-ben 4,5 százalékos gazdasági növekedésre számít.
" ["post_title"]=> string(75) "Öt százalékkal csökkent a gazdaság tavaly az első három negyedévben" ["post_excerpt"]=> string(170) "Ez 0,1 százalékponttal jobb adat a tavaly novemberi gyorsjelentésben közölt 5,1 százalékos visszaeséshez mérten – közölte az Országos Statisztikai Intézet." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(67) "ot-szazalekkal-csokkent-a-gazdasag-tavaly-az-elso-harom-negyedevben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-01-12 11:52:55" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-01-12 09:52:55" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=396461" ["menu_order"]=> int(22765) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3696 (24) { ["ID"]=> int(396459) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2021-01-12 11:23:59" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-01-12 09:23:59" ["post_content"]=> string(954) "Az eddig többnyire férfiaknak fenntartott liturgikus szolgálatokat a nők számára is intézményesítette Ferenc pápa a kánonjog saját kezdeményezésű módosításával, amelyet az egyházfő hétfőn jelentett be.
A kánonjog 230. cikkének módosítása nyomán a nők a liturgikus összejövetelek alkalmával szentírási szakaszokat olvashatnak fel, valamint a papnak vagy diakónusnak segítséget nyújthatnak az oltárszolgálatban. A kánonjog szövegében eddig csak férfiak szerepeltek, a nők csak rendkívüli esetekben, püspöki engedéllyel végezhettek liturgikus szolgálatot.
A mostani módosítással az egyház egészében „stabilan és intézményesen” bevezették a nők liturgikus szolgálatvégzését.
" ["post_title"]=> string(48) "Erősödik a nők szerepe a katolikus egyházban" ["post_excerpt"]=> string(224) "Az eddig többnyire férfiaknak fenntartott liturgikus szolgálatokat a nők számára is intézményesítette Ferenc pápa a kánonjog saját kezdeményezésű módosításával, amelyet az egyházfő hétfőn jelentett be." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(44) "erosodik-a-nok-szerepe-a-katolikus-egyhazban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-01-12 11:23:59" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-01-12 09:23:59" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=396459" ["menu_order"]=> int(22766) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3697 (24) { ["ID"]=> int(396454) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2021-01-12 11:11:51" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-01-12 09:11:51" ["post_content"]=> string(776) "Moldova Köztársaság elnöke megválasztása óta első külföldi útját kezdi meg ma. Maia Sandu Ukrajnába látogat, Volodimir Zelenski államelnök meghívására.
Megfigyelők szerint a látogatás fő célja a kétoldalú kapcsolatok szorosabbra fűzése, miután Igor Dodon, egykori moldovai elnököt nemkívánatosnak nyilvánították, mert Ukrajnát Oroszország részeként könyvelte el. A két államelnök találkozójának napirendjén szerepel a gazdasági kapcsolatok fellendítése, az energetikai biztonság, valamint környezetvédelmi témák, amelyek Ukrajna azon törekvését célozzák, hogy a Dnyeszteren több hőerőművet építsen.
" ["post_title"]=> string(40) "Enyhülnek a moldovai-ukrán kapcsolatok" ["post_excerpt"]=> string(170) "Moldova Köztársaság elnöke megválasztása óta első külföldi útját kezdi meg ma. Maia Sandu Ukrajnába látogat, Volodimir Zelenski államelnök meghívására." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(38) "enyhulnek-a-moldovai-ukran-kapcsolatok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-01-12 11:11:55" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-01-12 09:11:55" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=396454" ["menu_order"]=> int(22768) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3698 (24) { ["ID"]=> int(396452) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2021-01-12 11:08:35" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-01-12 09:08:35" ["post_content"]=> string(1330) "A diákok és pedagógusok túlnyomó többsége szeretne visszatérni az iskolába - derül ki egy felmérésből, amelyet a World Vision Románia Alapítvány készített.
A megkérdezett tanulók 88 százaléka, a pedagógusok 84 százaléka nyilatkozta, hogy az iskolák is és a tanszemélyzet is készen áll a tanintézmények megnyitására, az egészségvédelmi szabályok betartásával.
A diákok fele véli úgy, hogy a tananyag bepótlását olyan ütemben kellene megszervezni, hogy az ne terhelje túl őket, egyharmaduknak pedig a pedagógusok támogatásra van szüksége ebben.
A tanárok leginkább attól tartanak, hogy a dikok túlságosan lemaradtak a tananyaggal az online oktatás idején, amelyet nehéz lesz bepótolni év végéig, anélkül, hogy ne terheljék túl a gyerekeket, illetve attól is tartanak, hogy a szülők nem fogják támogatni az iskolákat ebben a törekvésükben.
A felmérést 2020 decembere és 2021 januárja között készítették 1500 elemi és középiskolai diák, valamint 500 tanár megkérdezésével.
" ["post_title"]=> string(87) "A tanárok attól tartanak, hogy a szülők nem segítik őket a tananyag pótlásában" ["post_excerpt"]=> string(318) "A tanárok leginkább attól tartanak, hogy a dikok túlságosan lemaradtak a tananyaggal az online oktatás idején, amelyet nehéz lesz bepótolni év végéig, anélkül, hogy ne terheljék túl a gyerekeket, illetve attól is tartanak, hogy a szülők nem fogják támogatni az iskolákat ebben a törekvésükben." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(77) "a-tanarok-attol-tartanak-hogy-a-szulok-nem-segitik-oket-a-tananyag-potlasaban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-01-12 11:08:36" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-01-12 09:08:36" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=396452" ["menu_order"]=> int(22769) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3699 (24) { ["ID"]=> int(396449) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2021-01-12 10:58:42" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-01-12 08:58:42" ["post_content"]=> string(1327) "A koordináló bizottság közzétette, milyen idült betegségekben szenvedők kerülnek be a Covid-19 elleni oltáskampány második szakaszába. Ide sorolták a cukorbetegséget, a kóros elhízottságot, az emésztőszervi, keringési, neurológiai, vese-, tüdő-, máj- és autoimmun betegségeket, valamint a rákot.
Ugyancsak a pénteken kezdődő második szakaszban oltják be az idősotthonok csaknem 40 ezer lakóját, a 65 év fölöttieket, a HIV-fertőzötteket, a szervátültetésen átesett pácienseket, valamint az úgynevezett létfontosságú ágazatok dolgozóit.
Ezek közé tartoznak a védelmi, igazságszolgáltatási, közrendi és nemzetbiztonsági alkalmazottak; az élelmiszeriparban, a személy- és áruszállításban, valamint futárszolgálatokban dolgozók; a tanügyi, a postai és a köztisztasági alkalmazottak; az egyházak, a törvényhozás és a központi közigazgatás személyzete, beleértve az államfőt is.
A főkoordinátor, Valeriu Gheorghiță szerint összesen mintegy ötmillió ember beoltására vállalkoznak a pénteken kezdődő második szakaszban.
" ["post_title"]=> string(62) "Közzétették a második szakaszban beoltandó kategóriákat" ["post_excerpt"]=> string(152) "A főkoordinátor, Valeriu Gheorghiță szerint összesen mintegy ötmillió ember beoltására vállalkoznak a pénteken kezdődő második szakaszban." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(55) "kozzetettek-a-masodik-szakaszban-beoltando-kategoriakat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-01-12 10:58:43" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-01-12 08:58:43" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=396449" ["menu_order"]=> int(22770) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3688 (24) { ["ID"]=> int(396445) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2021-01-12 10:42:05" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-01-12 08:42:05" ["post_content"]=> string(1311) "Az év elejétől kötelező a komposztálható hulladék szelektív gyűjtése. Kovászna megyében azonban nem várták meg a komposztálás kötelezővé tételét, hanem már három éve elkezdték a biológiai hulladék begyűjtését – emelte ki közös sajtótájékoztatóján Tamás Sándor megyei tanácselnök és Ambrus József, a Kovászna Megyei Hulladékgazdálkodási Egyesület igazgatója.
Elmondták: a lécfalvi integrált hulladékgazdálkodási központban ma már nemcsak komposztot állítanak elő, hanem virágföldet is csomagolnak, többek között a Sepsi OSK stadion füves pályájához biztosítanak alapanyagot. Tavaly a lécfalvi központ több mint ezer tonna komposztot értékesített. Ambrus József hozzátette: a szelektív hulladékgyűjtés a lakosságnak is megéri, hiszen annak köszönhetően fejenként 7 lejjel csökkent a szemétdíj a megyében.
Tamás Sándor szerint Sepsiszentgyörgy és Kézdivásárhely az összegyűjtött hulladék több mint egyharmada újrahasznosítható, ezzel országos szinten első helyen állnak, míg akadnak olyan városok Romániában, ahol ez az arány nulla.
" ["post_title"]=> string(77) "Nem várták meg a komposztálás kötelezővé tételét Kovászna megyében" ["post_excerpt"]=> string(241) "Az év elejétől kötelező a komposztálható hulladék szelektív gyűjtése. Kovászna megyében azonban nem várták meg a komposztálás kötelezővé tételét, hanem már három éve elkezdték a biológiai hulladék begyűjtését." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(66) "nem-vartak-meg-a-komposztalas-kotelezove-tetelet-kovaszna-megyeben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-01-12 10:42:05" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-01-12 08:42:05" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=396445" ["menu_order"]=> int(22771) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3687 (24) { ["ID"]=> int(396422) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2021-01-11 16:10:49" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-01-11 14:10:49" ["post_content"]=> string(1074) "Paradox módon éppen egy koalíciós pártelnök személyes ambícióinak tudható be – annak, hogy a miniszterelnök posztról való kényszerű visszalépése után Ludovic Orban igyekezett biztosítani önmagának legalább a házelnöki tisztséget –, hogy kialakult egy stabil kormányzati konstrukció, amelyben egyik félnek sincs túlhatalma – véli Cseke Péter Tamás, a Maszol.ro portál főszerkesztője, akivel az alakuló négypárti kabinet és a magyar érdekérvényesítés perspektíváiról beszélgettünk. Az utóbbit illetően az újságíró szerint nem kizártak a csalódások, ugyanakkor a jelenlegi parlamenti felállásban a magyar törvényhozók szavazatai nem válthatók ki, és ez növeli az esélyét annak, hogy a koalíciós társak betartsák az RMDSZ-nek tett vállalásaikat.
Az autonómia egyetlen formája sem károsítja a román állam egységét és területi integritását - hangsúlyozta Kelemen Hunor Románia miniszterelnök-helyettese. Az RMDSZ elnöke tegnap este az Antena 3 televízió műsorában kifejtette: az autonómia szubszidiaritást és egy közösségi szintű döntéshozatalt jelent, nem pedig elszakadást. Kelemen Hunor külön kitért Klaus Johannis államfő kijelentéseire is, miszerint a PSD arra játszik, hogy Erdélyt a magyaroknak adják. „Nem felejtjük el a múltban történteket, de ezeken már változtatni nem tudunk. Ezért kell a jövőre koncentrálni és hiszünk benne, hogy közösen elérhetünk dolgokat” – mondta a politikus, és megerősítette: arra törekszik, hogy a magyar kisebbség ne legyen tárgya a belső politikai küzdelmeknek.
" ["post_title"]=> string(82) "Kelemen Hunor: A magyar kisebbség ne legyen a belső politikai küzdelmek tárgya" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(77) "kelemen-hunor-a-magyar-kisebbseg-ne-legyen-a-belso-politikai-kuzdelmek-targya" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-01-13 11:50:11" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-01-13 09:50:11" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=396490" ["menu_order"]=> int(22759) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40462) ["max_num_pages"]=> int(3372) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "ed3b80dca35f6948e5f2c751261a023f" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:732ca965169926ebc3ec438d6b75b1c4" }