Az autonómia egyetlen formája sem károsítja a román állam egységét és területi integritását – hangsúlyozta Kelemen Hunor Románia miniszterelnök-helyettese. Az RMDSZ elnöke tegnap este az Antena 3 televízió műsorában kifejtette: az autonómia szubszidiaritást és egy közösségi szintű döntéshozatalt jelent, nem pedig elszakadást. Kelemen Hunor külön kitért Klaus Johannis államfő kijelentéseire is, miszerint a PSD arra játszik, hogy Erdélyt a magyaroknak adják. „Nem felejtjük el a múltban történteket, de ezeken már változtatni nem tudunk. Ezért kell a jövőre koncentrálni és hiszünk benne, hogy közösen elérhetünk dolgokat” – mondta a politikus, és megerősítette: arra törekszik, hogy a magyar kisebbség ne legyen tárgya a belső politikai küzdelmeknek.
Németországba tesz hivatalos látogatást az államfő
Nicușor Dan államelnök ma délután hivatalos látogatást tesz Berlinbe. Az államfő megbeszélést folytat kollégájával, Frank-Walter Steinmeierrel és Friedrich Merz kancellárral.…
Tovább...A második intézkedéscsomagot készíti elő a kormány
A kormány készíti elő a következő költségvetés-kiegyensúlyozási intézkedéscsomagot, amely várhatóan szabályozza és csökkenti az állami tulajdonú vállalatok és néhány szabályozó…
Tovább...Bukarestben a legnagyobb az átlagfizetés az országban
Továbbra is Bukarest kínálja a legmagasabb nettó átlagfizetéseket. Az év első felében 5 665 lej volt a havi átlagbér a fővárosban…
Tovább...Építkezési engedélyt bocsátottak ki újabb autópálya-szakaszra
A szállítási minisztérium kibocsátotta az építkezési engedélyt a Nagyszeben—Pitești autópálya 2. szakaszára, a Boița és Cornetu között tervezett 900 méter…
Tovább...