A diákok és pedagógusok túlnyomó többsége szeretne visszatérni az iskolába – derül ki egy felmérésből, amelyet a World Vision Románia Alapítvány készített.

A megkérdezett tanulók 88 százaléka, a pedagógusok 84 százaléka nyilatkozta, hogy az iskolák is és a tanszemélyzet is készen áll a tanintézmények megnyitására, az egészségvédelmi szabályok betartásával.

A diákok fele véli úgy, hogy a tananyag bepótlását olyan ütemben kellene megszervezni, hogy az ne terhelje túl őket, egyharmaduknak pedig a pedagógusok támogatásra van szüksége ebben.

A tanárok leginkább attól tartanak, hogy a dikok túlságosan lemaradtak a tananyaggal az online oktatás idején, amelyet nehéz lesz bepótolni év végéig, anélkül, hogy ne terheljék túl a gyerekeket, illetve attól is tartanak, hogy a szülők nem fogják támogatni az iskolákat ebben a törekvésükben.

A felmérést 2020 decembere és 2021 januárja között készítették 1500 elemi és középiskolai diák, valamint 500 tanár megkérdezésével.