Nagyobb nukleáris elrettentést sürgetett Kim Dzsong Un. Az észak-koreai vezető a Koreai Munkapárt VIII. kongresszusának zárónapján nyilatkozott erről. A kommunista…
Continue Reading
Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadóját nem vezetik be 2027-től. Erről csak akkor lehet szó, amikor Románia költségvetési deficitje ismét 3 százalék körül lesz - jelentette be Alexandru Nazare pénzügyminiszter. A tárcavezető egy gazdasági témájú rendezvényen cáfolta a hetek óta keringő pánikkeltő híreszteléseket, miszerint jövőtől az ingatlanadó 27-szeresére fog nőni annak következtében, hogy az ingatlanok piaci értéke alapján számolják majd ki ezt a helyi adót.
" ["post_title"]=> string(66) "Egyelőre nem fogják a piaci értéken számolni az ingatlanadót" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "egyelore-nem-fogjak-a-piaci-erteken-szamolni-az-ingatlanadot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:11:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:11:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470100" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3795 (24) { ["ID"]=> int(470098) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:21" ["post_content"]=> string(693) "Visszakapcsolták tegnap a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, miután a nyári súlyos aszály után a Duna vízszintje ismét elérte a reaktor működtetéséhez szükséges biztonságos szintet. A Transelectrica közlése szerint az 1-es reaktor ma reggel az ország villamosenergia-termelésének 6 százalékát biztosította. Maximális kapacitását várhatóan a ma esti órákban éri el. Egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor indítják el a 2-es reaktort. Ma Luca Niculescu miniszterelnök és Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter ellátogatott az atomerőműhöz.
" ["post_title"]=> string(58) "Visszakapcsolták a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "visszakapcsoltak-a-cernavodai-atomeromu-1-es-reaktorat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470098" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3761 (24) { ["ID"]=> int(470096) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 13:08:53" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:08:53" ["post_content"]=> string(605) "A Fekete-tenger régiójának védelme és biztonsága, az európai versenyképesség, az EU bővítése és az új többéves uniós pénzügyi keretről folyó tárgyalások lesznek napirenden a Nicușor Dan államelnök és Ursula von der Leyen európai bizottsági elnök hétfői, bukaresti találkozóján - tájékoztatott Valentin Naumescu elnöki tanácsadó. Naumescu közlése szerint az államelnök hétfőn a Cotroceni-palotában fogadja az Európai Bizottság elnökét. Von der Leyen Luca Niculescu miniszterelnökkel is találkozni fog.
" ["post_title"]=> string(49) "Bukarestbe látogat hétfőn Ursula von der Leyen" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(46) "bukarestbe-latogat-hetfon-ursula-von-der-leyen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:08:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:08:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470096" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3797 (24) { ["ID"]=> int(470085) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 15:10:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:00" ["post_content"]=> string(742) "Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!
Nagyobb nukleáris elrettentést sürgetett Kim Dzsong Un. Az észak-koreai vezető a Koreai Munkapárt VIII. kongresszusának zárónapján nyilatkozott erről. A kommunista…
Continue Reading
Egyszerűsítették a szerződéskötési procedúrát is, így minden felhasználó a számlával együtt egy szerződésmodellt kap, amelyben kiválaszthatja a számára legmegfelelőbb opciókat.
Continue Reading
Az amerikai Nemzeti Gárda tízezer katonáját vezénylik Washingtonba, hogy a helyi rendőrségnek segítsenek január 20-án, Joe Biden elnök beiktatásakor. Az…
Continue Reading
Az Országos Meteorológiai Szolgálat mától péntek délelőtt 10 óráig érvényes, havazásra és erős szélre vonatkozó figyelmeztetést adott ki az ország…
Continue ReadingEngedélyezte az államfő a Călin Popescu-Tăriceanu elleni bűnvádi eljárás megkezdését. Az Államelnöki Hivatal tájékoztatása szerint Klaus Johannis ma elküldte az…
Continue ReadingA Natura Stúdió vendége Fekete Tímea Katalin sepsiszentgyörgyi logopédus és audiológus
Continue ReadingA kormány 300 ezer lej értékű gyorssegélyt folyósít a csíksomlyói tűzvész károsultjainak. A humanitárius segélycsomag olajat, cukrot, lisztet, konzerveket, továbbá…
Continue ReadingRomániában 700.898-ra nőtt a koronavírussal fertőzött személyek száma. A hatóságok ma 3 ezer új esetet jelentettek, ebből 257-et Bukarestből, ahol…
Continue Reading
Helyénvalónak tartja a közalkalmazotti bérek befagyasztására vonatkozó döntést Klaus Johannis államfő, ugyanis a koronavírus-járvány miatt válságban van a gazdaság, kevesebb…
Continue Reading
Bukarestben élő magyar kapja idén a Lajtha-díjat A román fővárosban élő Bara Hajnal zenetanár, műfordító, a Bukaresti Magyar Intézet zenei…
Continue Reading
Alkotmányos a nyugdíjpont értékét 40 százalékkal emelő törvény – tájékoztat az Agerpres hírügynökség. Az alkotmánybíróság ma elutasította a kormány óvását…
Continue Reading
Online közvetített Bács Lajos-emlékkoncerttel ünnepelte tegnap este a bukaresti Magyar Kulturális Intézet a magyar kultúra napját, amely alkalomból Bogdan Gheorghiu…
Continue ReadingNagyobb nukleáris elrettentést sürgetett Kim Dzsong Un. Az észak-koreai vezető a Koreai Munkapárt VIII. kongresszusának zárónapján nyilatkozott erről. A kommunista állam hírügynöksége, a KCNA ma idézte Kimet, aki szerint mindent meg kell tenni a nukleáris elrettentés további növelése érdekében miközben kiépítik a legerősebb katonai képességeket.
A diktátor már szombaton is a nukleáris technológia fejlesztésének szükségességét hangoztatta, miközben az Egyesült Államokat nevezte a legfőbb ellenségének és fejlődése fő gátjának.
A pártkongresszus hétfőn választotta meg a Koreai Munkapárt új főtitkárává Kim Dzsong Unt. A szakértők szerint a nagyrészt szimbolikus jelentőségű lépés célja, hogy jobban bebetonozza Kim egyeduralmát. A tisztség betöltetlen volt a 2011-ben elhunyt apja, Kim Dzsong Il halála óta.
" ["post_title"]=> string(67) "Nagyobb nukleáris elrettentést sürget az észak-koreai diktátor" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(62) "nagyobb-nuklearis-elrettentest-surget-az-eszak-koreai-diktator" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-01-13 13:11:36" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-01-13 11:11:36" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=396505" ["menu_order"]=> int(22745) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3763 (24) { ["ID"]=> int(396852) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2021-01-21 09:05:01" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-01-21 07:05:01" ["post_content"]=> string(691) "Addig is a négy nagy villanyáram-szolgáltató, amelyek eddig is jelen voltak a romániai piacon, arra vállalkoztak, hogy a háztartási fogyasztóknak a legkedvezőbb ajánlatot nyújtják - közölte Nagy-Bege Zoltán, a Országos Energiaszabályozó Hatóság alelnöke.
Ugyanakkor egyszerűsítették a szerződéskötési procedúrát is, így minden felhasználó a számlával együtt egy szerződésmodellt kap, amelyben kiválaszthatja a számára legmegfelelőbb opciókat. Amennyiben ezt aláírva visszaküldik a szolgáltatónak, ezt érvényes szerződésnek tekintik.
" ["post_title"]=> string(82) "Június 30-ig meghosszabbította az új szerződéskötések határidejét az ANRE" ["post_excerpt"]=> string(198) "Egyszerűsítették a szerződéskötési procedúrát is, így minden felhasználó a számlával együtt egy szerződésmodellt kap, amelyben kiválaszthatja a számára legmegfelelőbb opciókat." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(73) "junius-30-ig-meghosszabbitotta-az-uj-szerzodeskotesek-hataridejet-az-anre" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-01-21 09:05:04" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-01-21 07:05:04" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=396852" ["menu_order"]=> int(22746) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3468 (24) { ["ID"]=> int(396503) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2021-01-13 12:59:52" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-01-13 10:59:52" ["post_content"]=> string(1100) "Az amerikai Nemzeti Gárda tízezer katonáját vezénylik Washingtonba, hogy a helyi rendőrségnek segítsenek január 20-án, Joe Biden elnök beiktatásakor. Az illetékesek szerint a katonák egy része éles lőszerrel lesz felszerelve, de őket csak akkor vetik be, ha a helyzet megköveteli. Ugyanakkor több pénzt utaltak ki a rendfenntartó erők költségeire, ugyanis az FBI szerint Donald Trump leköszönő amerikai elnök támogatói közül sokan felfegyverkezve érkeznek Washingtonba tüntetni. A Szövetségi Nyomozóiroda összecsapásokra számít a tüntetők és a rendőrség között.
Közben a képviselőház ma megszavazza a Donald Trump második közjogi felelősségre vonásáról szóló határozatot, ezzel ő lesz az első amerikai elnök, akit kétszer sújtanak inpeachmenttel, azaz alkotmányos felelősségre vonási eljárással. Az nem világos, hogy a szenátus mikor dönt majd; várhatóan jövő szerdán, Donald Trump mandátumának lejárta után.
" ["post_title"]=> string(54) "Összecsapásokra számít az FBI Biden beiktatásakor" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(49) "osszecsapasokra-szamit-az-fbi-biden-beiktatasakor" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-01-13 12:59:55" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-01-13 10:59:55" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=396503" ["menu_order"]=> int(22747) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3621 (24) { ["ID"]=> int(396501) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2021-01-13 12:42:01" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-01-13 10:42:01" ["post_content"]=> string(682) "Az Országos Meteorológiai Szolgálat mától péntek délelőtt 10 óráig érvényes, havazásra és erős szélre vonatkozó figyelmeztetést adott ki az ország nyugati, északi és középső régióiban. A hegyvidéken jelentős hóréteg rakódik le, a lehúlló csapadék elérheti akár 15-20 litert is négyzetméterenként. A magas hegyvidéki térségekben, különösen a Déli-Kárpátokban, a megerősödő szél sebessége elérheti a 60 - 80 km/órát. Itt hófúvás alakulhat ki és erősen romlik a látótávolság. A meteorológusok szerint a hétvégén fagyos éjszakákra és reggelekre kell számítani.
" ["post_title"]=> string(45) "Havazásra és erős szélre kell számítani" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(39) "havazasra-es-eros-szelre-kell-szamitani" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-01-13 12:42:05" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-01-13 10:42:05" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=396501" ["menu_order"]=> int(22749) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3745 (24) { ["ID"]=> int(396499) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2021-01-13 12:28:55" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-01-13 10:28:55" ["post_content"]=> string(1155) "Engedélyezte az államfő a Călin Popescu-Tăriceanu elleni bűnvádi eljárás megkezdését. Az Államelnöki Hivatal tájékoztatása szerint Klaus Johannis ma elküldte az igazságügyi miniszternek azt a kérelmet, amely a Călin Popescu-Tăriceanu korábbi kormányfő elleni bűnvádi eljárás elindítására vonatkozik. Gabriela Scutea legfőbb ügyész tegnap küldte el az államfőnek a korrupcióellenes ügyészség igénylését a volt miniszterelnököt illetően.
A korrupcióellenes ügyészek szerint a politikus 2007-ben és 2008-ban miniszterelnökként anyagi juttatást kapott egy osztrák vállalattól 800 ezer dollár értékben. Cserében Tăriceanu kormányfői tisztségét felhasználva közbenjárt a cég érdekeit szolgáló határozatok elfogadásában. A 800 ezer dollárt - amelyhez offshore cégekkel kötött fiktív szerződések alapján jutott - egy választási kampány költségeinek fedezésére használták - állítja a DNA. A vádhatóság megjegyzi, hogy 2018-ban indult kivizsgálás az ügyben.
" ["post_title"]=> string(67) "Megkezdődhet a bűnvádi eljárás Călin Popescu-Tăriceanu ellen" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "megkezdodhet-a-bunvadi-eljaras-calin-popescu-tariceanu-ellen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-01-13 13:28:53" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-01-13 11:28:53" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=396499" ["menu_order"]=> int(22751) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3744 (24) { ["ID"]=> int(396837) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2021-01-20 15:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-01-20 13:00:00" ["post_content"]=> string(1854) "Majdhogynem egy éve nyílt meg a Sepsiszentgyörgyön, de a régióban is, hiánypótlónak számító szakrendelő, amelyben egyszerre tudnak segíteni a hallás- és beszédfejlesztésben is. Még a siketeket is meg lehet tanítani beszélni – állítják a szakemberek.
Mikortól beszélhetünk beszédhibáról? Hogyan történik a halláskárosult gyerekek és felnőttek beszédének rehabilitálása? Miért nem ajánlott a jelnyelv használata a siketek számára? Mit jelent a digitális autizmus?

Társadalmunk nagyon gyorsan eldigitalizálódott. A technológiának rengeteg előnye van, de sajnos életünket alapvetően átalakította, irdatlanul sok ingert bocsát ki, tompítja az érzékelést és közben biológiailag képtelenség átalakulni, alkalmazkodni ehhez a tempóhoz.
Mai adásunk vendége a sepsiszentgyörgyi Edu-Tap Creativity szakrendelő megálmodója, Fekete Tímea Katalin logopédus és audiológus.
Hallgassa meg a műsort!
A kormány 300 ezer lej értékű gyorssegélyt folyósít a csíksomlyói tűzvész károsultjainak. A humanitárius segélycsomag olajat, cukrot, lisztet, konzerveket, továbbá ágyakat, matracokat, takarókat és hálózsákokat tartalmaz. Az ehhez szükséges összeget az állami tartalékalapból különítik el. A gyorssegély kiutalásáról Florin Cîţu miniszterelnök döntött, de ezt kormányhatározatban is rögzítik.
Csíksomlyó nyomornegyedében múlt csütörtökön este ütött ki a tűz, amelyet egy túlhevült kémény okozott. A tűzvész nem követelt emberéletet, és senki sem sebesült meg. A negyed hajléktalanná vált lakosainak egy része rokonokhoz menekült, 252 embert - köztük 141 gyereket - a helyi hatóságok a csíkszeredai Erőss Zsolt sportcsarnokban szállásoltak el ideiglenesen.
" ["post_title"]=> string(54) "Gyorssegély a csíksomlyói tűzvész károsultjainak" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(48) "gyorssegely-a-csiksomlyoi-tuzvesz-karosultjainak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-01-13 12:17:40" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-01-13 10:17:40" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=396497" ["menu_order"]=> int(22753) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3742 (24) { ["ID"]=> int(396833) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2021-01-20 13:21:24" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-01-20 11:21:24" ["post_content"]=> string(1232) "Romániában 700.898-ra nőtt a koronavírussal fertőzött személyek száma. A hatóságok ma 3 ezer új esetet jelentettek, ebből 257-et Bukarestből, ahol a fertőzöttségi ráta 2,96 ezrelékre csökkent. Ezzel a román főváros sárga járványügyi besorolás alá került. Országszerte jelenleg 3 megye - Kolozs, Ilfov és Temes - van piros járványügyi besorolás alatt.

A fertőzés következtében az elmúlt 24 órában 116-an hunytak el, így a halálesetek száma 17.485-re emelkedett. A járvány kezdete óta 635.871-en gyógyultak meg. Az egészségügyi intézményekben jelenleg 8.240 személyt kezelnek, közülük 1.054-et intenzív osztályon. Az elmúlt 24 órában országszerte 32.794 tesztet (ebből 26.768 PCR-teszt és 6.026 gyorsteszt) végeztek el - közölte a Stratégiai Kommunikációs Csoport.
" ["post_title"]=> string(54) "Sárga járványügyi besorolás alá került Bukarest" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(47) "sarga-jarvanyugyi-besorolas-ala-kerult-bukarest" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-01-20 13:21:25" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-01-20 11:21:25" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=396833" ["menu_order"]=> int(22754) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3741 (24) { ["ID"]=> int(396495) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2021-01-13 12:11:20" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-01-13 10:11:20" ["post_content"]=> string(582) "Helyénvalónak tartja a közalkalmazotti bérek befagyasztására vonatkozó döntést Klaus Johannis államfő, ugyanis a koronavírus-járvány miatt válságban van a gazdaság, kevesebb pénz van az államkasszában. Az elnök szerint nem beszélhetünk a közszférában dolgozók fizetésének emeléséről mindaddig, amíg nem lábalunk ki a gazdasági válságból. Johannis úgy véli, Románia még az év folyamán ki fog lábalni a gazdasági válságból, újabb fizetésemelések csak ez után lesznek esedékesek.
" ["post_title"]=> string(64) "Helyesli a közalkalmazotti bérek befagyasztását az államfő" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(58) "helyesli-a-kozalkalmazotti-berek-befagyasztasat-az-allamfo" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-01-13 12:11:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-01-13 10:11:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=396495" ["menu_order"]=> int(22755) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3740 (24) { ["ID"]=> int(396830) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2021-01-20 13:03:07" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-01-20 11:03:07" ["post_content"]=> string(1884) "Bukarestben élő magyar kapja idén a Lajtha-díjat
A román fővárosban élő Bara Hajnal zenetanár, műfordító, a Bukaresti Magyar Intézet zenei referense érdemelte ki idén a Lajtha-díjat, amelynek jelképes átadása holnap lesz Budapesten a Lajtha László-emlékkoncerten. A közönség nélküli márványtermi hangversenyt a Bartók Rádió Muzsikáló délután című műsorában közvetítik élőben, romániai idő szerint délután 18 óra 30 perctől - tájékoztat az MTI.
Gyurkó Csilla, Lajtha László örököse laudációjában kiemeli: a Bukarestben élő Bara Hajnal szak- és műfordítói munkája eredményeként jelentek meg Bartók Béla, Kodály Zoltán és Lajtha László életéről és munkásságáról szóló írások, tanulmányok az Observator Cultural nevű román kulturális hetilapban. Az ő fordításában jelent meg 2018 decemberében az a 8 oldalas Lajtha-melléklet, amely Lajtha László munkából vett gondolatokat, valamint Solymosi Tari Emőke két tanulmányát is tartalmazta.
Bara Hajnal szakmai tanácsadói és fordítói közreműködésének köszönhetően Románia európai uniós elnöksége idején a Bukaresti Nemzeti Opera által szervezett, Magyarországot bemutató rendezvényén Lajtha Lászlóról és Kodály Zoltánról olvashatott a közönség az operaház halljában rendezett kiállításon, amely Kolozsvárra, Székelyudvarhelyre, Marosvásárhelyre és más városokba is eljutott.
Bara Hajnal a Bukaresti Magyar Intézet zenei referenseként 2006 óta koordinálja a Magyar Zene Fesztivál néven futó előadóművészi versenyt.
" ["post_title"]=> string(52) "Bukarestben élő magyar kapja idén a Lajtha-díjat" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(48) "bukarestben-elo-magyar-kapja-iden-a-lajtha-dijat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-01-22 00:10:35" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-01-21 22:10:35" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=396830" ["menu_order"]=> int(22756) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3739 (24) { ["ID"]=> int(396492) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2021-01-13 12:07:49" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-01-13 10:07:49" ["post_content"]=> string(752) "Alkotmányos a nyugdíjpont értékét 40 százalékkal emelő törvény – tájékoztat az Agerpres hírügynökség. Az alkotmánybíróság ma elutasította a kormány óvását és megállapította, hogy megfelel az alaptörvénynek a nyugdíjpont értékét 40 százalékkal emelő jogszabály. A kabinet október közepén kért alkotmánybírósági kontrollt arra hivatkozva, hogy a költségvetés-kiigazításról szóló sürgősségi rendeletet jóváhagyó jogszabály elfogadásakor a parlament figyelmen kívül hagyta a kiszámíthatóság elvét, illetve az állami költségvetés és általában a gazdasági helyzet alakulásának kilátásait, veszélyeztetve a jogbiztonságot.
" ["post_title"]=> string(72) "Alkotmányos a nyugdíjpont értékét 40 százalékkal emelő törvény" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(62) "alkotmanyos-a-nyugdijpont-erteket-40-szazalekkal-emelo-torveny" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-01-13 12:07:50" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-01-13 10:07:50" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=396492" ["menu_order"]=> int(22757) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3738 (24) { ["ID"]=> int(396825) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2021-01-20 12:48:40" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-01-20 10:48:40" ["post_content"]=> string(2003) "Online közvetített Bács Lajos-emlékkoncerttel ünnepelte tegnap este a bukaresti Magyar Kulturális Intézet a magyar kultúra napját, amely alkalomból Bogdan Gheorghiu román kulturális miniszter felidézte Bács Lajos karmester és zeneszerző alakját és munkásságát. Mint mondta, a néhai karmester jelképes alakja a román-magyar kulturális kapcsolatoknak és összekötő kapocs a magyar kultúra és a román kultúra napja között. Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete beszédében kifejtette: a véletlen műve, hogy a román és a magyar kultúra napja között egy hét az eltérés, de az nem, hogy mindkét ünnepet a román és a magyar nemzeti költészethez kapcsolták, hiszen mindkét nép a nemzeti nyelvű kultúra révén határozza meg önmagát. Verona Maier, a Bukaresti Nemzeti Zeneművészeti Egyetem rektorhelyettese, beszédében kiemelte a Magyar Kulturális Intézetnek a bukaresti kulturális életben betöltött jelentős szerepét és felidézte az intézetnek a Magyar Zene Fesztivál elnevezésű, tehetségkutató céllal alapított versenyét, amelyet immár 16 éve szerveznek meg évente a román fővárosban és amelynek alapításában oroszlánrészt vállalt Bács Lajos. Az elhangzott beszédek után Pethő Rebeka marosvásárhelyi fuvolista adott koncertet. A budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem II. éves hallgatója a tavalyi, 16. Magyar Zene Fesztiválon Bács Lajos-emlékdíjban részesült.
Pénteken, január 22-én, este fél 9-től a bukaresti Magyar Kulturális Intézet facebook-oldalán is megtekinthető a magyar kultúra napja hivatalos hangversenye, amelyet a Pannon Filharmonikusok ad a budapesti Művészetek Palotája Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében. A hangverseny a Müpa honlapján és YouTube-csatornáján is megnézhető.
" ["post_title"]=> string(33) "Magyar kultúra napja Bukarestben" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(32) "magyar-kultura-napja-bukarestben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-01-20 12:50:08" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-01-20 10:50:08" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=396825" ["menu_order"]=> int(22758) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3798 (24) { ["ID"]=> int(396505) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2021-01-13 13:09:36" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-01-13 11:09:36" ["post_content"]=> string(1047) "Nagyobb nukleáris elrettentést sürgetett Kim Dzsong Un. Az észak-koreai vezető a Koreai Munkapárt VIII. kongresszusának zárónapján nyilatkozott erről. A kommunista állam hírügynöksége, a KCNA ma idézte Kimet, aki szerint mindent meg kell tenni a nukleáris elrettentés további növelése érdekében miközben kiépítik a legerősebb katonai képességeket.
A diktátor már szombaton is a nukleáris technológia fejlesztésének szükségességét hangoztatta, miközben az Egyesült Államokat nevezte a legfőbb ellenségének és fejlődése fő gátjának.
A pártkongresszus hétfőn választotta meg a Koreai Munkapárt új főtitkárává Kim Dzsong Unt. A szakértők szerint a nagyrészt szimbolikus jelentőségű lépés célja, hogy jobban bebetonozza Kim egyeduralmát. A tisztség betöltetlen volt a 2011-ben elhunyt apja, Kim Dzsong Il halála óta.
" ["post_title"]=> string(67) "Nagyobb nukleáris elrettentést sürget az észak-koreai diktátor" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(62) "nagyobb-nuklearis-elrettentest-surget-az-eszak-koreai-diktator" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-01-13 13:11:36" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-01-13 11:11:36" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=396505" ["menu_order"]=> int(22745) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40462) ["max_num_pages"]=> int(3372) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "4bb2fb5105f0952986c5d91114de0c63" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:a1aab5da31696b1be6fa737b23aa02e2" }