Nagyobb nukleáris elrettentést sürgetett Kim Dzsong Un. Az észak-koreai vezető a Koreai Munkapárt VIII. kongresszusának zárónapján nyilatkozott erről. A kommunista állam hírügynöksége, a KCNA ma idézte Kimet, aki szerint mindent meg kell tenni a nukleáris elrettentés további növelése érdekében miközben kiépítik a legerősebb katonai képességeket.

A diktátor már szombaton is a nukleáris technológia fejlesztésének szükségességét hangoztatta, miközben az Egyesült Államokat nevezte a legfőbb ellenségének és fejlődése fő gátjának.

A pártkongresszus hétfőn választotta meg a Koreai Munkapárt új főtitkárává Kim Dzsong Unt. A szakértők szerint a nagyrészt szimbolikus jelentőségű lépés célja, hogy jobban bebetonozza Kim egyeduralmát. A tisztség betöltetlen volt a 2011-ben elhunyt apja, Kim Dzsong Il halála óta.