Bukarestben élő magyar kapja idén a Lajtha-díjat

A román fővárosban élő Bara Hajnal zenetanár, műfordító, a Bukaresti Magyar Intézet zenei referense érdemelte ki idén a Lajtha-díjat, amelynek jelképes átadása holnap lesz Budapesten a Lajtha László-emlékkoncerten. A közönség nélküli márványtermi hangversenyt a Bartók Rádió Muzsikáló délután című műsorában közvetítik élőben, romániai idő szerint délután 18 óra 30 perctől – tájékoztat az MTI.

Gyurkó Csilla, Lajtha László örököse laudációjában kiemeli: a Bukarestben élő Bara Hajnal szak- és műfordítói munkája eredményeként jelentek meg Bartók Béla, Kodály Zoltán és Lajtha László életéről és munkásságáról szóló írások, tanulmányok az Observator Cultural nevű román kulturális hetilapban. Az ő fordításában jelent meg 2018 decemberében az a 8 oldalas Lajtha-melléklet, amely Lajtha László munkából vett gondolatokat, valamint Solymosi Tari Emőke két tanulmányát is tartalmazta.

Bara Hajnal szakmai tanácsadói és fordítói közreműködésének köszönhetően Románia európai uniós elnöksége idején a Bukaresti Nemzeti Opera által szervezett, Magyarországot bemutató rendezvényén Lajtha Lászlóról és Kodály Zoltánról olvashatott a közönség az operaház halljában rendezett kiállításon, amely Kolozsvárra, Székelyudvarhelyre, Marosvásárhelyre és más városokba is eljutott.

Bara Hajnal a Bukaresti Magyar Intézet zenei referenseként 2006 óta koordinálja a Magyar Zene Fesztivál néven futó előadóművészi versenyt.