Sarány István

Április 24-én volt a kereszténység egyik legnépszerűbb katonaszentjének, Szent Györgynek az ünnepe. A Szent György-legenda az egyik legszebb példázata annak a meggyőződésnek, hogy a hit megszünteti a démonok uralmát, legyőzve a gonoszt. A keresztény világban ez a nap a tavasz kezdetét jelzi, s az analógiát követve a tavasz is a győzelmet jelképezi a hideg felett, életre kel az alvó természet. Ezen a napon volt még nem is olyan régen az első kihajtás, s ezen a napon került szegre a téli cipő.

A hét végét újságíró kollégák, barátok társaságában töltöttem Törökkanizsán. Volt szerencsém részt venni idén is a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete által szervezett riporttáborban. Vajdasági barátaink kétévente szervezik meg a tábort, s eleddig annak minden kiadására a szervezet tagjain kívül Magyarországon és az utódállamokban tevékenykedő magyar újságírókat is meghívtak.

Minap meccsen jártam. Ültem az udvarhelyi Rákóczi Centerben a lelátón és szurkoltam. Nagyobbik fiam játszott a barátai által alakított floorballcsapatban és éppen az országos bajnokság utolsó mérkőzéseit vívták. Az egyik meccsen az ellenfél csapatában barátaink fia is kergette a labdát, így mindkét csapatnak szurkoltam – bár szívem inkább a fiam csapatához húzott.

Harminc évvel ezelőtt jártam először Bálványoson újságíróként. Zöldfülű újságíróként csöppentem bele a szintén újságírói pályájuk elején álló, no meg politikai karrierjük kezdetén levő fiatalok társaságába. A szállás a kempingben volt, a szervezők egy része és a külföldi vendégek a pár kilométerre lévő szállodában szálltak meg – akkor még tüdőszanatóriumként emlegették a létesítményt a hely ismerői.

Mikor gyermekkoromban édesanyám elengedett valahová – vagy később suhancként már mentem magamtól, csak éppen bejelentési kötelezettségem volt elmenetelem helyét és célját, valamint érkezésem időpontját tekintve –, mindig azzal vált el tőlem, hogy „Aztán a híred ne érjen haza előtted!”. Ebben a felszólításban benne volt az is, hogy nehogy valami rosszat, meg nem engedettet, netán tiltottat elkövessek; de benne volt az anyai féltés is: nehogy valami bajom essen, s annak a híre megelőzzön.

Túl vagyunk a sok billegésen-ballagáson, a lakodalomnyi billegési és ballagási ebéden, a cigánykasszaként működő ajándékozáson. S túl vagyunk a kisérettséginek becézett záróvizsgák izgalmain, már csak a számítógépes elosztás – amolyan lottósorsolás – eredményét kell megvárni. Azt, hogy mit dob ki a gép.

Többségben van-e a székelyföldi magyarság vagy pedig kisebbségben? Ez a kérdés gyakran felvetődik, főleg amikor tömbmagyarságról vagy szórványról beszélünk, vagy amikor a román-magyar viszony kerül terítékre. De mit fed a kisebbség, illetve a többség fogalma? Értelmező szótárunk szerint a kisebbség „Az embereknek olyan csoportja, amely számban kisebb egy másiknál”. Megjegyzem, hogy ez a szó másodlagos jelentése, az elsődleges jelentés: „Vkinek, vminek másnál kisebb volta”, illetve „Az az állapot, amelyben vki úgy érzi, hogy másoknál alacsonyabb rendű, értéktelenebb”. Ezzel szemben a többség jelentése: „Vmely mennyiség, tömeg, közösség, csoport (tagjainak) nagyobbik része <a kisebbel ellentétben>; vkiknek, vmiknek nagyobb száma, mennyisége”. Többségben lenni pedig nem jelent mást, mint azt, hogy „<vmely csoport> számban, tömegben nagyobb a másiknál v. többi(ek)nél, többen tartoznak hozzá, mint más csoport(ok)hoz”.