Sarány István

Csíkszereda a hazai művészeti élet egyik legpezsgőbb helye. Még akkor is, ha a hirtelen nőtt városkát későn érte el a polgárosodás szele, nem volt hagyománya a művészeteknek. Noha itt élt magányos remeteként Nagy Imre festőművész, s a térségből eredeztetik a Banner Zoltán által a székely festőiskola néven emlegetett – sem helyhez, sem művésztelephez nem köthető, csupán szemléletében és ábrázolásmódjában hasonló – irányzatot, de amelynek másik két jeles alkotója, Nagy István és Márton Ferenc nem itt teljesítette ki életművét.

Európa átalakulóban van.

Erről jómagam is meggyőződhettem Brüsszelben, az Európa fővárosának is mondott belga fővárosban, azon a helyen, ahol az Európai Unió intézményeinek jelentős része működik. Abban a megtiszteltetésben van részem, hogy részt vehetek az Európai Bizottság és a konzultatív testületként működő Régiók Bizottsága által szervezett Európai Régiók és Városok hete elnevezésű rendezvénysorozaton, így az unió valamennyi tagállamából érkezett résztvevők társaságában első kézből tájékozódhatunk arról, hogy milyen elképzelései – és ebből fakadóan milyen prioritásai – vannak az új összetételű Európai Parlamentnek és a most felálló Európai Bizottságnak.

Mintha megfeledkeztünk volna nagy mesemondónkról, Benedek Elekről. Holott nemzedékek nőttek fel az általa gyűjtött, szerkesztett és közzétett meséskönyveken; a Csudalámpa gyűjtemény – amely négy kötetben jelent meg 1911 és 1914 között A világ legszebb meséi alcímmel – egyes kötetei még ma is megtalálhatók számos lakás gyermekkönyvei között: a Kék, a Piros, az Arany és az Ezüst mesekönyv sokunk számára meghatározó gyermekkori olvasmányélmény volt, de számos házi könyvtár dísze volt a Grimm legszebb meséi gyűjtemény is.

Nagyon tanulságos eseményen vettem részt vasárnap: a csíkszeredai unitárius egyházközség templomában Solymosi Alpár lelkész meghívására Pál János homoródszentmártoni lelkész teljesített szószéki szolgálatot, majd az istentisztelet után ugyancsak ő mutatta be az El a hontalanságba című, Az 1916-os román betörés az unitárius egyházközségek jegyzőkönyveiben alcímet viselő kötetet.

Minap magyar újságírók körében tölthettem tartalmas napot a Visegrádon megszervezett I. Kárpát-medencei Magyar Médiatalálkozón. Ismét találkozhattam azokkal a vajdasági, horvátországi, szlovéniai, kárpátaljai és felvidéki magyar kollégákkal, akik magyar nyelvű újságot írnak vagy magyar nyelvű rádió- és tévéműsorokat készítenek. Magyarul, magyar olvasótáboruknak, hallgatóságuknak, nézőiknek.

Zajlik az élet keleti és északi szomszédjainknál: Moldova Köztársaságban, Kisinyovban áll a bál, Ukrajna pedig forrong a meglepetésszerű eredményt hozó elnökválasztás után és a parlamenti választások előtt.

Ugye, az történt, hogy Kijevben a mágnás – vagy ahogy még emlegetik: oligarcha – Viktor Porosenko alulmaradt az államfői tisztségért folytatott választási küzdelemben, az elnökválasztást pedig egy hazájában – és az orosz nyelvterületen egyaránt – népszerű színész, Volodimir Zelenszkij nyerte.

A napokban egymást érték és váltották a hazai közéletben a nagy témák, mint az Úz-völgyi katonatemető kérdése, az európai parlamenti választások; a kormánypárt és a képviselőház elnökének bebörtönzése vagy a történelmi jelentőségű pápalátogatás. Így nem csoda, ha elsikkadtunk egy apró tény felett: a napokban lett/lesz 170 éves a székelyföldi és a barcasági magyar sajtó: 1849. április 16-a körül jelent meg Brassóban a Brassói Lap; az évben, pünkösd napján, május 27-én látott napvilágot Csíksomlyón a Hadi Lap; s június 7-én hagyta el a nyomdát Kézdivásárhelyen a Székely Hírmondó első száma.

A híradókat két téma uralja: az Európai Parlamenti választások és Liviu Dragnea házelnök, a kormánypárt elnökének börtönbe vonulása. S a tálalásból az derül ki, hogy a kettő szorosan összefügg, mert mindkét esemény Dragnea személyéhez kötődik: pártja – s lévén, hogy ő volt a párt arca – ő maga is vereséget szenvedett; ráadásul az igazságszolgáltatás számára kedvezőtlen ítéletet hozott az egyik, évek óta húzódó perében. Egyik csapás a másik után érte a politikust – ez derül ki a híradások többségéből.

Húsz évvel ezelőtt, 1999-ben voltam először riporttáborban, Baróton. Ez volt a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (közismert betűnevén: MÚRE) a harmadik riporttábora, az elsőt Kőhalomban, a másodikat a Nyárád mentén szervezték. A táborokban írt riportokból kötetek születtek, Erdély felfedezése sorozatcím alatt jelentek meg Kóborlás és helytállás, illetve Bekecs alatt Nyárád tere címen.

Minap a város promenádján kellett átvágnom – így hívják hivatalosan a színház és a park között kialakított teret, sétáló részt, amely mintegy meghosszabbítja és nagyméretűvé teszi a csíkszeredai Taps-teret –, és pár fiatal apukával kereszteztük egymás útját. Babakocsit toltak óvatosan és a büszkén mindahányan.