Sarány István

A karantén, a bezártság a szörnyű szóval szociális távolságtartásnak nevezett elkülönülés újból előtérbe hozta az online tér használatának kérdését, rávilágítva arra, hogy a hatóságok ebbe az irányba is tudnak lépni, akár határozottan is, ha némi kényszerítő hatást tapasztalnak.

Később már mosolyogtam azokon a híreken, amelyek arról számoltak be, hogy a világ egyik vagy másik táján működő lelkész a világháló nyújtotta lehetőségeket kihasználva gyóntat, hihetetlennek tartva, hogy virtuálisan is lehet elintézni olyan dolgokat, amelyek személyes kapcsolat nélkül elképzelhetetlennek, lehetetlennek tűnnek.

„A népszokások csak ritkán szuverén események, hisz mindig integrálódtak a vallásos ünnepek rítussoraiba, szerkezetébe. És ez fordítva is igaz: az egyetemes vallási ünnepek sokszor a népszokások szövetében ritualizálódnak”.

A vészhelyzet sok mindent előcsal az emberekből, ilyenkor mutatkozik meg kinek-kinek az igazi arca. Vagy akár a rejtett énje. Örömmel tapasztaltam, hogy nagyon sokan megmozdultak, és valamit tenni akarnak a járvány terjedésének megakadályozása vagy legalább késleltetése, a kór következményeinek enyhítése érdekében.

Nem hiába mondják, hogy a telefonok többsége okosabb, mint felhasználójuk, ugyanis ezek a kütyük manapság már nem csak telefonálásra alkalmasak. Noha arra is. Minap megdicsért – éppen csak vállon nem veregett – a telefonom, mert megtettem az általa hasznosnak és szükségesnek tartott tízezer lépést. Pedig még nem is volt este, addig még párat lépkedtem, tapodtam, toporogtam, messze túlteljesítve a képernyős jószág által szabott napi normát.

Legkisebb fiam – ő is már nagykorú, amolyan gyermek-ember – érdeklődéssel követi a koronavírus-fertőzés megjelenése óta a kapcsolódó eseményeket. Napirenden van a fertőzések számának alakulásával, a kór terjedésével, európai térhódításával, s azzal is, hogy Japánban hogyan spájzolnak a derék szigetlakók egy esetleges vesztegzár idejére – elfogyott a boltokból a fehér rizs, a chips és a palackozott víz –, illetve hogyan játszották ki az ügyeskedők a hatósági tiltást, miszerint nem lehet feláron eladni az orvosi maszkokat: a keresett terméket eredeti áron adják, a csomagküldési díjat emelték sokszorosára.

Ma van húshagyó kedd – vagy ahogy mifelénk még emlegetik: húshagyat. Ez a farsang utolsó napja, holnap már hamvazószerda, szigorú böjti nap, a húsvétot megelőző böjti időszak kezdete. Ezen a napon tartották hagyományosan a farsangtemetést: hol Illést, a szalmabábút égetik el; hol Konc király és Cibere vajda harcából ez utóbbi kerül ki győztesként; hol nagybőgőt temetnek. Persze nagy vigadalom közepette.

József Attila-kötetet kerestem tegnap könyvtáramban. Úgy emlékeztem, hogy a bukaresti Albatros Kiadónál megjelent tenyérnyi, fél levelezőlap méretű, piros színű kötetecske ott van a megszokott helyén. De nem volt. Nem találtam. Holott mióta válaszoltam a csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtár felhívására, jelezve, hogy részt veszek munkatársaimmal együtt a XII. nemzetközi felolvasómaratonon – amelyet a költő születésének 115. évfordulója alkalmával József Attila műveinek szenteltek – ez a kötetecske járt az eszemben.

Érdekes, de annál szomorúbb hírt olvastam. Az egyik hírportál beszámolója szerint az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának eredményével valamennyi felekezet elégedetlen – ez a végkövetkeztetése egy hétfői bukaresti konferenciának. A Magyarország bukaresti nagykövetsége és kulturális külképviselete által kezdeményezett, a bukaresti Balassi Intézetben szervezett fórum előadói a hazai egyházi ingatlanok tulajdonviszonyainak változásáról beszéltek.

Van már tíz éve is annak, ha nem több, hogy felkerestük Németországban élő rokonainkat. Baden-Württemberg tartományban élnek, az egyik nagyvároshoz nőtt településen, a toronyházak és a tanyák közötti pászmán. Mikor afelől érdeklődtünk, hogy mivel töltik ott a fiatalok a szabadidejüket, a rokonok elmesélték, hogy önkéntes tűzoltó csapatba járnak, vagy fúvószenekarban muzsikálnak, netán kórusban énekelnek.