Minap magyar újságírók körében tölthettem tartalmas napot a Visegrádon megszervezett I. Kárpát-medencei Magyar Médiatalálkozón. Ismét találkozhattam azokkal a vajdasági, horvátországi, szlovéniai, kárpátaljai és felvidéki magyar kollégákkal, akik magyar nyelvű újságot írnak vagy magyar nyelvű rádió- és tévéműsorokat készítenek. Magyarul, magyar olvasótáboruknak, hallgatóságuknak, nézőiknek.
A vendéglátók külön kerekasztal-beszélgetést szerveztek az írott sajtó képviselőinek, és külön az elektronikus médiában dolgozó kollégáknak. Mindkettő rendkívül érdekes és a tanulságos volt, S az elhangzottak közös nevezője, végkicsengése az volt, hogy kisebbségi sorban szinte lehetetlen fenntartani a médiaintézményeket az előfizetési díjakból, az eladásból és a reklámbevételekből.
A finanszírozás szempontjából nagyon sokszínű a Kárpát-medencei magyar sajtópaletta: míg a Vajdaságban a Magyar Nemzeti Tanács az alapítója a Magyar Szó napilapnak és a Hét Nap hetilapnak, társalapítója a Pannon Televíziót, a Pannon Rádiót és a Szabadkai Magyar Rádiót működtető Pannónia Alapnak. Ez utóbbi intézmény jelentős magyar kormánytámogatásban is részesül. Mindezek mellett a Vajdasági Rádió és Televízió is szolgáltat magyar médiatartalmat, a közszolgálati feladatokat ellátó médiaház fenntartója Vajdaság tartomány. Hasonlóképpen működik Szlovéniában és a magyar média: az egész nap sugárzó lendvai Muravidéki Magyar Rádió és a közszolgálati csatornán jelentkező Lendvai Tévéstúdió fenntartója a szlovén állam, a Népújság című hetilap pedig az állami pénzekből gazdálkodó Magyar Nemzetiségi Tájékoztatási Intézet tulajdonában van. A horvátországi magyar hetilap, az Új Magyar Képes Újság ugyancsak állami tulajdonban van, közpénzből tartják fenn. Kárpátalján a jövőben 100 esztendős Kárpáti Igaz Szó napilap fenntartója a megyei adminisztráció, a Kárpátalja című lap működtetője a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és a magyar állam. Szlovákiában, a Felvidéken az egyetlen magyar nyelvű napilap, az Új Szó egy médiaholding tulajdonában van, a lappiacon nemrégiben megjelent Magyar 7 című magazin magyar állami támogatással készül.
Az erdélyi sajtó helyzete sokkal összetettebb: a közszolgálati – azaz állami fenntartású – televízió- és rádióadók mellett vannak teljes mértékben magyar állami pénzekből működtetett kiadványok, de a médiapiac meghatározó szeletét képező magyar nyelvű napilapok és hetilapok – kivéve két külföldi és egy megye önkormányzati tulajdonban lévő lapot – az újságírók tulajdonában vannak, működési költségeik jelentős hányadát pedig a lap értékesítéséből és a reklámbevételekből fedezik. Ez egyébként áll az önkormányzati, no meg a külföldi tulajdonban lévő lapokra is. Ezek a sajtótermékek hozzáférnek román állami, vagy az állam biztosította, a kisebbségi szervezetek által kezelt támogatásokhoz és magyarországi állami pénzekhez is, de ezek összesen alig teszik ki egy-két havi nyomdaszámla ellenértékét.
A visegrádi beszélgetéseken elhangzott, hogy szűkül a nyomtatott sajtó tere, mint ahogy teret veszít a rádiózás és a valós idejű tévézés is, a médiafogyasztási szokások gyökeres átalakulásban vannak. A közösségi média helyettesíti a szerkesztett tartalmakat, a videomegosztók váltják ki a televíziós műsorokat. S egyre nagyobb teret nyernek az online felületek, valamennyi nyomtatásban megjelenő vagy sugárzott média fontosnak tartja a neten való jelenlétet.
Sokan lebecsülik a klasszikusnak mondott sajtót, holott szerepe felbecsülhetetlen a tájékoztatásban, tájékozódásban. S nem brit tudósok, hanem hazai médiakutatók mutatták ki, hogy sokkal magasabb a választási részvétel – azaz a társadalmi szerepvállalás – azokon a helyeken, ahol a lakosság hozzáfér a médiatermékekhez, olvassa, hallgatja vagy nézi azokat, azaz információkkal rendelkezik.
A média támogatása tehát nem luxus, nem ablakon kidobott pénz, hanem az állampolgári igények kielégítése, a tájékozódáshoz való alapvető emberi jog biztosítása.
Ebben a meggyőződésemben erősítettek meg a visegrádi médiatalálkozón elhangzottak.