Farkas-Ráduly Melánia

Ma a szerénykedő nyelvhasználat lesz a főszereplő, amelyet mindenképp meg kell különböztetni a valóban szerény, tehát udvarias, tisztelettudó kifejezésmódtól.

Ma szeretném egy kicsit oldani az elmúlt napok, hetek feszült hangulatát, ezért számos nyelvi viccet gyűjtöttem össze. Őszintén bevallva jót tett nekem a keresgélés, és bízom benne, hogy a rendhagyó összeállításban Önök is találnak kedvükre valót.

Ma a nőké lesz a főszerep, de csak a végén árulom el, hogy miért. A megnevezés, vagyis a nő szavunk – nőnemű felnőtt személy értelemben – ősi, uráli eredetű.

Ma az idegen szavak kerülnek nagyító alá. Egy-egy közülük annyira gyökeret vert a nyelvünkben, hogy úgy érezzük, mintha ősidők óta a magyar szókincshez tartozott volna. Mégis honnan vettünk át idegen szavakat? Egyebek között a török, a latin, a német, illetve a szláv nyelvekből.

Ma egy olyan ige a főszereplő, amellyel a terjengős szerkezetekben is találkozhatunk. A kölcsönöz szavunkra utaltam; alapjelentései: ’kölcsönad’, valamint a ’kölcsönkér, kölcsönvesz’.

Ma romantikusabb vizekre evezünk: szó lesz a házasság világnapjáról, a házasság hetéről és a Valentin-napról. Idén február 9–16. között van a házasság hete, és maga a kezdeményezés közel két évtizede indult Angliából. Célja, hogy Valentin-nap környékén minden évben egy hétig a házasság és a család fontosságára hívja fel a figyelmet. Természetesen a házasság világnapja sem maradhat ki, amelyet 1983 óta február 2. vasárnapján tartanak. Mindkét megnevezés, a házasság hete, illetve a házasság világnapja kis kezdőbetűkkel írandó, még akkor is, ha a világhálón néha másként jelennek meg.

Ma az idegenszerűségek, vagyis a barbarizmusok kerülnek nagyító alá. Tágabb értelemben olyan nyelvi kifejezőeszközökről van szó, amelyek nem az adott nyelv sajátos, belső, történetileg kialakult törvényeit, hanem egy más, idegen nyelv jellegzetességeit tükrözik.

Ma a szóelvonás lesz a főszereplő. Általa „gyarapítjuk szókészletünket, ha valamely szóból úgy alkotunk – gyakran szófajában is eltérő – szót, hogy elhagyjuk valódi vagy látszólagos képzőjét. A meggyökerezett elvonások nem vetnek föl semmiféle nyelvhelyességi kérdést, kivált ha elvont jellegük nem is szembeötlő” – olvasható a nyelvművelő szótárban.

Ma a felszólításról lesz szó. „Leggyakoribb kifejezőeszköze a felszólító módú igealak. […] Ez általában parancsot, felszólítást, óhajt, kívánságot fejez ki.” Például: Hozd ide! Fáradjon be! és az „Aludj el szépen, kis Balázs!” A felsorolt példák közül az első – valljuk be – nem túl udvarias, inkább parancsnak tűnik, helyette egyebek között a „Kérlek szépen, hozd ide!” ajánlott.

Ma olyan témákat érintek, amelyekről valószínűleg már beszéltem korábban, de sohasem árt az ismétlés. Szó lesz az egyelőre és az egyenlőre, a rövid u betűvel írt áru és a hosszú ú betűs árú, illetve a helység és a helyiség közötti különbségről, a végén pedig kitérek a karácsonyi és az új évi üdvözletekre.