Az elmúlt hetekben több Facebook-oldal is ötleteket adott arra, hogy mivel lehet tölteni a felszabadult időt. Rengeteg élő bejelentkezés volt különböző témákban, egyesek szemináriumokat vagy edzésmódszereket javasoltak, mások könyvcímeket sorakoztattak fel. Én egy rövid listát állítottam össze azokról a kézzel fogható vagy online szótárakról, amelyeknek hasznát vehetjük a mindennapokban, főként most, amikor az eddiginél is több időt töltünk a virtuális térben.

Elsőként A magyar helyesírás szabályai 12. kiadása jutott eszembe, amely 2015 szeptemberében jelent meg. Most kizárólag ez a szabályzat érvényes. Amúgy az elmúlt öt évben többször is találkoztam azzal a hiedelemmel, miszerint a Magyar Tudományos Akadémia egyfolytában változtatja a szabályokat… Valóban így van? A korábbi, azaz a 11. kiadás 1986-ban jelent meg, tehát közel harminc év telt el a két szabályzat között.

Aki szívesebben keresgél az interneten, látogasson el a helyesiras.mta.hu oldalra, ahol a többi között megnézheti, hogy egybe- vagy különírunk-e bizonyos szavakat, kifejezéseket, ellenőrizheti a dátumokat és az elválasztást, sőt a jelenlegi helyesírási szabályzatot is végigolvashatja.

Emellett érdemes megnézni a Magyar Nyelvi Szolgáltató Iroda által elindított e-nyelv.hu weboldalt, amelyen eddig több mint huszonötezer kérdésre válaszoltak a nyelvészek. Mielőtt írnánk nekik, az arra kijelölt ablakban megéri rákeresni a minket érdeklő kifejezésre, hisz valószínűleg korábban mások is érdeklődtek vele kapcsolatban.

Hasznos lehet még a szinonimaszotar.hu internetes oldal, amelyet a kezdeményezők Magyarország online szinonimaszótáraként emlegetnek; én rendszeresen használom, főként azért, mert néhány másodperc alatt ki lehet deríteni, hogy például milyen szinonimái vannak a bonyolult szavunknak. Egyebek között a komplex, a sokrétű, a szerteágazó, az összetett, valamint az ágas-bogas kifejezéseket javasolja a program. Érdemes tesztelni.

Mindezek mellett a Szövegkovács Facebook-oldalán is igyekszünk felébreszteni a helyesírás iránti igényt: múlt hétfőtől napi szinten, még hétvégén is jelentkezünk új bejegyzésekkel. Miért fontos helyesen írni? Ezt 2016-ban dr. Ludányi Zsófiától, az MTA Nyelvtudományi Intézetének tudományos munkatársától is megkérdeztem. Így válaszolt: „A helyesírás magas presztízsértékkel bíró ajánlás. Ez azt jelenti, hogy nem kötelező betartani, de érdemes. Ha nem tartjuk be, az negatív következménnyel járhat: a helyesírási hibáktól hemzsegő írás óhatatlanul is a műveletlenség bélyegét nyomja a szerzőre az olvasók szemében (legyen az illető egyébként bármilyen intelligens, művelt ember).”