Farkas-Ráduly Melánia

Ezen a héten, pontosabban kedden ünnepeltük a könyv világnapját, amelyet a helyesírási szabályzat szerint csupa kisbetűkkel írunk, ugyanúgy, mint a többi nevezetes nap, időszak, ünnep, történelmi esemény nevét. Az alapötlet a katalánoktól származik, 1995-ben pedig az UNESCO karolta fel a kezdeményezést. Április 23-a amúgy egy szimbolikus dátum a világirodalomban, ugyanis aznap hunyt el például William Shakespeare, illetve Miquel de Cervantes, bár a Don Quijote figurájának megalkotója egyes források szerint egy nappal korábban távozott az élők sorából, és a temetése volt a korábban említett dátumon.

Ma egyebek között szó lesz a műemlékvédelmi világnapról, valamint Zsolnay Vilmos keramikusról. Bár első hallásra úgy tűnhet, hogy nincs közük a rovat témájához, mindkettőnek vannak olyan vetületei, amelyek valamilyen szinten kapcsolódnak hozzá.

Ma van a magyar költészet napja, amelyet 1964 óta –kereken hatvan éve – minden évben József Attila születésnapján tartanak. Amikor az 1905-ben született költő papírra vetette az Ars poetica Németh Andornak című vers első két sorát, azaz „Költő vagyok – mit érdekelne engem a költészet maga”, még nem is sejthette, hogy a születése napja jó pár évtized múlva a magyar költészet napja lesz.

Amióta 2015-ben megjelent A magyar helyesírás szabályai 12. kiadása, többször is hallottam, hogy az MTA egyfolytában változtatja a szabályokat. Tényleg így van? A válasz kiderül egy rögtönzött időutazásból.

Ünnepi hangulatban töltjük a következő néhány percet, hisz nagyhét van, ma pedig a Leonardo da Vinci remekművén is megörökített utolsó vacsorára is emlékezünk. Ez alkalommal szeretném felolvasni Dsida Jenő Nagycsütörtök című versének első három sorát.

Ma van a költészet világnapja, 22-én, azaz holnap lesz a magyar fordítók és tolmácsok napja, illetve a víz világnapja. Mi a közös bennük? Bár angolul a csupa nagy kezdőbetűs írásmódot használják, a magyar nyelvben mindegyik szót kis kezdőbetűvel kell írni.

Múlt héten a nőket ünnepeltük, most pedig a márciusi ifjakra is emlékezünk. Bár holnap lesz az 1848–49-es forradalom és szabadságharc kitörésének 176. évfordulója, érdemes a helyesírás szemszögéből is megközelíteni e jeles dátumot. Kezdjük a március 15-e írásmódjával. Sajnos az elmúlt napokban többen is pontot tettek a 15-ös szám és a kötőjel közé, ami helytelen. Szabály szerint az évet és a napot jelölő számjegyekhez pont nélkül, kötőjellel kapcsolódnak a toldalékok.

Ma a nőké lesz a főszerep, de csak a végén árulom el, hogy miért. Az etimológiai szótár szerint a megnevezés, vagyis a nő szavunk – nőnemű (felnőtt) személy értelemben – ősi, uráli eredetű. A magyar szó a fő–feje tőtípushoz tartozik, azonban a neje és a nője alakok között jelentésbeli megoszlás van: az első megnevezéssel egy feleségre, a másodikkal egy szeretőre, élettársra utalunk. Érdemes megemlíteni a nőtlen melléknevünket, amely az 1500-as évekből származik, míg a nőies és a nőietlen mellékneveink, illetve a nősül igénk a nyelvújítás korában alakult ki.

„Tudjad azt […], mi nagy ára minden / Legkisebb percnek, s takarékos óva / Töltsed idődet.” Ez az idézet az 1750. február 24-én, az akkor még Torontál vármegyéhez tartozó Nagyszentmiklósón született Révai Miklós nyelvésztől, egyetemi tanártól, a magyar történeti nyelvészet megalapítójától származik. Több forrás szerint is ő volt az ötletgazdája a helyesírás, illetve a nyelvtudós szavunknak.

Ma romantikusabb lesz a hangulat, mint korábban; több okunk is van rá. Szó lesz a házasság világnapjáról, a házasság hetéről, illetve a sokat emlegetett Bálint-napról, amely a magyar nyelvterületen az angol név közvetlen átvétele miatt főként Valentin-napként ismerős. És nem hagyhatom ki a két kakukktojást, a rádiózás világnapját, valamint a könyvajándékozás világnapját; utóbbi célja, hogy a szakemberek felhívják a figyelmet az olvasás fontosságára. 

Ma az idegenszerűségek, vagyis a barbarizmusok kerülnek nagyító alá. Tágabb értelemben olyan nyelvi kifejezőeszközökről van szó, amelyek nem az adott nyelv sajátos, belső, történetileg kialakult törvényeit, hanem egy más, idegen nyelv jellegzetességeit tükrözik. Szűkebb értelemben a szakemberek idegenszerűségnek tekintik azokat a kifejezéseket, amelyek magyar elemekből állnak, de idegen mintára, idegen gondolkodásmódot követve jöttek létre.