Nemrég valaki megkérdezte tőlem, hogy miért magázom, önözöm a Szövegkovács névre hallgató Facebook-oldalam kedvelőit. A válaszom egyszerű: így fejezem ki a tiszteletemet irántuk, ráadásul azt sem hagyhatom figyelmen kívül, hogy az érdeklődők nagy részét nem ismerem személyesen.
Ugyanakkor így szoktam meg gyerekkoromban: a mai napig magázom a szüleimet, a nagymamámat, sőt az idősebb rokonaimat is, valószínűleg nem is tudnám tegezni őket.
Bizonyára már sejtik, hogy a mai részben a magázás, az önözés és a tegezés kerül nagyító alá. A Nyelvművelő kéziszótár szerint „a megszólítás és a magázó, önöző vagy tegező igealakok használata korhoz és társadalmi viszonyokhoz kötött nyelvi jelenség. Az ősi tegezéssel szemben a mai értelmű magázás csak a XVIII. században alakult ki. Az a későfeudális eredetű és szellemiségű igény, hogy már a megszólításmód jelezze az alá- és fölérendeltségi viszonyokat, illetve ezek elismerését, részben ma is érvényben van”.
A maga mint magázó személyes névmás a maga kegyelmed szókapcsolatból vált ki. Milyen esetben használják? Például akkor, ha egyenrangú és nagyjából egykorú felnőttek társalognak, idegen nőt vagy férfit azonban nem illik így megszólítani, mivel tapintatlanságnak tűnhet. Ha egy jóval idősebb, magasabb rangú személlyel állunk szóba, lehetőleg mellőzzük. A diák például így kerülheti ki: „Szeretnék szólni az osztályfőnök úrnak, hogy egy hétig hiányozni fogok az iskolából.”
Természetesen nem maradhat ki az ön, amelyet az udvarias megszólítás névmásaként tartanak számon. „Nyelvújítási alkotás, az önmaga, önként s hasonló összetételek önállósított első tagja. […] Az 1830-as években Széchenyi István terjesztette el […] a kevésbé udvariasnak érzett maga helyett” – olvasható az etimológiai szótárban. Idegenek között, valamint a hivatalos jellegű írott és beszélt nyelvben használatos, és nemcsak a férfiakat, hanem a nőket is megszólíthatjuk így.
És mi történik akkor, ha egy levélbe szúrjuk be az ön személyes névmást? Kis- vagy nagybetűvel kell-e írni? Ha kisbetűvel írjuk, nem követünk el helyesírási hibát, de megtörténhet, hogy a címzett udvariatlannak fog tartani bennünket. A nagybetűs írásmóddal a fokozott tiszteletet érzékeltethetjük. Egyébként a nyelvművelő kéziszótárból az is kiderül, hogy „a megszólítás ősi és természetes formája a tegezés”. Nemcsak a régi barátok, iskolatársak használják, hanem a munkahelyen is egyre gyakrabban előfordul. A szakértők úgy vélik, hogy az idősebb, magasabb beosztású fél, különböző neműek esetén pedig a nő kell kezdeményezze.