Rajzokat, naplókat, leveleket, vázlatokat és héber nyelvű füzeteket találtak a majdnem tíz évig tartó pereskedés után megszerzett Franz Kafka-trezorban az izraeli Nemzeti Könyvtár szakértői – jelentette a Háárec című újság.

Gazdasági és kulturális szempontból is értékes irodalmi kincsekre bukkantak. A lista élén az 1907-ben írt, Esküvői előkészületek vidéken című novella három vázlata áll, amelyekből kiderül, hogy az első változatában még 58 oldalas írást Kafka a harmadik változatra öt oldalasra rövidítette. Ezt a novellát Kafka halála után széles körben publikálták, magyarul is megjelent.

Kafka híres, 1919-ben írott, Levél apámhoz címmel megjelent írását is megtalálták a trezorban. Az író a levél elkészítésekor 36 éves volt, felvázolta az őt gyermekkorában apja részéről ért érzelmi durvaságot. A levelet Kafka átadta édesanyjának, de az soha nem jutott el apjához. A nehéz olvasnivalót jelentő, feltáró levél önmagában is megálló, fontos irodalmi mű. Az izraeli Nemzeti Könyvtárba eljutott példányt Kafka saját maga írta írógépen, utolsó oldalát kézzel.