Amióta 2015-ben megjelent A magyar helyesírás szabályai 12. kiadása, többször is hallottam, hogy az MTA egyfolytában változtatja a szabályokat. Tényleg így van? A válasz kiderül egy rögtönzött időutazásból.
Visszamegyünk az időben 1832-ig, amikor megjelent a harminckét lapos, első magyar helyesírási szabályzat hétszázötven példányban. A Magyar Tudós Társaság, azaz a későbbi Magyar Tudományos Akadémia adta ki Magyar helyesírás’ és szóragasztás’ főbb szabályai címmel, a bevezetőjében pedig egyebek között ez volt olvasható: „a Társaság szabadjokra hagyja még tagjainak is, hogy e’ szabásokat… általlátásukhoz képest követhessék”. Ebben a szabályzatban rögzítették a hangjelölésül szolgáló betűk állományát és formáját; akkoriban harmincnyolc betűből állt az ábécé. A maihoz képest hiányzott a dz és a dzs betű, a jelenlegi c elődje pedig a cz volt, és a cs után következett a felsorolásban.
A következő, nagyobb horderejű szabályváltozás 1876-ban volt: akkor jelent meg A magyar helyesirás elvei és szabályai a Magyar Tudományos Akadémia gondozásában. Mivel az új kiadás sokakat összezavart, az MTA Nyelvtudományi Bizottságának tagja, Simonyi Zsigmond a helyesírás szabályainak újabb felülvizsgálását és korszerűsítését javasolta az Akadémiának. Így jelent meg 1901-ben A magyar helyesírás szabályai legelső kiadása.
1922-ben újra napvilágot látott A magyar helyesírás szabályai, 1954-ben pedig azonos címmel, formailag az előző kötet 10. kiadásaként, néhány fontosabb módosítással újabb szabályzatot adott ki az Akadémia. Ez annyiban tért el az elődeitől, hogy a kidolgozói közvélemény-kutatást is végeztek a megjelenése előtt, az eredményeket pedig figyelembe vették a szerkesztésnél. Ugyanakkor ez a szabályzat teremtette meg a helyesírás egységét, mivel 1954-től rendelet írta elő, hogy minden egyes sajtótermék előállításánál az új szabályzat szerinti helyesírást kell figyelembe venni.
A 11. kiadás 1984-ben jelent meg azonos címmel, a dz és a dzs ekkor vált az ábécénk teljes jogú tagjává, és a szabályzathoz tartozó szótár jelentősen megújult. Ma a 12. kiadást forgatjuk, amely 2015-ben, vagyis harmincegy évvel a 11. kiadás után jelent meg. Az Akadémia az előszóban indokolta meg a döntést: „Időről időre (húsz-harminc évenként) szükség van a mindenkori szabályzat módosítására, a nyelv változásainak hozzáigazítására.”