Vélemény

Katarina Barley, az Európai Parlament alelnöke a Welt am Sonntag múlt heti számában már un. vendégkommentárjának címében is úgy véli, hogy a lengyel Alkotmánybíróság döntése, miszerint az Európai Bíróság ítéletei bizonyos esetekben nem kötelezőek Lengyelország számára, „Az Európai Unió végének kezdet”-ét jelentik. Lengyelország kizárja önmagát az európai jogrendszerből.

Európa vezető nagyhatalmát Németországot a közeljövőben kétszeres katasztrófa fenyegeti, nem csak az az orosz földgáznál négyszer drágább amerikai palagázárakkal és az amerikai protekcionizmussal, de a Peking ellen – az amerikaiak által megkövetelt – szankciókra adott kínai válaszokkal is szembe kell néznie.

A napokban a román miniszterelnök arról beszélt, hogy a Hidroelectrica részvényeinek a bevezetése a bukaresti értéktőzsdére megintcsak történelmi tett. Lehet, hogy gazdaságtörténeti, lehet, hogy vállalkozástörténeti, lehet, hogy energiatörténeti –hümmögtem magamban és elgondoltam, hogy mi, a közemberek, a legjobb esetben mit  is tudunk a Hidroelectricáról.

Amikor a romániai egészégügyi ellátási rendszer az ott dolgozók bármiféle áldozatos munkája ellenére recseg-ropog a koronavírus új hullámának a csapásai alatt, ugyancsak értékelendő, hogy a szegedi és a debreceni kórházak ötven súlyos beteget vesznek át, elsősorban a határszélről.

Egyre dagad az Ilfov megyei idősotthonokban feltárt törvénysértések miatti botrány. Mint ismeretes a néhány ilyen szociális intézményt működtető vállalkozók – Ştefan Godei és testvére – kizsákmányolta, embertelen körülmények között tartotta és éheztette a sok esetben fogyatékkal élő, ápolásra szoruló öregeket, az értük járó állami támogatást pedig – az ügyészség szerint – kábítószerre, prostituáltakra, muzsikusokra és ingatlanokra költötték.

Tessenek elképzelni, hogy Esztergom alatt együtt isznak Balassi Bálinttal, vagy a margitszigeti tölgyek alatt sétálgatnak Arany Jánossal, esetleg hazakísérik a Három hollóból a holtrészeg Ady Endrét.

Áprily-díjat kapott Bálint Ferenc. Vannak egyszemélyes intézmények. Ott tűnnek fel, ahol szükség van rájuk. Tapasztalataim szerint leginkább a szórványban. Ahol – makkaiasan szólva – nem lehetne, de egy-egy megszállott ember, amolyan modern kori Gábor Áronként rácáfol a kétkedőkre, s halkan kimondja: lehet, mert kell!

Meglepődött Ligia Deca oktatási miniszter, hogy az idei végzősök közül sokan nem érettségiztek. 32 ezer 12. osztályt kijárt fiatal nem is jelentkezett a vizsgán. Az adat azért is aggasztó, mert csak elmélyíti azt a válságot, amit az iskolaelhagyás jelensége okoz a romániai társadalomban.

Márton Árpád műveiből nyílt kiállítás pénteken a Csíki Székely Múzeumban. A falakra, öt teremben mintegy 200 munka került a művész gondos válogatásában. Szücs György művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria tudományos igazgatója, az erdélyi kortárs képzőművészet egyik legjobb ismerője sugallta, hogy jó lenne, ha nem a közismert, korszakokat jelölő nagyméretű és nagy horderejű képeit mutatná meg ismételten a művész születésnapi tárlatán, hanem rajzaiból válogatna.

Szülőfalumat gyermekeim szeressék… Balás Jenő remetei születésű geológus végrendeletéből származik e mondat, amelyet a múlt hét végén immár huszonkettedik alkalommal megtartott Remetei Falunapok vezérfonalának választottak.

A magyarországi baloldal előválasztási kampányát a közmédia és jobboldali sajtóorgánumok általában kutyakomédiának szokták minősíteni. Valóban az, de Shakespeare-rel szólva van benne rendszer.

A franciaországi „zavargások” után (az idézőjel arra utal, hogy alaposabb megfontolásra inkább egyfajta polgárháborúról van szó) Nyugaton is egyre többen vélik úgy, hogy az európai bevándorláspolitika csődöt mondott. Franciaország lángokban álló városai egész Európa számára forró figyelmeztetéssel érnek fel.