Sokat panaszkodunk napjainkban arról, hogy mifelénk is csökken a könyvek példányszáma, az egykori, manapság már szinte hihetetlen nagyságrendű példányszámokkal szemben a szerző már annak is örül, ha négy- vagy ötszáz könyve megjelenik papíron.
A világháló térhódítása, a digitális, képernyős olvasás, az alaposan megnövekedett nyomdaköltségek, az olvasási szokások megváltozása, az új nemzedékek olvasás igényének a háttérbe szorulása és csupán minél rövidebb szövegek tudomásul vételére korlátozódó hajlandósága – se vége, se hossza a magyarázatoknak, amelyekkel leginkább az egykor nagynevű vagy a romániai változások után megalakult új kiadók küzdenek. Érdemes azonban észrevenni, hogy a felszín alatt megindult egy új áramlat is. Igaz, hogy nem szépirodalmi fogantatású, de egyre több helyi jellegű könyv jelenik meg helyi támogatással és a legkülönbözőbb témákban. A falumonográfiák már nem jelentenek újdonságot, de a kiadványok az élet sok más területére is kiterjednek. Az egykori katonák és hadifoglyok, a veteránok visszaemlékezéseit külön kötetek foglalják össze, több könyvben találkozni a székelyföldi önkéntes tűzoltó egyesületek történetével, régi fotók és régi dokumentumok társaságában a helységből induló, a községek és falvak jelentős személyiségeinek állítanak emléket és még hosszasan folytathatnám a sort.
Újdonság, hogy az utóbbi időben az ipar- vagy éppen a szolgáltatások története is egyre erőteljesebben jelentkezik és nem a régmúltból, hanem azokból a második világháború utáni évtizedekből, amikor az erőteljes iparosítás nyomán teleszórták gyárakkal, üzemekkel Romániát és Erdélyt, miközben a munkaerő-szükséglet biztosítása miatt hihetetlen mértékben megváltozott a kisebb és nagyobb városok arculata. Ezeket a változásokat átélt nemzedékek még itt vannak közöttünk, jól észrevehető, hogy egyre gyarapodnak az egykori munkaközösségek visszaemlékező találkozói, amelyeken nem egyszer helyi kiadású könyvvekkel is számbaveszik a múltat.
Marosvásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön, Székelyudvarhelyen, Csíkszeredában is több hasonló kötet jelent meg, legutóbb pedig az egykori csíkszeredai és Hargita megyei közüzemek utódcégei vágták nagy fába a fejszéjüket. Egykori igazgatóik feljegyzései, naplótöredékei nyomán megjelentették a közüzemek II. világháború utáni történetét, a még korábbi múltba lenyúló gyökereikkel együtt. A közüzemek története azért érdekes, mert nem csupán az egykor több mint háromezer embert foglalkoztató vállalat sorsába nyújt betekintést, hanem szorosan ágyazódik az itt élők mindennapjaiba, emlékeztet mindarra, ami évről-évre és napról-napra beépült az életünkbe. Az egykori csendes kertvárosokra, az első tömbházakra, az első vízvezetékekre és csatornákra, a fűtés nélküli vacogásokra és didergésekre, a villanyelvételekre és a gyertyafény melletti tanulásra, a vízszűke éveire, a téli fagyokban nehezen induló autóbuszokra és életünk megannyi más apró részletére, amelyek így, összeségükben ha nem is mindig szívmelegítő, de mindig valós kor- és várostörténeteket is alkotnak. Mondhatni jóval részletesebbeket és árnyaltabbakat, mint amelyeket korszakolásaikkal és levéltári forrásokra alapozódó szövegeikkel az úgymond hivatásos történészek alkotnak.
Érdemes tehát felfigyelni a jelenségre és megtalálni valamiképpen annak a módját, hogy ezek a gyakran még a kötelező, hivatalos katalógusszámot is nélkülöző helyi kiadványok ne tűnjenek el végleg, hanem tanuságtételként megmaradjanak a jövőnek.