Vélemény

A Bukaresti Nemzeti Színház felújította egyik rég nem játszott előadását – a No Man’s Land-et. A román nemzeti színház előadásának angol címe van – érdemes erre felfigyelni. Akárcsak arra is, hogy egy boszniai szerző – Danisz Danovics – művéből készült előadást újít fel a román színház, az előadás rendezője pedig bolgár, aki immár harmadszor rendez a bukaresti nemzetiben. És a felújítás alkalmából láthattuk is őt az előadás végén, a tapsrendben. Úgy látszik, szeret itt lenni…

A hatalommal ágyba bújt, megfélemlített, megzsarolt, illetve megvásárolt mainstream rommagyar értelmiség, és az ő médiája, ma már arra sem képes, illetve nem hajlandó, hogy a legdurvább politikai kisíklásokat jelezze, hogy felhívja a közvélemény, a rommagyar választók, figyelmét az elhajlásra, a stratégiai váltásra, mely egyfelől cserben hagyja a közösséget, olyan útra tereli, mely vesztét okozza, nem utóbb, hanem nagyon is közelről, ugyanakkor meg elidegenít, bizalmat őröl. Olyan etnonacionalista diskurzusba, konfrontatív politikai attitűdbe fullasztja a kisebbség ügyét, mely álvalóságra és örökös hazudozásra, a valóság torz képére épül, alternatív, azaz álomvilágba vezeti a közösséget. (tovább…)

Árvay Zsoltnak köszönhetően Kányádi-interjúkat hallgathattam, közöttük a Brassai Magyar Adásban elhangzott beszélgetést. Az alig egy éve elhunyt nagy költőnk, Kányádi Sándor Trianon előnyeiről mesélt az interjút készítő hölgynek. Kirázott a hideg. Hát lehetnek előnyei is annak a katasztrófális békediktátumnak? Mint kiderült: igenis, lehetnek – ha képesek vagyunk tanulni a bajból.

Németországban a választási kampány finisébe érkezett. Az egyik legmeglepőbb fejlemény a választási kampány ?helyszínének? a közösségi médiára, jelesül a Facebookra való áthelyezése. Angela Merkel és vetélytársai, főként az internetfüggő fiatalabb generációk aktivizálása érdekében a Fecebook-közvéleményt próbálják megszólítani. Angela Merkel szünet nélkül jelen a van a közösségi médiában, a köznyelv ma már nem a Wilkommenstkultur jegyében született Merkel-mama becenévvel tünteti ki, ma már a Facebook-kancellár megnevezés járja. (tovább…)

Idén kétszer is az urnák elé hívják az ország választópolgárait. E hónap 26-án kettő az egyben alapon vonulhatunk a szavazófülkébe: egyrészt az Európai Parlament tagjait választjuk meg, másrészt pedig az államfő által kiírt népszavazáson kell két, a hazai igazságszolgáltatási törvényekkel kapcsolatos kérdésre válaszolni. A másik szavazás pedig az év végén esedékes államfőválasztás.

Vigyázó szemeink jó ideje Berlinre vetjük. Onnan várjuk azokat a változásokat, melyek a jelenlegi válságból Európát és országainkat kivezetik.

Ez a várakozás azonban mind illuzórikusabbá válik. Bizonyos német, francia, holland, svéd politikusok Lengyelországot, Magyarországot, újabban meg Romániát is a vélemény- és sajtószabadság jogállamai értékeinek megsértésével vádolják, és mindhárom államot (bár a vádak megalapozatlansága nem teljesen azonos) a 7. cikkely szerinti eljárás megindításával, a szavazati jog megvonásával és az Uniós támogatások drasztikus megkurtításával, illetve megvonásával fenyegetik.

István lévén a becses nevem, többször írtam már Szent István napján első királyunk ünnepéről kultuszáról, arról, hogy mennyire – illetve mennyire nem – gyökerezett meg a köztudatban ez a kultusz, illetve arról, hogy mikor ünneplik a Székelyföldön István napját. Így, fennáll a lehetősége annak, hogy ismétlem magam, de hát vállalom ennek az ódiumát.

Nem is olyan régen, amikor még médiát oktattam a Sapientia Egyetemen, a téli vizsgaidőszakban jelentkezett egy másodéves kislány, és megkért, halaszthassa el szombati vizsgáját. Miért?  – kérdeztem. Minden különösebb megilletődés nélkül azt válaszolta, hogy az angol fővárosban lakó finn házaspár, akinél a nyáron bébiszitterkedett, megkérte, a hét végén repüljön át Londonba, vigyázzon a gyermekekre, mert ők két napra át kell ugorjanak Spanyolországba.