Vélemény

Amikor megtudtam, hogy elsőként kerülök mikrofon elé 2019-ben rádiójegyzettel, arra gondoltam, előtte megvárom a szokásos év végi összefoglalókat, hogy milyen is volt az elmúlt esztendő, s azokból kiindulva próbálok valamilyen épkézláb előrejelzést megkockáztatni. Nos, ilyen áttekintéseket nemigen találtam, s ha figyelmen kívül hagyjuk a közhelyes, hitreményszeretet-alaphangú „publicisztikákat”, bizony a hazai prérin a múlt év és az előttünk álló esztendő nagy témáit – esetleg összefüggéseikben – nem sok lap járta körül. Külföldiek annál inkább, ezekből merítek a következőkben.

Vannak, akik hallhattak róla, hogy 2004 táján egész sor fotó látott nyilvánosságot arról, hogy a Kuba területén található (tehát az Amerikai Egyesült Államok vonatkozásában mintegy területen kívüli) guantánamoi katonai támaszponton az amerikai titkosszolgálatok alkalmazottai rendszeresen megkínoznak, megaláznak, vallomásokra kényszerítenek olyan embereket, akiket Amerika ellenségeinek tekintenek. A CIA, egyfajta szuperrendőrséget működtetett, mely szigorú titoktartás terhe alatt gyilkosságoktól, élő embereken végzett orvosi kísérletektől sem riadt vissza, sőt e célból közismert náci tömeggyilkosokat is szolgálatba állított.

Megszólít egy ismerősöm a főutcán és fagy ide, hó oda, el kezdi magyarázni, hogy nem érti, ott Londonban, miért vacakolnak annyit ezzel a Brexittel, hol így szavaznak, hol meg amúgy, és egyáltalán, mi ez az összevissza beszéd, amikor a nép már egyszer eldöntötte, hogy hátat fordít az uniónak. Ott demokrácia van – válaszoltam egyetlen szóval, hiszen az évszak és a helyszín aligha volt megfelelő arra, hogy mélyebb fejtegetésekbe kezdjek a közvetlen és a képviseleti demokrácia viszonyáról, a felső- és alsó házról és egyáltalán az angol parlamentarizmusról, amelynek kezdetei még a tizenharmadik századba nyúlnak vissza.

A Legfelsőbb Bírói Tanács január 14-én nem hagyta jóvá a Korrupcióellenes Ügyészség ploiesti-i elitalakulata két vezetőjének, Laura Codruta Kövesi egykori kedvenceinek előzetes letartóztatását. A döntés mögött kimutathatóan „apokaliptikus” zsarolás áll. Január 15-én a leleplező oknyomozásairól híres tévéadó bemutatta a dokumentumot, amelyből kiderül, hogy ugyanazok a ploiesti-i vezetők a vizsgálati, nyomozati anyagokat, az ügyészi ki- és lehallgatások, megfigyelések dokumentumait sok esetben nem a bíróságokra, hanem egyenesen a Román Hírszerző Szolgálat mindenható igazgatóhelyetteséhez, Florian Coldeához, a „Dossziék Urához” küldték.

Ferenc pápa – végre! – határozottan fellépett a pedofíliát elkövető papok ellen. Decemberben, Írországban, a Családok Ünnepén szörnyűségnek nevezte a papok által gyermekek ellen elkövetett szexuális zaklatást, zéró toleranciát hirdetett, és az egyház nevében bocsánatot kért az áldozatoktól. Aztán a Vatikánban rendezett tanácskozáson pedig kijelentette: a papok által elkövetett pedofília „a leggyalázatosabb bűncselekmény, amely gyógyíthatatlan sebet ejt az áldozaton.”

Azon a napon, amikor betelt a nyolcórás munkanapnak, a munkásosztály történelmi szociális vívmányának a századik évfordulója, a magyar országgyűlés – aggályos körülmények között, kétharmados parlamenti többségével élve – megszavazta a túlóratörvényt. Ezt a jogszabályt azóta a rabszolgatörvénynek becézik, és országszerte nap mint nap tüntetésekkel tiltakoznak ellene.

A hosszasra sikeredett karácsonyi szünet után tegnap elkezdődött a tanítás, az óvodások, kisdiákok, középiskolások, a szakmunkásképzők diákjai ismét beültek az…