Nem is olyan régen, amikor még médiát oktattam a Sapientia Egyetemen, a téli vizsgaidőszakban jelentkezett egy másodéves kislány, és megkért, halaszthassa el szombati vizsgáját. Miért? – kérdeztem. Minden különösebb megilletődés nélkül azt válaszolta, hogy az angol fővárosban lakó finn házaspár, akinél a nyáron bébiszitterkedett, megkérte, a hét végén repüljön át Londonba, vigyázzon a gyermekekre, mert ők két napra át kell ugorjanak Spanyolországba.
Persze, küldik a repülőjegyeket – tette hozzá. Jó utat! – mondtam kissé irigykedve, engem később is megtalál, és eszembe jutott, hogy igen, ez Európa. A földrész, amelyben a szabad mozgás a mai fiatalok számára olyannyira természetes, amemennyire még mindig hihetetlen az állandó kötöttségek között élt nemzedékem számára. Milyen furcsa még mindig az itt élő idősebbeknek az az egyszerű a tény, hogy az ember akkor és oda utazik, ahová és amikor akar, vagy ahová az ideje és a zsebe engedi. Mint ahogyan az is Európa, amikor a kitartó esőzések vagy éppenséggel a szárazságok okozta terméskieséssel már egyáltalán nem kell számolnia a magunk féle városiaknak, mert ha valami nem terem meg a kontinens egyik részén, akkor megterem a másikon, elhozzák, idehozzák, hiszen a fogyasztási javak, akárcsak a munkaerő, szabadon áramolnak. Mint ahogyan az is Európa, hogy a korszerű építőanyagok és eljárások már mifelénk sem számítanak luxusnak, nincsen olyan kisebb vagy nagyobb erdélyi város, amely körül ne nőttek volna ki új lakónegyedek, olyan építészeti megoldásokkal, amelyeket valamikor csak könyvekben lehetett látni. Mint ahogyan az is Európa, hogy a hazai színházak vagy különböző együttesek minden további nélkül lépnek fel a különböző országokban, és mifelénk sem számít kuriózumnak, ha megjelenik máskor csak a televíziókban látott egy-egy sztár. Persze, dühöngünk, és nem is keveset, hogy milyen lassan haladnak a romániai autópályák építkezései, de a szemünk előtt cserélődött ki szinte teljes egészében az egykori autópark és már azon ráncoljuk a homlokunk, hogy milyen sokan járnak gépkocsival. Nem is kell már pápalátogatás ahhoz, hogy Csíksomlyón, a vasárnapi szentmise idején alig lehessen parkolni. És még néhány, egymástól látszólag távol eső példa, de mind-mind Európa. Figyeljük csak meg, hogy különösképpen a fiatalok, milyen magától értetődő természetességel rendelnek a világhálón, bárhonnan, bármikor, márkás cuccokat, és vegyük észre azt is, hogy mennyire átalakultak berendezéseikben, otthonosságukban a kávézók, a vendéglők és a – gyermekjátszóterek. Végül egy utolsó, talán meredeknek tűnő példa. Lehetetlen nem észrevenni: Székelyföldön és Erdélyszerte a juhnyájok olyannyira elszaporodtak, hogy mindjárt sétálni sem lehet a legelőkön, a természetben. A gyarapodás oka természetesen a háttérben álló, európai támogatási rendszer. Mindez a hétköznapok Európája, amely szinte észrevétlenül átszövi mindennapjainkat, és legalább olyan fontos, mint amiről a vezetők tárgyaltak tegnap a nagyszebeni, úgynevezett informális csúcson. Nem görcsösen, nem rettegve, hanem jókedvűen. Elvek hangzottak el, tíz pontos közleményt írtak alá, és jó tudni, hogy mindezek a mondatok lebomlanak majd apró részletekre, és úgyszintén megjelennek az életünkben. Tegyük szívünkre a kezünk és ismerjük be: amióta Románia csatlakozott az Unióhoz, lakosainak élete jó irányban halad, és jelentős mértékben meg is változott. Persze, sok tekintetben még nem szűntek meg a különbségek Európa nyugati és keleti fele között, hiszen a történelmi hátrányok néhány évtized alatt nem ledolgozhatók, de egyértelműen csökkennek, és bizony vannak már olyan területek, ahol el is tűntek. Úgy gondolom, a nagyszebeni csúcs legfontosabb eredménye, hogy Samuel Bruckenthal, a kultúra értékeire figyelő, egykori szász kormányzó városában egyértelműen leszögezték: nem létezhet kétsebességű, csak egyetlen közös Európa, a további integráció, a demokrácia, a jogállamiság, az emberi méltóság értékeire alapozva. És hinnünk kell abban, hogy bármiféle ellenszövegek, ijesztgetések és politikai proféciák dacára, erről az európai útról nem lesz letérés.