Vélemény

Valamikor az ezredforduló előtt néhány évvel egy küldöttséggel Svájcban, pontosabban  Bázelben jártam. Vendéglátóink, tudván, hogy hegyes vidékről érkezünk, kivittek a környező erdőkbe, néhány kilométert gyalogoltunk, hogy megmutassák, milyen a svájci fakitermelés.
Nos, a helyszínen már ott sorakozott néhány gép, megjelent az erdőmester, aki rámutatott a kivágandó fára, majd magasba emelhető szerkezetekkel először az ágakat metszették le, hogy a kidőlő fa ne sértse meg a szomszédait, valamint az aljnövényzetet, ezután a fát vágták ki, darabolták fel és rakták  szállítóeszközre, miközben köbtartalmát is pontosan megmérték.

1990 legelején Domokos Gézával a Herastrau parkban a Scinteia Házból a székház felé sétáltunk, győzködött, hívott az RMDSZ-be. Engem már 1989 koratavaszától megszabadított magától a kommunista párt, a forradalom szerencsés pártonkívüliként ért. Ha akartam volna, talán tényleg lehettem volna politikus (romántudás anyanyelvi szinten, valóság- és Bukarest-ismeret, benőtt fejelágy stb.) – egy-két gyűlésen való részvétel után azonban leléptem, ha az RMDSZ-ből ki akkor még nem is.

Ion Băieșu darabja, amely a 60-as években született és 1970-ben látott napvilágot – akkor került színpadra – ötletet ad arra,…

„Nem szeretem a szórvány kifejezést, mert minket nem szórt ide senki. Mi itt maradtunk. Maradékok vagyunk.” Ezeket a szavakat egy nyugalmazott magyartanárnő mondta a dévai Téglás Gábor Középiskola aulájában tartott szombati többes ünnepségen. Gondot okoz valóban a kifejezés, s mint a nyugalomba vonult pedagógus is önérzetesen kijelentette, nem fedi a valóságot, csupán körülírja azt.

Többször is esett már szó ezeken a hasábokon, hogy Európa mai gazdasági problémáinak fő oka a német gazdaságpolitika. Az egyik legjelentősebb német közgazdász Heiner Flassbeck a válságokat azzal magyarázza, hogy a német gazdaságpolitika  a munkabéreknek – a német termelékenységhez mérten igen jelentékeny – visszafogásával olyan versenyelőnyt teremtett önmaga számára a nemzetközi, de főként az európai piacokon, hogy európai partnereit is kiszolgáltatott helyzetbe hozta.

Nem vagyok túlságosan nagy kávés, nem ismerem különösképpen sem a kávé fajtákat, sem a márkákat, és szinte bizonyos, hogy nem tudnám megkülönböztetni sem a pörkölés, sem a keverék alapján, melyik az ideális. Mint ahogyan soha nem merültem el annak a megismerésében sem, hogy a különböző földrészeken, a világ országaiban mi a jellegzetessége az éppen ott elfogyasztott barna vagy fekete italnak, és még azt sem tudom, hogy miért jobb tejjel vagy tej nélkül, barna vagy fekete cukorral vagy egyáltalán cukor nélkül.