Műsorok

Van már tíz éve is annak, ha nem több, hogy felkerestük Németországban élő rokonainkat. Baden-Württemberg tartományban élnek, az egyik nagyvároshoz nőtt településen, a toronyházak és a tanyák közötti pászmán. Mikor afelől érdeklődtünk, hogy mivel töltik ott a fiatalok a szabadidejüket, a rokonok elmesélték, hogy önkéntes tűzoltó csapatba járnak, vagy fúvószenekarban muzsikálnak, netán kórusban énekelnek.

Amerikai tudósok egy csoportja éppen születésem évében „építette meg” azt a világórát, melyen a szaktudományos értelmében vett „világvége” közelségét mérni lehet. Túl bonyolult ahhoz, hogy működési elveit itt leírhatnám, hiszen épp a megbízhatóság érdekében túl sok környezeti összetevő változásait kell számon tartania. Csak a tavalyi év – hivatalosan is közzé tett – méréseinek eredményeiről tudósíthatok.

“John Anderson, szivem, John/kezdetben, valaha/hajad koromsötét volt/s a homlokod sima./Ráncos ma homlokod, John,hajad leng deresen, de áldás ősz fejedre, John Anderson, szivem./John Anderson, szivem, John, együtt vágtunk a hegynek, volt víg napunk elég, John, szép emlék két öregnek. Lefelé ballagunk már/ kéz-kézben csöndesen, s lent együtt pihenünk majd, John Anderson, szivem.”

E hét elején, január 27-én múlt hetvenöt éve, hogy meghalt Szerb Antal író, költő, műfordító, egyetemi oktató, irodalomkritikus, irodalomtörténész, a magyar kultúra egyik legizgalmasabb alakja. Sorsszerű véletlenként ugyanazon a napon, amelyen a legnagyobb második világháborús megsemmisítő láger, az auschwitzi koncentrációs tábor felszabadult. Az ENSZ közgyűlése 2005. november 1-jei határozatával ezt a napot, január 27-ét a holokauszt nemzetközi emléknapjává nyilvánította.