A koronavírus által előidézett világjárvány – történhetett volna-e ez másként? – a
nagyhatalmi politizálás egyik fő témájává vált. Egy 34 éves kínai orvos a múlt év utolsó heteiben
ébredt rá, hogy egy új megbetegedés, mely a vuhani korházban felbukkant, csakis egy ismeretlen vírustól származhat. Felfedezését megosztotta ugyan néhány kollégájával, de a titkosszolgálat, mely minden internetes kommunikációt lehallgat, rögtön lecsapott chattelőkre. Li Wen-Liangot szankcionálták. Az ügyet megpróbálták eltussolni. Amikor pedig már nem a tényeket még Kínában sem lehetett szőnyeg alá söpörni, a kormányzat drasztikus intézkedéseket vezetett be.

Továbbra is a titkosszolgálatra alapozva, a 60 milliós Vuhan polgárainak minden mozdulatát
nyomon követte (senki nem vehetett autóbusz vagy vonat jegyet sem a nélkül, hogy nyilvántartásba ne vették volna). Így aztán az állam, mely – a mesterséges intelligencia kínai
csúcsteljesítményei mellett – arcfelismerő kamerák adataira is támaszkodhatott, viharos
gyorsasággal feltárhatta és viszonylag rövid idő alatt semlegesíthette a fertőzési láncolatokat.

A KKP főtitkára, Hszi Csin-ping március 19-én már közölhette a világgal, hogy az országban nem bukkant fel újabb belső fertőzés. Az összes többiről mely előfordult (a múlt héten naponta
akadt még átlagosan 50 eset) állítólag sorra kiderült, hogy azokat immár bizonyítottan külföldiek hozták be az országba.

A szakemberek persze továbbra is úgy vélik, hogy ha a kínai hatalom már Li Wen-Liang
felfedezésének pillanatában nyilvánosságra hozza a tényeket és meghozza a szükséges
intézkedéseket, a világjárvány ki sem alakulhatott volna.

Ennek ellenére a kínai siker, mely egy nyugati országban elképzelhetetlen lett volna
(egyrészt az állampolgárok példátlan mérvű megfigyelésének, másrészt a hatalomtól való
hideglelős félelemből fakadó „fegyelmezettség” hiánya miatt), imponáló. Kína a nemzetközi
közvéleményben mint a járvány fölött aratott győzelem hősét reklámozza önmagát, sőt
humanitárius gesztusaival világszerte az elesettek megsegítőjének pózában tetszeleg. Akárcsak az oroszok és (láss csodát) a kubaiak. Mindhárom ország egészségügyi segédeszközök és lélegeztetőgépek tonnáit, orvosok és ápolószemélyek százait küldi a leginkább veszélyeztetett országokba. A kommunizmus eszméinek nagyobb dicsőségére.

A német Welt am Sonntag című hetilap az akciókat – egyik cikke címében is – A diktatúrák csókja gyanánt emlegeti. Mellesleg mióta a fertőzések számában Amerika és Itália jó ideje meghaladta a kínaiakat, a kínaiak ázsiója valóban tovább növekszik. (Amerika a kínai 82 ezerrel szemben már jóval a 100 ezer fölött tart, s Itália is a 90 ezerhez közelít.)

Kína nem csak Itáliát, hanem az úgynevezett “selyemút” kiépítésében, azaz a kínai külkereskedelem európai térhódításában partnerséget vállaló kelet-középeurópai államok, köztük a V4-ek egészségügyi hálózatát is segíti a
korszerűsítésben. Védőruhák, maszkok, lélegeztetőgépek tömegével látja el őket. Nem kizárólag ingyen, no de a segítség is része a „selyemút” továbbépítésének.

S a kínai állam a német ipar „felvirágoztatásában” is szerepet óhajt vállalni. A bajorországi Daimler autógyár – utóbbi hetekben értékük egyharmadára esett – részvényeit szándékszik felvásárolni. Igaz, a németek azon töprengenek, hogy törvényileg tiltják meg a német ipari kapacitások idegenek való kiárusítását, illetve a német államot legalábbis is elővásárlási joggal ruházzák fel.

De a két szuperhatalom Amerika és Kína közt egy – a kereskedelmi háborút megkoronázandó – vádaskodási verseny is kialakult. A kínaiak azzal vádolták meg Amerikát, hogy a vírust egy (korábban ténylegesen) Vuhanban járt amerikai katonai küldöttség terjesztette el. Trump elnök pedig azzal hiúsította meg a G7-ek korona-ügyben kiadott közös nyilatkozatának
elfogadását, hogy ragaszkodott ahhoz, hogy a vírust a szöveg ne tudományos nevén, hanem
„kínai vírusként” szerepeltesse.

Az persze tény, hogy az amerikai adminisztráció és vezető európai államok: Itália, Spanyolország, Franciaország, sőt bizonyos mértékig Németország is tehetetlenebb a fertőzéssel
szemben, mint amilyenek a kínaiak voltak. Igaz, Németországban egyelőre még viszonylag
kedvező a helyzet. Az ország azt is megengedheti magának, hogy szabadon lévő
lélegeztetőgépeire több tucat olasz és francia beteget fogadjon. Egyelőre. Mert az sem zárható ki, hogy a későbbiekben maga is segítségre szorulhat, hiszen a szakemberek szerint az ország rendelkezésére álló kb. 30 ezer lélegeztetőgép a járvány tetőzésének nyár elejére várt napjaiban itt is elégtelennek bizonyulhat.

Miközben az amerikai helyzet is mind súlyosabbá válik. A trumpi Egyesült Államok gyengeségei minden jel szerint alájátszanak Pekingnek abban, hogy a nemzetközi erőegyensúlyt a saját javára billentse. Kína gazdaságilag annak ellenére is győztesen kerülhet ki a világjárványból, hogy több hetes késlekedésével (melyet aztán – igaz, ami igaz – maguk az amerikaiak is megismételtek) maga idézte azt elő.

Hosszú évtizedek óta az emberiség minden válságot azzal az optimista megállapítással zár,
hogy ugyanis a világ többé nem lesz olyan, mint korábban volt. Ezt tette a Szovjetunió szétesése,
a szeptember 11-ei terrortámadások, a 2008-as gazdasági világválság nyomán is. Sokan ma is ezt
vallják. Csak arról látszanak megfeledkezni, hogy soha nem jobb, hanem mindig csak rosszabb
lett. Sajnos.