Az olimpia elhalasztva, minden sportesemény felfüggesztve, egyetlen egy kivételével: Jekatyerinburgban április negyedikéig még tart a sakkvilágbajnok-jelöltek versenye. Nyolcan mérik össze tudásukat azért, hogy eldöntsék, 2020 decemberében ki lesz a jelenlegi norvég világbajnok, Magnus Carslen ellenfele. A 22 és 36 év közötti orosz, amerikai, kínai, francia és holland jelöltek ugyancsak látványos párharcokat vívnak egymással, és ezt onnan tudom, hogy a szobafogság idejére előkotortam egy régi sakktáblát, szépen kiraktam rá a fekete-fehér bábokat, és a világháló rögzítései nyomán elkezdtem lejátszani a partikat.

Nem a győzelem az érdekes, hanem hogy milyen megnyitásokkal indítanak, milyen stratégiákat követnek, hol tévednek, hol éri utol őket az a sakkvakság, amelytől még a nagymesterek sem mentesek, és voltaképpen azt jelenti, hogy olykor képesek olyan hibákat elkövetni, amelyeket még a kibicek is észrevesznek.

Újságíró társaim közül többen karantén-naplókat írnak, mások a vírusok és a demokrácia összefüggéseit boncolgatják, megint mások mindegyre elhalasztott könyvek olvasását fejezik be vagy színházi előadásokat néznek az interneten. Én inkább úgy döntöttem, hogy sakkozom, mert mellette nagyon jól lehet hallgatni a rádiót is.

A sakk egyébként az egyetlen sportág, amelynek világversenyeit nem ingatta meg semmiféle, az egész földet átfogó katasztrófa. 1939-ben, éppen a második világháború kitörésének az időszakában zajlott Buenos Airesban, az argentin fővárosban, a nyolcadik sakkolimpia, az első világverseny, amelyet Európán kívül rendeztek meg, és a tizenhat résztvevő közül a legtöbben akkor már az egymással szembenálló országok képviseletében sakkoztak. Amikor azonban a résztvevőknek arról kellett dönteniük, hogy folytatják a játékot vagy sem, a többség a folytatás mellett szavazott.

Németország csapata győzött, de nem volt hajlandó visszatérni a háborús hitleri birodalomba, és ugyancsak Argentinában maradt a különböző csapatoktól húsz, zsidó számazású nagymester. Ami azt is jelentette, hogy a II. világháború után hihetetlenül fellendült az argentin sakkélet, és az ugyancsak a háború után színre lépő szovjet versenyzőknek még sok évet kellett várniuk, amíg feltörhettek az élvonalba.

Jekatyinburg egyébként ugyancsak történelmi fordulatokban gazdag. Többen tudják talán, hogy a Katalin cárnőről elnevezett, nagyságrendileg a negyedik orosz városban végezték ki a bolsevikok II. Miklós cárt és egész családját, és el kellett jönnie a Gorbacsov kezdeményezte peresztrojkának, majd a Szovjetunió széthullásának, hogy földi maradványaikat megtalálják, és megadják számukra a végtisztességet.

Azt viszont még mindig nagyon kevesen tudják, hogy éppen itt, az iparilag és katonailag roppant felfuttatott és Szverdlovszknak nevezett szovjet városban a hidegháború időszakában biológiai fegyvereket is kezdtek gyártani, 1972-ben azonban néhány lépfenevírus kiszabadult, és néhány nap alatt, nagy titokban, közel száz városlakót kellett elhantolni.

Igen, ott, ahol most világversenyen sakkoznak, egykor az orosz koronával végeztek. De jó jel, hogy a koronavírus ezekben a napokban nem tudott mattot adni a sakkozóknak, és bíznunk kell abban, hogy összességében az olimpiai játékok is folytatódnak. Egyelőre nehéz, nagyon nehéz, de nem kétséges, hogy az emberiség megnyeri ezt a játszmát.