Műsorok

Kedves barátom, AGA egy megrázó tanulmányt küldött – háziolvasmányként. Tanítványa, egy hölgy írta, egy kultúr-antropológus, aki menekülttáborban dolgozott Bicskén, amikor még nem húzták le rollót – bocsánat, nem építettek kerítést a magyar határra. A felnőtt kísérő nélkül érkezett 18 éven aluli gyermekeket készítették fel a befogadásra. Volt még ilyen is… Mint írja: a befogadó közösség kulturális szokásainak, viselkedésformáinak és normáinak elsajátítását segítették, miközben a migráns gyermekek megőrizhették saját identitásuk egy részét is. Hát, ez a bökkenő! (tovább…)

Minap egy remek könyvbemutatón vettem részt: dr. Hermann Gusztáv Mihály történész és Orbán Zsolt, a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium népszerű történelemtanára – mindketten a székely tankönyvként ismert oktatási segédanyag szerzői – Csillagösvény és göröngyös út című kötetének bemutatóján.

A szerzők szándéka szerint a kötet „nem tesz pontot a székely eredetkérdésben folyó, véget nem érő vitákra, lépésről lépésre követi viszont, (tovább…)

Néhány éve minálunk is általánossá vált a Black Friday-nek (azaz szerencsepénteknek) nevezett olcsóáru-vadászat szertartása. Az internetről, a bevásárlóközpontok reklámfüzeteiből a szó szoros értelmében elborítanak a nagyobbnál-nagyobb árengedményekről tudósító reklámok.

Mindezzel lényegében nem is volna baj. Csakhogy az egész felhajtás értelme abban merül ki, hogy a kereskedők és a beszállítók a lehető leghamarabb megszabadulhassanak immár eladhatatlannak bizonyult áruiktól. Minél gyorsabban forog a pénz, annál nagyobb a haszon. (tovább…)

A garabonciás diák mindenféle bübájos, ördöngős mesterséghez értő varázsló. Valami ilyesmit tartott a néphit azokról a fiatalokról, akik egykoron, gyalogszerrel, egyik településről a másikra vándoroltak és ha mást nem tettek, akkor is legalább vitték a hírt és beszéltek a másságról az oly gyakran önmagukba teljesen bezárkozott közösségeknek. Nem tudom, hogy 1976-ban, amikor Mátray László színész a Garabonciás nevet javasolta az újonnan megalakult temesvári együttesnek, gondolt-e egyáltalán valamiféle  varázslatra, (tovább…)

Romániában a két politikai tábor viszálya egyre inkább furcsa majomharcra hasonlít, amelyben csimpánzok küzdenek lajhárokkal, esetünkben egy lajhárral, ha a kormányoldal és az államelnöki intézmény frontszereplőit tekintjük.

A csimpánzok heves rikácsolással, gesztusokkal, fenékmutogatással és az utóbbi időben dorongokkal támadnak, a lajhárnak pedig olyan lassúak a reflexei, a gondolkodása, a felfogóképessége, hogy a harc egyenlőtlennek tűnik. (tovább…)

A Bukaresti Nemzeti Színház rájött, hogy a szokásos sajtóértekezletek helyett jobb, ha találkozót rendez a színház iránt érdeklődő publicisták és kritikusok számára. S e találkozón nem egyetlen soron lévő produkciót járnak körül étvágygerjesztésként, hanem legalább négyet—ötöt, a rendezők, a díszlettervezők, más munkatársak jelenlétében. Úgy teljesebb kép alakulhat ki. Betekinthetünk egy intézmény világába. Csupán a születő előadások lelke, a színész hiányzott erről a találkozóról. Vajon miért? Hogy nehogy kicsússzon a rendezők markából? Erre még kereshetjük a választ… (tovább…)