Műsorok

Ezekben a napokban, amikor egyre több szó esik arról, hogy a Várad elnevezésű kulturális havilap jogi önállóságát megszüntetik és szerkesztőinek egy részét elbocsátják, felidéztem magamban, hogy az elmúlt évtizedekben a nagyváradi magyar értelmiség milyen kínkeserves harcot folytatott azért, hogy a város a romániai magyar kultúra egyik önálló központja maradjon.

Nemrég voltak a helyhatósági választások. Még élénken emlékezhetünk elöljáróink kortesbeszédeire a közösségi érdekek képviseletéről. Arról, hogy ilyen járványtól sújtott télvíz idején milyen fontos az egészségünk megvédése a városgazdák számára, ezért programjuk kiemelt fejezete az egészségügy fejlesztése.

Vétózgatunk, vétózgatunk, és … – hadd, ne mondjam tovább. Hát, nincs egyéb dolgunk? Romániában, például, nyomorban nő fel 700.000 gyermek – ami a bűnözés és a terrorizmus kiapadhatatlan forrása. Mert a nyomorban felnőtt gyermekeknek szabadulniuk kell a nyomortól – és azt a bűnözés révén tehetik a leghamarabb.

Tegnap bejártam egy könyvesboltba és örömmel tapasztaltam, hogy röpke két-három perc alatt három példány kelt el Bogdán Mária Emese A padlás angyala című kötetéből. Örömöm nem véletlen, ugyanis jómagam is hozzájárultam a könyv megjelenéséhez: másokkal együtt bíztattam a szerzőt a kézirat befejezésére, arra, hogy pályázzunk a kiadási költségekre.

A román nyilvánosságban meglehetősen gyakran fordul elő az a nézet, miszerint a romániai magyarság nem tekinthető kisebbségnek. Legutóbb az Úz-völgyi konfliktus kapcsán egy ügyész írta le hivatalos dokumentumban, hogy a magyarok nem alkotnak kisebbségi közösséget.