Egyre nehezebben viselem a hosszú, téli estéket… Nem tudom, pontosan mi az oka: a borongós időjárás, a hideg, vagy csak egyszerűen az, hogy egy olyan évet zárok, amelyhez hasonló sohasem volt az életemben. És még hátravan az év leghosszabb éjszakája… tulajdonképpen ma erről, azaz a téli napfordulóról szeretnék beszélni.
De mit is takar a napforduló kifejezés? A magyar értelmező kéziszótár szerint az évnek az az időpontja, amikor az északi féltekén a nappal, illetve az éjszaka a leghosszabb. A nyári napforduló június 21-én, a téli pedig december 21-én van.
A téli napfordulóról egyébként a háromszoros József Attila-díjas magyar író, publicista, Bertha Bulcsu egyik írásában is olvashatunk; néhány mondatot szó szerint idézek: „Már a primitív népek számára ünnep volt, az a kereszténység óta. Ilyenkor a leghosszabb az éjszaka és legrövidebb a nappal. Aztán egyre rövidülnek az éjszakák, és hosszabbodnak a nappalok… Amíg ember él, szükség lesz ünnepekre. Ha az életet utazáshoz hasonlítjuk, ezek a megállók. Jó, ha az embert várják az állomásokon. Ha nem, akkor is legalább önmagával kénytelen találkozni. Szembenézni. Erre valók az ünnepek…”
Petőfi Sándor is papírra vetette az egyre rövidülő nappalokkal kapcsolatos gondolatait 1844. szeptember 27. után. A naphoz című versének első két szakasza így szól: „Panaszom van kelmed ellen, Hallja kend, nap uram! Mi dolog az, sugarával Bánni olyan fukaran? Elballag kelmed fölöttem Minden istenadta nap, Kis szobám kelmedtől mégis Egy sziporka fényt se kap.”
A Magyar néprajzi lexikon szerint „a napfordulók azoknál az ókori népeknél lettek ünnepnapokká, amelyek először tértek át a szoláris, azaz napév szerinti időszámításra, s ahol jelentős napkultusz alakult ki. A kereszténység kialakulásakor a Római Birodalom már a Julius Caesar-féle szoláris naptárt használta, s a megszemélyesített napot különféle istenek alakjában tisztelték. A nappaloknak a téli napfordulótól kezdődő hosszabbodását úgy ünnepelték, mint a napistenek újjászületésének napját”. Egy népművészettel és hagyományokkal foglalkozó blog szerint Magyarországon „a nyugat-magyarországi mondakör szól a megszökött Napot a tengerből újra az égre emelő kormoránról, ami a téli napforduló szép szimbóluma.” Mielőtt befejezném, szeretnék még egy dolgot tisztázni… Köznyelvi értelemben kis kezdőbetűvel írjuk a nap szavunkat, például ebben a mondatban: „Süt a nap.” A csillagászati szaknyelvben azonban kötelező a nagy kezdőbetű, például: „A Föld a Nap körül kering.”