Műsorok

Próbáltam elhessegetni rossz érzésemet, hogy a világ kormányhídjára felkapaszkodott „elit” vissza akar küldeni a középkorba, holmi rosszul értelmezett politikai korrektség, szociális érzékenység nevében. Hiába.

Minap Nagybányán jártam. Örömmel tértem vissza a ritkán, de annál nagyobb kíváncsisággal és jóleső érzéssel felkeresett nagyvárosba. Nagyon szeretem a hangulatát, a művésztelep kisugárzását érezni minduntalan, a Szent István-torony, vagy református templom tornya vörös toronysisakjával talán a képzőművészeti alkotásokon leggyakrabban megörökített két épület Erdélyben, alakjuk mindegyre feltűnik vagy felsejlik a Nagybányán élt és alkotott, no meg jelenleg is alkotó művészek munkáin.

Mi, felnőttek, akik a korábbinál is gyakrabban lógunk a tévé képernyőjén, vagy útközben is az autórádió híradásait követjük, legtöbbször nem is tudatosítjuk magunkban, hogy mindebből a gyerekeink vagy az unokáink sem maradnak ki. Erdélyben és Magyarországon 10 és százezrével vannak olyan 6 és 14 éves gyerekek, akik csaknem évek óta vagy akár közel egy évtizede válság-üzemmódban nevelkednek. Egymást kizáró narratívák, érzelmi túlfűtöttség, bezárt iskolák, tiltott sportösszejövetelek, karantén.