Ha visszatekintünk kissé az elmúlt negyedszázadra, s azon belül Oroszország birodalmi ambícióinak a feléledésére, akkor azt tapasztaljuk, hogy Vlagyimir Putyin agresszív nagyhatalmi terveinek kibontakozása (a szélsőjobboldali Eurázsia projekttel, Ilja Iljin kultuszával és Alekszandr Dughin főideológussá válásával egyetemben) párhuzamosan futott az ország földgáz és kőolaj-tartalékainak politikai fegyverként való használatával. Miután a Kreml ura – a KGB hathatós közreműködésével – kicsavarta Jelcin oligarcháinak – mindenekelőtt Hodorkovszkijnak és Abramovicsnak – a kezéből a legnagyobb gáz- és olajvállalatokat, jelesen a Jukoszt és a Szibneft-et és beolvasztotta őket az állami tulajdonú Gazpromba, első dolga volt, hogy az energiahordozók árával zsarolja a Nyugatot.
A februárban Ukrajna ellen indított háborúval Putyin csak szintet lépett ebben a stratégiában, de semmi újat nem talált ki. Arra számított, hogy a gázcsap elzárásával fenyegetőzve élét veszi a nyugati szankcióknak. Nem ez történt, de érthető, ha az EU – kerül amibe kerül alapon – mindent elkövet annak érdekében, hogy fokozatosan leváljon az orosz energiahordozókról, mindenekelőtt a földgázról
Augusztus 5-én az Európai Tanács rendeletet fogadott el a földgáz-kereslet 15%-os csökkentéséről az Unió területén. Érdemes megjegyezni, hogy ezúttal – a szokásoktól eltérően – a tagországok állam- és kormányfői nem ajánlást, hanem kötelező érvényű rendeletet fogadtak el. Az Európai Tanács még júniusban felkérte a tagországok vezetőit és az Európai Bizottságot, hogy tegyen meg mindent a szorosabb energiaügyi együttműködés érdekében.
Dan Dragoş az Energiaügyi Minisztérium államtitkára az európai energiaügyi miniszterek múlt pénteki rendkívüli ülése előtt úgy nyilatkozott a közszolgálati rádiónak, hogy Románia mindenben követni fogja a közösen meghozott döntéseket.
Hazánk viszonylag kedvező helyzetben van. Saját energiaforrásokkal rendelkezik, a nyáron beindult a gázkitermelés az első Fekete-tengeri lelőhelyekről, a továbbiak üzembe helyezése néhány éven belül megvalósulhat. A gáztározók feltöltöttsége jelenleg 76%, minden valószínűség szerint novemberre ez a szint eléri a 80%-ot, ami azt jelenti, hogy a gázellátás még egy keményebb tél esetén sem állna le. Persze, az érem másik oldala az, hogy az ország még így is energiaimportra szorul, ha pedig a világpiaci ár tovább emelkedne (jelenleg nem ez a trend, de bármikor megfordulhat), akkor annak hatásait mi is megéreznénk.
Felvetődik a kérdés, hogy abban a nem kívánt esetben, ha a Nyugat-európai országok minden intézkedése (a zöld-energiára való átállás, a szén- és atomerőművek ideiglenes tovább-működtetése, a fogyasztás 15%-os csökkentése stb.) is kevés lenne és Putyin – az ukrajnai fronton bekövetkezett fordulat után – leállítaná a gázszállításokat (amivel persze az orosz gazdasági és szociális rendszert is romba döntené, de ez a diktátorokat vajmi kevéssé érdekli), akkor Románia az európai szolidaritás jegyében hajlandó lenne-e elfogadható áron gázt szállítani a nyugati tagországoknak?
A kérdés másképp is megfogalmazható: Vajon az európai szolidaritás elve a kelet-közép európai országokban csak addig tart, amíg a kohéziós alapból jönnek a milliárdok, vagy akkor is működik, ha nekik kell önzetlen segítséget nyújtaniuk a bajban lévő szövetségeseknek?
Ha hihetünk Dragoş államtitkárnak, akkor Románia példát mutatna szolidaritásból, viszont egy ilyen döntés után alighanem megerősödnének a szuveranista-populista politikai erők akár a 2024-es választások eredményét is kérdésessé téve.