Az Oroszország-ellenes szankciók – közhely ez ma már – az oroszokat alig érintették, sőt a háború finanszírozásának a korábbinál is vaskosabb lehetőségét teremtették meg számukra. Európát és főként annak gazdaságilag és politikailag meghatározó államát, Németországot azonban súlyos válságba sodorták. Hogy mekkorába, azt a Welt című napilap „Halandzsa-kommentátora”, Karl Sack-Reis szellemes glosszácskában mutatja be.
„Tavaszodik.” – így az indítás. A telet a németek – akárcsak mi, kelet-európaiak – viszonylag simán megúsztuk. Az energiafelhasználás azonban alig csökkent. S ezt már én mondom: sem itt, sem ott. Vannak pillanatok, amikor Németországot is az oroszok által szinte már a földdel egyenlővé tett Ukrajna segíti ki némi villamos energiával. A kormányzat tehát kénytelen azt tanácsolni a háztartásoknak, hogy – akár „kisebb-nagyobb kellemetlenségek árán” is – takarékoskodjanak a villamos energiával. Főként azért, mert azt Németország – a földgázzal működtetett erőművek leállása miatt – immár csak az orosznál többszörösen drágább amerikai palagázzal vagy a hazai szénnel, sőt az annál is gyengébb minőségű – s ekként a környezetet sokkal súlyosabban megterhelő – lignittel működtetett hőerőművekben képes előállítani.
Márpedig Németországot az úgynevezett jelzőlámpa (zöld-sárga-piros) koalíció irányítja. S bár a kancellár halványpiros, a kormány két meghatározó jelentőségű minisztere, a külügyekért felelős miniszter Annalena Baerbock és a gazdaságért valamint a környezetért felelős- Robert Habeck zöldek, sőt egészen sötétzöldek. (Annyira persze nem, hogy a környezeti katasztrófa mérséklése érdekében az ukrajnai háborúról lemondhassanak…) Így aztán a lakosságnak kell a felhasznált áram nagyobbik részéről lemondania.
A helyzetet Carl Sach-Reis már szösszenete címében így foglalja össze: „A kormány azt tanácsolja a német nőknek, hogy vibrátor helyett a férjeiket vegyék használatba”. Azaz: „bármennyire nehezükre esik is, folyamodjanak kényszermegoldásokhoz”. S még hozzáteszi: „Egy kis fantáziával ugyanis a férjjel folyatott szexuális aktus is az igazihoz hasonló élménnyel ajándékozhatja meg őket.”
A kérdéskör Németországban majdnem annyira aktuális, mint az ukrajnai fegyverszállítások. Merthogy Németországban is tavasz van, s nemcsak az energiaéhség növekszik (minden kormányzati szigor ellenére), de a szexuális étvágy is. Márpedig ama déligyümölcs ára, mellyel a vibrátor esetleg helyettesíthető lehetne szintén aggasztóan megugrott …
Más alternatíva tehát – ha a meglehetősen primitív kézimunkáról lemondunk – valóban nemigen marad. Arról nem is beszélve, hogy ekként talán Németország legnagyobb gondja, a demográfiai válság is enyhülhet némileg. Egyszer talán kevesebb bevándorlóra lehet szükség. Igaz, csak a távoli jövőben, hiszen az a több tízmillió szőke gyerek, akikkel az energiaválság eláraszthatná az országot, csak jó másfél évtized múlva állhat munkába.
Persze vannak azonnali előnyök is, hiszen – a vibrátorral folyatottnál némileg tisztátalanabb – pajzánkodást a házaspárok sötétben is akadálytalanul művelhetik.
Sach-Reisra a szösszenet nyomán felháborodott férfiak kommentjeinek áradata zúdult. „Elment Önnek az esze? Már így sem látszik ki a fejünk a többletmunkából. Még otthon is…? No nem!” De a nők sem voltak kevésbé felháborodva: „Miért kéne olyan ostoba lényekkel vesződnünk, mint a férfiak? Elég volt belőlük az a néhány millió év, amit az afrikai dzsungelek fáiról való lekászálódás óta elvesztegettünk! Mi megbízunk a kormányban, tudjuk, hogy ő nekünk effélét soha nem tanácsolna! Ön pedig tartsa meg az ízléstelen vicceit magának!”
Ami pedig olvasóimat illeti, én valóban csak azt tanácsolhatom, hogy ha nálunk is effélére kerülne sor, senki ne hallgasson semmiféle tanácsra, őrizze meg olyan-amilyen, de időnként legalább szépségesen termékeny szexuális szokásait. Arról nem is beszélve, hogy újabban gyermekáldásból már nekünk sem ártana némi többlet.
Arról nem is beszélve, hogy – 80 évesen még mindig tevékeny nagyapám szavait visszaidézve – én is állíthatom: „Édes fiaim, ama bizonyos házimunkánál (hívják házasságnak is) bizonyosan nincs gyönyörűségesebb…”