Műsorok

A hét végén lélekemelő eseményen vehettem részt Kolozsváron: emléktáblát lepleztek le a szervezők Szőcs Géza egykori kolozsvári lakóháza falán. Az esemény a Kolozsvári Magyar Napok gazdag és változatos programjának része volt, kis adalék a kulturális kavalkádhoz. A táblaállítás kezdeményezői a hajdani Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetsége – közismert betűnevén MISZSZ – tagjai voltak, olyan emberek, akiket összeköt a kilencvenes évek elejének eufóriája, akik akkor ismerkedtek a politikával és a politizálással, s akik harminc év teltén akár egymás politikai ellenfelei lettek, más-más szervezetek képviseletében, vagy a társadalmi, gazdasági vagy tudományos élet más területén, netán civil aktivistaként futottak be karriert. Itthon vagy Magyarországon. Netán itthon és Magyarországon.

A könyvekben már az írók, költők, filozófusok sem hisznek. Nem kellett kivárni a Ray Bradbury vizionálta hatósági olvasási tilalmat, a könyvégetés állami támogatását, a könyv mára sokak szerint halott, legfeljebb haláltusáját vívja.

Beke Mihály András legújabb esszékötete önmagunk jobb megismeréséhez segít hozzá. Számomra egyik legérdekfeszítőbb írás a könyvből a Lesz-e szobra Ceaușescunak? című esszé volt, meghatározva az egész kötet alaphangulatát.

Jan Pisani-Ferry német közgazdász hívta fel a figyelmet arra, hogy a geopolitika (melyen a szerző világhatalmi törekvéseket ért) és a világgazdaság felvirágoztatására való törekvés két, merőben eltérő gondolkodásmódot képvisel, melyek lényegüknél fogva összeegyeztethetetlenek.

Amikor az állam- és egyházalapító királyra emlékszünk, talán jó lenne néhány olyan tudományos konferenciát is szervezni, amelyen néprajzosok, egyháztudósok, történészek, társadalomkutatók és mások felmérik először kisebb majd nagyobb térségekben, hogy hány falu, utca, templom, hány egyesület, csoport és ki tudja még milyen alakzat viseli a Szent István nevét.

Az idősebbek emlékeznek talán az egykori szovjet filmek elején körbe forgó szoborra, amely a máig létező, legjelentősebb szovjet/orosz filmgyárnak, a Moszfilmnek a logója. Egy munkásférfi és egy földműves nő áll egymás mellett egyik lábukkal előre lépve, egyik karjukat előre lendítve, a férfi kezében kalapács, a nőében pedig sarló egymáshoz érintve.