Aki úgy nő fel, hogy a konyhában papok, volt vagy leendő püspökök és az erdélyi humán értelmiség kávézik, annak ez…
Continue ReadingHorváth Bálint szerzői estje Bukarestben
A bukaresti Balassi Intézet volt az első állomása Horváth Bálint budapesti zeneszerző és Juhász Orsolya Anna énekművész koncertkörútjának. A november 4-i szerzői esten Buda Ferenc, Kányádi Sándor, Kovács András Ferenc, Weöres Sándor és más költők verseire komponált dalok, illetve zongoradarabok hangoztak el. A két fiatal művész a román fővárosból Erdélybe utazott, hogy műsorukat további nyolc városban, így Sepsiszentgyörgyön, Székelyudvarhelyen, Marosvásárhelyen, Nagyszebenben, Brassóban, Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson és Kolozsváron is bemutassa. Mai adásunkban hangépes összeállítást hallhatnak Horváth Bálint bukaresti szerzői estjéről. (tovább…)
Continue ReadingEz lenne a játszma vége?
Tegnap megkezdődött a Bukaresti Magyar Filmhét a Balassi Intézet szervezésében. Az idei, immár kilencedik alkalommal sorra került magyar filmek szemléje a magyar animáció évszázados sikerét helyezi középpontba, így a hét folyamán több animációs programra is sor kerül. Lesznek filmvetítések, workshopok, élő animáció, animációs kiállítás, improvizációs dzsessz-koncert. A november 15-én, vasárnap záruló Bukaresti Magyar Filmhétnek idén is a Román Nemzeti Parasztmúzeum adott helyet. A vetítésekre a belépés díjtalan. A filmeket román, illetve angol felirattal vetítik.
Adásunkban Kósa András László, a Bukaresti Balassi Intézet igazgatója számol be minderről.
Continue ReadingBeszélgetés Zalai Antal hegedűművésszel (2. rész)
Mai adásunkban a Zalai Antal világhírű hegedűművésszel készült beszélgetésünk befejező részét hallhatják. A budapesti művész Magyarország nemzeti ünnepe alkalmából járt Bukarestben, ahol a Balassi Intézetben és a Román Rádió koncerttermében lépett fel. (tovább…)
Continue ReadingBeszélgetés Zalai Antal hegedűművésszel (1. rész)
Mai adásunk vendége Zalai Antal világhírű hegedűművész, aki Magyarország nemzeti ünnepe alkalmából két rendkívüli hangversenyt adott Bukarestben. A Balassi Intézetben megszervezett szólóesten Bach, Ysa?e és Bartók műveket játszott, a Román Rádió koncerttermében pedig a Nemzeti Rádiózenekarral együtt egy ritkán játszott alkotást, Goldmark Károly 1-es számú a-moll hegedűversényét adta elő. (tovább…)
Continue ReadingWeiner László emlékkoncert Bukarestben
A Holokauszt áldozatává vált Weiner László zeneszerző emlékére szervezett koncertet múlt szerdán a bukaresti Balassi Intézet. A XX. századi magyar zenetörténet egyik legígéretesebb tehetségének tartott Weiner László három szerzeményét hallhattuk a premiernek számító előadáson Csendes László hegedű- és brácsaművész, Dolores Chelariu zongoraművész, Raluca Stratulat hegedű- és brácsaművész, valamint Andreea Ţimiraş gordonkaművész előadásában.
Continue ReadingMozaik, 2015. október 13
A Nemzetiségi Színházi Kollokvium Románia egyik legnagyobb múltú színházi eseménye. A két évente megrendezésre kerülő fesztivál helyszíne Gyergyószentmiklós, amely nem régiben a hazai színházi élet központja volt. Az idei, immár 11-ik kiadását megért Kollokviumnak most először más volt a koncepciója a korábbi kiadásokhoz képest. Hogy miben is állt ez a változás, arról Zsehránszky István beszélget Czegő Csongor fesztiváligazgatóval, a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház igazgatójával.
(tovább…)
Bartók-maraton Bukarestben
Kedves hallgatóink, 70 évvel ezelőtt, 1945. szeptember 26-án hunyt el az európai zenetörténet és az egész magyar kultúrtörténet kimagasló személyisége, Bartók Béla. Az évforduló alkalmából a bukaresti Balassi Intézet Bartók-maratont szervezett számos résztvevővel és rendkívül változatos programmal. (tovább…)
Continue ReadingMozaik, 2015 szeptember 29-e
Egy nagyszebeni barokk ház restaurációs tervéről hallhattunk nemrégiben előadást a bukaresti Balassi Intézetben. Az előadó a csíkszeredai születésű Rusz-Ajtony Eszter volt, aki a bukaresti Ion Mincu Építészeti Egyetem nagyszebeni tagozatának friss végzőseként készítette el az illető épület restaurálási és újrahasznosítási tervét. Hogy milyen új életet lehelne a 16-18. században épült ingatlanba Eszter, az hamarosan kiderül a vele készült interjúból. (tovább…)
Continue ReadingÉvadnyitó a bukaresti Balassi Intézetben
Adásunkban a bukaresti Balassi Intézet évadnyitóján, szeptember 18-án készült összeállításunkat sugározzuk. A kulturális központ igazgatója, Kósa András ismerteti az általa…
Continue ReadingIdén is turnézott a Bánsági Vándorszínház
Zsehránszky István A helység kalapácsa című előadás rendezőjével, Aszalos Gézával és a rendező munkatársával, Orbán Enikővel beszélget
Continue ReadingPop Annamáriára emlékezünk
Adásunkban az idén július 7-én, 63 éves korában elhunyt Pop Annamária író, műfordítóval hallhatnak interjút. A 2011-es Bukaresti Nemzetközi Könyvvásáron készült beszélgetésben Pop Annamária azt vallotta, hogy élete a műfordítás. Valóban számos, a kortárs magyar irodalmat meghatározó szerző művét ültette át román nyelvre. Nélküle szegényebb lenne a román olvasó, nem ismerhetné Esterházy Pétert, Nádas Pétert, Márai Sándort, Kertész Imrét, Forgách Andrást és sok más neves magyar írót. (tovább…)
Continue Reading







