Adásunkban Kósa András László, a bukaresti Balassi Intézet igazgatója ismerteti az általa vezetett központ negyedévi kulturális kínálatát, majd két aradi eseményről számolunk be. Műsorunkat Kodály Zoltán Galántai táncok című szerzeményével illusztráljuk. A Román Rádió zenekarát Nicolae Moldoveanu vezényeli.

 

A nagyvilágban élő egykori aradiak számára az egyik kapocs a szülőföldhöz a Szövétnek. A kéthavonta megjelenő kulturális szemlét türelmetlenül várják a postán a Nyugat-Európában, a tengerentúlon, vagy a déli féltekén élő aradi magyarok, akik a még hagyományos módon, nyomtatásban megjelenő folyóiratból olvashatnak egykori iskolájukról, néhai tanáraikról, az aradi kulturális élet történéseiről. Természetesen Aradon és környékén is terjesztik a húsz éve rendszeresen megjelenő lapot. A decemberi ünnepi szám a húszéves jubileum alkalmából plusz húsz oldallal, azaz több mint 60 oldalon jelent meg. A Szövétnek felelős szerkesztőjével, Juhász Bélával Pataky Lehel Zsolt beszélget.

 

Arad legnagyobb múltú közművelődési szervezete, a Kölcsey Egyesület 2004 óta oklevéllel és emlékéremmel ismeri el azoknak a személyeknek vagy intézményeknek a tevékenységét, akik illetve amelyek munkásságukkal sokat tettek az aradi magyarság megmaradásáért, szellemi értékeinek megőrzéséért, a közösség gyarapodásáért. A 2017-es évi Kölcsey-díjakat múlt csütörtökön, január 25-én adták át az aradi Bábszínházban. 2017-re is két kitüntetett volt, éspedig Jámbor Ilona, az In Memoriam 1956 Egyesület elnöke és Kocsis Rudolf szobrászművész, restaurátor. Őket kérte mikrofonhoz a díjátadó után Pataky Lehel Zsolt.