Adásunkban a magyarországi származású, jelenleg New Yorkban élő Német Ferenccel készült beszélgetésünk második, zárórészét sugározzuk. Ebben többek között a magyar muzsikus saját szerzeményeiről, a turnék miatti állandó utazások szépségéről, nehézségeiről, Németh Ferenc pedagógusi tevékenységéről, valamint a díjakról, elismerésekről beszélgetünk. Interjúnk április 2-án készült a bukaresti Luteránus templomban immár negyedik alkalommal megszervezett Jazz in Church Fesztiválon. Német Ferenc akkor a Gilfema Trióval, a nyugat-afrikai születésű Lionel Loueke gitáros, énekes együttesével lépett fel. Beszélgetésünkhöz a zenét Németh Ferenc 2012-ben megjelent Triumph című albumáról válogattuk.

Tartsanak velünk.

Német Ferenc 1976-ban született egy Keszthely melletti falucskában, Zalacsányon. Érettségi után Budapesten folytatta tanulmányait a Liszt Ferenc Zeneakadémia jazztanszakán. 1999-ben elnyerte a Berklee College of Music ösztöndíját, majd még egy esztendőt töltött a New England Conservatory falai között. 2001-ben – első dobosként és első magyar nemzetiségű hallgatóként – felvételt nyert a Los Angeles-i Thelonious Monk Institute posztgraduális képzésére. 2003 óta él New Yorkban, ahol a legmagasabban jegyzett jazz zenészek közé küzdötte magát. Saját zenekarával, illetve más neves zenekarokkal koncertezik világszerte. Német Ferenc zeneszerzőként saját lemezkiadójánál, a 2005-ben elindított Dreamers Collective Records-nál jelenteti meg szerzeményeit. Bemutatkozó albuma az Independent Music Award jelöltjeinek döntős listáján szerepelt 2008-ban. Németh Ferenc több díjat is magáénak tudhat: 2007-ben elnyerte a magyar Gramofon jazzdíját, és többször kitüntették a jazz oktatásában elért kimagasló érdemeiért.