Vegyék komolyan a koronavírus-járványt, és hallgassanak az orvosok tanácsaira – kérte ma a híveket az ortodox egyház nevében a Román…
Continue Reading
Adásunkban Nádas Péterre, a kortárs magyar irodalom egyik legjelentősebb alakjára emlékezünk. Az idén augusztus 26-án elhunyt Kossuth- és József Attila-díjas író, drámaíró, esszéista október 14-én lenne 84 éves. Egy tizenöt évvel ezelőtti bukaresti beszélgetés részletével idézzük fel gondolatait.
Nádas Péter 2011 májusában az Emlékiratok könyve című regénye román nyelvű bemutatójára jött a román fővárosba. Ő volt az akkori bukaresti nemzetközi könyvvásár egyik magyar meghívottja Esterházy Péter, Forgách András, Bodor Ádám és mások mellett. Nádas Péter akkor arról beszélt, hogy az író kötelessége menni a könyvei után. Ez a látszólag egyszerű mondat sok mindent elárul arról a kivételes következetességről, amellyel a szerző egész életében az íráshoz és az ember megértéséhez viszonyult. Számára a regény elsősorban az ember megismerésének lehetősége. Úgy vélte, hogy az írónak a tapasztalat és a képzelet között kell mozognia, miközben a nyelvvel folytatott munka egyszerre intellektuális és érzéki folyamat. A beszélgetésben szó esett a fordításról, az emberi kapcsolatokról, a rendszerváltás utáni évtizedek tapasztalatáról, és arról is, hogy az írás és a magánélet között nála nincs éles határ. Az írás nem különálló része volt életének, hanem maga az élet egyik formája. Most, halála után, ezek a mondatok már emlékként szólalnak meg.
Egy nagy író hangját halljuk – egy olyan alkotóét, aki egész életében azt kereste, hogyan lehet a nyelv segítségével közelebb kerülni az emberhez és önmagunkhoz.

Nádas Péter 1942. október 14-én született Budapesten zsidó polgári családban. Nem volt még 13 éves, amikor elveszítette édesanyját, és a tizenhatot sem töltötte be, amikor édesapja öngyilkos lett. Ezt követően, 1958-ban szakította meg tanulmányait, majd 1961 tavaszán szakmunkásvizsgát tett le. A kezdetekben fotóriporterként és újságíróként is dolgozott, 1969-től pedig szabadfoglalkozású író lett.
1967-ben jelent meg A Biblia című első kötete, 1977-ben az Egy családregény vége, 1986-ban az Emlékiratok könyve. Ez utóbbin megszakításokkal tizennyolc éven át dolgozott. 1988-ban Játéktér, 1991-ben Az égi és földi szerelemről címmel jelent meg esszékötete. 1989-1990 között a Magyar Napló állandó munkatársa volt. 1992-ben megkapta a Kossuth-díjat. 1993-ban a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagjává választották. Ugyanebben az évben infarktust kapott, újraélesztették és megműtötték, a nemlét közelségének megtapasztalásából született Saját halál című kötete. Felépülése után tovább dolgozott Párhuzamos történetek című háromkötetes regényén, amely csaknem húszévnyi alkotómunka után 2005-ben jelent meg. 2006-ban a Berlini Művészeti Akadémia tagjai közé választotta. Ugyanebben az évben jelent meg a Párhuzamos olvasókönyv, amelynek egy része munkanapló, emellett esszéket, képeket, jegyzeteket is közöl a regénnyel kapcsolatban. 2016-ban látott napvilágot Az élet sója című kötete. 2017-ben publikálta Világló részletek című monumentális, sokrétegű, súlyos családi és társadalmi kérdéseket érintő memoárját. 2022-ben jelent meg Rémtörténetek című regénye, 2025-ben a Szünet nélkül című kötete, valamint utolsó könyve, a Halott barátaim. Szeptember végén posztumusz jelent meg a Sárközy & Társai kiadónál a Most az egyszer című könyve, amelyben a szerző két, korábban már publikált szövegének átdolgozott változata olvasható olyan témákról, mint a bolygónk jövője és a saját jövőnk - a globális felmelegedés és az emberi biográfiák közel sem globális különbözősége.
Nádas Péter 2026. augusztus 26-án, 83 éves korában hunyt el a Zala megyei gombosszegi otthonában, ahol 1984 óta élt és dolgozott.
Pályafutása során számos elismerést kapott, köztük a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje kitüntetést, a Würth-díjat, valamint a Németországi Szövetségi Köztársaság Érdemrendjének csillaggal ékesített nagy érdemkeresztjét. Nevét többször is a Nobel-díj várományosai között emlegették.
" ["post_title"]=> string(27) "Mozaik, 2026. október 13-a" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(24) "mozaik-2026-oltober-13-a" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-10-13 15:12:44" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-10-13 12:12:44" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=467807" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3748 (24) { ["ID"]=> int(469175) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-10-13 14:15:30" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-10-13 11:15:30" ["post_content"]=> string(1913) "A kormány beiktatásához szükséges többség sorsa továbbra is azoknak a pártoknak a kezében van, amelyek döntő befolyással lehetnek a szavazásra, és egyelőre korántsem született megállapodás.
A Nemzeti Liberális Párt hajlandó lenne támogatni egy technokrata kormányt, de egy olyan politikai kabinetet is, amelyben a PSD kapna minisztériumokat, miközben a liberálisok ellenzékben maradnának. Ezzel szemben a Mentsétek meg Romániát Szövetség jobboldali kormányt szeretne a PNL és az RMDSZ részvételével. A PSD politikai kormányt akar, és részvételét ahhoz köti, hogy a PNL vagy az RMDSZ egyértelműen vállaljon szerepet a kormányzásban. A szociáldemokraták azt a lehetőséget sem zárják ki, hogy a liberálisoknak csak egy része lépjen be a kabinetbe, mégpedig azok, akik Adrian Veșteát támogatták. Az AUR eközben ismételten bejelentette: csak akkor szavaz meg egy kormányt, ha Călin Georgescut szabadon engedik. A parlamenti frakciók képviselőivel folytatott tegnapi egyeztetések után Luca Niculescu elvileg számíthat a nemzeti kisebbségek 17 képviselőjének, a Béke – Románia az első frakció hét, valamint az Együtt Romániáért frakció 16 parlamenti tagjának a támogatására.
Ha Luca Niculescu kormánya nem kapja meg a parlamenti támogatást, továbbra is napirenden marad az előrehozott választások lehetősége. Nicușor Dan államfő a központi sajtó információi szerint nem közölte Luca Niculescuval, hogy feloszlatja a parlamentet, ha nem szerzi meg a beiktatáshoz szükséges szavazatokat. Ugyanakkor utalt arra, hogy az előrehozott választások most már „valószínűbb forgatókönyvnek” számítanak – közli a Digi24 hírtelevízió.
" ["post_title"]=> string(68) "Még mindig nem dőlt el a beiktatáshoz szükséges többség sorsa" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(61) "meg-mindig-nem-dolt-el-a-beiktatashoz-szukseges-tobbseg-sorsa" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-10-13 14:15:32" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-10-13 11:15:32" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469175" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3484 (24) { ["ID"]=> int(469173) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-10-13 14:13:12" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-10-13 11:13:12" ["post_content"]=> string(716) "A Nemzetközi Valutaalap jelentősen lefelé módosította a román gazdaságra vonatkozó 2026-os előrejelzését, és a bruttó hazai termék 0,5%-os zsugorodását becsüli.
Az áprilisban közzétett előrejelzésben az intézmény még 0,7%-os gazdasági növekedést várt. Az új becslések a rövid távú kilátások romlását jelzik. Az IMF becslése szerint a román gazdaság 2027-ben visszatér a növekedéshez. Az éves átlagos infláció 2026-ban várhatóan 8,2% lesz, majd 2027-re 4,1%-ra mérséklődik - írja a Biziday gazdasági portál.
" ["post_title"]=> string(38) "Lassul a gazdaság növekedés helyett" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(35) "lassul-a-gazdasag-novekedes-helyett" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-10-13 14:13:13" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-10-13 11:13:13" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469173" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3761 (24) { ["ID"]=> int(469171) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-10-13 14:10:44" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-10-13 11:10:44" ["post_content"]=> string(675) "Az augusztusi 6,17 százalékról 6,61 százalékra nőtt szeptemberben az éves infláció Romániában - közölte az Országos Statisztikai Intézet.
Az intézmény adatai szerint a szolgáltatások díja 11,12 százalékkal nőtt, a nem élelmiszer jellegű termékek7,06 százalékkal, az élelmiszerek pedig 3 százalékkal drágultak egy év alatt. A Román Nemzeti Bank legutóbbi jelentésében a korábbi 5,5 százalékról 6,1 százalékra módosította a 2026 végére vonatkozó inflációs előrejelzését.
" ["post_title"]=> string(21) "Gyorsul az infláció" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(21) "gyorsul-az-inflacio-3" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-10-13 14:10:45" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-10-13 11:10:45" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469171" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3477 (24) { ["ID"]=> int(467807) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2026-10-13 15:10:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-10-13 12:10:00" ["post_content"]=> string(5603) "Adásunkban Nádas Péterre, a kortárs magyar irodalom egyik legjelentősebb alakjára emlékezünk. Az idén augusztus 26-án elhunyt Kossuth- és József Attila-díjas író, drámaíró, esszéista október 14-én lenne 84 éves. Egy tizenöt évvel ezelőtti bukaresti beszélgetés részletével idézzük fel gondolatait.
Nádas Péter 2011 májusában az Emlékiratok könyve című regénye román nyelvű bemutatójára jött a román fővárosba. Ő volt az akkori bukaresti nemzetközi könyvvásár egyik magyar meghívottja Esterházy Péter, Forgách András, Bodor Ádám és mások mellett. Nádas Péter akkor arról beszélt, hogy az író kötelessége menni a könyvei után. Ez a látszólag egyszerű mondat sok mindent elárul arról a kivételes következetességről, amellyel a szerző egész életében az íráshoz és az ember megértéséhez viszonyult. Számára a regény elsősorban az ember megismerésének lehetősége. Úgy vélte, hogy az írónak a tapasztalat és a képzelet között kell mozognia, miközben a nyelvvel folytatott munka egyszerre intellektuális és érzéki folyamat. A beszélgetésben szó esett a fordításról, az emberi kapcsolatokról, a rendszerváltás utáni évtizedek tapasztalatáról, és arról is, hogy az írás és a magánélet között nála nincs éles határ. Az írás nem különálló része volt életének, hanem maga az élet egyik formája. Most, halála után, ezek a mondatok már emlékként szólalnak meg.
Egy nagy író hangját halljuk – egy olyan alkotóét, aki egész életében azt kereste, hogyan lehet a nyelv segítségével közelebb kerülni az emberhez és önmagunkhoz.

Nádas Péter 1942. október 14-én született Budapesten zsidó polgári családban. Nem volt még 13 éves, amikor elveszítette édesanyját, és a tizenhatot sem töltötte be, amikor édesapja öngyilkos lett. Ezt követően, 1958-ban szakította meg tanulmányait, majd 1961 tavaszán szakmunkásvizsgát tett le. A kezdetekben fotóriporterként és újságíróként is dolgozott, 1969-től pedig szabadfoglalkozású író lett.
1967-ben jelent meg A Biblia című első kötete, 1977-ben az Egy családregény vége, 1986-ban az Emlékiratok könyve. Ez utóbbin megszakításokkal tizennyolc éven át dolgozott. 1988-ban Játéktér, 1991-ben Az égi és földi szerelemről címmel jelent meg esszékötete. 1989-1990 között a Magyar Napló állandó munkatársa volt. 1992-ben megkapta a Kossuth-díjat. 1993-ban a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagjává választották. Ugyanebben az évben infarktust kapott, újraélesztették és megműtötték, a nemlét közelségének megtapasztalásából született Saját halál című kötete. Felépülése után tovább dolgozott Párhuzamos történetek című háromkötetes regényén, amely csaknem húszévnyi alkotómunka után 2005-ben jelent meg. 2006-ban a Berlini Művészeti Akadémia tagjai közé választotta. Ugyanebben az évben jelent meg a Párhuzamos olvasókönyv, amelynek egy része munkanapló, emellett esszéket, képeket, jegyzeteket is közöl a regénnyel kapcsolatban. 2016-ban látott napvilágot Az élet sója című kötete. 2017-ben publikálta Világló részletek című monumentális, sokrétegű, súlyos családi és társadalmi kérdéseket érintő memoárját. 2022-ben jelent meg Rémtörténetek című regénye, 2025-ben a Szünet nélkül című kötete, valamint utolsó könyve, a Halott barátaim. Szeptember végén posztumusz jelent meg a Sárközy & Társai kiadónál a Most az egyszer című könyve, amelyben a szerző két, korábban már publikált szövegének átdolgozott változata olvasható olyan témákról, mint a bolygónk jövője és a saját jövőnk - a globális felmelegedés és az emberi biográfiák közel sem globális különbözősége.
Nádas Péter 2026. augusztus 26-án, 83 éves korában hunyt el a Zala megyei gombosszegi otthonában, ahol 1984 óta élt és dolgozott.
Pályafutása során számos elismerést kapott, köztük a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje kitüntetést, a Würth-díjat, valamint a Németországi Szövetségi Köztársaság Érdemrendjének csillaggal ékesített nagy érdemkeresztjét. Nevét többször is a Nobel-díj várományosai között emlegették.
" ["post_title"]=> string(27) "Mozaik, 2026. október 13-a" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(24) "mozaik-2026-oltober-13-a" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-10-13 15:12:44" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-10-13 12:12:44" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=467807" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40199) ["max_num_pages"]=> int(10050) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(false) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "bc28300f75a04a56b94f49f5c667c722" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:c45108eaf07936750cf6a77087b3ff64" }
Vegyék komolyan a koronavírus-járványt, és hallgassanak az orvosok tanácsaira – kérte ma a híveket az ortodox egyház nevében a Román…
Continue Reading
Az ebédjegyek értéke augusztus 1-től a jelenlegi 30 lejről 35 lejre nőhet, így a munkáltatóknak lehetőségük lesz nagyobb jövedelem-kiegészítést adni az alkalmazottaknak.
(tovább…) Continue Reading
Romániába érkezett az Egészségügyi Világszervezet egyik szakértője, hogy segítse a kormányt a súlyosan válságos helyzet átvészelésében. Heather Papowitz 60 napig…
Continue Reading
Szöul a figyelmeztetést Phenjan esetleges nukleáris konfliktusról szóló nyilatkozataira válaszul adta ki – jelentette a Yonhap dél-koreai hírügynökség.
Continue Reading
Az RMDSZ törvényhozói jelen voltak a Cioloş-kormány beiktatásának szentelt parlamenti ülésen, de tartózkodtak a szavazáson. Kelemen Hunor szövetségi elnök a…
Continue ReadingVolodimir Zelenszkij tegnap este bírálta az állami költségvetés kulturális projektekre való felhasználását a honvédelem rovására.
Continue Reading
Kitört ma Japán legnagyobb működő vulkánja, a délnyugati Kjúsú szigetén – közölte a japán meteorológiai szolgálat. A tűzhányóból 3500 méter…
Continue Reading
A kazettás bombák használatát számos ország betiltotta egy 2008-ban Oslóban aláírt egyezmény alapján.
Continue Reading
Az Európai Bizottság elfogadta az Európai Unió bővítéséről szóló, 2021. évi jelentéscsomagját. Ez részletes értékelést nyújt a Nyugat-Balkán és Törökország…
Continue ReadingLegkevesebb 6,5 milliárd euróba kerül a két új atomreaktor, amelyet a román állami tulajdonban lévő Nuclearelectrica atomenergia-termelő vállalat épít majd – nyilatkozta az energiaügyi miniszter.
Continue Reading
A kormányok 2030-as évekre szóló fosszilisüzemanyag-kitermelési tervei garantálják, hogy az emberiség nem fogja tudni biztonságos szinten belül tartani a globális…
Continue ReadingGulyás Gergely szerint felelőtlenség egy befagyott konfliktust éveken át finanszírozni úgy, hogy érdemben jobb eredmény nem várható, az egyedüli megoldás a tűzszünet, a béke, ami az öldöklésnek véget vet.
Continue ReadingVegyék komolyan a koronavírus-járványt, és hallgassanak az orvosok tanácsaira – kérte ma a híveket az ortodox egyház nevében a Román Patriarkátus szóvivője. Vasile Bănescu felhívta a hívek figyelmét arra, hogy az intenzív terápiás kórházi részlegek már nem tudják ellátni a haldokló betegeket, a halottasházak is megteltek. Szerinte az “abszurd összeesküvés-elméletek által táplált halálos szkepticizmus” miatt vált válságossá az egészségügy helyzete.
" ["post_title"]=> string(76) "A koronavírus-járvány komolyanvételére kéri híveit az ortodox egyház" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(68) "a-koronavirus-jarvany-komolyanvetelere-keri-hiveit-az-ortodox-egyhaz" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-10-20 14:03:00" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-10-20 11:03:00" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=408004" ["menu_order"]=> int(11135) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3774 (24) { ["ID"]=> int(428696) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2023-07-22 09:36:15" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-07-22 06:36:15" ["post_content"]=> string(838) "Az ebédjegyek értéke augusztus 1-től a jelenlegi 30 lejről 35 lejre nőhet, így a munkáltatóknak lehetőségük lesz nagyobb jövedelem-kiegészítést adni az alkalmazottaknak.
A munkaügyi minisztérium most bocsátotta társadalmi vitára az erről szóló rendelettervezetet. A kormány lehetővé teszi, hogy az ebédjegyek értékét január egytől további 5 lejjel emeljék, ezért egy ilyen utalvány értéke 2024 elejétől elérheti a 40 lejt. A rendeletet - amelyet még a kormánynak is el kell fogadnia - a szaktárca azzal indokolta, hogy a magas infláció miatt csökkent a lakosság vásárlóereje, ezért szükséges növelni az ebédjegyek értékét.
" ["post_title"]=> string(27) "Nő az ebédjegyek értéke" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(23) "no-az-ebedjegyek-erteke" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-07-22 09:36:16" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-07-22 06:36:16" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=428696" ["menu_order"]=> int(11136) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3772 (24) { ["ID"]=> int(407993) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2021-10-20 12:23:01" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-10-20 09:23:01" ["post_content"]=> string(720) "Romániába érkezett az Egészségügyi Világszervezet egyik szakértője, hogy segítse a kormányt a súlyosan válságos helyzet átvészelésében. Heather Papowitz 60 napig lesz Romániában. Az a feladata, hogy szakértői felméréseket végezzen, illetve tanácsokkal lássa el a kormányt a COVID-19 negyedik hullámának kezelése kapcsán. A szakértő 34 ezer PCR tesztet, és 200 oxigénkoncentrátort hozott. Papowitz amellett, hogy orvos, a vészhelyzetek kezelésének szakértője, aki tavaly New Yorkban tevékenykedett.
Az Egészségügyi Világszervezet első alkalommal látogat Romániába.
" ["post_title"]=> string(83) "Az Egészségügyi Világszervezet egyik szakértője segíti a bukaresti kormányt" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(75) "az-egeszsegugyi-vilagszervezet-egyik-szakertoje-segiti-a-bukaresti-kormanyt" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-10-20 12:23:04" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-10-20 09:23:04" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=407993" ["menu_order"]=> int(11137) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3588 (24) { ["ID"]=> int(428693) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2023-07-21 15:16:33" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-07-21 12:16:33" ["post_content"]=> string(838) "Amennyiben Észak-Korea atomfegyverrel támadna, az a phenjani rezsim végét jelentené - figyelmeztetett ma a dél-koreai védelmi minisztérium.
Szöul a figyelmeztetést Phenjan esetleges nukleáris konfliktusról szóló nyilatkozataira válaszul adta ki - jelentette a Yonhap dél-koreai hírügynökség.
A héten - évtizedek óta először - ballisztikus rakétákkal felszerelt amerikai atomtengeralattjáró érkezett Dél-Korea partjaihoz. Észak-Korea bírálta a tengeralattjáró érkezését, "nukleáris zsarolással" vádolta meg az Egyesült Államokat és leszögezte, hogy ez a lépés "a nukleáris konfliktus legsúlyosabb
válságát válthatja ki".
Az RMDSZ törvényhozói jelen voltak a Cioloş-kormány beiktatásának szentelt parlamenti ülésen, de tartózkodtak a szavazáson. Kelemen Hunor szövetségi elnök a szavazást megelőző felszólalásában kijelentette: "Nem ezt ígértük a választóknak, ezért elnézést kell kérnünk tőlük".
Mint mondta: ezekben a napokban a politikusoknak arról kellene vitatkozniuk, hogy milyen gondokkal küzd az ország: így az elszabaduló energiaárakól, Románia demográfiai problémáiról, hozzá kellene fogniuk a jövő évi költségvetést kidolgozni, és beszélniük kellene a járvány negyedik hullámáról, arról, hogyan tudják megmenteni az emberi életeket.
Ehelyett egy olyan kormányról beszélnek, amelynek nincs parlamenti támogatottsága - mondta Kelemen Hunor, aki szerint holnaptól kezdődően meg kell próbálni újraéleszteni a tavaly decemberben megalakult koalíciót. Ha pedig nem sikerül, akkor is megoldást kell találni arra, hogy ebben a rendkívül nehéz időszakban kormányozzák az országot.
A közös cél az ország stabilitása, a kiszámíthatóság és a biztonság kell legyen. Vissza kell adni az embereknek a jobb élet reményét – jelentette ki Kelemen Hunor szövetségi elnök.
" ["post_title"]=> string(69) "Kelemen Hunor: Vissza kell adni az embereknek a jobb élet reményét" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(65) "kelemen-hunor-vissza-kell-adni-az-embereknek-a-jobb-elet-remenyet" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-10-20 14:00:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-10-20 11:00:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=407991" ["menu_order"]=> int(11139) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3711 (24) { ["ID"]=> int(428691) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2023-07-21 15:15:13" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-07-21 12:15:13" ["post_content"]=> string(799) "Bejelentette ma lemondását Ukrajna kulturális minisztere, miután Volodimir Zelenszkij elnök bírálta őt a közpénzek háborús időkben kulturális célokra történő felhasználása miatt.
"Háború idején a kultúrára szánt magán- és költségvetési források nem kevésbé fontosak, mint a drónoké, mert a kultúra identitásunk és határaink pajzsa" - jelentette ki Olekszandr Tkacsenko a Telegramon anélkül, hogy részletekbe bocsátkozott volna lemondásának okáról.
Volodimir Zelenszkij tegnap este bírálta az állami költségvetés kulturális projektekre való felhasználását a honvédelem rovására.
" ["post_title"]=> string(41) "Lemondott az ukrán kulturális miniszter" ["post_excerpt"]=> string(143) "Volodimir Zelenszkij tegnap este bírálta az állami költségvetés kulturális projektekre való felhasználását a honvédelem rovására." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(39) "lemondott-az-ukran-kulturalis-miniszter" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-07-21 15:15:14" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-07-21 12:15:14" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=428691" ["menu_order"]=> int(11140) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3710 (24) { ["ID"]=> int(407997) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2021-10-20 12:36:02" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-10-20 09:36:02" ["post_content"]=> string(965) "Kitört ma Japán legnagyobb működő vulkánja, a délnyugati Kjúsú szigetén – közölte a japán meteorológiai szolgálat. A tűzhányóból 3500 méter magas hamufelhő tört elő, de egyelőre nincsenek hírek sérültekről, vagy jelentősebb károkról a turisták körében kedvelt kirándulóhely térségéből. Az Aszo legutóbb 2019-ben mutatott aktivitást.
A Japán Meteorológiai Ügynökség az 5-ös skálán 3-asra emelte a vulkán riasztási szintjét, és felszólították az embereket, hogy kerüljék el az 1592 méter magas hegyet.
Japánban 110 aktív vulkán van, és közülük 47-et tartanak folyamatos megfigyelés alatt. 2014 szeptemberében 63 ember halt meg az Ontake vulkán kitörésekor. Ez volt az elmúlt 90 év legsúlyosabb vulkánkitörése a szigetországban.
" ["post_title"]=> string(45) "Kitört Japán legnagyobb működő vulkánja" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(39) "kitort-japan-legnagyobb-mukodo-vulkanja" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-10-20 12:36:05" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-10-20 09:36:05" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=407997" ["menu_order"]=> int(11141) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3709 (24) { ["ID"]=> int(428689) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2023-07-21 15:14:07" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-07-21 12:14:07" ["post_content"]=> string(1235) "Kijev elkezdte használni az Egyesült Államok által szállított kazettás bombákat és lőszereket - közölte a Fehér Ház helyi idő szerint tegnap.
John Kirby, a Fehér Ház szóvivője, szerint e fegyverek frontvonalra történő telepítésére"nagyjából az elmúlt héten" került sor. Az ukrán erők "megfelelően és hatékonyan alkalmazzák őket, és valóban hatással vannak az orosz védelmi alakzatokra és Moszkva védelmi manővereire" - tette hozzá a szóvivő.
A kazettás bombák akár több száz apró robbanótöltetet is szétszórhatnak, amelyek a talajban maradva a konfliktus befejeződése után a polgári lakosság számára is kockázatot jelentenek.
Aki a kazettás lőszerek által beterített területen tartózkodik, nagy valószínűséggel meghal vagy súlyosan megsérül. Használatukat számos ország betiltotta egy 2008-ban Oslóban aláírt egyezmény alapján. Ennek a megállapodásnak viszont nem részese sem Oroszország, sem az Egyesült Államok és Ukrajna sem.
" ["post_title"]=> string(88) "Fehér Ház: Kijev elkezdte bevetni a Washington által szállított kazettás bombákat" ["post_excerpt"]=> string(112) "A kazettás bombák használatát számos ország betiltotta egy 2008-ban Oslóban aláírt egyezmény alapján." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(80) "feher-haz-kijev-elkezdte-bevetni-a-washington-altal-szallitott-kazettas-bombakat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-07-21 15:14:09" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-07-21 12:14:09" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=428689" ["menu_order"]=> int(11142) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3708 (24) { ["ID"]=> int(408000) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2021-10-20 12:46:20" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-10-20 09:46:20" ["post_content"]=> string(2033) "Az Európai Bizottság elfogadta az Európai Unió bővítéséről szóló, 2021. évi jelentéscsomagját. Ez részletes értékelést nyújt a Nyugat-Balkán és Törökország jelenlegi helyzetéről, az Európai Unió felé vezető útjukon elért előrehaladásról, különös tekintettel az alapvető reformok végrehajtására, valamint egyértelmű iránymutatást ad az előttük álló reformprioritásokról – tájékoztatott tegnapi ülését követően a brüsszeli testület.
A bizottsági helyzetjelentés szerint az uniós tagjelölt országok közül Montenegrónak tovább kell fokoznia erőfeszítéseit a véleménynyilvánítás és a média szabadságának megteremtése felé, valamint a korrupció és a szervezett bűnözés elleni küzdelem kritikus területein.
Szerbiának folytatnia kell és felgyorsítania az igazságszolgáltatás függetlensége, a médiaszabadság, a háborús bűncselekmények ottani kezelése és a szervezett bűnözés elleni küzdelem terén végrehajtott reformokat.
Albánia és Észak-Macedónia továbbra is teljesíti a csatlakozási tárgyalások megkezdéséhez szükséges feltételeket.
Bosznia-Hercegovina azonban nem haladt előre az EU-integráció terén.
Törökországgal kapcsolatban az Európai Bizottság kiemelte, hogy Ankara az Európai Unió kulcsfontosságú partnere olyan alapvető területeken, mint például a migráció, a terrorizmus elleni küzdelem, a gazdaság, a kereskedelem, az energia és a közlekedés. Az uniós vezetők megerősítették továbbá, hogy a jogállamiságról és az alapvető jogokról folytatott párbeszéd továbbra is az EU és Törökország közötti kapcsolatok szerves részét képezi.
" ["post_title"]=> string(58) "Elfogadták az EU-bővítésről szóló jelentéscsomagot" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(50) "elfogadtak-az-eu-bovitesrol-szolo-jelentescsomagot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-10-20 12:46:23" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-10-20 09:46:23" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=408000" ["menu_order"]=> int(11143) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3707 (24) { ["ID"]=> int(428687) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2023-07-21 14:50:32" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-07-21 11:50:32" ["post_content"]=> string(1432) "Legkevesebb 6,5 milliárd euróba kerül a két új atomreaktor, amelyet a román állami tulajdonban lévő Nuclearelectrica atomenergia-termelő vállalat épít majd – nyilatkozta az energiaügyi miniszter.
Sebastian Burduja a Reutersnek elmondta, a Nuclearelectrica – amelyben a minisztérium 80 százalékos részesedéssel rendelkezik – várhatóan az idei év végén aláírja a megállapodást a kanadai Lavalin csoporttal, amely azt a CANDU-technológiát birtokolja, amelyet már használnak a cernavodai erőmű két, 706 megawattos reaktorában.
A két meglévő reaktor együtt hazánk villamosenergia-termelésének mintegy ötödét biztosítja. A beruházás keretében felújítanák az egyik, már meglévő reaktort, továbbá két újat építenének CANDU (kanadai deutérium-urán) technológiával, amely hűtőközegként deutérium-oxidot (nehézvizet), fűtőanyagként pedig természetes (azaz nem dúsított) uránt használ.
„Az új reaktorokkal együtt az atomenergia-termelés a román energiamix harmadára növekedhet, ennek köszönhetően pedig Románia a Moldovai Köztársaságnak is biztosíthat elektromos energiát” – vetítette előre a Reutersnek a tárcavezető.
" ["post_title"]=> string(47) "Mennyibe kerül Románia két új atomreaktora?" ["post_excerpt"]=> string(212) "Legkevesebb 6,5 milliárd euróba kerül a két új atomreaktor, amelyet a román állami tulajdonban lévő Nuclearelectrica atomenergia-termelő vállalat épít majd – nyilatkozta az energiaügyi miniszter. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(42) "mennyibe-kerul-romania-ket-uj-atomreaktora" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-07-21 14:50:33" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-07-21 11:50:33" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=428687" ["menu_order"]=> int(11144) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3706 (24) { ["ID"]=> int(407989) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2021-10-20 11:54:49" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-10-20 08:54:49" ["post_content"]=> string(1123) "A kormányok 2030-as évekre szóló fosszilisüzemanyag-kitermelési tervei garantálják, hogy az emberiség nem fogja tudni biztonságos szinten belül tartani a globális átlaghőmérsékletet – derül ki az ENSZ Környezetvédelmi Programja által kiadott friss jelentésből, amit az október 31-ei skóciai ENSZ-klímacsúcs elé időzítettek. A jelentésből kiderül, hogy az országok több mint kétszer annyi fosszilis energiahordozó kitermelésére készülnek, mint amennyi ahhoz kellene, hogy a felmelegedést 1,5 Celsius-fok alatt tartsák. Az ENSZ által vizsgált termelési tervek a 2 Celsius-fokos hőmérséklet-növekedéshez szükséges mennyiséget is 45 százalékkal meghaladják. A tervekben a kőolaj és a földgáz kitermelése meredeken emelkedik, míg a szénbányászat enyhe csökkenést mutat.
A jelentésben 15 nagy kitermelő országot vizsgálnak közelebbről, köztük Ausztráliát, Oroszországot, Szaúd-Arábiát, az Egyesült Államokat és az Egyesült Királyságot.
" ["post_title"]=> string(155) "ENSZ-jelentés: A földgáz kitermelése a következő 20 évben olyan mértékben növekszik, ami nem kompatibilis a párizsi klímavédelmi egyezménnyel" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(139) "ensz-jelentes-a-foldgaz-kitermelese-a-kovetkezo-20-evben-olyan-mertekben-novekszik-ami-nem-kompatibilis-a-parizsi-klimavedelmi-egyezmennyel" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-10-20 11:54:52" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-10-20 08:54:52" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=407989" ["menu_order"]=> int(11145) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3705 (24) { ["ID"]=> int(428685) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2023-07-21 14:48:18" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-07-21 11:48:18" ["post_content"]=> string(1113) "Gulyás Gergely szerint a magyar kormány most már biztosan teljesíteni tudja azt a vállalását, hogy év végéig egyszámjegyűre törje az inflációt, ez már októberre, novemberre bekövetkezhet.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter a 32. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor tegnap délutáni, a 2024-es választási évről rendezett pódiumbeszélgetésén úgy vélekedett: ha csoda nem is, de egy jobbra tolódás talán várható az európai parlamenti választásoktól, ami "talán ésszerű felvetések megtárgyalását is lehetővé teszi". Szerinte kérdés, hogy az Európai Unió tagországai meddig hajlandók finanszírozni a háborút, van-e perspektívája annak, amit eddig tettek.
Gulyás Gergely szerint felelőtlenség egy befagyott konfliktust éveken át finanszírozni úgy, hogy érdemben jobb eredmény nem várható, az egyedüli megoldás a tűzszünet, a béke, ami az öldöklésnek véget vet.
" ["post_title"]=> string(82) "Gulyás Gergely: Akár már októberre egyszámjegyűre csökkenthet az infláció" ["post_excerpt"]=> string(224) "Gulyás Gergely szerint felelőtlenség egy befagyott konfliktust éveken át finanszírozni úgy, hogy érdemben jobb eredmény nem várható, az egyedüli megoldás a tűzszünet, a béke, ami az öldöklésnek véget vet." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(72) "gulyas-gergely-akar-mar-oktoberre-egyszamjegyure-csokkenthet-az-inflacio" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-07-21 14:48:19" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-07-21 11:48:19" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=428685" ["menu_order"]=> int(11146) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3753 (24) { ["ID"]=> int(408004) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2021-10-20 12:54:05" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-10-20 09:54:05" ["post_content"]=> string(553) "Vegyék komolyan a koronavírus-járványt, és hallgassanak az orvosok tanácsaira – kérte ma a híveket az ortodox egyház nevében a Román Patriarkátus szóvivője. Vasile Bănescu felhívta a hívek figyelmét arra, hogy az intenzív terápiás kórházi részlegek már nem tudják ellátni a haldokló betegeket, a halottasházak is megteltek. Szerinte az “abszurd összeesküvés-elméletek által táplált halálos szkepticizmus” miatt vált válságossá az egészségügy helyzete.
" ["post_title"]=> string(76) "A koronavírus-járvány komolyanvételére kéri híveit az ortodox egyház" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(68) "a-koronavirus-jarvany-komolyanvetelere-keri-hiveit-az-ortodox-egyhaz" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-10-20 14:03:00" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-10-20 11:03:00" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=408004" ["menu_order"]=> int(11135) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40195) ["max_num_pages"]=> int(3350) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "43705506d15b97a21e77d4f8630af250" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:37cefea4ef5d884689160dc9837dbe14" }