Spanyolországban előrehozott parlamenti választásokat rendeznek vasárnap, öt hónappal az eredetileg tervezett időpont előtt.
(tovább…) Continue Reading
Adásunkban Nádas Péterre, a kortárs magyar irodalom egyik legjelentősebb alakjára emlékezünk. Az idén augusztus 26-án elhunyt Kossuth- és József Attila-díjas író, drámaíró, esszéista október 14-én lenne 84 éves. Egy tizenöt évvel ezelőtti bukaresti beszélgetés részletével idézzük fel gondolatait.
Nádas Péter 2011 májusában az Emlékiratok könyve című regénye román nyelvű bemutatójára jött a román fővárosba. Ő volt az akkori bukaresti nemzetközi könyvvásár egyik magyar meghívottja Esterházy Péter, Forgách András, Bodor Ádám és mások mellett. Nádas Péter akkor arról beszélt, hogy az író kötelessége menni a könyvei után. Ez a látszólag egyszerű mondat sok mindent elárul arról a kivételes következetességről, amellyel a szerző egész életében az íráshoz és az ember megértéséhez viszonyult. Számára a regény elsősorban az ember megismerésének lehetősége. Úgy vélte, hogy az írónak a tapasztalat és a képzelet között kell mozognia, miközben a nyelvvel folytatott munka egyszerre intellektuális és érzéki folyamat. A beszélgetésben szó esett a fordításról, az emberi kapcsolatokról, a rendszerváltás utáni évtizedek tapasztalatáról, és arról is, hogy az írás és a magánélet között nála nincs éles határ. Az írás nem különálló része volt életének, hanem maga az élet egyik formája. Most, halála után, ezek a mondatok már emlékként szólalnak meg.
Egy nagy író hangját halljuk – egy olyan alkotóét, aki egész életében azt kereste, hogyan lehet a nyelv segítségével közelebb kerülni az emberhez és önmagunkhoz.

Nádas Péter 1942. október 14-én született Budapesten zsidó polgári családban. Nem volt még 13 éves, amikor elveszítette édesanyját, és a tizenhatot sem töltötte be, amikor édesapja öngyilkos lett. Ezt követően, 1958-ban szakította meg tanulmányait, majd 1961 tavaszán szakmunkásvizsgát tett le. A kezdetekben fotóriporterként és újságíróként is dolgozott, 1969-től pedig szabadfoglalkozású író lett.
1967-ben jelent meg A Biblia című első kötete, 1977-ben az Egy családregény vége, 1986-ban az Emlékiratok könyve. Ez utóbbin megszakításokkal tizennyolc éven át dolgozott. 1988-ban Játéktér, 1991-ben Az égi és földi szerelemről címmel jelent meg esszékötete. 1989-1990 között a Magyar Napló állandó munkatársa volt. 1992-ben megkapta a Kossuth-díjat. 1993-ban a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagjává választották. Ugyanebben az évben infarktust kapott, újraélesztették és megműtötték, a nemlét közelségének megtapasztalásából született Saját halál című kötete. Felépülése után tovább dolgozott Párhuzamos történetek című háromkötetes regényén, amely csaknem húszévnyi alkotómunka után 2005-ben jelent meg. 2006-ban a Berlini Művészeti Akadémia tagjai közé választotta. Ugyanebben az évben jelent meg a Párhuzamos olvasókönyv, amelynek egy része munkanapló, emellett esszéket, képeket, jegyzeteket is közöl a regénnyel kapcsolatban. 2016-ban látott napvilágot Az élet sója című kötete. 2017-ben publikálta Világló részletek című monumentális, sokrétegű, súlyos családi és társadalmi kérdéseket érintő memoárját. 2022-ben jelent meg Rémtörténetek című regénye, 2025-ben a Szünet nélkül című kötete, valamint utolsó könyve, a Halott barátaim. Szeptember végén posztumusz jelent meg a Sárközy & Társai kiadónál a Most az egyszer című könyve, amelyben a szerző két, korábban már publikált szövegének átdolgozott változata olvasható olyan témákról, mint a bolygónk jövője és a saját jövőnk - a globális felmelegedés és az emberi biográfiák közel sem globális különbözősége.
Nádas Péter 2026. augusztus 26-án, 83 éves korában hunyt el a Zala megyei gombosszegi otthonában, ahol 1984 óta élt és dolgozott.
Pályafutása során számos elismerést kapott, köztük a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje kitüntetést, a Würth-díjat, valamint a Németországi Szövetségi Köztársaság Érdemrendjének csillaggal ékesített nagy érdemkeresztjét. Nevét többször is a Nobel-díj várományosai között emlegették.
" ["post_title"]=> string(27) "Mozaik, 2026. október 13-a" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(24) "mozaik-2026-oltober-13-a" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-10-13 15:12:44" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-10-13 12:12:44" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=467807" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3445 (24) { ["ID"]=> int(469175) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-10-13 14:15:30" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-10-13 11:15:30" ["post_content"]=> string(1913) "A kormány beiktatásához szükséges többség sorsa továbbra is azoknak a pártoknak a kezében van, amelyek döntő befolyással lehetnek a szavazásra, és egyelőre korántsem született megállapodás.
A Nemzeti Liberális Párt hajlandó lenne támogatni egy technokrata kormányt, de egy olyan politikai kabinetet is, amelyben a PSD kapna minisztériumokat, miközben a liberálisok ellenzékben maradnának. Ezzel szemben a Mentsétek meg Romániát Szövetség jobboldali kormányt szeretne a PNL és az RMDSZ részvételével. A PSD politikai kormányt akar, és részvételét ahhoz köti, hogy a PNL vagy az RMDSZ egyértelműen vállaljon szerepet a kormányzásban. A szociáldemokraták azt a lehetőséget sem zárják ki, hogy a liberálisoknak csak egy része lépjen be a kabinetbe, mégpedig azok, akik Adrian Veșteát támogatták. Az AUR eközben ismételten bejelentette: csak akkor szavaz meg egy kormányt, ha Călin Georgescut szabadon engedik. A parlamenti frakciók képviselőivel folytatott tegnapi egyeztetések után Luca Niculescu elvileg számíthat a nemzeti kisebbségek 17 képviselőjének, a Béke – Románia az első frakció hét, valamint az Együtt Romániáért frakció 16 parlamenti tagjának a támogatására.
Ha Luca Niculescu kormánya nem kapja meg a parlamenti támogatást, továbbra is napirenden marad az előrehozott választások lehetősége. Nicușor Dan államfő a központi sajtó információi szerint nem közölte Luca Niculescuval, hogy feloszlatja a parlamentet, ha nem szerzi meg a beiktatáshoz szükséges szavazatokat. Ugyanakkor utalt arra, hogy az előrehozott választások most már „valószínűbb forgatókönyvnek” számítanak – közli a Digi24 hírtelevízió.
" ["post_title"]=> string(68) "Még mindig nem dőlt el a beiktatáshoz szükséges többség sorsa" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(61) "meg-mindig-nem-dolt-el-a-beiktatashoz-szukseges-tobbseg-sorsa" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-10-13 14:15:32" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-10-13 11:15:32" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469175" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3756 (24) { ["ID"]=> int(469173) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-10-13 14:13:12" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-10-13 11:13:12" ["post_content"]=> string(716) "A Nemzetközi Valutaalap jelentősen lefelé módosította a román gazdaságra vonatkozó 2026-os előrejelzését, és a bruttó hazai termék 0,5%-os zsugorodását becsüli.
Az áprilisban közzétett előrejelzésben az intézmény még 0,7%-os gazdasági növekedést várt. Az új becslések a rövid távú kilátások romlását jelzik. Az IMF becslése szerint a román gazdaság 2027-ben visszatér a növekedéshez. Az éves átlagos infláció 2026-ban várhatóan 8,2% lesz, majd 2027-re 4,1%-ra mérséklődik - írja a Biziday gazdasági portál.
" ["post_title"]=> string(38) "Lassul a gazdaság növekedés helyett" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(35) "lassul-a-gazdasag-novekedes-helyett" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-10-13 14:13:13" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-10-13 11:13:13" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469173" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3734 (24) { ["ID"]=> int(469171) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-10-13 14:10:44" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-10-13 11:10:44" ["post_content"]=> string(675) "Az augusztusi 6,17 százalékról 6,61 százalékra nőtt szeptemberben az éves infláció Romániában - közölte az Országos Statisztikai Intézet.
Az intézmény adatai szerint a szolgáltatások díja 11,12 százalékkal nőtt, a nem élelmiszer jellegű termékek7,06 százalékkal, az élelmiszerek pedig 3 százalékkal drágultak egy év alatt. A Román Nemzeti Bank legutóbbi jelentésében a korábbi 5,5 százalékról 6,1 százalékra módosította a 2026 végére vonatkozó inflációs előrejelzését.
" ["post_title"]=> string(21) "Gyorsul az infláció" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(21) "gyorsul-az-inflacio-3" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-10-13 14:10:45" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-10-13 11:10:45" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469171" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3771 (24) { ["ID"]=> int(467807) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2026-10-13 15:10:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-10-13 12:10:00" ["post_content"]=> string(5603) "Adásunkban Nádas Péterre, a kortárs magyar irodalom egyik legjelentősebb alakjára emlékezünk. Az idén augusztus 26-án elhunyt Kossuth- és József Attila-díjas író, drámaíró, esszéista október 14-én lenne 84 éves. Egy tizenöt évvel ezelőtti bukaresti beszélgetés részletével idézzük fel gondolatait.
Nádas Péter 2011 májusában az Emlékiratok könyve című regénye román nyelvű bemutatójára jött a román fővárosba. Ő volt az akkori bukaresti nemzetközi könyvvásár egyik magyar meghívottja Esterházy Péter, Forgách András, Bodor Ádám és mások mellett. Nádas Péter akkor arról beszélt, hogy az író kötelessége menni a könyvei után. Ez a látszólag egyszerű mondat sok mindent elárul arról a kivételes következetességről, amellyel a szerző egész életében az íráshoz és az ember megértéséhez viszonyult. Számára a regény elsősorban az ember megismerésének lehetősége. Úgy vélte, hogy az írónak a tapasztalat és a képzelet között kell mozognia, miközben a nyelvvel folytatott munka egyszerre intellektuális és érzéki folyamat. A beszélgetésben szó esett a fordításról, az emberi kapcsolatokról, a rendszerváltás utáni évtizedek tapasztalatáról, és arról is, hogy az írás és a magánélet között nála nincs éles határ. Az írás nem különálló része volt életének, hanem maga az élet egyik formája. Most, halála után, ezek a mondatok már emlékként szólalnak meg.
Egy nagy író hangját halljuk – egy olyan alkotóét, aki egész életében azt kereste, hogyan lehet a nyelv segítségével közelebb kerülni az emberhez és önmagunkhoz.

Nádas Péter 1942. október 14-én született Budapesten zsidó polgári családban. Nem volt még 13 éves, amikor elveszítette édesanyját, és a tizenhatot sem töltötte be, amikor édesapja öngyilkos lett. Ezt követően, 1958-ban szakította meg tanulmányait, majd 1961 tavaszán szakmunkásvizsgát tett le. A kezdetekben fotóriporterként és újságíróként is dolgozott, 1969-től pedig szabadfoglalkozású író lett.
1967-ben jelent meg A Biblia című első kötete, 1977-ben az Egy családregény vége, 1986-ban az Emlékiratok könyve. Ez utóbbin megszakításokkal tizennyolc éven át dolgozott. 1988-ban Játéktér, 1991-ben Az égi és földi szerelemről címmel jelent meg esszékötete. 1989-1990 között a Magyar Napló állandó munkatársa volt. 1992-ben megkapta a Kossuth-díjat. 1993-ban a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagjává választották. Ugyanebben az évben infarktust kapott, újraélesztették és megműtötték, a nemlét közelségének megtapasztalásából született Saját halál című kötete. Felépülése után tovább dolgozott Párhuzamos történetek című háromkötetes regényén, amely csaknem húszévnyi alkotómunka után 2005-ben jelent meg. 2006-ban a Berlini Művészeti Akadémia tagjai közé választotta. Ugyanebben az évben jelent meg a Párhuzamos olvasókönyv, amelynek egy része munkanapló, emellett esszéket, képeket, jegyzeteket is közöl a regénnyel kapcsolatban. 2016-ban látott napvilágot Az élet sója című kötete. 2017-ben publikálta Világló részletek című monumentális, sokrétegű, súlyos családi és társadalmi kérdéseket érintő memoárját. 2022-ben jelent meg Rémtörténetek című regénye, 2025-ben a Szünet nélkül című kötete, valamint utolsó könyve, a Halott barátaim. Szeptember végén posztumusz jelent meg a Sárközy & Társai kiadónál a Most az egyszer című könyve, amelyben a szerző két, korábban már publikált szövegének átdolgozott változata olvasható olyan témákról, mint a bolygónk jövője és a saját jövőnk - a globális felmelegedés és az emberi biográfiák közel sem globális különbözősége.
Nádas Péter 2026. augusztus 26-án, 83 éves korában hunyt el a Zala megyei gombosszegi otthonában, ahol 1984 óta élt és dolgozott.
Pályafutása során számos elismerést kapott, köztük a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje kitüntetést, a Würth-díjat, valamint a Németországi Szövetségi Köztársaság Érdemrendjének csillaggal ékesített nagy érdemkeresztjét. Nevét többször is a Nobel-díj várományosai között emlegették.
" ["post_title"]=> string(27) "Mozaik, 2026. október 13-a" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(24) "mozaik-2026-oltober-13-a" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-10-13 15:12:44" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-10-13 12:12:44" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=467807" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40199) ["max_num_pages"]=> int(10050) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(false) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "bc28300f75a04a56b94f49f5c667c722" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:c45108eaf07936750cf6a77087b3ff64" }
Spanyolországban előrehozott parlamenti választásokat rendeznek vasárnap, öt hónappal az eredetileg tervezett időpont előtt.
(tovább…) Continue ReadingHétfőtől nem csak az elemi osztályok tanulói mennek vakációira, az összes diák számára kéthetes szünidő következik – jelentette ki Johannis.
Continue Reading
Az Európai Bizottság figyelmeztette a bukaresti kormányzati illetékeseket, hogy rendet kell teremteni az áfa területén, és meg kell szüntetni a bizonyos ágazatoknak nyújtott kedvezményeket – jelentette ki Marcel Ciolacu miniszterelnök.
(tovább…) Continue Reading
Ma a kitüntetések és díjak nevének helyesírásáról lesz szó, ugyanis számos példa van a helytelen írásmódra. Az ötletet egy, a mai naphoz köthető évforduló adta: 1833. október 21-én született Alfred Nobel svéd kémikus, vegyészmérnök, a dinamit feltalálója, a Nobel-díj alapítója. 1896. december 10-én hunyt el, a halála után pedig sokakat meglepett, amikor a végrendeletéből kiderült, hogy azt szeretné, ha a hagyatékát a fizikai, a kémiai, az élettan és orvostudományi, az irodalmi és a békedíjhoz használnák fel. Kifejezett kérése volt, hogy a díjak odaítélésénél ne játsszon szerepet a jelöltek nemzeti hovatartozása, hanem egyedül az, hogy az arra legérdemesebb kapja, függetlenül attól, hogy skandináv-e vagy sem. 1968-ban a Svéd Nemzeti Bank a Nobel-díjak kiegészítéseként megalapította a közgazdasági Nobel-emlékdíjat, amelynek célja a közgazdasági tudományok terén elért eredmények elismerése volt.
(tovább…) Continue Reading
A szezonális hatásoktól megtisztított GDP-arányos államháztartási hiány az EU-ban 3 százalék, az eurózónában pedig 3,2 százalék volt az idei első negyedévben.
(tovább…) Continue Reading
A Marcel Ciolacu miniszterelnök által pénteken összehívott országos vészhelyzeti bizottság (CNSU) úgy döntött, hogy 50 katonai tűzoltót küld Görögországba, hogy az erdőtüzek oltásában segédkezzenek.
(tovább…) Continue ReadingRomániában 1.503.422-re nőtt a koronavírussal fertőzött személyek száma, a hatóságok ma 17.158 új esetet jelentettek, a legtöbbet, szám szerint 2834-et…
Continue Reading
Kihirdette az államfő azt a törvényt is, amely arra kötelezi az útkezelőket, hogy nem szándékos roaming hívás veszélyére figyelmeztető táblákat helyezzenek el azoknak a településeknek a bejáratánál, ahol a mobiltelefonok átválthatnak egy szomszédos ország szolgáltatójának hálózatára.
(tovább…) Continue Reading
Dacian Cioloş, a Mentsétek meg Romániát Szövetség elnöke által javasolt kormány beiktatásához minősített többségre, azaz 234 törvényhozó szavazatára lett volna…
Continue Reading
Kihirdette Klaus Iohannis államfő azt a törvényt, amely előírja, hogy nem szavazhatnak az önkormányzati választásokon azok, akik egy bizonyos településre kevesebb mint hat hónapja költöztek.
(tovább…) Continue ReadingKorlátozó intézkedések bevezetéséről szóló tanácskozásra hívta össze délután 17:30 órára az államfő a koronavírus-járvány megfékezésében illetékes kormányzati tisztségviselőket, miután tegnap…
Continue Reading
A román államnak kötelező módon be kell fektetnie a sportba, hogy a fiatal generációk egészségesen, a helyes erkölcsi értékek szellemében nőjenek fel – jelentette ki Marcel Ciolacu miniszterelnök.
(tovább…) Continue ReadingSpanyolországban előrehozott parlamenti választásokat rendeznek vasárnap, öt hónappal az eredetileg tervezett időpont előtt.
A szavazás előrehozatalát május 29-én jelentette be Pedro Sánchez miniszterelnök egy nappal azután, hogy a helyhatósági választásokon a kormánykoalíció pártjai vereséget szenvedtek, elveszítve így az irányítást a tartományok és nagyvárosok többségében. Spanyolországban eddig még sosem rendeztek parlamenti választást az évnek ennek a hónapjában, mivel a spanyolok többsége ilyenkor tölti nyári szabadságát. Emiatt minden korábbinál többen, 2,6 millióan kérvényezték, hogy levélben szavazhassanak. A felmérések többsége a konzervatív Néppárt (PP) győzelmét jelezte előre, és második helyre várta a jelenleg koalícióban kormányzó Spanyol Szocialista Munkáspártot (PSOE). A harmadik és a negyedik hely sorsa a VOX párt és az újonnan alakult Sumar nevű formáció között dőlhet el.
" ["post_title"]=> string(55) "Előrehozott parlamenti választások Spanyolországban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(51) "elorehozott-parlamenti-valasztasok-spanyolorszagban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-07-22 10:58:39" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-07-22 07:58:39" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=428718" ["menu_order"]=> int(11122) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3708 (24) { ["ID"]=> int(408027) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2021-10-21 10:00:03" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-10-21 07:00:03" ["post_content"]=> string(459) "Hétfőtől kéthetes vakációra mennek az iskolások - jelentette be tegnap este Klaus Johannis a tegnapi délutáni korlátozó intézkedések bevezetéséről szóló tanácskozást követően.
Hétfőtől nem csak az elemi osztályok tanulói mennek vakációira, az összes diák számára kéthetes szünidő következik - jelentette ki Johannis.
" ["post_title"]=> string(49) "Johannis: Hétfőtől iskolai vakáció kezdődik" ["post_excerpt"]=> string(155) "Hétfőtől nem csak az elemi osztályok tanulói mennek vakációira, az összes diák számára kéthetes szünidő következik - jelentette ki Johannis." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(42) "johannis-hetfotol-iskolai-vakacio-kezdodik" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-10-21 10:00:03" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-10-21 07:00:03" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=408027" ["menu_order"]=> int(11123) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3707 (24) { ["ID"]=> int(428715) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2023-07-22 10:16:43" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-07-22 07:16:43" ["post_content"]=> string(1125) "Az Európai Bizottság figyelmeztette a bukaresti kormányzati illetékeseket, hogy rendet kell teremteni az áfa területén, és meg kell szüntetni a bizonyos ágazatoknak nyújtott kedvezményeket - jelentette ki Marcel Ciolacu miniszterelnök.
A kormányfő elmondta: elvi egyezség született Brüsszellel, hogy az élelmiszerek, gyógyszerek, orvosi protézisek áfája 9 százalék, a többi terméké és szolgáltatásé pedig 19 százalék lesz. Hozzátette: Brüsszelnek igaza van abban, hogy rendet kell tenni ezen a téren, hiszen túl sok a kivétel, ezt nem csak az Európai Bizottság, hanem az összes pénzügyi szakértő állítja - mondta Ciolacu. Közölte, hogy a jövő héten folytatódnak a koalícióban a tárgyalások a költségvetési hiány csökkentését célzó intézkedéscsomagról, egyebek mellett a mezőgazdaságnak, élelmiszeriparnak, építőiparnak és az informatikai ágazatnak nyújtott adókedvezmények kivezetéséről.
" ["post_title"]=> string(24) "Kétféle áfakulcs lesz" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(16) "ketfele-afa-lesz" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-07-22 12:58:33" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-07-22 09:58:33" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=428715" ["menu_order"]=> int(11124) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3717 (24) { ["ID"]=> int(408010) ["post_author"]=> string(3) "225" ["post_date"]=> string(19) "2021-10-21 12:58:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-10-21 09:58:00" ["post_content"]=> string(3257) "Ma a kitüntetések és díjak nevének helyesírásáról lesz szó, ugyanis számos példa van a helytelen írásmódra. Az ötletet egy, a mai naphoz köthető évforduló adta: 1833. október 21-én született Alfred Nobel svéd kémikus, vegyészmérnök, a dinamit feltalálója, a Nobel-díj alapítója. 1896. december 10-én hunyt el, a halála után pedig sokakat meglepett, amikor a végrendeletéből kiderült, hogy azt szeretné, ha a hagyatékát a fizikai, a kémiai, az élettan és orvostudományi, az irodalmi és a békedíjhoz használnák fel. Kifejezett kérése volt, hogy a díjak odaítélésénél ne játsszon szerepet a jelöltek nemzeti hovatartozása, hanem egyedül az, hogy az arra legérdemesebb kapja, függetlenül attól, hogy skandináv-e vagy sem. 1968-ban a Svéd Nemzeti Bank a Nobel-díjak kiegészítéseként megalapította a közgazdasági Nobel-emlékdíjat, amelynek célja a közgazdasági tudományok terén elért eredmények elismerése volt.
Most pedig visszatérek az alapötlethez: a kitüntetések és díjak megnevezésénél figyelnünk kell arra, hogy ha a név előtagja tulajdonnév, akkor a díj, érem, emlékérem szót a tulajdonnévhez kötőjellel kapcsoljuk. Ezért kötőjeles egyebek között a Nobel-díj, az Erkel Ferenc-díj, valamint az Eötvös Loránd-emlékérem szókapcsolat. Az ilyen nevek -s képzős származékában az alapformát változatlanul megtartjuk, például: Nobel-díjas, Erkel Ferenc-díjas, illetve Eötvös Loránd-emlékérmes.
Elhagyjuk a kötőjelet, ha a díj, érem, emlékérem szó jelzővel bővülve kapcsolódik egy tulajdonnévhez, a jelzőt és a díj, érem, emlékérem szót pedig kis kezdőbetűvel írjuk – olvasható A magyar helyesírás szabályai 12. kiadásában. Például: Gundel művészeti díj.
Vannak azonban olyan esetek, amikor a díj, érem, emlékérem az elnevezés szerves részeként birtokos vagy minőségjelzős szerkezetet alkot egy előtaggal. Olyankor minden tag nagy kezdőbetűvel írandó, például: Akadémiai Aranyérem, Magyar Érdemrend.
Néha előfordulhat, hogy a díj, érem, emlékérem köznevek olyan előtaghoz járulnak, amely önmagában nem tulajdonnév, de az elnevezésben tulajdonnévi értéket kap. A tulajdonnévi értékű előtag egy vagy több szóból állhat, és minden egyes elemét nagy kezdőbetűvel írunk. Ilyen esetben a díj, érem, emlékérem köznevek kis kezdőbetűsek, és kötőjel nélkül kapcsolódnak. Például: Életfa díj, Korona érdemrend, Örökség díj, Pro Urbe díj. Elvétve névvé válhat a díjtípus összetett szóból álló megnevezése is, például: Citromdíj, Sajtódíj, Toleranciadíj. Mindháromnál egybeírjuk a díj nevét.
A szezonális hatásoktól megtisztított GDP-arányos államháztartási hiány az EU-ban 3 százalék, az eurózónában pedig 3,2 százalék volt az idei első negyedévben.
A tagállamok közül Magyarországon és Romániában volt a legnagyobb a deficit - derül ki az Európai Unió statisztikai intézetének, az Eurostatnak az adataiból. 2023 januárja és márciusa között az EU-ban és az euróövezetben is csökkent a költségvetési hiány 2022 negyedik negyedévéhez képest, a kiadások mérséklésének és a GDP növekedésének köszönhetően. Az idei első negyedévében csak Írország, Dánia és Portugália rendelkezett költségvetési többlettel. Magyarországon 11,1 százalék, Romániában 6 százalék volt a deficit.
" ["post_title"]=> string(55) "Romániában és Magyarországon a legnagyobb a deficit" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(51) "romaniaban-es-magyarorszagon-a-legnagyobb-a-deficit" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-07-22 10:08:00" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-07-22 07:08:00" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=428712" ["menu_order"]=> int(11126) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3725 (24) { ["ID"]=> int(428709) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2023-07-22 09:59:04" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-07-22 06:59:04" ["post_content"]=> string(806) "A Marcel Ciolacu miniszterelnök által pénteken összehívott országos vészhelyzeti bizottság (CNSU) úgy döntött, hogy 50 katonai tűzoltót küld Görögországba, hogy az erdőtüzek oltásában segédkezzenek.
A tűzoltók szárazföldi úton közelítik meg Görögországot, és négy, erdőtüzek oltására kialakított tűzoltókocsit, három, egyenként 10 000 literes tartálykocsit, egy terepjárót és táborozási kellékeket visznek magukkal. Az erdőtüzek sújtotta Görögország az európai polgári védelmi mechanizmuson keresztül kért segítséget. Románia már küldött Görögországba egy 80 fős tűzoltócsapatot.
" ["post_title"]=> string(51) "Újabb tűzoltókat küld Románia Görögországba" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(43) "ujabb-tuzoltokat-kuld-romania-gorogorszagba" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-07-22 09:59:06" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-07-22 06:59:06" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=428709" ["menu_order"]=> int(11128) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3726 (24) { ["ID"]=> int(408020) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2021-10-20 13:19:31" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-10-20 10:19:31" ["post_content"]=> string(855) "Romániában 1.503.422-re nőtt a koronavírussal fertőzött személyek száma, a hatóságok ma 17.158 új esetet jelentettek, a legtöbbet, szám szerint 2834-et Bukarestből, ahol a fertőzöttségi ráta ma elérte a 16,51ezreléket. Országos szinten ez az arány elérte a 9,42 ezreléket. Ma 423 koronavírus-fertőzéshez köthető halálesetről számoltak be a hatóságok.
A járvány kezdete óta 43.039-en hunytak el és 1.275.351-en gyógyultak meg. Az egészségügyi intézményekben jelenleg 19.728 személyt kezelnek, közülük 1.799-et intenzív osztályon.
Az elmúlt 24 órában országszerte 73.264 tesztet végeztek el - közölte a Stratégiai Kommunikációs Csoport.
" ["post_title"]=> string(80) "Átlépte a másfélmilliót a koronavírussal fertőzöttek száma Romániában" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(69) "atlepte-a-masfelmilliot-a-koronavirussal-fertozottek-szama-romaniaban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-10-20 13:19:34" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-10-20 10:19:34" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=408020" ["menu_order"]=> int(11129) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3727 (24) { ["ID"]=> int(428706) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2023-07-22 09:50:49" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-07-22 06:50:49" ["post_content"]=> string(780) "Kihirdette az államfő azt a törvényt is, amely arra kötelezi az útkezelőket, hogy nem szándékos roaming hívás veszélyére figyelmeztető táblákat helyezzenek el azoknak a településeknek a bejáratánál, ahol a mobiltelefonok átválthatnak egy szomszédos ország szolgáltatójának hálózatára.
A törvény azt is előírja, hogy az Országos Távközlési Hatóságnak (ANCOM) legalább háromévente - lefedettségi mérések vagy szimulációk alapján - közzé kell tennie azoknak a határmenti településeknek a listáját, ahol fennáll a nem szándékos roaming hívás indításának kockázata.
" ["post_title"]=> string(57) "Figyelmeztetni kell a nem szándékos roaming hívásokra" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(53) "figyelmeztetni-kell-a-nem-szandekos-roaming-hivasokra" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-07-22 09:50:51" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-07-22 06:50:51" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=428706" ["menu_order"]=> int(11130) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3700 (24) { ["ID"]=> int(408011) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2021-10-20 13:02:11" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-10-20 10:02:11" ["post_content"]=> string(521) "Dacian Cioloş, a Mentsétek meg Romániát Szövetség elnöke által javasolt kormány beiktatásához minősített többségre, azaz 234 törvényhozó szavazatára lett volna szükség. Összesen 272 képviselő és szenátor vett részt a mai voksoláson: az USR-s összetételű kormányt 88-an támogatták, 184-en ellene szavaztak.
Klaus Johannis államfőnek új miniszterelnök-jelöltet kell nevesítenie.
" ["post_title"]=> string(58) "Elutasította a parlament a Cioloş-kormány beiktatását" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(51) "elutasitotta-parlament-a-ciolos-kormany-beiktatasat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-10-20 14:03:42" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-10-20 11:03:42" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=408011" ["menu_order"]=> int(11131) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3696 (24) { ["ID"]=> int(428703) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2023-07-22 09:44:06" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-07-22 06:44:06" ["post_content"]=> string(900) "Kihirdette Klaus Iohannis államfő azt a törvényt, amely előírja, hogy nem szavazhatnak az önkormányzati választásokon azok, akik egy bizonyos településre kevesebb mint hat hónapja költöztek.
A jogszabály szerint legkésőbb 45 nappal a szavazás időpontja előtt kérhetik a több mint fél éve a településen lakó polgárok, hogy az új lakhelyükön vegyék fel a választói névjegyzékbe. Azok a választók, akik a választás időpontját megelőzően kevesebb mint 6 hónapja laknak a választókerületben, csak a régi lakóhelyük szerinti községben vagy városban gyakorolhatják választójogukat. Ezt a jogszabályt azért fogadták el, hogy csökkentsék az úgynevezett választási turizmus veszélyét.
" ["post_title"]=> string(44) "Megakadályoznák a "választási turizmust"" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(38) "megakadalyoznak-a-valasztasi-turizmust" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-07-22 09:44:07" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-07-22 06:44:07" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=428703" ["menu_order"]=> int(11132) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3697 (24) { ["ID"]=> int(407977) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2021-10-20 11:05:34" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-10-20 08:05:34" ["post_content"]=> string(1455) "Korlátozó intézkedések bevezetéséről szóló tanácskozásra hívta össze délután 17:30 órára az államfő a koronavírus-járvány megfékezésében illetékes kormányzati tisztségviselőket, miután tegnap rekordot döntött Romániában mind az új koronavírusos megbetegedések, mind a Covid halálos áldozatainak a száma. Klaus Johannis a tanácskozás összehívását azzal indokolta, hogy már csak “egyértelmű korlátozó intézkedések” bevezetésével lehet mérsékelni a fertőzések terjedését.
Az államfő megállapította: a kórházak túlzsúfoltak, az intenzív terápiás osztályok és a végkimerülés határán lévő orvosok már nem tudnak helyt állni a súlyos esetek jelentősen megnövekedett száma előtt. Az emberek életének megmentése, a veszélyeztetett és a beteg személyek egészségének megóvása a legfontosabb prioritás – szögezte le Johannis, aki szerint Romániának külső segítségre van szüksége.
A ma délutáni ülésen Florin Cîţu ügyvezető kormányfő, Cseke Attila ügyvezető egészségügyi miniszter, Lucain Bode ügyvezető belügyminiszter, Raed Arafat belügyi államtitkár és a Fertőző Betegségeket Ellenőrző és Felügyelő Országos Központ igazgatója, dr. Adriana Pistol vesz részt.
" ["post_title"]=> string(65) "Korlátozó intézkedések bevezetését fontolgatja az államfő" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(57) "korlatozo-intezkedesek-bevezeteset-fontolgatja-az-allamfo" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-10-20 11:28:43" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-10-20 08:28:43" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=407977" ["menu_order"]=> int(11133) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3698 (24) { ["ID"]=> int(428700) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2023-07-22 09:38:57" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-07-22 06:38:57" ["post_content"]=> string(798) "A román államnak kötelező módon be kell fektetnie a sportba, hogy a fiatal generációk egészségesen, a helyes erkölcsi értékek szellemében nőjenek fel - jelentette ki Marcel Ciolacu miniszterelnök.
A kormányfő az Európai Játékokon és Speciális Olimpián érmet nyert sportolók tiszteletére rendezett ünnepségen, illetve azoknak a sportolóknak és edzőknek az eskütételén vett részt, akik Romániát az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon képviselték. Ciolacu nyomatékosította: megpróbál megfelelni az elvárásoknak, hiszen túl sokáig nem volt Bukarestnek egy koherens teljesítménysport-programja.
" ["post_title"]=> string(59) "Minisztererelnök: az államnak be kell fektetnie a sportba" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(56) "minisztererelnok-az-allamnak-be-kell-fektetnie-a-sportba" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-07-22 13:37:00" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-07-22 10:37:00" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=428700" ["menu_order"]=> int(11134) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3711 (24) { ["ID"]=> int(428718) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2023-07-22 10:28:15" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-07-22 07:28:15" ["post_content"]=> string(1142) "Spanyolországban előrehozott parlamenti választásokat rendeznek vasárnap, öt hónappal az eredetileg tervezett időpont előtt.
A szavazás előrehozatalát május 29-én jelentette be Pedro Sánchez miniszterelnök egy nappal azután, hogy a helyhatósági választásokon a kormánykoalíció pártjai vereséget szenvedtek, elveszítve így az irányítást a tartományok és nagyvárosok többségében. Spanyolországban eddig még sosem rendeztek parlamenti választást az évnek ennek a hónapjában, mivel a spanyolok többsége ilyenkor tölti nyári szabadságát. Emiatt minden korábbinál többen, 2,6 millióan kérvényezték, hogy levélben szavazhassanak. A felmérések többsége a konzervatív Néppárt (PP) győzelmét jelezte előre, és második helyre várta a jelenleg koalícióban kormányzó Spanyol Szocialista Munkáspártot (PSOE). A harmadik és a negyedik hely sorsa a VOX párt és az újonnan alakult Sumar nevű formáció között dőlhet el.
" ["post_title"]=> string(55) "Előrehozott parlamenti választások Spanyolországban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(51) "elorehozott-parlamenti-valasztasok-spanyolorszagban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-07-22 10:58:39" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-07-22 07:58:39" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=428718" ["menu_order"]=> int(11122) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40195) ["max_num_pages"]=> int(3350) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "47174faaa05031611606ec45dcc7cb2d" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:f5a485f1aa5a2c01ea1bcc7db919a81f" }