Spanyolországban a konzervatív Néppárt (PP) győzött a vasárnapi előrehozott parlamenti választásokon, de nem szerezte meg az önálló kormányalakításhoz szükséges többséget.…
Continue Reading
Adásunkban Nádas Péterre, a kortárs magyar irodalom egyik legjelentősebb alakjára emlékezünk. Az idén augusztus 26-án elhunyt Kossuth- és József Attila-díjas író, drámaíró, esszéista október 14-én lenne 84 éves. Egy tizenöt évvel ezelőtti bukaresti beszélgetés részletével idézzük fel gondolatait.
Nádas Péter 2011 májusában az Emlékiratok könyve című regénye román nyelvű bemutatójára jött a román fővárosba. Ő volt az akkori bukaresti nemzetközi könyvvásár egyik magyar meghívottja Esterházy Péter, Forgách András, Bodor Ádám és mások mellett. Nádas Péter akkor arról beszélt, hogy az író kötelessége menni a könyvei után. Ez a látszólag egyszerű mondat sok mindent elárul arról a kivételes következetességről, amellyel a szerző egész életében az íráshoz és az ember megértéséhez viszonyult. Számára a regény elsősorban az ember megismerésének lehetősége. Úgy vélte, hogy az írónak a tapasztalat és a képzelet között kell mozognia, miközben a nyelvvel folytatott munka egyszerre intellektuális és érzéki folyamat. A beszélgetésben szó esett a fordításról, az emberi kapcsolatokról, a rendszerváltás utáni évtizedek tapasztalatáról, és arról is, hogy az írás és a magánélet között nála nincs éles határ. Az írás nem különálló része volt életének, hanem maga az élet egyik formája. Most, halála után, ezek a mondatok már emlékként szólalnak meg.
Egy nagy író hangját halljuk – egy olyan alkotóét, aki egész életében azt kereste, hogyan lehet a nyelv segítségével közelebb kerülni az emberhez és önmagunkhoz.

Nádas Péter 1942. október 14-én született Budapesten zsidó polgári családban. Nem volt még 13 éves, amikor elveszítette édesanyját, és a tizenhatot sem töltötte be, amikor édesapja öngyilkos lett. Ezt követően, 1958-ban szakította meg tanulmányait, majd 1961 tavaszán szakmunkásvizsgát tett le. A kezdetekben fotóriporterként és újságíróként is dolgozott, 1969-től pedig szabadfoglalkozású író lett.
1967-ben jelent meg A Biblia című első kötete, 1977-ben az Egy családregény vége, 1986-ban az Emlékiratok könyve. Ez utóbbin megszakításokkal tizennyolc éven át dolgozott. 1988-ban Játéktér, 1991-ben Az égi és földi szerelemről címmel jelent meg esszékötete. 1989-1990 között a Magyar Napló állandó munkatársa volt. 1992-ben megkapta a Kossuth-díjat. 1993-ban a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagjává választották. Ugyanebben az évben infarktust kapott, újraélesztették és megműtötték, a nemlét közelségének megtapasztalásából született Saját halál című kötete. Felépülése után tovább dolgozott Párhuzamos történetek című háromkötetes regényén, amely csaknem húszévnyi alkotómunka után 2005-ben jelent meg. 2006-ban a Berlini Művészeti Akadémia tagjai közé választotta. Ugyanebben az évben jelent meg a Párhuzamos olvasókönyv, amelynek egy része munkanapló, emellett esszéket, képeket, jegyzeteket is közöl a regénnyel kapcsolatban. 2016-ban látott napvilágot Az élet sója című kötete. 2017-ben publikálta Világló részletek című monumentális, sokrétegű, súlyos családi és társadalmi kérdéseket érintő memoárját. 2022-ben jelent meg Rémtörténetek című regénye, 2025-ben a Szünet nélkül című kötete, valamint utolsó könyve, a Halott barátaim. Szeptember végén posztumusz jelent meg a Sárközy & Társai kiadónál a Most az egyszer című könyve, amelyben a szerző két, korábban már publikált szövegének átdolgozott változata olvasható olyan témákról, mint a bolygónk jövője és a saját jövőnk - a globális felmelegedés és az emberi biográfiák közel sem globális különbözősége.
Nádas Péter 2026. augusztus 26-án, 83 éves korában hunyt el a Zala megyei gombosszegi otthonában, ahol 1984 óta élt és dolgozott.
Pályafutása során számos elismerést kapott, köztük a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje kitüntetést, a Würth-díjat, valamint a Németországi Szövetségi Köztársaság Érdemrendjének csillaggal ékesített nagy érdemkeresztjét. Nevét többször is a Nobel-díj várományosai között emlegették.
" ["post_title"]=> string(27) "Mozaik, 2026. október 13-a" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(24) "mozaik-2026-oltober-13-a" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-10-13 15:12:44" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-10-13 12:12:44" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=467807" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3490 (24) { ["ID"]=> int(469175) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-10-13 14:15:30" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-10-13 11:15:30" ["post_content"]=> string(1913) "A kormány beiktatásához szükséges többség sorsa továbbra is azoknak a pártoknak a kezében van, amelyek döntő befolyással lehetnek a szavazásra, és egyelőre korántsem született megállapodás.
A Nemzeti Liberális Párt hajlandó lenne támogatni egy technokrata kormányt, de egy olyan politikai kabinetet is, amelyben a PSD kapna minisztériumokat, miközben a liberálisok ellenzékben maradnának. Ezzel szemben a Mentsétek meg Romániát Szövetség jobboldali kormányt szeretne a PNL és az RMDSZ részvételével. A PSD politikai kormányt akar, és részvételét ahhoz köti, hogy a PNL vagy az RMDSZ egyértelműen vállaljon szerepet a kormányzásban. A szociáldemokraták azt a lehetőséget sem zárják ki, hogy a liberálisoknak csak egy része lépjen be a kabinetbe, mégpedig azok, akik Adrian Veșteát támogatták. Az AUR eközben ismételten bejelentette: csak akkor szavaz meg egy kormányt, ha Călin Georgescut szabadon engedik. A parlamenti frakciók képviselőivel folytatott tegnapi egyeztetések után Luca Niculescu elvileg számíthat a nemzeti kisebbségek 17 képviselőjének, a Béke – Románia az első frakció hét, valamint az Együtt Romániáért frakció 16 parlamenti tagjának a támogatására.
Ha Luca Niculescu kormánya nem kapja meg a parlamenti támogatást, továbbra is napirenden marad az előrehozott választások lehetősége. Nicușor Dan államfő a központi sajtó információi szerint nem közölte Luca Niculescuval, hogy feloszlatja a parlamentet, ha nem szerzi meg a beiktatáshoz szükséges szavazatokat. Ugyanakkor utalt arra, hogy az előrehozott választások most már „valószínűbb forgatókönyvnek” számítanak – közli a Digi24 hírtelevízió.
" ["post_title"]=> string(68) "Még mindig nem dőlt el a beiktatáshoz szükséges többség sorsa" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(61) "meg-mindig-nem-dolt-el-a-beiktatashoz-szukseges-tobbseg-sorsa" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-10-13 14:15:32" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-10-13 11:15:32" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469175" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3485 (24) { ["ID"]=> int(469173) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-10-13 14:13:12" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-10-13 11:13:12" ["post_content"]=> string(716) "A Nemzetközi Valutaalap jelentősen lefelé módosította a román gazdaságra vonatkozó 2026-os előrejelzését, és a bruttó hazai termék 0,5%-os zsugorodását becsüli.
Az áprilisban közzétett előrejelzésben az intézmény még 0,7%-os gazdasági növekedést várt. Az új becslések a rövid távú kilátások romlását jelzik. Az IMF becslése szerint a román gazdaság 2027-ben visszatér a növekedéshez. Az éves átlagos infláció 2026-ban várhatóan 8,2% lesz, majd 2027-re 4,1%-ra mérséklődik - írja a Biziday gazdasági portál.
" ["post_title"]=> string(38) "Lassul a gazdaság növekedés helyett" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(35) "lassul-a-gazdasag-novekedes-helyett" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-10-13 14:13:13" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-10-13 11:13:13" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469173" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3736 (24) { ["ID"]=> int(469171) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-10-13 14:10:44" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-10-13 11:10:44" ["post_content"]=> string(675) "Az augusztusi 6,17 százalékról 6,61 százalékra nőtt szeptemberben az éves infláció Romániában - közölte az Országos Statisztikai Intézet.
Az intézmény adatai szerint a szolgáltatások díja 11,12 százalékkal nőtt, a nem élelmiszer jellegű termékek7,06 százalékkal, az élelmiszerek pedig 3 százalékkal drágultak egy év alatt. A Román Nemzeti Bank legutóbbi jelentésében a korábbi 5,5 százalékról 6,1 százalékra módosította a 2026 végére vonatkozó inflációs előrejelzését.
" ["post_title"]=> string(21) "Gyorsul az infláció" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(21) "gyorsul-az-inflacio-3" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-10-13 14:10:45" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-10-13 11:10:45" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469171" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3752 (24) { ["ID"]=> int(467807) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2026-10-13 15:10:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-10-13 12:10:00" ["post_content"]=> string(5603) "Adásunkban Nádas Péterre, a kortárs magyar irodalom egyik legjelentősebb alakjára emlékezünk. Az idén augusztus 26-án elhunyt Kossuth- és József Attila-díjas író, drámaíró, esszéista október 14-én lenne 84 éves. Egy tizenöt évvel ezelőtti bukaresti beszélgetés részletével idézzük fel gondolatait.
Nádas Péter 2011 májusában az Emlékiratok könyve című regénye román nyelvű bemutatójára jött a román fővárosba. Ő volt az akkori bukaresti nemzetközi könyvvásár egyik magyar meghívottja Esterházy Péter, Forgách András, Bodor Ádám és mások mellett. Nádas Péter akkor arról beszélt, hogy az író kötelessége menni a könyvei után. Ez a látszólag egyszerű mondat sok mindent elárul arról a kivételes következetességről, amellyel a szerző egész életében az íráshoz és az ember megértéséhez viszonyult. Számára a regény elsősorban az ember megismerésének lehetősége. Úgy vélte, hogy az írónak a tapasztalat és a képzelet között kell mozognia, miközben a nyelvvel folytatott munka egyszerre intellektuális és érzéki folyamat. A beszélgetésben szó esett a fordításról, az emberi kapcsolatokról, a rendszerváltás utáni évtizedek tapasztalatáról, és arról is, hogy az írás és a magánélet között nála nincs éles határ. Az írás nem különálló része volt életének, hanem maga az élet egyik formája. Most, halála után, ezek a mondatok már emlékként szólalnak meg.
Egy nagy író hangját halljuk – egy olyan alkotóét, aki egész életében azt kereste, hogyan lehet a nyelv segítségével közelebb kerülni az emberhez és önmagunkhoz.

Nádas Péter 1942. október 14-én született Budapesten zsidó polgári családban. Nem volt még 13 éves, amikor elveszítette édesanyját, és a tizenhatot sem töltötte be, amikor édesapja öngyilkos lett. Ezt követően, 1958-ban szakította meg tanulmányait, majd 1961 tavaszán szakmunkásvizsgát tett le. A kezdetekben fotóriporterként és újságíróként is dolgozott, 1969-től pedig szabadfoglalkozású író lett.
1967-ben jelent meg A Biblia című első kötete, 1977-ben az Egy családregény vége, 1986-ban az Emlékiratok könyve. Ez utóbbin megszakításokkal tizennyolc éven át dolgozott. 1988-ban Játéktér, 1991-ben Az égi és földi szerelemről címmel jelent meg esszékötete. 1989-1990 között a Magyar Napló állandó munkatársa volt. 1992-ben megkapta a Kossuth-díjat. 1993-ban a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagjává választották. Ugyanebben az évben infarktust kapott, újraélesztették és megműtötték, a nemlét közelségének megtapasztalásából született Saját halál című kötete. Felépülése után tovább dolgozott Párhuzamos történetek című háromkötetes regényén, amely csaknem húszévnyi alkotómunka után 2005-ben jelent meg. 2006-ban a Berlini Művészeti Akadémia tagjai közé választotta. Ugyanebben az évben jelent meg a Párhuzamos olvasókönyv, amelynek egy része munkanapló, emellett esszéket, képeket, jegyzeteket is közöl a regénnyel kapcsolatban. 2016-ban látott napvilágot Az élet sója című kötete. 2017-ben publikálta Világló részletek című monumentális, sokrétegű, súlyos családi és társadalmi kérdéseket érintő memoárját. 2022-ben jelent meg Rémtörténetek című regénye, 2025-ben a Szünet nélkül című kötete, valamint utolsó könyve, a Halott barátaim. Szeptember végén posztumusz jelent meg a Sárközy & Társai kiadónál a Most az egyszer című könyve, amelyben a szerző két, korábban már publikált szövegének átdolgozott változata olvasható olyan témákról, mint a bolygónk jövője és a saját jövőnk - a globális felmelegedés és az emberi biográfiák közel sem globális különbözősége.
Nádas Péter 2026. augusztus 26-án, 83 éves korában hunyt el a Zala megyei gombosszegi otthonában, ahol 1984 óta élt és dolgozott.
Pályafutása során számos elismerést kapott, köztük a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje kitüntetést, a Würth-díjat, valamint a Németországi Szövetségi Köztársaság Érdemrendjének csillaggal ékesített nagy érdemkeresztjét. Nevét többször is a Nobel-díj várományosai között emlegették.
" ["post_title"]=> string(27) "Mozaik, 2026. október 13-a" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(24) "mozaik-2026-oltober-13-a" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-10-13 15:12:44" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-10-13 12:12:44" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=467807" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40199) ["max_num_pages"]=> int(10050) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(false) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "bc28300f75a04a56b94f49f5c667c722" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:c45108eaf07936750cf6a77087b3ff64" }
Spanyolországban a konzervatív Néppárt (PP) győzött a vasárnapi előrehozott parlamenti választásokon, de nem szerezte meg az önálló kormányalakításhoz szükséges többséget.…
Continue Reading
A statisztikai intézet által kidolgozott online felület lehetővé teszi, hogy a nemzeti kisebbségek a saját anyanyelvükön töltsék ki a kérdőíveket.
Continue Reading
Mai egyházi műsorunkban Szász Tünde szőkefalvi unitárius lelkész igehirdetését hallják.
Continue Reading
A Nemzeti Liberális Párt képviseletében Florin Cîţu pártelnök, valamint a négy első alelnök fog részt venni a Klaus Johannis államfővel zajló mai kormányalakítási tárgyaláson – döntötte el az alakulat végrehajtó bizottsága.
Continue Reading
A párbeszédnek és az összefogásnak nincsen alternatívája – jelentette ki Tőkés László a román-magyar párbeszédre és az erdélyi magyar politikai alakulatok közötti összefogásra utalva Tusnádfürdőn.
(tovább…) Continue Reading
Összevonják a sebészet és ortopédia osztályokat a sepsiszentgyörgyi kórházban annak érdekében, hogy a meglévők mellé még 15-20 betegágyat tudjanak a koronavírus fertőzöttek ellátására használni, továbbá átcsoportosítják a személyzetet is.
Continue Reading
Orbán Viktor magyar miniszterelnök megtartotta ma Tusnádfürdőn a 32. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban a szokásos előadását, amelyben főként az Európai Uniót és a Magyarországot érintő legfőbb geopolitikai kihívásokról beszélt.
(tovább…) Continue Reading
Jelenleg három kötelezettségszegési eljárás is folyamatban van Románia ellen környezetvédelmi szinten: az illegális fakitermelés, a hulladékgazdálkodás és a szén alapú energiagyárak bezárásával kapcsolatosan.
Continue ReadingA bolgár parlament megszavazta a kormány javaslatát, amelynek alapján az ország mintegy száz páncélozott járművet, főként harckocsikat küld az Oroszország által indított háborúban védekező Ukrajnának.
(tovább…) Continue ReadingAusztria 1075 doboz különböző típusú gyógyszert bocsátott Románia rendelkezésére a súlyos állapotban lévő Covid-betegek kezelésére az európai polgári védelmi mechanizmus keretében – közölte a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
Continue Reading
Svédország biztonsági okok miatt ideiglenesen hazarendelte bagdadi nagykövetsége kiküldött személyzetét, miután csütörtökön tiltakozók megrohamozták és felgyújtották a svéd külképviseletet az iraki fővárosban – jelentette be a svéd külügyminisztérium.
(tovább…) Continue ReadingA kormány holnap hoz határozatot az intézkedésekről, miután az országos vészhelyzeti bizottság és a szakemberek kidolgozzák és jogi formába öntik a részleteket.
Continue ReadingSpanyolországban a konzervatív Néppárt (PP) győzött a vasárnapi előrehozott parlamenti választásokon, de nem szerezte meg az önálló kormányalakításhoz szükséges többséget.
A jobboldali politikai formáció a leadott szavazatok 32,7 százalékával 136 mandátumhoz jutott a parlament 350 fős alsóházában. A PP szerezte a legtöbb új mandátumot, az előző parlamenti ciklusban 89 képviselővel rendelkezett. Második helyen a jelenleg kormányzó Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) végzett 31,8 százalékos támogatottsággal és 122 képviselői hellyel. Két mandátummal növelte eddigi frakcióját. Ahogy négy évvel ezelőtt, most is harmadikként került a törvényhozásba a magát a PP-től jobbra pozicionáló VOX 12,39 százalékos szavazataránnyal és 33 mandátummal. A pártnak az előző parlamentben 52 képviselője volt. Az alsóház negyedik legnagyobb pártja az újonnan alakult, több baloldali pártot tömörítő Sumar lett, a szavaztok 12,27 százalékának megszerzésével 31 képviselőt delegálhat. A választásokat követően várhatóan augusztus 17-én tartja alakuló ülését az új összetételű parlament, majd a spanyol király konzultációs kört nyit a pártokkal a kormányalakításról, amelyhez legalább 176 mandátumra lesz szükség. A spanyolországi választásokon győztes konzervatív Néppárt megpróbál kormányt alakítani annak ellenére, hogy nem szerzett abszolút többséget a parlamentben. A szociálistáknak van azonban nagyobb esélyük kormányt alakítani elemzők szerint, de nem kizárt, hogy elhúzódó politikai válság kezdődik.
" ["post_title"]=> string(66) "Spanyolországban a konzervatívok győztek, de nincs többségük" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(59) "spanyolorszagban-a-konzervativok-gyoztek-de-nincs-tobbseguk" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-07-24 10:55:25" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-07-24 07:55:25" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=428741" ["menu_order"]=> int(11110) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3710 (24) { ["ID"]=> int(408050) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2021-10-21 12:31:20" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-10-21 09:31:20" ["post_content"]=> string(1050) "A jövő évi népszámláláson a lakosság 30-35 százaléka várhatóan él majd azzal a lehetőséggel, hogy elektronikusan maga tölti ki az adatfelvételi űrlapot - mondta tegnap Tudorel Andrei, az Országos Statisztikai Intézet elnöke.
Az idei évről a jövő évre halasztott cenzust először fogják úgy megszervezni, hogy a lakosságnak lesz lehetősége online is kitölteni a formanyomtatványokat, a hatóságok pedig szintén először fogják elektronikusan rögzíteni és feldolgozni az adatokat – emlékeztetett az intézet elnöke. A statisztikai intézet által kidolgozott online felület lehetővé teszi, hogy a nemzeti kisebbségek a saját anyanyelvükön töltsék ki a kérdőíveket.
A jövő évi népszámlálás március és július között zajlik, a hatóságok becslése szerint az első eredményeket várhatóan 2022 decemberében teszik közzé.
" ["post_title"]=> string(111) "INS: A lakosság 30-35 százaléka várhatóan online tölti ki az adatfelvételi űrlapot a népszámláláson" ["post_excerpt"]=> string(161) "A statisztikai intézet által kidolgozott online felület lehetővé teszi, hogy a nemzeti kisebbségek a saját anyanyelvükön töltsék ki a kérdőíveket. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(98) "ins-a-lakossag-30-35-szazaleka-varhatoan-online-tolti-ki-az-adatfelveteli-urlapot-a-nepszamlalason" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-10-21 12:31:23" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-10-21 09:31:23" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=408050" ["menu_order"]=> int(11111) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3709 (24) { ["ID"]=> int(428616) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2023-07-23 07:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-07-23 04:00:00" ["post_content"]=> string(653) "Mai egyházi műsorunkban Szász Tünde szőkefalvi unitárius lelkész igehirdetését hallják.

A Nemzeti Liberális Párt képviseletében Florin Cîţu pártelnök, valamint a négy első alelnök fog részt venni a Klaus Johannis államfővel zajló mai kormányalakítási tárgyaláson - döntötte el az alakulat végrehajtó bizottsága.
Az Államelnöki Hivatal tájékoztatása szerint Románia elnöke tudomásul vette, hogy a Parlament elutasította a Cioloş-kormány beiktatását; az alkotmány 85. cikkelye első bekezdésének és a 103. cikkely első bekezdésének értelmében az államelnök újabb egyeztetésre hívja a parlamenti pártokat egy új kormányfőjelölt kiválasztása érdekében.
A Nemzeti Liberális Párthoz közel álló források szerint Nicolae Ciucă a párt jelöltje a kormányfői tisztségre. Ciucă 54 éves tartalékos tábornagy, volt vezérkari
főnök (2015-2019) pártonkívüliként kapott védelmi miniszteri megbízást a 2019 novemberében alakult, Ludovic Orban vezette kisebbségi PNL-kormányban, majd a tavalyi választásokon a PNL jelöltlistáján jutott be a Szenátusba. A PNL az RMDSZ-szel közösen szándékozik kisebbségi kormányt alakítani a források szerint.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség küldöttségét Kelemen Hunor, az alakulat elnöke vezeti a miniszterelnök-jelölési tárgyaláson. Az RMDSZ-delegációban részt vesz még Cseke Attila fejlesztési miniszter, Csoma Botond képviselőházi frakcióvezető, Turos Lóránd szenátusi frakcióvezető és Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, Marcel Ciolacu kérdésre válaszolva azt mondta, még nem született döntés egy Nicolae Ciucă-vezette kormány támogatásának kérdésében.
Arra a kérdésre, hogy ki indítványozta Nicolae Ciucă jelölését, Florin Cîţu azt felelte: az ötlet tőle származik, ő javasolta ezt a PNL országos politikai bizottságának tanácskozásán. Beszámolója szerint a testületben olyan kormány megalakításán tanakodtak, amely nagy valószínűséggel megkapja a Parlament támogatottságát, így esett választásuk a védelmi miniszterre. 'Úgy gondoljuk, ez a megoldás a politikai válság feloldására, ezt a válságot nem a PNL robbantotta ki, de a PNL oldja meg' - fogalmazott a pártelnök.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) nem támogathat egy kisebbségi kormányt - jelentette ki ma Dacian Cioloş. A pártelnök kijelentette, az országnak olyan kormányra van szüksége, amely a Parlament többségi támogatását élvezi, mert a következő időszakban fontos döntéseket kell meghoznia. Cioloş azt is elmondta, hogy az államfőtől az eredeti (PNL-USR-RMDSZ) koalíció visszaállítását fogja kérni.
" ["post_title"]=> string(25) "Cotroceni-i tárgyalások" ["post_excerpt"]=> string(249) "A Nemzeti Liberális Párt képviseletében Florin Cîţu pártelnök, valamint a négy első alelnök fog részt venni a Klaus Johannis államfővel zajló mai kormányalakítási tárgyaláson - döntötte el az alakulat végrehajtó bizottsága. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(43) "a-liberalisok-ismet-florin-citut-javasoljak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-10-21 13:27:02" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-10-21 10:27:02" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=408040" ["menu_order"]=> int(11113) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3702 (24) { ["ID"]=> int(428734) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2023-07-22 13:35:02" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-07-22 10:35:02" ["post_content"]=> string(659) "A párbeszédnek és az összefogásnak nincsen alternatívája - jelentette ki Tőkés László a román-magyar párbeszédre és az erdélyi magyar politikai alakulatok közötti összefogásra utalva Tusnádfürdőn.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke kiemelte: elengedhetetlenül fontos, hogy a román és magyar közös érdekek és az alapvetően szuverenista román nemzeti törekvések mentén előbb-utóbb mégiscsak megvalósuljon a stratégiai partnerség a két nemzet között.
" ["post_title"]=> string(79) "Tőkés László: a párbeszédnek és az összefogásnak nincs alternatívája" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(68) "tokes-szerint-a-parbeszednek-es-az-osszefogasnak-nincs-alternativaja" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-07-22 13:35:39" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-07-22 10:35:39" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=428734" ["menu_order"]=> int(11114) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3701 (24) { ["ID"]=> int(408037) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2021-10-21 10:57:03" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-10-21 07:57:03" ["post_content"]=> string(712) "Összevonják a sebészet és ortopédia osztályokat a sepsiszentgyörgyi kórházban annak érdekében, hogy a meglévők mellé még 15-20 betegágyat tudjanak a koronavírus fertőzöttek ellátására használni, továbbá átcsoportosítják a személyzetet is, belgyógyászok, kardiológusok, diabetológusok, ideggyógyászok is részt vesznek a fertőzöttek ellátásában - tájékoztat András Nagy Róbert.
A kórházigazgató szerint vannak vésztartalékok a jelenleg 9 ágyas intenzív terápiás osztály bővítésére, ám remélik erre nem kerül sor.
" ["post_title"]=> string(48) "Átszervezések a sepsiszentgyörgyi kórházban" ["post_excerpt"]=> string(267) "Összevonják a sebészet és ortopédia osztályokat a sepsiszentgyörgyi kórházban annak érdekében, hogy a meglévők mellé még 15-20 betegágyat tudjanak a koronavírus fertőzöttek ellátására használni, továbbá átcsoportosítják a személyzetet is." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(43) "atszervezesek-a-sepsiszentgyorgyi-korhazban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-10-21 10:57:06" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-10-21 07:57:06" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=408037" ["menu_order"]=> int(11115) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3700 (24) { ["ID"]=> int(428730) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2023-07-22 13:31:59" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-07-22 10:31:59" ["post_content"]=> string(1514) "Orbán Viktor magyar miniszterelnök megtartotta ma Tusnádfürdőn a 32. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban a szokásos előadását, amelyben főként az Európai Uniót és a Magyarországot érintő legfőbb geopolitikai kihívásokról beszélt.
Kifejtette, hogy új világrend van kialakulóban, példátlanul gyors tektonikus globális változások vannak folyamatban, amelyek Kínának és Ázsiának kedveznek. Orbán előadása elején bejelentette, hogy a román külügyminisztériumtól egy dokumentumot kapott, amelyben Bukarest javaslatokat tett, miről beszéljen és miről ne szóljon a tusnádfürdői előadásában. Orbán szerint a román fél nem akarta, hogy egyebek mellett a nemzeti jelképekről, valamint a kollektív kisebbségi jogokról értekezzen. Orbán elutasította ezt, majd ismét megerősítette, hogy Magyarország teljes mellszélességgel támogatja Románia schengeni csatlakozását, és reményét fejezte ki, hogy Marcel Ciolacu új román miniszterelnök mandátuma idején sikerül szorosabbra fűzni a két ország viszonyát.
Orbán Viktort hallják.
Az illegális fakitermelés megállításáról, az erdőkitermelésre vonatkozó büntetések szigorításáról egyeztetett Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter az Európai Bizottság környezetért felelős biztosával.
Jelenleg három kötelezettségszegési eljárás is folyamatban van Románia ellen környezetvédelmi szinten: az illegális fakitermelés, a hulladékgazdálkodás és a szén alapú energiagyárak bezárásával kapcsolatosan. Tánczos Barna miniszter szerint olyan uniós szabályok elfogadására kényszerítik Romániát, amelynek kihatása lehet a tűzifa kitermelésére és csökkenésére. Hazánkban három millió háztartásban tűzifával biztosítják a fűtést. Az uniós szabályok és a fa árának növekedése hátrányosan érinti ezeket a háztartásokat – mutatott rá Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter.
" ["post_title"]=> string(69) "Az EB környezetért felelős biztosával egyeztetett Tánczos Barna" ["post_excerpt"]=> string(229) "Jelenleg három kötelezettségszegési eljárás is folyamatban van Románia ellen környezetvédelmi szinten: az illegális fakitermelés, a hulladékgazdálkodás és a szén alapú energiagyárak bezárásával kapcsolatosan." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(63) "az-eb-kornyezetert-felelos-biztosaval-egyeztetett-tanczos-barna" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-10-21 10:45:02" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-10-21 07:45:02" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=408035" ["menu_order"]=> int(11117) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3697 (24) { ["ID"]=> int(428727) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2023-07-22 11:04:12" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-07-22 08:04:12" ["post_content"]=> string(535) "A bolgár parlament megszavazta a kormány javaslatát, amelynek alapján az ország mintegy száz páncélozott járművet, főként harckocsikat küld az Oroszország által indított háborúban védekező Ukrajnának.
Ez az első alkalom, hogy a balkáni ország, amelyet szoros történelmi kapcsolatok fűznek Oroszországhoz, közvetlen katonai segítséget nyújt Kijevnek.
" ["post_title"]=> string(49) "Bulgária katonai segítséget nyújt Ukrajnának" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(44) "bulgaria-katonai-segitseget-nyujt-ukrajnanak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-07-22 11:04:14" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-07-22 08:04:14" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=428727" ["menu_order"]=> int(11118) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3691 (24) { ["ID"]=> int(408031) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2021-10-21 10:19:42" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-10-21 07:19:42" ["post_content"]=> string(632) "Ausztria 1075 doboz különböző típusú gyógyszert bocsátott Románia rendelkezésére a súlyos állapotban lévő Covid-betegek kezelésére az európai polgári védelmi mechanizmus keretében - közölte a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS). A tegnap este érkezett gyógyszerek szállítását az osztrák állam biztosította.
A gyógyszerek átadása Adelheid Folie, Ausztria bukaresti nagykövete és Raed Arafat belügyi államtitkár, az országos katasztrófavédelem vezetője jelenlétében történt.
" ["post_title"]=> string(30) "Gyógyszert küldött Ausztria" ["post_excerpt"]=> string(257) "Ausztria 1075 doboz különböző típusú gyógyszert bocsátott Románia rendelkezésére a súlyos állapotban lévő Covid-betegek kezelésére az európai polgári védelmi mechanizmus keretében - közölte a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS)." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(27) "gyogyszert-kuldott-ausztria" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-10-21 10:19:44" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-10-21 07:19:44" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=408031" ["menu_order"]=> int(11119) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3690 (24) { ["ID"]=> int(428720) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2023-07-22 10:30:35" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-07-22 07:30:35" ["post_content"]=> string(1385) "Svédország biztonsági okok miatt ideiglenesen hazarendelte bagdadi nagykövetsége kiküldött személyzetét, miután csütörtökön tiltakozók megrohamozták és felgyújtották a svéd külképviseletet az iraki fővárosban - jelentette be a svéd külügyminisztérium.
A muzulmán államokban folyamatosan tüntetések vannak egy csütörtökre tervezett stockholmi Korán-égetés miatt. Irak még csütörtökön kiutasította az országból a bagdadi svéd nagykövetet, és hazahívta a stockholmi iraki ideiglenes ügyvivőt, tiltakozásul az előre bejelentett svédországi Korán-ellenes demonstráció miatt, melynek nyomán a többszáz feldühödött iraki tüntető megrongálta a bagdadi svéd misszió épületét. Június 28-án a stockholmi központi mecset előtt két tüntető megrongálta, majd elégette az iszlám vallás szent könyvének, a Koránnak egy példányát. Pénteken Bejrútban és Bagdadban is tüntetők vonultak az utcákra, hogy tiltakozzanak a Korán svédországi megszentségtelenítése ellen. Szaúd-Arábia, Irán és Katar külügyminisztériumai bekérették a rijádi, a teheráni és a dohai svéd nagykövetet a csütörtöki stockholmi tervezett Korán-égetés miatt.
" ["post_title"]=> string(62) "Durvul a Svédország és a muzulmán országok közötti vita" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(53) "durvul-a-svedorszag-es-muzulman-orszagok-kozotti-vita" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-07-22 10:59:57" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-07-22 07:59:57" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=428720" ["menu_order"]=> int(11120) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3725 (24) { ["ID"]=> int(408029) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2021-10-21 10:11:37" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-10-21 07:11:37" ["post_content"]=> string(635) "Több korlátozó intézkedés is hatályba lép jövő hétfőtől: 'mindenütt' kötelező lesz maszkot viselni, éjszakai kijárási tilalmat vezetnek be az oltatlanoknak, nap közben pedig uniós digitális Covid-igazolványhoz kötik a részvételt bizonyos tevékenységekben - közölte tegnap este az államfő.
Johannis tájékoztatása szerint a kormány holnap hoz határozatot az intézkedésekről, miután az országos vészhelyzeti bizottság és a szakemberek kidolgozzák és jogi formába öntik a részleteket.
" ["post_title"]=> string(78) "Johannis: Hétfőtől kül- és beltéren egyaránt kötelező a maszkviselés" ["post_excerpt"]=> string(175) "A kormány holnap hoz határozatot az intézkedésekről, miután az országos vészhelyzeti bizottság és a szakemberek kidolgozzák és jogi formába öntik a részleteket." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(66) "johannis-hetfotol-kul-es-belteren-egyarant-kotelezo-a-maszkviseles" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-10-21 10:24:55" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-10-21 07:24:55" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=408029" ["menu_order"]=> int(11121) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3713 (24) { ["ID"]=> int(428741) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2023-07-24 10:39:53" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-07-24 07:39:53" ["post_content"]=> string(1755) "Spanyolországban a konzervatív Néppárt (PP) győzött a vasárnapi előrehozott parlamenti választásokon, de nem szerezte meg az önálló kormányalakításhoz szükséges többséget.
A jobboldali politikai formáció a leadott szavazatok 32,7 százalékával 136 mandátumhoz jutott a parlament 350 fős alsóházában. A PP szerezte a legtöbb új mandátumot, az előző parlamenti ciklusban 89 képviselővel rendelkezett. Második helyen a jelenleg kormányzó Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) végzett 31,8 százalékos támogatottsággal és 122 képviselői hellyel. Két mandátummal növelte eddigi frakcióját. Ahogy négy évvel ezelőtt, most is harmadikként került a törvényhozásba a magát a PP-től jobbra pozicionáló VOX 12,39 százalékos szavazataránnyal és 33 mandátummal. A pártnak az előző parlamentben 52 képviselője volt. Az alsóház negyedik legnagyobb pártja az újonnan alakult, több baloldali pártot tömörítő Sumar lett, a szavaztok 12,27 százalékának megszerzésével 31 képviselőt delegálhat. A választásokat követően várhatóan augusztus 17-én tartja alakuló ülését az új összetételű parlament, majd a spanyol király konzultációs kört nyit a pártokkal a kormányalakításról, amelyhez legalább 176 mandátumra lesz szükség. A spanyolországi választásokon győztes konzervatív Néppárt megpróbál kormányt alakítani annak ellenére, hogy nem szerzett abszolút többséget a parlamentben. A szociálistáknak van azonban nagyobb esélyük kormányt alakítani elemzők szerint, de nem kizárt, hogy elhúzódó politikai válság kezdődik.
" ["post_title"]=> string(66) "Spanyolországban a konzervatívok győztek, de nincs többségük" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(59) "spanyolorszagban-a-konzervativok-gyoztek-de-nincs-tobbseguk" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-07-24 10:55:25" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-07-24 07:55:25" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=428741" ["menu_order"]=> int(11110) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40195) ["max_num_pages"]=> int(3350) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "7cd9ce2f632771e1d2bdb3914a5e6b2a" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:93654cdbdcefee0f3f42ab7bc93b2615" }