Az utóbbi 24 órában 2343 bírságot szabtak ki a rendőrök a Covid-járvány visszaszorítását célzó egészségügyi szabályok megszegése miatt. A bírságok…
Continue Reading
Adásunkban Nádas Péterre, a kortárs magyar irodalom egyik legjelentősebb alakjára emlékezünk. Az idén augusztus 26-án elhunyt Kossuth- és József Attila-díjas író, drámaíró, esszéista október 14-én lenne 84 éves. Egy tizenöt évvel ezelőtti bukaresti beszélgetés részletével idézzük fel gondolatait.
Nádas Péter 2011 májusában az Emlékiratok könyve című regénye román nyelvű bemutatójára jött a román fővárosba. Ő volt az akkori bukaresti nemzetközi könyvvásár egyik magyar meghívottja Esterházy Péter, Forgách András, Bodor Ádám és mások mellett. Nádas Péter akkor arról beszélt, hogy az író kötelessége menni a könyvei után. Ez a látszólag egyszerű mondat sok mindent elárul arról a kivételes következetességről, amellyel a szerző egész életében az íráshoz és az ember megértéséhez viszonyult. Számára a regény elsősorban az ember megismerésének lehetősége. Úgy vélte, hogy az írónak a tapasztalat és a képzelet között kell mozognia, miközben a nyelvvel folytatott munka egyszerre intellektuális és érzéki folyamat. A beszélgetésben szó esett a fordításról, az emberi kapcsolatokról, a rendszerváltás utáni évtizedek tapasztalatáról, és arról is, hogy az írás és a magánélet között nála nincs éles határ. Az írás nem különálló része volt életének, hanem maga az élet egyik formája. Most, halála után, ezek a mondatok már emlékként szólalnak meg.
Egy nagy író hangját halljuk – egy olyan alkotóét, aki egész életében azt kereste, hogyan lehet a nyelv segítségével közelebb kerülni az emberhez és önmagunkhoz.

Nádas Péter 1942. október 14-én született Budapesten zsidó polgári családban. Nem volt még 13 éves, amikor elveszítette édesanyját, és a tizenhatot sem töltötte be, amikor édesapja öngyilkos lett. Ezt követően, 1958-ban szakította meg tanulmányait, majd 1961 tavaszán szakmunkásvizsgát tett le. A kezdetekben fotóriporterként és újságíróként is dolgozott, 1969-től pedig szabadfoglalkozású író lett.
1967-ben jelent meg A Biblia című első kötete, 1977-ben az Egy családregény vége, 1986-ban az Emlékiratok könyve. Ez utóbbin megszakításokkal tizennyolc éven át dolgozott. 1988-ban Játéktér, 1991-ben Az égi és földi szerelemről címmel jelent meg esszékötete. 1989-1990 között a Magyar Napló állandó munkatársa volt. 1992-ben megkapta a Kossuth-díjat. 1993-ban a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagjává választották. Ugyanebben az évben infarktust kapott, újraélesztették és megműtötték, a nemlét közelségének megtapasztalásából született Saját halál című kötete. Felépülése után tovább dolgozott Párhuzamos történetek című háromkötetes regényén, amely csaknem húszévnyi alkotómunka után 2005-ben jelent meg. 2006-ban a Berlini Művészeti Akadémia tagjai közé választotta. Ugyanebben az évben jelent meg a Párhuzamos olvasókönyv, amelynek egy része munkanapló, emellett esszéket, képeket, jegyzeteket is közöl a regénnyel kapcsolatban. 2016-ban látott napvilágot Az élet sója című kötete. 2017-ben publikálta Világló részletek című monumentális, sokrétegű, súlyos családi és társadalmi kérdéseket érintő memoárját. 2022-ben jelent meg Rémtörténetek című regénye, 2025-ben a Szünet nélkül című kötete, valamint utolsó könyve, a Halott barátaim. Szeptember végén posztumusz jelent meg a Sárközy & Társai kiadónál a Most az egyszer című könyve, amelyben a szerző két, korábban már publikált szövegének átdolgozott változata olvasható olyan témákról, mint a bolygónk jövője és a saját jövőnk - a globális felmelegedés és az emberi biográfiák közel sem globális különbözősége.
Nádas Péter 2026. augusztus 26-án, 83 éves korában hunyt el a Zala megyei gombosszegi otthonában, ahol 1984 óta élt és dolgozott.
Pályafutása során számos elismerést kapott, köztük a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje kitüntetést, a Würth-díjat, valamint a Németországi Szövetségi Köztársaság Érdemrendjének csillaggal ékesített nagy érdemkeresztjét. Nevét többször is a Nobel-díj várományosai között emlegették.
" ["post_title"]=> string(27) "Mozaik, 2026. október 13-a" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(24) "mozaik-2026-oltober-13-a" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-10-13 15:12:44" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-10-13 12:12:44" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=467807" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3473 (24) { ["ID"]=> int(469175) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-10-13 14:15:30" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-10-13 11:15:30" ["post_content"]=> string(1913) "A kormány beiktatásához szükséges többség sorsa továbbra is azoknak a pártoknak a kezében van, amelyek döntő befolyással lehetnek a szavazásra, és egyelőre korántsem született megállapodás.
A Nemzeti Liberális Párt hajlandó lenne támogatni egy technokrata kormányt, de egy olyan politikai kabinetet is, amelyben a PSD kapna minisztériumokat, miközben a liberálisok ellenzékben maradnának. Ezzel szemben a Mentsétek meg Romániát Szövetség jobboldali kormányt szeretne a PNL és az RMDSZ részvételével. A PSD politikai kormányt akar, és részvételét ahhoz köti, hogy a PNL vagy az RMDSZ egyértelműen vállaljon szerepet a kormányzásban. A szociáldemokraták azt a lehetőséget sem zárják ki, hogy a liberálisoknak csak egy része lépjen be a kabinetbe, mégpedig azok, akik Adrian Veșteát támogatták. Az AUR eközben ismételten bejelentette: csak akkor szavaz meg egy kormányt, ha Călin Georgescut szabadon engedik. A parlamenti frakciók képviselőivel folytatott tegnapi egyeztetések után Luca Niculescu elvileg számíthat a nemzeti kisebbségek 17 képviselőjének, a Béke – Románia az első frakció hét, valamint az Együtt Romániáért frakció 16 parlamenti tagjának a támogatására.
Ha Luca Niculescu kormánya nem kapja meg a parlamenti támogatást, továbbra is napirenden marad az előrehozott választások lehetősége. Nicușor Dan államfő a központi sajtó információi szerint nem közölte Luca Niculescuval, hogy feloszlatja a parlamentet, ha nem szerzi meg a beiktatáshoz szükséges szavazatokat. Ugyanakkor utalt arra, hogy az előrehozott választások most már „valószínűbb forgatókönyvnek” számítanak – közli a Digi24 hírtelevízió.
" ["post_title"]=> string(68) "Még mindig nem dőlt el a beiktatáshoz szükséges többség sorsa" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(61) "meg-mindig-nem-dolt-el-a-beiktatashoz-szukseges-tobbseg-sorsa" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-10-13 14:15:32" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-10-13 11:15:32" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469175" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3446 (24) { ["ID"]=> int(469173) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-10-13 14:13:12" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-10-13 11:13:12" ["post_content"]=> string(716) "A Nemzetközi Valutaalap jelentősen lefelé módosította a román gazdaságra vonatkozó 2026-os előrejelzését, és a bruttó hazai termék 0,5%-os zsugorodását becsüli.
Az áprilisban közzétett előrejelzésben az intézmény még 0,7%-os gazdasági növekedést várt. Az új becslések a rövid távú kilátások romlását jelzik. Az IMF becslése szerint a román gazdaság 2027-ben visszatér a növekedéshez. Az éves átlagos infláció 2026-ban várhatóan 8,2% lesz, majd 2027-re 4,1%-ra mérséklődik - írja a Biziday gazdasági portál.
" ["post_title"]=> string(38) "Lassul a gazdaság növekedés helyett" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(35) "lassul-a-gazdasag-novekedes-helyett" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-10-13 14:13:13" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-10-13 11:13:13" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469173" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3745 (24) { ["ID"]=> int(469171) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-10-13 14:10:44" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-10-13 11:10:44" ["post_content"]=> string(675) "Az augusztusi 6,17 százalékról 6,61 százalékra nőtt szeptemberben az éves infláció Romániában - közölte az Országos Statisztikai Intézet.
Az intézmény adatai szerint a szolgáltatások díja 11,12 százalékkal nőtt, a nem élelmiszer jellegű termékek7,06 százalékkal, az élelmiszerek pedig 3 százalékkal drágultak egy év alatt. A Román Nemzeti Bank legutóbbi jelentésében a korábbi 5,5 százalékról 6,1 százalékra módosította a 2026 végére vonatkozó inflációs előrejelzését.
" ["post_title"]=> string(21) "Gyorsul az infláció" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(21) "gyorsul-az-inflacio-3" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-10-13 14:10:45" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-10-13 11:10:45" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469171" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3760 (24) { ["ID"]=> int(467807) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2026-10-13 15:10:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-10-13 12:10:00" ["post_content"]=> string(5603) "Adásunkban Nádas Péterre, a kortárs magyar irodalom egyik legjelentősebb alakjára emlékezünk. Az idén augusztus 26-án elhunyt Kossuth- és József Attila-díjas író, drámaíró, esszéista október 14-én lenne 84 éves. Egy tizenöt évvel ezelőtti bukaresti beszélgetés részletével idézzük fel gondolatait.
Nádas Péter 2011 májusában az Emlékiratok könyve című regénye román nyelvű bemutatójára jött a román fővárosba. Ő volt az akkori bukaresti nemzetközi könyvvásár egyik magyar meghívottja Esterházy Péter, Forgách András, Bodor Ádám és mások mellett. Nádas Péter akkor arról beszélt, hogy az író kötelessége menni a könyvei után. Ez a látszólag egyszerű mondat sok mindent elárul arról a kivételes következetességről, amellyel a szerző egész életében az íráshoz és az ember megértéséhez viszonyult. Számára a regény elsősorban az ember megismerésének lehetősége. Úgy vélte, hogy az írónak a tapasztalat és a képzelet között kell mozognia, miközben a nyelvvel folytatott munka egyszerre intellektuális és érzéki folyamat. A beszélgetésben szó esett a fordításról, az emberi kapcsolatokról, a rendszerváltás utáni évtizedek tapasztalatáról, és arról is, hogy az írás és a magánélet között nála nincs éles határ. Az írás nem különálló része volt életének, hanem maga az élet egyik formája. Most, halála után, ezek a mondatok már emlékként szólalnak meg.
Egy nagy író hangját halljuk – egy olyan alkotóét, aki egész életében azt kereste, hogyan lehet a nyelv segítségével közelebb kerülni az emberhez és önmagunkhoz.

Nádas Péter 1942. október 14-én született Budapesten zsidó polgári családban. Nem volt még 13 éves, amikor elveszítette édesanyját, és a tizenhatot sem töltötte be, amikor édesapja öngyilkos lett. Ezt követően, 1958-ban szakította meg tanulmányait, majd 1961 tavaszán szakmunkásvizsgát tett le. A kezdetekben fotóriporterként és újságíróként is dolgozott, 1969-től pedig szabadfoglalkozású író lett.
1967-ben jelent meg A Biblia című első kötete, 1977-ben az Egy családregény vége, 1986-ban az Emlékiratok könyve. Ez utóbbin megszakításokkal tizennyolc éven át dolgozott. 1988-ban Játéktér, 1991-ben Az égi és földi szerelemről címmel jelent meg esszékötete. 1989-1990 között a Magyar Napló állandó munkatársa volt. 1992-ben megkapta a Kossuth-díjat. 1993-ban a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagjává választották. Ugyanebben az évben infarktust kapott, újraélesztették és megműtötték, a nemlét közelségének megtapasztalásából született Saját halál című kötete. Felépülése után tovább dolgozott Párhuzamos történetek című háromkötetes regényén, amely csaknem húszévnyi alkotómunka után 2005-ben jelent meg. 2006-ban a Berlini Művészeti Akadémia tagjai közé választotta. Ugyanebben az évben jelent meg a Párhuzamos olvasókönyv, amelynek egy része munkanapló, emellett esszéket, képeket, jegyzeteket is közöl a regénnyel kapcsolatban. 2016-ban látott napvilágot Az élet sója című kötete. 2017-ben publikálta Világló részletek című monumentális, sokrétegű, súlyos családi és társadalmi kérdéseket érintő memoárját. 2022-ben jelent meg Rémtörténetek című regénye, 2025-ben a Szünet nélkül című kötete, valamint utolsó könyve, a Halott barátaim. Szeptember végén posztumusz jelent meg a Sárközy & Társai kiadónál a Most az egyszer című könyve, amelyben a szerző két, korábban már publikált szövegének átdolgozott változata olvasható olyan témákról, mint a bolygónk jövője és a saját jövőnk - a globális felmelegedés és az emberi biográfiák közel sem globális különbözősége.
Nádas Péter 2026. augusztus 26-án, 83 éves korában hunyt el a Zala megyei gombosszegi otthonában, ahol 1984 óta élt és dolgozott.
Pályafutása során számos elismerést kapott, köztük a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje kitüntetést, a Würth-díjat, valamint a Németországi Szövetségi Köztársaság Érdemrendjének csillaggal ékesített nagy érdemkeresztjét. Nevét többször is a Nobel-díj várományosai között emlegették.
" ["post_title"]=> string(27) "Mozaik, 2026. október 13-a" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(24) "mozaik-2026-oltober-13-a" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-10-13 15:12:44" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-10-13 12:12:44" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=467807" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40199) ["max_num_pages"]=> int(10050) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(false) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "bc28300f75a04a56b94f49f5c667c722" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:c45108eaf07936750cf6a77087b3ff64" }
Az utóbbi 24 órában 2343 bírságot szabtak ki a rendőrök a Covid-járvány visszaszorítását célzó egészségügyi szabályok megszegése miatt. A bírságok…
Continue Reading
A 2024-es választások tétjéről beszélgetett Kelemen Hunor Gulyás Gergellyel, a magyar Miniszterelnökséget vezető miniszterrel Tusványoson.
Continue Reading
A forgalom bővülése elsősorban a közvetítői tevékenység 25 százalékos, illetve az informatikai és távközlési eszközök nagykereskedelmének 16,7 százalékos növekedésének köszönhető.
Continue Reading
Még nem tetőzött a koronavírus-járvány negyedik hulláma, és óriási nyomás nehezedik a kórházakra – nyilatkozta tegnap este Cseke Attila ügyvivő…
Continue ReadingAlina Gorghiu igazságügyi miniszter. közölte azt is, hogy a nápolyi ítélőtábla határozata öt napon belül megfellebbezhető.
Continue Reading
A képviselőház és a szenátus együttes ülése délelőtt 10 órakor kezdődött meg. Dacian Cioloş javaslatára egyperces néma csenddel emlékeztek a…
Continue Reading
Johannis emlékeztetett: idén Románia védelmi kiadásai a GDP 2,5 százalékára emelkednek, ami lehetővé teszi a légierő felszerelésének jelentős – például az F-16-os vadászgépekkel történő – bővítését.
Continue Reading
Negatívan véleményezték a szakbizottságok Dacian Cioloş kijelölt kormányfő miniszterjelöltjeit. A tegnap este lezárult szakbizottsági meghallgatáson egyedül Cătălin Drulă-t, a szállításügyi…
Continue Reading
Adásunkban a 3. Bukaresti Magyar Jazznapokról, a Legszebb Erdélyi Magyar Dal verseny idei kiírásáról, valamint az Újvárad folyóirat októberi lapszámáról…
Continue ReadingRománia egyike azoknak az uniós államoknak, ahol a legnagyobb inflációs rátát jegyezték júniusban. Az Európai Unió szintjén a májusi 7,1 százalékról 6,4 százalékra lassult a pénzromlás.
(tovább…) Continue ReadingA legutóbbi közlés óta 18 863 új fertőzöttet azonosítottak mintegy 81 ezer teszt elvégzése során. A Stratégiai Kommunikációs Csoport 574 újabb halálos áldozatról számolt be, ebből 13 korábban elhunyt személy. A halálos áldozatok közül 528 nem volt beoltva.
(tovább…) Continue ReadingNapokon belül aláírhatják a kivitelezési szerződést az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya első szakaszára, miután kihirdették a versenytárgyalás győztesét.
(tovább…) Continue ReadingAz utóbbi 24 órában 2343 bírságot szabtak ki a rendőrök a Covid-járvány visszaszorítását célzó egészségügyi szabályok megszegése miatt. A bírságok összértéke közel 400 ezer lej – tájékoztatott az országos rendőr-főkapitányság. Az ellenőrzéseket főleg zsúfolt helyeken, üzletekben és tömegközlekedési eszközökön végezték.
A rendőrség emlékeztet, hogy a 6 ezreléket meghaladó fertőzöttségi rátájú településeken bel- és kültéren egyaránt kötelező a maszkviselés.
" ["post_title"]=> string(41) "Ellenőriztek és bűntettek a rendőrök" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(36) "ellenoriztek-es-buntettek-a-rendorok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-10-20 11:38:56" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-10-20 08:38:56" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=407987" ["menu_order"]=> int(11147) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3719 (24) { ["ID"]=> int(428683) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2023-07-21 14:46:48" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-07-21 11:46:48" ["post_content"]=> string(972) "A 2024-es választások tétjéről beszélgetett Kelemen Hunor Gulyás Gergellyel, a magyar Miniszterelnökséget vezető miniszterrel Tusványoson.
A szövetségi elnök felvázolta: z EP-választáson arról döntünk, hogy brüsszeli képviseletünkkel meg tudjuk-e határozni az Európai Unió jövőjét. Az önkormányzati választások tétje, hogy tudjuk-e folytatni településeinken a munkát, a parlamenti választáson pedig el kell érnünk, hogy továbbra is a stabilitás záloga legyünk.
Addig viszont az önkormányzatokban a fejlesztések hajtómotorjai leszünk, és a közösségszervezői munkát folytatjuk” – fogalmazott Kelemen Hunor szövetségi elnök, aki hozzátette, a belpolitikában a legnagyobb tétje és legnagyobb mozgósító ereje az év végi elnökválasztásnak van.
" ["post_title"]=> string(63) "Kelemen Hunor: Négy választáson kell megméretkezni jövőre" ["post_excerpt"]=> string(150) "A 2024-es választások tétjéről beszélgetett Kelemen Hunor Gulyás Gergellyel, a magyar Miniszterelnökséget vezető miniszterrel Tusványoson. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(56) "kelemen-hunor-negy-valasztason-kell-megmeretkezni-jovore" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-07-21 14:46:49" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-07-21 11:46:49" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=428683" ["menu_order"]=> int(11148) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3718 (24) { ["ID"]=> int(428681) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2023-07-21 14:43:36" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-07-21 11:43:36" ["post_content"]=> string(687) "Az idei első öt hónapban a nyers adatok szerint 5,3 százalékkal, a szezonális és naptárhatásoktól megtisztított adatok szerint 8 százalékkal nőtt a nagykereskedelmi forgalom (a gépjárművek és motorkerékpárok értékesítése nélkül) az előző év azonos időszakához képest - derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) ma közölt adataiból.
A forgalom bővülése elsősorban a közvetítői tevékenység 25 százalékos, illetve az informatikai és távközlési eszközök nagykereskedelmének 16,7 százalékos növekedésének köszönhető.
" ["post_title"]=> string(38) "INS: Nőtt a nagykereskedelmi forgalom" ["post_excerpt"]=> string(205) "A forgalom bővülése elsősorban a közvetítői tevékenység 25 százalékos, illetve az informatikai és távközlési eszközök nagykereskedelmének 16,7 százalékos növekedésének köszönhető." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(36) "ins-nott-a-nagykereskedelmi-forgalom" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-07-21 14:43:37" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-07-21 11:43:37" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=428681" ["menu_order"]=> int(11150) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3728 (24) { ["ID"]=> int(407970) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2021-10-20 10:49:30" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-10-20 07:49:30" ["post_content"]=> string(1060) "Még nem tetőzött a koronavírus-járvány negyedik hulláma, és óriási nyomás nehezedik a kórházakra – nyilatkozta tegnap este Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter a köztelevíziónak. A tárcavezető szerint a járványgörbe még nem laposodik, naponta nő az új igazolt fertőzések száma, ez azt jelenti, hogy a negyedik hullám nem ér el egyhamar a plató szakaszába, ami után csökkennének az esetszámok. Az ügyvivő miniszter elmondta, az orvosok nagy része igen nehéz körülmények között végzi a munkáját, a lakosság pedig hozzájárulhat a járványgörbe ellaposodásához azzal, hogy beoltatja magát.
A politikus a nyugati országokat hozta fel példaként, amelyekben a magas átoltottsági ráta megakadályozza a vírus terjedését. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy újabb járványhullámok is következhetnek Romániában, ha az átoltottság nem éri el legalább a 70 százalékot.
" ["post_title"]=> string(77) "Cseke Attila: A lakosság hozzájárulhat a járványgörbe ellaposodásához" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(68) "cseke-attila-a-lakossag-hozzajarulhat-a-jarvanygorbe-ellaposodasahoz" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-10-20 14:00:59" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-10-20 11:00:59" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=407970" ["menu_order"]=> int(11151) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3466 (24) { ["ID"]=> int(428679) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2023-07-21 14:42:03" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-07-21 11:42:03" ["post_content"]=> string(952) "A nápolyi ítélőtábla tegnap elrendelte Darius Vâlcov kiadatását a román hatóságoknak - számolt be Alina Gorghiu igazságügyi miniszter.
Közleményében a tárcavezető emlékeztetett, hogy a volt pénzügyminisztert és slatinai polgármestert idén május 23-án jogerősen hat év börtönre ítélte befolyással üzérkedés, illetve pénzmosás vádjával a legfelsőbb bíróság, és európai letartóztatási parancs van érvényben ellene.
Gorghiu közölte azt is, hogy a nápolyi ítélőtábla határozata öt napon belül megfellebbezhető.
Darius Vâlcov idén május 23-án feladta magát Nápolyban az olasz rendőrségnek, de nem tartóztatták le, jelenleg is hatósági felügyelet alatt, szabadlábon van.
" ["post_title"]=> string(71) "A nápolyi ítélőtábla tegnap elrendelte Darius Vâlcov kiadatását" ["post_excerpt"]=> string(136) "Alina Gorghiu igazságügyi miniszter. közölte azt is, hogy a nápolyi ítélőtábla határozata öt napon belül megfellebbezhető. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(63) "a-napolyi-itelotabla-tegnap-elrendelte-darius-valcov-kiadatasat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-07-21 14:42:03" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-07-21 11:42:03" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=428679" ["menu_order"]=> int(11152) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3733 (24) { ["ID"]=> int(407963) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2021-10-20 10:15:01" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-10-20 07:15:01" ["post_content"]=> string(2244) "A képviselőház és a szenátus együttes ülése délelőtt 10 órakor kezdődött meg. Dacian Cioloş javaslatára egyperces néma csenddel emlékeztek a honatyák a koronavírus-járvány több mint 40 ezer romániai halálos áldozatára.
A kijelölt miniszterelnök kormányának beiktatásához minősített többségre, azaz 234 szavazatra van szükség. Az ülés akkor határozatképes, ha a törvényhozók fele plusz egy személy jelen van.
Cioloş azzal a felhívással fordult tegnap este a parlament tagjaihoz, hogy szavazzanak bizalmat a kormányának, amelyik szerinte képes megoldásokat találni a válságra. A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke emlékeztetett arra, hogy a pártja volt az egyetlen alakulat, amelyik az elnöki hivatalban tartott egyeztetéseken konkrét javaslatokat tett le az asztalra, majd igen rövid idő alatt összeállította a kormánynévsort és kidolgozta a kormányprogramot. Kormánya beiktatása esetén a kijelölt miniszterelnök azonnali intézkedéseket ígért a politikai, egészségügyi és energetikai válság feloldására.
Dacian Cioloş szerint a miniszterjelöltjei a tegnapi parlamenti meghallgatásokon bebizonyították a felkészültségüket és a rátermettségüket, de a szakbizottságok “pártutasítások” alapján véleményezték alkalmasságukat.
A Nemzeti Liberális Párt honatyái jelen lesznek a mai szavazáskor, de nem fognak szavazni – nyilatkozta korábban Dan Vîlceanu, a PNL végrehajtó főtitkára. A Szociáldemokrata Párt sem szavaz bizalmat a Dacian Cioloş által javasolt kormánynak - jelentette ki Marcel Ciolacu, a PSD elnöke a képviselőház és a szenátus mai együttes ülése előtt. Az RMDSZ törvényhozói is jelen lesznek a Cioloş-kormány beiktatásának szentelt parlamenti ülésen, de nem szavaznak - nyilatkozta tegnap Csoma Botond, az alakulat képviselőházi frakcióvezetője.
" ["post_title"]=> string(51) "Ma szavaz a parlament a kormány a beiktatásáról" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(47) "ma-szavaz-a-parlament-a-kormany-a-beiktatasarol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-10-20 11:35:04" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-10-20 08:35:04" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=407963" ["menu_order"]=> int(11153) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3709 (24) { ["ID"]=> int(428675) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2023-07-21 13:47:07" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-07-21 10:47:07" ["post_content"]=> string(896) "A román légierő a román hadsereg modern és fontos alkotóeleme, amely választ ad a Fekete-tenger térségében és az egész keleti szárnyon jelentkező katonai biztonsági kihívásokra - állapította meg a román repülősök és a légierő napján megfogalmazott tegnapi üzenetében az államfő.
Klaus Johannis szerint a román légierő a feladatok teljes skáláját képes ellátni, a nemzeti és szövetséges légtér védelmétől a hatóságok vészhelyzetben történő támogatásáig.
Johannis emlékeztetett: idén Románia védelmi kiadásai a GDP 2,5 százalékára emelkednek, ami lehetővé teszi a légierő felszerelésének jelentős - például az F-16-os vadászgépekkel történő – bővítését.
" ["post_title"]=> string(81) "Klaus Johannis: A román légierő a feladatok teljes skáláját képes ellátni" ["post_excerpt"]=> string(227) "Johannis emlékeztetett: idén Románia védelmi kiadásai a GDP 2,5 százalékára emelkednek, ami lehetővé teszi a légierő felszerelésének jelentős - például az F-16-os vadászgépekkel történő – bővítését. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(72) "klaus-johannis-a-roman-legiero-a-feladatok-teljes-skalajat-kepes-ellatni" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-07-21 13:51:09" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-07-21 10:51:09" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=428675" ["menu_order"]=> int(11154) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3710 (24) { ["ID"]=> int(407966) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2021-10-20 10:36:46" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-10-20 07:36:46" ["post_content"]=> string(871) "Negatívan véleményezték a szakbizottságok Dacian Cioloş kijelölt kormányfő miniszterjelöltjeit. A tegnap este lezárult szakbizottsági meghallgatáson egyedül Cătălin Drulă-t, a szállításügyi tárca élére javasolt politikust nyilvánították alkalmasnak a tisztség betöltésére, a többi jelöltet azonban sorra elutasították a szakbizottságok.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) tegnapi közleményében megállapította: a PSD és a PNL nem képes túllépni saját sérelmein, érdekein és politikai számításain, ezért a szakbizottságokban negatívan véleményezik a miniszterjelölteket. Ennek azonban az USR szerint "semmi köze nincs a kormányprogramba foglalt intézkedésekhez vagy a miniszterek személyéhez".
" ["post_title"]=> string(57) "Elutasították a szakbizottságok a miniszterjelölteket" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(53) "elutasitottak-a-szakbizottsagok-a-miniszterjelolteket" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-10-20 10:36:48" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-10-20 07:36:48" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=407966" ["menu_order"]=> int(11155) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3711 (24) { ["ID"]=> int(407742) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2021-10-19 14:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-10-19 11:00:00" ["post_content"]=> string(419) "Adásunkban a 3. Bukaresti Magyar Jazznapokról, a Legszebb Erdélyi Magyar Dal verseny idei kiírásáról, valamint az Újvárad folyóirat októberi lapszámáról hallhatnak.
Románia egyike azoknak az uniós államoknak, ahol a legnagyobb inflációs rátát jegyezték júniusban. Az Európai Unió szintjén a májusi 7,1 százalékról 6,4 százalékra lassult a pénzromlás.
A legnagyobb inflációs rátát, 19,9 százalékot Magyarországon jegyezték, Szlovákiában 11,3, Csehországban 11,2, Lengyelországban 11, Romániában 9,3 százalékos volt a infláció – derül ki az Európai Statisztikai Hivatal (Eurostat) adataiból.
Májushoz képest júniusban 25 tagállamban - köztük Romániában - csökkent, Horvátországban stagnált, Németországban pedig nőtt az infláció.
A legalacsonyabb inflációs rátát Luxemburgban, Belgiumban és Spanyolországban regisztrálták – 1, illetve 1,6 százalékosat.
Az euróövezetben a májusi 6,1 százalékról 5,5 százalékra csökkent júniusban az éves infláció.
" ["post_title"]=> string(75) "Csökkent, de az EU-ban még mindig az egyik legnagyobb a román infláció" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(69) "csokkent-de-meg-mindig-az-egyik-legnagyobb-a-roman-inflacio-az-eu-ban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-07-20 15:47:31" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-07-20 12:47:31" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=428651" ["menu_order"]=> int(11158) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3737 (24) { ["ID"]=> int(407956) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2021-10-19 13:47:02" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-10-19 10:47:02" ["post_content"]=> string(863) "A legutóbbi közlés óta 18 863 új fertőzöttet azonosítottak mintegy 81 ezer teszt elvégzése során. A Stratégiai Kommunikációs Csoport 574 újabb halálos áldozatról számolt be, ebből 13 korábban elhunyt személy. A halálos áldozatok közül 528 nem volt beoltva.
Jelenleg kórházban ápolnak 19 730 személyt, ebből 486 kiskorú, 1805 beteg intenzív terápiát igényel, közülük 36 kiskorú. A fertőzöttségi mutató továbbra is Ilfov megyében a legmagasabb, 17,15 ezrelék, majd Bukarest következik 16,44 ezrelékkel. A legkisebb a fertőzöttségi arány Szatmár megyében, 3,27, az ország többi megyéjében az ezer lakosra jutó fertőzöttek száma meghaladja a 3,5-öt.
" ["post_title"]=> string(53) "GCS: 18 863 új fertőzött és 561 halálos áldozat" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(46) "gcs-18-863-uj-fertozott-es-561-halalos-aldozat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-10-19 13:47:05" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-10-19 10:47:05" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=407956" ["menu_order"]=> int(11159) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3736 (24) { ["ID"]=> int(428648) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2023-07-20 15:23:29" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-07-20 12:23:29" ["post_content"]=> string(1021) "Napokon belül aláírhatják a kivitelezési szerződést az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya első szakaszára, miután kihirdették a versenytárgyalás győztesét.
A közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) bejelentése szerint egy román cégtársulás nyerte a tendert, 1,56 milliárd lejes ajánlattal.
A Leghin és Târgu Neamţ közötti, nem egészen 30 kilométeres szakasz kivitelezését 30 hónap alatt vállalták, ebből félévet tesz ki a tervezés.
A Marosvásárhely és a moldvai határon fekvő Ungheni közötti A8-as autópálya a Romániát nyugatról keletre átszelő transzeurópai közlekedési hálózat (TEN-T) része. A munkálatokat az uniós helyreállítási alapból finanszírozzák.
" ["post_title"]=> string(69) "Kezdődhet az Erdélyt Moldvával összekötő autópálya tervezése" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "kezdodhet-az-erdelyt-moldvaval-osszekoto-autopalya-tervezese" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-07-20 15:23:29" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-07-20 12:23:29" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=428648" ["menu_order"]=> int(11160) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3722 (24) { ["ID"]=> int(407987) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2021-10-20 11:38:53" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-10-20 08:38:53" ["post_content"]=> string(633) "Az utóbbi 24 órában 2343 bírságot szabtak ki a rendőrök a Covid-járvány visszaszorítását célzó egészségügyi szabályok megszegése miatt. A bírságok összértéke közel 400 ezer lej – tájékoztatott az országos rendőr-főkapitányság. Az ellenőrzéseket főleg zsúfolt helyeken, üzletekben és tömegközlekedési eszközökön végezték.
A rendőrség emlékeztet, hogy a 6 ezreléket meghaladó fertőzöttségi rátájú településeken bel- és kültéren egyaránt kötelező a maszkviselés.
" ["post_title"]=> string(41) "Ellenőriztek és bűntettek a rendőrök" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(36) "ellenoriztek-es-buntettek-a-rendorok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-10-20 11:38:56" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-10-20 08:38:56" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=407987" ["menu_order"]=> int(11147) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40195) ["max_num_pages"]=> int(3350) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "79ad64eabbdee6bda78fd8d3cc98305c" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:e1aa15a4e44c2bf7b94208e8a4c663a8" }