A parlamenti szakbizottságok megkezdték Dacian Cioloş kormánya miniszter jelöltjeinek a meghallgatását, a képviselőház és a szenátus pedig a szerdán 10…
Continue Reading
Adásunkban Nádas Péterre, a kortárs magyar irodalom egyik legjelentősebb alakjára emlékezünk. Az idén augusztus 26-án elhunyt Kossuth- és József Attila-díjas író, drámaíró, esszéista október 14-én lenne 84 éves. Egy tizenöt évvel ezelőtti bukaresti beszélgetés részletével idézzük fel gondolatait.
Nádas Péter 2011 májusában az Emlékiratok könyve című regénye román nyelvű bemutatójára jött a román fővárosba. Ő volt az akkori bukaresti nemzetközi könyvvásár egyik magyar meghívottja Esterházy Péter, Forgách András, Bodor Ádám és mások mellett. Nádas Péter akkor arról beszélt, hogy az író kötelessége menni a könyvei után. Ez a látszólag egyszerű mondat sok mindent elárul arról a kivételes következetességről, amellyel a szerző egész életében az íráshoz és az ember megértéséhez viszonyult. Számára a regény elsősorban az ember megismerésének lehetősége. Úgy vélte, hogy az írónak a tapasztalat és a képzelet között kell mozognia, miközben a nyelvvel folytatott munka egyszerre intellektuális és érzéki folyamat. A beszélgetésben szó esett a fordításról, az emberi kapcsolatokról, a rendszerváltás utáni évtizedek tapasztalatáról, és arról is, hogy az írás és a magánélet között nála nincs éles határ. Az írás nem különálló része volt életének, hanem maga az élet egyik formája. Most, halála után, ezek a mondatok már emlékként szólalnak meg.
Egy nagy író hangját halljuk – egy olyan alkotóét, aki egész életében azt kereste, hogyan lehet a nyelv segítségével közelebb kerülni az emberhez és önmagunkhoz.

Nádas Péter 1942. október 14-én született Budapesten zsidó polgári családban. Nem volt még 13 éves, amikor elveszítette édesanyját, és a tizenhatot sem töltötte be, amikor édesapja öngyilkos lett. Ezt követően, 1958-ban szakította meg tanulmányait, majd 1961 tavaszán szakmunkásvizsgát tett le. A kezdetekben fotóriporterként és újságíróként is dolgozott, 1969-től pedig szabadfoglalkozású író lett.
1967-ben jelent meg A Biblia című első kötete, 1977-ben az Egy családregény vége, 1986-ban az Emlékiratok könyve. Ez utóbbin megszakításokkal tizennyolc éven át dolgozott. 1988-ban Játéktér, 1991-ben Az égi és földi szerelemről címmel jelent meg esszékötete. 1989-1990 között a Magyar Napló állandó munkatársa volt. 1992-ben megkapta a Kossuth-díjat. 1993-ban a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagjává választották. Ugyanebben az évben infarktust kapott, újraélesztették és megműtötték, a nemlét közelségének megtapasztalásából született Saját halál című kötete. Felépülése után tovább dolgozott Párhuzamos történetek című háromkötetes regényén, amely csaknem húszévnyi alkotómunka után 2005-ben jelent meg. 2006-ban a Berlini Művészeti Akadémia tagjai közé választotta. Ugyanebben az évben jelent meg a Párhuzamos olvasókönyv, amelynek egy része munkanapló, emellett esszéket, képeket, jegyzeteket is közöl a regénnyel kapcsolatban. 2016-ban látott napvilágot Az élet sója című kötete. 2017-ben publikálta Világló részletek című monumentális, sokrétegű, súlyos családi és társadalmi kérdéseket érintő memoárját. 2022-ben jelent meg Rémtörténetek című regénye, 2025-ben a Szünet nélkül című kötete, valamint utolsó könyve, a Halott barátaim. Szeptember végén posztumusz jelent meg a Sárközy & Társai kiadónál a Most az egyszer című könyve, amelyben a szerző két, korábban már publikált szövegének átdolgozott változata olvasható olyan témákról, mint a bolygónk jövője és a saját jövőnk - a globális felmelegedés és az emberi biográfiák közel sem globális különbözősége.
Nádas Péter 2026. augusztus 26-án, 83 éves korában hunyt el a Zala megyei gombosszegi otthonában, ahol 1984 óta élt és dolgozott.
Pályafutása során számos elismerést kapott, köztük a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje kitüntetést, a Würth-díjat, valamint a Németországi Szövetségi Köztársaság Érdemrendjének csillaggal ékesített nagy érdemkeresztjét. Nevét többször is a Nobel-díj várományosai között emlegették.
" ["post_title"]=> string(27) "Mozaik, 2026. október 13-a" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(24) "mozaik-2026-oltober-13-a" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-10-13 15:12:44" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-10-13 12:12:44" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=467807" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3754 (24) { ["ID"]=> int(469175) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-10-13 14:15:30" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-10-13 11:15:30" ["post_content"]=> string(1913) "A kormány beiktatásához szükséges többség sorsa továbbra is azoknak a pártoknak a kezében van, amelyek döntő befolyással lehetnek a szavazásra, és egyelőre korántsem született megállapodás.
A Nemzeti Liberális Párt hajlandó lenne támogatni egy technokrata kormányt, de egy olyan politikai kabinetet is, amelyben a PSD kapna minisztériumokat, miközben a liberálisok ellenzékben maradnának. Ezzel szemben a Mentsétek meg Romániát Szövetség jobboldali kormányt szeretne a PNL és az RMDSZ részvételével. A PSD politikai kormányt akar, és részvételét ahhoz köti, hogy a PNL vagy az RMDSZ egyértelműen vállaljon szerepet a kormányzásban. A szociáldemokraták azt a lehetőséget sem zárják ki, hogy a liberálisoknak csak egy része lépjen be a kabinetbe, mégpedig azok, akik Adrian Veșteát támogatták. Az AUR eközben ismételten bejelentette: csak akkor szavaz meg egy kormányt, ha Călin Georgescut szabadon engedik. A parlamenti frakciók képviselőivel folytatott tegnapi egyeztetések után Luca Niculescu elvileg számíthat a nemzeti kisebbségek 17 képviselőjének, a Béke – Románia az első frakció hét, valamint az Együtt Romániáért frakció 16 parlamenti tagjának a támogatására.
Ha Luca Niculescu kormánya nem kapja meg a parlamenti támogatást, továbbra is napirenden marad az előrehozott választások lehetősége. Nicușor Dan államfő a központi sajtó információi szerint nem közölte Luca Niculescuval, hogy feloszlatja a parlamentet, ha nem szerzi meg a beiktatáshoz szükséges szavazatokat. Ugyanakkor utalt arra, hogy az előrehozott választások most már „valószínűbb forgatókönyvnek” számítanak – közli a Digi24 hírtelevízió.
" ["post_title"]=> string(68) "Még mindig nem dőlt el a beiktatáshoz szükséges többség sorsa" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(61) "meg-mindig-nem-dolt-el-a-beiktatashoz-szukseges-tobbseg-sorsa" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-10-13 14:15:32" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-10-13 11:15:32" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469175" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3481 (24) { ["ID"]=> int(469173) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-10-13 14:13:12" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-10-13 11:13:12" ["post_content"]=> string(716) "A Nemzetközi Valutaalap jelentősen lefelé módosította a román gazdaságra vonatkozó 2026-os előrejelzését, és a bruttó hazai termék 0,5%-os zsugorodását becsüli.
Az áprilisban közzétett előrejelzésben az intézmény még 0,7%-os gazdasági növekedést várt. Az új becslések a rövid távú kilátások romlását jelzik. Az IMF becslése szerint a román gazdaság 2027-ben visszatér a növekedéshez. Az éves átlagos infláció 2026-ban várhatóan 8,2% lesz, majd 2027-re 4,1%-ra mérséklődik - írja a Biziday gazdasági portál.
" ["post_title"]=> string(38) "Lassul a gazdaság növekedés helyett" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(35) "lassul-a-gazdasag-novekedes-helyett" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-10-13 14:13:13" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-10-13 11:13:13" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469173" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3738 (24) { ["ID"]=> int(469171) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-10-13 14:10:44" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-10-13 11:10:44" ["post_content"]=> string(675) "Az augusztusi 6,17 százalékról 6,61 százalékra nőtt szeptemberben az éves infláció Romániában - közölte az Országos Statisztikai Intézet.
Az intézmény adatai szerint a szolgáltatások díja 11,12 százalékkal nőtt, a nem élelmiszer jellegű termékek7,06 százalékkal, az élelmiszerek pedig 3 százalékkal drágultak egy év alatt. A Román Nemzeti Bank legutóbbi jelentésében a korábbi 5,5 százalékról 6,1 százalékra módosította a 2026 végére vonatkozó inflációs előrejelzését.
" ["post_title"]=> string(21) "Gyorsul az infláció" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(21) "gyorsul-az-inflacio-3" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-10-13 14:10:45" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-10-13 11:10:45" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469171" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3579 (24) { ["ID"]=> int(467807) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2026-10-13 15:10:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-10-13 12:10:00" ["post_content"]=> string(5603) "Adásunkban Nádas Péterre, a kortárs magyar irodalom egyik legjelentősebb alakjára emlékezünk. Az idén augusztus 26-án elhunyt Kossuth- és József Attila-díjas író, drámaíró, esszéista október 14-én lenne 84 éves. Egy tizenöt évvel ezelőtti bukaresti beszélgetés részletével idézzük fel gondolatait.
Nádas Péter 2011 májusában az Emlékiratok könyve című regénye román nyelvű bemutatójára jött a román fővárosba. Ő volt az akkori bukaresti nemzetközi könyvvásár egyik magyar meghívottja Esterházy Péter, Forgách András, Bodor Ádám és mások mellett. Nádas Péter akkor arról beszélt, hogy az író kötelessége menni a könyvei után. Ez a látszólag egyszerű mondat sok mindent elárul arról a kivételes következetességről, amellyel a szerző egész életében az íráshoz és az ember megértéséhez viszonyult. Számára a regény elsősorban az ember megismerésének lehetősége. Úgy vélte, hogy az írónak a tapasztalat és a képzelet között kell mozognia, miközben a nyelvvel folytatott munka egyszerre intellektuális és érzéki folyamat. A beszélgetésben szó esett a fordításról, az emberi kapcsolatokról, a rendszerváltás utáni évtizedek tapasztalatáról, és arról is, hogy az írás és a magánélet között nála nincs éles határ. Az írás nem különálló része volt életének, hanem maga az élet egyik formája. Most, halála után, ezek a mondatok már emlékként szólalnak meg.
Egy nagy író hangját halljuk – egy olyan alkotóét, aki egész életében azt kereste, hogyan lehet a nyelv segítségével közelebb kerülni az emberhez és önmagunkhoz.

Nádas Péter 1942. október 14-én született Budapesten zsidó polgári családban. Nem volt még 13 éves, amikor elveszítette édesanyját, és a tizenhatot sem töltötte be, amikor édesapja öngyilkos lett. Ezt követően, 1958-ban szakította meg tanulmányait, majd 1961 tavaszán szakmunkásvizsgát tett le. A kezdetekben fotóriporterként és újságíróként is dolgozott, 1969-től pedig szabadfoglalkozású író lett.
1967-ben jelent meg A Biblia című első kötete, 1977-ben az Egy családregény vége, 1986-ban az Emlékiratok könyve. Ez utóbbin megszakításokkal tizennyolc éven át dolgozott. 1988-ban Játéktér, 1991-ben Az égi és földi szerelemről címmel jelent meg esszékötete. 1989-1990 között a Magyar Napló állandó munkatársa volt. 1992-ben megkapta a Kossuth-díjat. 1993-ban a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagjává választották. Ugyanebben az évben infarktust kapott, újraélesztették és megműtötték, a nemlét közelségének megtapasztalásából született Saját halál című kötete. Felépülése után tovább dolgozott Párhuzamos történetek című háromkötetes regényén, amely csaknem húszévnyi alkotómunka után 2005-ben jelent meg. 2006-ban a Berlini Művészeti Akadémia tagjai közé választotta. Ugyanebben az évben jelent meg a Párhuzamos olvasókönyv, amelynek egy része munkanapló, emellett esszéket, képeket, jegyzeteket is közöl a regénnyel kapcsolatban. 2016-ban látott napvilágot Az élet sója című kötete. 2017-ben publikálta Világló részletek című monumentális, sokrétegű, súlyos családi és társadalmi kérdéseket érintő memoárját. 2022-ben jelent meg Rémtörténetek című regénye, 2025-ben a Szünet nélkül című kötete, valamint utolsó könyve, a Halott barátaim. Szeptember végén posztumusz jelent meg a Sárközy & Társai kiadónál a Most az egyszer című könyve, amelyben a szerző két, korábban már publikált szövegének átdolgozott változata olvasható olyan témákról, mint a bolygónk jövője és a saját jövőnk - a globális felmelegedés és az emberi biográfiák közel sem globális különbözősége.
Nádas Péter 2026. augusztus 26-án, 83 éves korában hunyt el a Zala megyei gombosszegi otthonában, ahol 1984 óta élt és dolgozott.
Pályafutása során számos elismerést kapott, köztük a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje kitüntetést, a Würth-díjat, valamint a Németországi Szövetségi Köztársaság Érdemrendjének csillaggal ékesített nagy érdemkeresztjét. Nevét többször is a Nobel-díj várományosai között emlegették.
" ["post_title"]=> string(27) "Mozaik, 2026. október 13-a" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(24) "mozaik-2026-oltober-13-a" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-10-13 15:12:44" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-10-13 12:12:44" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=467807" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40199) ["max_num_pages"]=> int(10050) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(false) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "bc28300f75a04a56b94f49f5c667c722" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:c45108eaf07936750cf6a77087b3ff64" }A parlamenti szakbizottságok megkezdték Dacian Cioloş kormánya miniszter jelöltjeinek a meghallgatását, a képviselőház és a szenátus pedig a szerdán 10…
Continue ReadingAz építőipari adókedvezmények megszüntetésével esetén 780 lejjel csökkenne az ágazati nettó minimálbér – véli az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS) elnöke.
(tovább…) Continue Reading
Nem szavazzák meg a Cioloş-kormányt a Nemzeti Liberális Párt képviselői, akik jelen lesznek az ülésen, de tartózkodnak a szavazástól –…
Continue Reading
A Nagylak II-es határátkelőnél négy sávon zajlik a személyautók kiléptetése, de így is legalább 80 perc a várakozási idő.
Continue Reading
A megyei tanfelügyelőségek saját honlapjukon külön részen közlik valós időben, hogy melyik oktatási intézmények tértek át online oktatásra a járvány miatt – jelentette be az Oktatásügyi Minisztérium.
(tovább…) Continue ReadingMagyargyűlölőnek titulálta az Európai Parlament alelnökét a magyar külügyminiszter. Szijjártó Péter arra a felvetésére reagált Katarina Barley-nek, hogy a BMW-nek Magyarország helyett Romániába kellene vinnie a beruházását.
(tovább…) Continue Reading
Az utóbbi 24 órában 2203 bírságot szabtak ki a rendőrök a Covid-járvány visszaszorítását célzó egészségügyi óvintézkedések be nem tartása miatt. A bírságok összértéke 430 ezer lejre rúg.
(tovább…) Continue ReadingA NATO mintegy 500 katonával megnövelte jelenlétét Észak-Koszovóban, válaszul az ott tapasztalható feszültségekre – jelentette ki Jens Stoltenberg, a szervezet főtitkára Aleksandar Vucic szerb elnökkel tartott tegnap esti sajtótájékoztatóján.
(tovább…) Continue Reading
Az egészségügyi minisztérium újabb 8570 fiola remdesivirt osztott szét 94 kórháznak. A remdesivirt a Covid-19 közepesen súlyos formájában szenvedő páciensek…
Continue ReadingTöbb mint ezer ember ügyében ítélkeztek eddig a francia bíróságok a három héttel ezelőtti elővárosi zavargásokkal kapcsolatban, amelyek azután robbantak ki, hogy egy rendőr lelőtt egy közúti ellenőrzéskor egy ellenálló tizenévest.
(tovább…) Continue Reading
A hétfői 2,20 százalékról 2,21 százalékra nőtt kedden a lej alapú hitelek törlesztőrészletét befolyásoló három hónapos bankközi hitelkamatláb (ROBOR) – közölte a Román Nemzeti Bank.
(tovább…) Continue Reading
A parlamenti szakbizottságok megkezdték Dacian Cioloş kormánya miniszter jelöltjeinek a meghallgatását, a képviselőház és a szenátus pedig a szerdán 10 órakor kezdődő együttes ülésén szavaz a kormány beiktatásáról - döntötte el hétfő este a parlament egyesített házbizottsága.
" ["post_title"]=> string(48) "Holnap szavaz a parlament a Cioloş-kormányról" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(45) "holnap-szavaz-a-parlament-a-ciolos-kormanyrol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-10-19 14:31:23" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-10-19 11:31:23" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=407954" ["menu_order"]=> int(11161) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3578 (24) { ["ID"]=> int(428645) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2023-07-20 15:20:25" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-07-20 12:20:25" ["post_content"]=> string(1986) "Az építőipari adókedvezmények megszüntetésével esetén 780 lejjel csökkenne az ágazati nettó minimálbér – véli az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS) elnöke.
Dumitru Costin sajtótájékoztatóján kifejtette: az adókedvezmény eltörlése esetén a bruttó 4000 lejes összegből 400 lejt kell majd befizetni egészségbiztosítási hozzájárulásként, 90 lejt a munkabiztosítási alapba, a jövedelemadó pedig további 230 lejt visz el. Ez azt jelenti, hogy összesen 780 lejjel csökken a nettó minimálbér – magyarázta.
A BNS emlékeztetett: az építőipar képviselőivel kötött megállapodás egyebek mellett előírja, hogy az adókedvezményeket fokozatosan szüntetik majd meg, 2025 és 2028 között. Ezt a vállalást a jelenlegi kormány az országos helyreállítási tervbe (PNRR) is belefoglalta, az Európai Bizottság pedig jóváhagyta.
A szakszervezetek úgy vélik, ha a kormány kivezeti az adókedvezményeket, visszaesik az építőipar teljesítménye és a GDP-hez való hozzájárulása, késni fog a PNRR-be foglalt projektek kivitelezése, vagy gyengébb minőségű lesz a munka, nő a feketefoglalkoztatás, és a szakképzett munkaerő más uniós országokban keres majd munkát.
Marcel Ciolacu miniszterelnök egyébként felkérte csütörtökön a helyreállítási tervbe (PNRR) foglalt reformok végrehajtását koordináló minisztereket, hogy augusztus végéig készítsék elő az uniós helyreállítási terv újratárgyalását. A újratárgyalása során a kormány egyik fő célja a nyugdíjkiadásokat a hazai össztermék (GDP) 9,4 százalékára korlátozó előírás eltörlése.
" ["post_title"]=> string(54) "Visszaüthet az adókedvezmények azonnali kivezetése" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(50) "visszauthet-az-adokedvezmenyek-azonnali-kivezetese" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-07-20 15:49:01" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-07-20 12:49:01" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=428645" ["menu_order"]=> int(11162) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3776 (24) { ["ID"]=> int(407952) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2021-10-19 13:20:01" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-10-19 10:20:01" ["post_content"]=> string(486) "Nem szavazzák meg a Cioloş-kormányt a Nemzeti Liberális Párt képviselői, akik jelen lesznek az ülésen, de tartózkodnak a szavazástól - jelentette ki Florin Cîţu ügyvivő miniszterelnök a parlamentben. Ugyanakkor meglepetését fejezte ki, hogy az új kormányprogram szerint a Védelmi Minisztérium költségvetése kevesebb, mint a bruttó nemzeti össztermék 2 százaléka, ami megszegi a NATO-nak tett ígéretet.
" ["post_title"]=> string(28) "Tartózkodnak a liberálisok" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(26) "tartozkodnak-a-liberalisok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-10-19 13:20:03" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-10-19 10:20:03" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=407952" ["menu_order"]=> int(11163) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3590 (24) { ["ID"]=> int(428643) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2023-07-20 15:15:58" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-07-20 12:15:58" ["post_content"]=> string(544) "A határrendészet Trafic online alkalmazásán elérhető adatok szerint a Nagylak II-es határátkelőnél négy sávon zajlik a személyautók kiléptetése, de így is legalább 80 perc a várakozási idő. Ezért azt javasolják a turistáknak, hogy más határátkelőhelyeket is vegyenek igénybe.
Az Arad megyei határrendészet szóvivője szerint az országot elhagyó akarók többsége turista, aki külföldre utazik nyaralni.
" ["post_title"]=> string(70) "Nagy a torlódás a nagylaki autópálya-átkelő kilépési oldalán." ["post_excerpt"]=> string(136) "A Nagylak II-es határátkelőnél négy sávon zajlik a személyautók kiléptetése, de így is legalább 80 perc a várakozási idő." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "nagy-a-torlodas-a-nagylaki-autopalya-atkelo-kilepesi-oldalan" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-07-20 15:16:00" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-07-20 12:16:00" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=428643" ["menu_order"]=> int(11164) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3704 (24) { ["ID"]=> int(407950) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2021-10-19 13:18:59" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-10-19 10:18:59" ["post_content"]=> string(983) "A megyei tanfelügyelőségek saját honlapjukon külön részen közlik valós időben, hogy melyik oktatási intézmények tértek át online oktatásra a járvány miatt - jelentette be az Oktatásügyi Minisztérium.
A szaktárca honlapján megyei lebontásban érhető el az iskolák helyzete. Október elején változtattak a hatóságok az oktatási folyamat lebonyolításának szabályain, a legfontosabb újdonság az lévén, hogy a tanintézmény maga dönt a működési forgatókönyvről az igazolt koronavírusos fertőzések számának függvényében. Az egyetem előtti oktatásban az iskola Vezetőtanácsa küldi meg javaslatát az illetékes Tanfelügyelőségnek, az egyetemek esetében pedig az intézmények vezetősége a szenátussal konzultálva határoz az oktatás lebonyolításának formájáról.
" ["post_title"]=> string(52) "Interneten elérhető az iskolai tanítási módszer" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(47) "interneten-elerheto-az-iskolai-tanitasi-modszer" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-10-19 13:18:59" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-10-19 10:18:59" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=407950" ["menu_order"]=> int(11165) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3703 (24) { ["ID"]=> int(428640) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2023-07-20 15:15:01" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-07-20 12:15:01" ["post_content"]=> string(1019) "Magyargyűlölőnek titulálta az Európai Parlament alelnökét a magyar külügyminiszter. Szijjártó Péter arra a felvetésére reagált Katarina Barley-nek, hogy a BMW-nek Magyarország helyett Romániába kellene vinnie a beruházását.
Szijjártó a jemeni kollégájával közösen tartott sajtótájékoztatóján, Budapesten úgy vélekedett, hogy egyes politikai erők zsarolni próbálják a Magyarországon beruházó német vállalatokat, ez azonban teljes kudarcba fulladt, miután ezen cégek köre egyre gyarapszik, és az érintett társaságok nagy többségének kifejezetten harmonikus az együttműködése a magyar kormánnyal.
Kiemelte, hogy a BMW-gyár építése is a tervek szerint halad, a vállalat az elektromobilitási stratégiája rendkívül jelentős elemét hozza Debrecenbe.
" ["post_title"]=> string(76) "Szijjártó magyargyűlölőnek titulálta az Európai Parlament alelnökét" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(67) "szijjarto-magyargyulolonek-titulalta-az-europai-parlament-alelnoket" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-07-20 15:15:02" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-07-20 12:15:02" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=428640" ["menu_order"]=> int(11166) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3699 (24) { ["ID"]=> int(407948) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2021-10-19 13:17:47" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-10-19 10:17:47" ["post_content"]=> string(882) "Az utóbbi 24 órában 2203 bírságot szabtak ki a rendőrök a Covid-járvány visszaszorítását célzó egészségügyi óvintézkedések be nem tartása miatt. A bírságok összértéke 430 ezer lejre rúg.
Az országos rendőr-főkapitányság közlése szerint tegnap több mint 99 ezer ellenőrzést végeztek, főleg zsúfolt helyeken, üzletekben és tömegközlekedési eszközökön. Egy esetben állapították meg a betegségek leküzdését célzó erőfeszítések meghiúsítását, ami bűncselekmény. A rendőrség emlékeztet, hogy azokon a településeken, ahol az utóbbi 14 nap alatt mért fertőzöttségi arány meghaladja a 6 ezreléket, zárt és nyílt téren egyaránt kötelező a maszkviselés.
" ["post_title"]=> string(51) "Büntetnek a járványügyi szabálytalanságokért" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(44) "buntetnek-a-jarvanyugyi-szabalytalansagokert" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-10-19 13:17:50" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-10-19 10:17:50" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=407948" ["menu_order"]=> int(11167) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3700 (24) { ["ID"]=> int(428637) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2023-07-20 15:06:54" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-07-20 12:06:54" ["post_content"]=> string(1330) "A NATO mintegy 500 katonával megnövelte jelenlétét Észak-Koszovóban, válaszul az ott tapasztalható feszültségekre – jelentette ki Jens Stoltenberg, a szervezet főtitkára Aleksandar Vucic szerb elnökkel tartott tegnap esti sajtótájékoztatóján.
Emlékeztetett, hogy a NATO már évek óta jelen van a térségben az ENSZ által támogatott békefenntartó missziójával, a KFOR-ral. A haderő megerősítésére egyebek között azért volt szükség, mert májusban megtámadták egyes egységeiket. Stoltenberg a feszültségek csökkentésére szólította fel a feleket.
A szerb elnök beszédében úgy vélte, hogy a májusi incidens a pristinai hatóságok felelőtlen hozzáállása miatt történt. Aggályát fejezte ki amiatt is, hogy az ügyben nem folyik érdemi nyomozás, miközben megalapozatlan és önkényes letartóztatások történtek szerbek ellen.
Hangsúlyozta, hogy Szerbia jó kapcsolatot tart fent a KFOR-csapatokkal, de felhívta a figyelmet arra, hogy a hadtestnek gondoskodnia kellene a helyi szerbek biztonságáról is.
" ["post_title"]=> string(39) "Növelték a KFOR-csapatok létszámát" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(34) "noveltek-a-kfor-csapatok-letszamat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-07-20 15:06:55" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-07-20 12:06:55" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=428637" ["menu_order"]=> int(11168) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3701 (24) { ["ID"]=> int(407946) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2021-10-19 13:16:52" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-10-19 10:16:52" ["post_content"]=> string(383) "Az egészségügyi minisztérium újabb 8570 fiola remdesivirt osztott szét 94 kórháznak. A remdesivirt a Covid-19 közepesen súlyos formájában szenvedő páciensek kezelésében használják. A gyógyszerek elosztása a beutalt, remdesivirrel kezelhető betegek számával arányosan történt - szögezi le a minisztérium.
" ["post_title"]=> string(47) "Újabb gyógyszerszállítmány a kórházaknak" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(40) "ujabb-gyogyszerszallitmany-a-korhazaknak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-10-19 13:16:55" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-10-19 10:16:55" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=407946" ["menu_order"]=> int(11169) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3693 (24) { ["ID"]=> int(428635) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2023-07-20 15:03:28" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-07-20 12:03:28" ["post_content"]=> string(1318) "Több mint ezer ember ügyében ítélkeztek eddig a francia bíróságok a három héttel ezelőtti elővárosi zavargásokkal kapcsolatban, amelyek azután robbantak ki, hogy egy rendőr lelőtt egy közúti ellenőrzéskor egy ellenálló tizenévest.
Eric Dupond-Moretti igazságügyi miniszter tájékoztatása szerint az előállítottak közül 1300 nagykorú került az ügyészség elé, közülük 905-en gyorsított eljárásban, a bíróságok 95 százalékban elítélték a gyanúsítottakat.
A vizsgálatok lefolytatása után 1056-an kaptak börtönbüntetést, közülük 742-en letöltendőt, átlagosan 8,2 hónapos elzárást szabtak ki a bíróságok a rendbontókra. Hatszázan már megkezdték a büntetésük letöltését.
2005 őszén három hétig tartottak elővárosi zavargások országszerte, miután két fiatal, akiket rendőrök üldöztek, áramütés következtében életét vesztette egy trafóházban. Akkor 4728 embert állítottak elő és négyszáz esetben szabtak ki letöltendő börtönbüntetést a bíróságok.
" ["post_title"]=> string(61) "Már több mint ezer zavargót ítéltek el Franciaországban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(55) "mar-tobb-mint-ezer-zavargot-iteltek-el-franciaorszagban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-07-20 15:03:29" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-07-20 12:03:29" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=428635" ["menu_order"]=> int(11170) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3692 (24) { ["ID"]=> int(407944) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2021-10-19 13:16:16" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-10-19 10:16:16" ["post_content"]=> string(839) "A hétfői 2,20 százalékról 2,21 százalékra nőtt kedden a lej alapú hitelek törlesztőrészletét befolyásoló három hónapos bankközi hitelkamatláb (ROBOR) - közölte a Román Nemzeti Bank.
A jelzáloghitelesek esetében alkalmazott hat hónapos bankközi hitelkamatláb a hétfőn jegyzett 2,33 százalékról 2,36 százalékra nőtt, a 12 hónapos ROBOR pedig 2,41 százalékról évi 2,44 százalékra. A fogyasztói hitelek irányadó mutatója (IRCC) jelenleg évi 1,08 százalék. A negyedévente közölt referenciamutató a bankközi tranzakciók napi kamatának számtani középarányosa. A három hónappal ezelőtt közölt értéke évi 1,25 százalék volt.
" ["post_title"]=> string(37) "Tovább emelkedik az irányadó kamat" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(34) "tovabb-emelkedik-az-iranyado-kamat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-10-19 13:16:19" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-10-19 10:16:19" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=407944" ["menu_order"]=> int(11171) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3709 (24) { ["ID"]=> int(428633) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2023-07-20 14:47:09" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-07-20 11:47:09" ["post_content"]=> string(1073) "Főleg az ország déli felében lesz nagy hőség.
A nap folyamán és holnap is érvényben marad az elsőfokú (sárga jelzésű) hőségriasztás Munténiában, Dobrudzsában, illetve Moldva és Olténia déli részén. Itt a nappali csúcsértékek 33-37 fok között váltakoznak, és éjszaka sem lesz 18 foknál hűvösebb. A hőmérséklet-páratartalom mutató meghaladja a kritikus 80 egységet, fokozva a hőérzetet.
Az ország más részein is folytatódik a meleg időjárás. A nappali csúcsértékek 27 és 32 fok között váltakoznak. Hajnalban 12 és 18 fok közötti értékekre lehet számítani.
Erdély és Moldva egyes részein ugyanakkor zápor, zivatar hozhat átmeneti enyhülést. Igaz, ezek miatt elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el a térség több folyójára.
" ["post_title"]=> string(24) "Folytatódik a kánikula" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(22) "folytatodik-a-kanikula" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-07-20 14:47:11" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-07-20 11:47:11" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=428633" ["menu_order"]=> int(11172) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3761 (24) { ["ID"]=> int(407954) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2021-10-19 13:20:52" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-10-19 10:20:52" ["post_content"]=> string(359) "A parlamenti szakbizottságok megkezdték Dacian Cioloş kormánya miniszter jelöltjeinek a meghallgatását, a képviselőház és a szenátus pedig a szerdán 10 órakor kezdődő együttes ülésén szavaz a kormány beiktatásáról - döntötte el hétfő este a parlament egyesített házbizottsága.
" ["post_title"]=> string(48) "Holnap szavaz a parlament a Cioloş-kormányról" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(45) "holnap-szavaz-a-parlament-a-ciolos-kormanyrol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-10-19 14:31:23" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-10-19 11:31:23" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=407954" ["menu_order"]=> int(11161) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40195) ["max_num_pages"]=> int(3350) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "a3ed86e580d0f050ce4782d36533b5c2" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:dc58293174d20ed947bbf98466e43614" }