A hivatásos katonai állások mindössze 40%-át sikerült betölteni, holott minden egyes helyre több mint 1 pályázó jelentkezett – közölte a védelmi minisztérium…
Continue Reading

Az idén augusztusban 23,8 százalékkal volt magasabb a személyszállításhoz használt kenő- és üzemanyagok ára az egy évvel korábbinál az Európai Unióban. Az áremelkedés üteme ezzel tovább gyorsult a júniusi 13,7 és a júliusi 16,9 százalékhoz képest - derül ki az Eurostat friss adataiból.
Éves szinten augusztusban 18 uniós országban regisztráltak 20 százalékot meghaladó áremelkedést. A legnagyobb drágulás Bulgáriában volt 34,5 százalékkal,
Litvániában 28,8 százalékkal, Finnországban 27,6 százalékkal, Németországban 27,5 százalékkal és Franciaországban 27,4 százalékkal.
A legalacsonyabb éves szintű áremelkedést Magyarországon mérték 1,3 százalékkal, illetve Svédországban 6,1 százalékkal és Írországban 11,7 százalékkal.
Az úgynevezett írásbeli eljárás útján meghosszabbított, immár tegnaptól érvényes büntetőintézkedések mintegy háromezer magánszemély, vállalat, illetve szervezet vagyonának befagyasztását írják elő, beutazási tilalmat foglalnak magukban, valamint tiltást arra vonatkozóan, hogy pénzeszközöket vagy egyéb gazdasági erőforrásokat bocsássanak a listán szereplők rendelkezésére.
A szankcionált emberek közé tartozik Vlagyimir Putyin orosz elnök, Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, több orosz miniszter, kormányzók és helyi politikusok, Roman Abramovics orosz üzletember és más üzletemberek, oligarchák, valamint az orosz Állami Duma több tagja.
A listán szerepelnek továbbá politikai pártok, orosz fegyveres erők és alakulatok, félkatonai csoportok, köztük a Wagner csoport, számos hadipari vállalat, bankok és pénzügyi intézmények, médiaszervezetek, továbbá az ukrajnai orosz háborút támogató emberek és vállalatok.
Az Ukrajna elleni háború kezdete óta az Európai Unió 21 szankciós csomagot hagyott jóvá Oroszország ellen.
" ["post_title"]=> string(88) "Három évvel meghosszabbította az Oroszországgal szembeni szankciók hatályát az EU" ["post_excerpt"]=> string(132) "A büntetőintézkedések mintegy háromezer magánszemély, vállalat, illetve szervezet vagyonának befagyasztását írják elő." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(81) "harom-evvel-meghosszabbitotta-az-oroszorszaggal-szembeni-szankciok-hatalyat-az-eu" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-09-23 13:48:18" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-09-23 10:48:18" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=468377" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3506 (24) { ["ID"]=> int(468374) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-09-23 13:46:52" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-09-23 10:46:52" ["post_content"]=> string(699) "Donald Trump amerikai elnök nem zárta ki, hogy ismét találkozik Vlagyimir Putyinnal, de kétségesnek nevezte, hogy erre a decemberi, Miamiban rendezendő G20-csúcson kerülhet sor. Trump erről Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel New Yorkban folytatott megbeszélésének kezdetén beszélt.
Az orosz energetikai infrastruktúrát ért ukrán támadásokra vonatkozó kérdésre Trump azt mondta, hogy ez valóban komoly csapás Oroszországnak, de a globális dízelüzemanyag-árakra is. Kijelentette, hogy meglátása szerint a felek le akarják zárni a háborút.
Személyes tanácskozást folytatott Delcy Rodríguez, Venezuela ügyvivő államfője helyi idő szerint tegnap New Yorkban Donald Trump amerikai elnökkel. A két vezető a kétoldalú kapcsolatok erősítéséről, az energetika, a bányászat és a biztonság terén folytatandó együttműködés előmozdításáról tárgyalt.
Eközben María Corina Machado Nobel-békedíjas ellenzéki vezetőnek megtiltották, hogy visszatérjen hazájába. "Történelmi találkozóm volt Donald Trumppal, az Egyesült Államok elnökével" - tudatta az X-en Rodríguez, aki az ENSZ-közgyűlés ülésére érkezett New Yorkba. Személyében 2018 óta az első venezuelai vezető vett részt a világszervezet közgyűlésének csúcsszintű plenáris ülésén.
Nicolás Maduro volt államfőt az amerikai hadsereg távolította el a hatalomból januárban. Maduro hatalmának megdöntése óta Trump arra törekszik, hogy kiváltságos hozzáférést biztosítson az Egyesült Államoknak a venezuelai olajtartalékhoz.
" ["post_title"]=> string(67) "Személyes tanácskozás Delcy Rodríguez és Donald Trump között" ["post_excerpt"]=> string(117) "Eközben María Corina Machado Nobel-békedíjas ellenzéki vezetőnek megtiltották, hogy visszatérjen hazájába. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "szemelyes-tanacskozas-delcy-rodriguez-es-donald-trump-kozott" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-09-23 13:45:36" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-09-23 10:45:36" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=468369" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3494 (24) { ["ID"]=> int(468379) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-09-23 13:49:56" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-09-23 10:49:56" ["post_content"]=> string(982) "Az idén augusztusban 23,8 százalékkal volt magasabb a személyszállításhoz használt kenő- és üzemanyagok ára az egy évvel korábbinál az Európai Unióban. Az áremelkedés üteme ezzel tovább gyorsult a júniusi 13,7 és a júliusi 16,9 százalékhoz képest - derül ki az Eurostat friss adataiból.
Éves szinten augusztusban 18 uniós országban regisztráltak 20 százalékot meghaladó áremelkedést. A legnagyobb drágulás Bulgáriában volt 34,5 százalékkal,
Litvániában 28,8 százalékkal, Finnországban 27,6 százalékkal, Németországban 27,5 százalékkal és Franciaországban 27,4 százalékkal.
A legalacsonyabb éves szintű áremelkedést Magyarországon mérték 1,3 százalékkal, illetve Svédországban 6,1 százalékkal és Írországban 11,7 százalékkal.

A hivatásos katonai állások mindössze 40%-át sikerült betölteni, holott minden egyes helyre több mint 1 pályázó jelentkezett – közölte a védelmi minisztérium…
Continue Reading
Amint arról korábbi hírműsorainkban beszámoltunk, márciusban az Országos Adóhatóság lefoglalta a kanadai Gabriel Resources részvényeit, hogy behajtsa rajta a román állammal szembeni tartozásait. A román kormány…
Continue Reading
Kézműves vásárral és gyermekvárossal, gazdag kulturális programmal, könyvbemutatókkal, színi- és bábelőadással, ifjúsági bázissal és utcazene fesztivállal, gazdag lacikonyha és street-food kínálattal, tombolával és…
Continue Reading
Az oktatási minisztérium kiigazítja azt a digitális platformot, amelyet nyáron az írásbeli dolgozatok javítására használnak majd az országos vizsgákhoz. Az…
Continue Reading
A Föld napja alkalmából világszerte olyan eseményeket szerveznek ma, amelyeknek célja, hogy felhívják a figyelmet bolygónk természeti környezetének megóvására, ennek szükségességére. Az idei év témája…
Continue Reading
Mai egyházi műsorunkban Hankó Szilamér pürkereci evangélikus lelkész igehirdetését hallják.
Continue Reading
Az évekig romos állapotban lévő egykori szállodát 2020 szeptemberében megvásárolta a Sapientia egyetemet működtető alapítvány. Az épület az egyetemen zajló néptáncoktatás helyszíne és az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány kolozsvári székhelye lett, és több mint három év után sikerült befejezni a teljes körű felújítását.
(tovább…) Continue Reading
Az aranyosgyéresi 71-es katonai légi bázison landolt pénteken három Norvégiától vásárolt F16-os vadászgép – tájékoztatott a védelmi minisztérium.
(tovább…) Continue Reading
Örményország beleegyezett abba, hogy négy falut átenged Azerbajdzsánnak közös határán – közölte pénteken Ajkhan Hajizada, az azerbajdzsáni külügyminisztérium szóvivője a Reuters szerint.
(tovább…) Continue Reading
„Ami az orosz védelmi ipari bázist illeti, ebben a pillanatban Kína az elsődleges hozzájárulója” – mondta Anthony Blinken amerikai külügyminiszter a G7-ek háromnapos találkozójának végén az olaszországi Capri szigetén.
Cătălin Cîrstoiu péntek este rendkívüli sajtótájékoztatón válaszolt az állítólagos összeférhetetlenségével kapcsolatos vádakra.
(tovább…) Continue Reading
Az egytől ötig terjedő skálán továbbra is hármas fokozatú a lavinaveszély az említett térségekben – figyelmeztettek a meteorológusok.
(tovább…) Continue Reading
A hivatásos katonai állások mindössze 40%-át sikerült betölteni, holott minden egyes helyre több mint 1 pályázó jelentkezett – közölte a védelmi minisztérium hétfőn.
A közelmúltban írt ki a minisztérium több mint 5000 hivatásos katonai állást, a szaktárca jelentése szerint a pályázók közül minden ötödik jelentkező nő volt. Az első próba, a fizikai felmérés után a jelentkezők 24%-át elutasították. A minisztérium szerint a legtöbben annak ellenére bukták el a fizikai próbát, hogy az elvárás minimális volt, ami nem szabadna gondot okozzon egy átlagos fizikai fejlettségű, 18-45 év közötti embernek. A hivatásos katonák legalacsonyabb havi nettó jövedelme az alkalmazásukkor 4399 lej, illetve számos más juttatásban részesülnek. A honvédelmi minisztérium bejelentette, hogy májusban újabb toborzásba fognak a fennmaradó helyek betöltésére.

Amint arról korábbi hírműsorainkban beszámoltunk, márciusban az Országos Adóhatóság lefoglalta a kanadai Gabriel Resources részvényeit, hogy behajtsa rajta a román állammal szembeni tartozásait. A román kormány március 8-án kapta meg a washingtoni választott bíróság ítéletét, amely Románia javára döntött a verespataki aranybánya és kitermelés ügyében, ez ellen a döntés ellen 120 napon belül lehet fellebbezni.
A Gabriel Resources erdetileg 6,6 milliárd dollár kártérítést követelt Romániától a verespataki beruházás meghiúsulása miatt. A kanadai Gabriel Resources és a Roșia Montană Gold Corporation most a bíróságon támadja meg a román állam által elrendelt vagyonzárolást, és megpróbálják elhalasztani a 10 millió dollár értékű tartozások kifizetését. A két vállalat összesen négy pert indított, a kereseteket a Fehér megyei bírósághoz nyújották be. A kanadaiak perelik a cégnyilvántartót, a brassói Regionális Államháztartási Főigazgatóságot, a Fehér Megyei Államháztartási Igazgatóságot, valamint az anyavállalatot, amelyben a román államnak is van részesedése.

Kézműves vásárral és gyermekvárossal, gazdag kulturális programmal, könyvbemutatókkal, színi- és bábelőadással, ifjúsági bázissal és utcazene fesztivállal, gazdag lacikonyha és street-food kínálattal, tombolával és tűzijátékkal, összesen mintegy 150 programmal készültek a szervezők a 31. Szent György Napokra, amelyre április 22. és 28. között kerül sor Sepsiszentgyörgyön.
A The Base (a Bázis) nevű ifjúsági udvarnak idén is a Dohánygyár udvara ad otthont, a közösségi színpadot az 1956-os parkban állítják fel, és újra megnyitja kapuit a kultúrkert, a felújított Székely Nemzeti Múzeum udvarán. Vasárnap este a Kossuth- és Fonogram-díjas, részben népzenét, részben népzenei elemeket is felhasználó könnyű- és világzenét játszó Csík zenekar lép fel a főszínpadon.Korábban a főszínpadon a Bagossy Brothers Company Connect-R, a Halott Pénz, Lidia Buble, Moby Dick, a Raklap, a Sepsi Gospel Band és Luiza Zan koncertezik.

Az oktatási minisztérium kiigazítja azt a digitális platformot, amelyet nyáron az írásbeli dolgozatok javítására használnak majd az országos vizsgákhoz.
Az oktatási miniszter bejelentette, hogy olyan technikai megoldást találtak, amely lehetővé teszi, hogy ha az országos szintfelmérő javításában eltérések mutatkoznak, a digitalizált értékelési platform jelezze a helyzetet a javító tanároknak, hogy azok visszatérhessenek és kijavíthassák a hibát. Az egységesebb értékelés érdekében az írásbeli vizsgák minden napján az országos vizsga értékelőivel tréningeket tartanak majd, az egyes vizsgákhoz tartozó speciális skálákat használva – írta bejegyzésében Ligia Deca oktatási miniszter. A minisztérium jelenleg a digitális platform kiigazításait végzi, amelyet nyáron fognak először használni az országos vizsgák összes írásbeli dolgozatának javítására.

A Föld napja alkalmából világszerte olyan eseményeket szerveznek ma, amelyeknek célja, hogy felhívják a figyelmet bolygónk természeti környezetének megóvására, ennek szükségességére. Az idei év témája az elszórt műanyagok lesznek, amelyek mint tudvalevő igen lassan bomlanak le, és az élővilág változatosságát, a biológiai sokféleséget veszélyeztetik.
A The Ocean Cleanup non-profit szervezet nemrégiben a valaha volt legnagyobb műanyagfogást jelentette be, amivel megakadályozták, hogy egy guatemalai folyóból 272 teherautónyi műanyagszemét jusson a Karib-tengerbe. A Természetvédelmi Világalap jelentése szerint 2050-re megnégyszereződhet a műanyagszennyezés a világ óceánjaiban, a műanyag negatív hatást gyakorol a vizsgált tengeri fajok 88 százalékára.

Mai egyházi műsorunkban Hankó Szilamér pürkereci evangélikus lelkész igehirdetését hallják.

Az évekig romos állapotban lévő egykori szállodát 2020 szeptemberében megvásárolta a Sapientia egyetemet működtető alapítvány. Az épület az egyetemen zajló néptáncoktatás helyszíne és az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány kolozsvári székhelye lett, és több mint három év után sikerült befejezni a teljes körű felújítását.
Az átadó ünnepséget a Sapientia kolozsvári tánckarának másodéves hallgatói nyitották meg.
Tonk Márton rektor kiemelte, az egyetemnek „ambiciózus céljai, törekvései vannak” – a Bocskai-ház, a Tordai úti oktatási épület és a Déva utcai épület után elérkezett a Melody Szálló felújítása is, így már mind a négy égtáj irányába építkeznek. Kiemelte, a Melody a bizonyítéka annak is, hogy a vásárlást támogató magyar kormánnyal hosszú távú együttműködést terveznek, és közös gondolkodással és világnézettel rendelkeznek.
A Sapientia Alapítvány Kuratóriumának elnöke, Kató Béla református püspök felidézte: az ingatlant a katolikus státustól vették el a román hatóságok, és az, hogy a magyar állam megvásárolta és finanszírozta a felújítását, olyan csoda, amelyet biztos, hogy nem csak emberek akartak.
" ["post_title"]=> string(78) "Kolozsvár főterén átadták a volt Melody Szálló felújított épületét" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(66) "kolozsvar-foteren-atadtak-a-volt-melody-szallo-felujitott-epuletet" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-04-20 11:50:33" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-04-20 08:50:33" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=437501" ["menu_order"]=> int(7953) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3735 (24) { ["ID"]=> int(437491) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-04-20 11:02:22" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-04-20 08:02:22" ["post_content"]=> string(1278) "Az aranyosgyéresi 71-es katonai légi bázison landolt pénteken három Norvégiától vásárolt F16-os vadászgép - tájékoztatott a védelmi minisztérium.
Az F-16 Fighting Falcon repülőgépek, valamint a kapcsolódó áru- és szolgáltatáscsomag beszerzése hozzájárul az ország, illetve a NATO légterének védelméhez és ezáltal Románia biztonságának növeléséhez - hangsúlyozták a tárca közleményében.
Románia harminckét F-16-os beszerzésére kötött szerződést a norvég kormánnyal. Az első három használt, de felújított vadászrepülő 2023 novemberében érkezett meg Romániába, a többit a jövő év folyamán várják.
A repülőgépek üzemképes állapotban kerülnek átadásra, és üzemeltetésük legalább 10 évre biztosított. Ez idő alatt Románia átáll az ötödik generációs repülőgépekre - közölte még a minisztérium.
A román légierő jelenleg 20 darab F-16-os vadászgéppel rendelkezik.
" ["post_title"]=> string(50) "Újabb három F-16-ost vett át a román légierő" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(44) "ujabb-harom-f-16-ost-vett-at-a-roman-legiero" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-04-20 11:02:23" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-04-20 08:02:23" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=437491" ["menu_order"]=> int(7954) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3736 (24) { ["ID"]=> int(437494) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-04-20 10:47:11" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-04-20 07:47:11" ["post_content"]=> string(1163) "Örményország beleegyezett abba, hogy négy falut átenged Azerbajdzsánnak közös határán – közölte pénteken Ajkhan Hajizada, az azerbajdzsáni külügyminisztérium szóvivője a Reuters szerint.
A négy falu az 1990-es évek eleje óta Örményország része, „visszatérésük” „régen várt történelmi esemény” – mondta a miniszter az X közösségi oldalon.
Az örmény külügyminisztérium a maga részéről közleményben tudatta, hogy a két ország a vitatott határ négy szakaszáról kötött előzetes megállapodást.
A falvak átadása előfeltétele volt annak a békemegállapodásnak, amelynek célja a két ország közötti több mint három évtizedes konfliktus lezárása.
A pénteken, a két ország miniszterelnök-helyettese által vezetett találkozón született megállapodás a két fél közötti előrelépés fontos jele.
"Ami az orosz védelmi ipari bázist illeti, ebben a pillanatban Kína az elsődleges hozzájárulója" - mondta Anthony Blinken amerikai külügyminiszter a G7-ek háromnapos találkozójának végén az olaszországi Capri szigetén.
„Látjuk, hogy Kína megosztja a szerszámgépeket, a félvezetőket és más kettős felhasználású termékeket, amelyek segítettek Oroszországnak a védelmi ipari bázis újjáépítésében. Kínának választani kell, ezt nem engedheti meg magának. Pozitív, baráti kapcsolatokat szeretne ápolni Európa országaival, ugyanakkor a hidegháború vége óta a legnagyobb veszélyt táplálja Európa biztonságára" - hangsúlyozta Blinken.
Washington azt szeretné, ha európai szövetségesei fokoznák a nyomást Kínára, hogy eltántorítsák azt Oroszország megsegítésétől, miközben az ukrán erők vesztésre állnak.
" ["post_title"]=> string(66) "Az Egyesült Államok szerint Kína tartja fenn az orosz hadiipart" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(63) "az-egyesult-allamok-szerint-kina-tartja-fenn-az-orosz-hadiipart" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-04-20 11:21:12" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-04-20 08:21:12" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(105) "https://www.bukarestiradio.ro/2024/04/20/az-egyesult-allamok-szerint-kina-tartja-fenn-az-orosz-hadiipart/" ["menu_order"]=> int(7956) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3728 (24) { ["ID"]=> int(437488) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-04-20 10:31:09" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-04-20 07:31:09" ["post_content"]=> string(2121) "Cătălin Cîrstoiu péntek este rendkívüli sajtótájékoztatón válaszolt az állítólagos összeférhetetlenségével kapcsolatos vádakra.
Azt mondta, a saját szemszögéből nem számít összeférhetetlenségnek az, hogy miközben a Bukaresti Egyetemi Kórházat vezette igazgatóként, az egyetem dékán volt, illetve magánkórházakban is rendelt. Hangsúlyozta, hogy ebben a kérdésben nem a sajtó, hanem kizárólag a feddhetetlenségi ügynökség hivatott dönteni. Cîrstoiu amúgy úgy ítélte meg, a sajtó érdemtelenül agresszívan bánik vele, mióta bejelentette indulását a választáson.
Többször is aláhúzta, hogy mindössze orvosi küldetésének, illetve a „betegei” kérésére „segített” kollégáinak az Anemona magánklinikán. Nem adott ugyanakkor megnyugtató választ azokra a vádakra, hogy az állami kórházból a neki alárendelt rezidens orvosok rendszeresen küldtek át pácienseket a magánklinikájára.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezetői várhatóan hétfőn tartanak tisztázó megbeszélést a két párt bukaresti főpolgármester-jelöltjével.
Marcel Ciolacu szociáldemokrata pártelnök, kormányfő szerdán kilátásba helyezte Cătălin Cîrstoiu visszaléptetését, ha a bukaresti egyetemi kórház vezetője nem tisztázza az ellene felmerült vádakat.
Emanuel Ungureanu, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) képviselője hétfőn feljelentette a korrupcióellenes ügyészségen (DNA) a Bukaresti Egyetemi Kórház menedzserét hivatali visszaélésért és csalásért. Az ellenzéki politikus az Országos Feddhetetlenségi Ügynökségnél (ANI) is bepanaszolta a kormánypártok közös főpolgármester-jelöltjét.
" ["post_title"]=> string(73) "Nem lép vissza a kormánykoalíció bukaresti főpolgármester-jelöltje" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(66) "nem-lep-vissza-a-kormanykoalicio-bukaresti-fopolgarmester-jeloltje" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-04-20 10:31:11" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-04-20 07:31:11" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=437488" ["menu_order"]=> int(7957) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3745 (24) { ["ID"]=> int(437484) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-04-20 10:08:59" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-04-20 07:08:59" ["post_content"]=> string(704) "Az egytől ötig terjedő skálán továbbra is hármas fokozatú a lavinaveszély az említett térségekben – figyelmeztettek a meteorológusok.
A két hegység 1800 méter alatti térségeiben a lavinaveszély alacsony, mindössze egyes fokozatú.
A Fogarasi-havasokban 2034 méter magasan fekvő Bilea-tónál 66 centiméteres, a Bucsecs-hegység legmagasabb pontján, az Omu-csúcson (2507 m) pedig 83 centiméteres jelenleg a hóréteg.
" ["post_title"]=> string(115) "Továbbra is jelentős a lavinaveszély a Fogarasi-havasok és a Bucsecs-hegység 1800 méter fölötti régióiban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(105) "tovabbra-is-jelentos-a-lavinaveszely-a-fogarasi-havasok-es-a-bucsecs-hegyseg-1800-meter-folotti-regioiban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-04-20 10:09:34" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-04-20 07:09:34" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=437484" ["menu_order"]=> int(7958) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3774 (24) { ["ID"]=> int(437594) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-04-22 14:35:27" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-04-22 11:35:27" ["post_content"]=> string(1407) "
A hivatásos katonai állások mindössze 40%-át sikerült betölteni, holott minden egyes helyre több mint 1 pályázó jelentkezett – közölte a védelmi minisztérium hétfőn.
A közelmúltban írt ki a minisztérium több mint 5000 hivatásos katonai állást, a szaktárca jelentése szerint a pályázók közül minden ötödik jelentkező nő volt. Az első próba, a fizikai felmérés után a jelentkezők 24%-át elutasították. A minisztérium szerint a legtöbben annak ellenére bukták el a fizikai próbát, hogy az elvárás minimális volt, ami nem szabadna gondot okozzon egy átlagos fizikai fejlettségű, 18-45 év közötti embernek. A hivatásos katonák legalacsonyabb havi nettó jövedelme az alkalmazásukkor 4399 lej, illetve számos más juttatásban részesülnek. A honvédelmi minisztérium bejelentette, hogy májusban újabb toborzásba fognak a fennmaradó helyek betöltésére.
