Műsorunk tartalmából: • Heti hírösszefoglalónkban szó lesz a rendkívül feszültté vált közel-keleti helyzetről, miután Irán támadást intézett Izrael ellen, az…
Continue Reading

Az idén augusztusban 23,8 százalékkal volt magasabb a személyszállításhoz használt kenő- és üzemanyagok ára az egy évvel korábbinál az Európai Unióban. Az áremelkedés üteme ezzel tovább gyorsult a júniusi 13,7 és a júliusi 16,9 százalékhoz képest - derül ki az Eurostat friss adataiból.
Éves szinten augusztusban 18 uniós országban regisztráltak 20 százalékot meghaladó áremelkedést. A legnagyobb drágulás Bulgáriában volt 34,5 százalékkal,
Litvániában 28,8 százalékkal, Finnországban 27,6 százalékkal, Németországban 27,5 százalékkal és Franciaországban 27,4 százalékkal.
A legalacsonyabb éves szintű áremelkedést Magyarországon mérték 1,3 százalékkal, illetve Svédországban 6,1 százalékkal és Írországban 11,7 százalékkal.
Az úgynevezett írásbeli eljárás útján meghosszabbított, immár tegnaptól érvényes büntetőintézkedések mintegy háromezer magánszemély, vállalat, illetve szervezet vagyonának befagyasztását írják elő, beutazási tilalmat foglalnak magukban, valamint tiltást arra vonatkozóan, hogy pénzeszközöket vagy egyéb gazdasági erőforrásokat bocsássanak a listán szereplők rendelkezésére.
A szankcionált emberek közé tartozik Vlagyimir Putyin orosz elnök, Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, több orosz miniszter, kormányzók és helyi politikusok, Roman Abramovics orosz üzletember és más üzletemberek, oligarchák, valamint az orosz Állami Duma több tagja.
A listán szerepelnek továbbá politikai pártok, orosz fegyveres erők és alakulatok, félkatonai csoportok, köztük a Wagner csoport, számos hadipari vállalat, bankok és pénzügyi intézmények, médiaszervezetek, továbbá az ukrajnai orosz háborút támogató emberek és vállalatok.
Az Ukrajna elleni háború kezdete óta az Európai Unió 21 szankciós csomagot hagyott jóvá Oroszország ellen.
" ["post_title"]=> string(88) "Három évvel meghosszabbította az Oroszországgal szembeni szankciók hatályát az EU" ["post_excerpt"]=> string(132) "A büntetőintézkedések mintegy háromezer magánszemély, vállalat, illetve szervezet vagyonának befagyasztását írják elő." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(81) "harom-evvel-meghosszabbitotta-az-oroszorszaggal-szembeni-szankciok-hatalyat-az-eu" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-09-23 13:48:18" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-09-23 10:48:18" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=468377" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3762 (24) { ["ID"]=> int(468374) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-09-23 13:46:52" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-09-23 10:46:52" ["post_content"]=> string(699) "Donald Trump amerikai elnök nem zárta ki, hogy ismét találkozik Vlagyimir Putyinnal, de kétségesnek nevezte, hogy erre a decemberi, Miamiban rendezendő G20-csúcson kerülhet sor. Trump erről Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel New Yorkban folytatott megbeszélésének kezdetén beszélt.
Az orosz energetikai infrastruktúrát ért ukrán támadásokra vonatkozó kérdésre Trump azt mondta, hogy ez valóban komoly csapás Oroszországnak, de a globális dízelüzemanyag-árakra is. Kijelentette, hogy meglátása szerint a felek le akarják zárni a háborút.
Személyes tanácskozást folytatott Delcy Rodríguez, Venezuela ügyvivő államfője helyi idő szerint tegnap New Yorkban Donald Trump amerikai elnökkel. A két vezető a kétoldalú kapcsolatok erősítéséről, az energetika, a bányászat és a biztonság terén folytatandó együttműködés előmozdításáról tárgyalt.
Eközben María Corina Machado Nobel-békedíjas ellenzéki vezetőnek megtiltották, hogy visszatérjen hazájába. "Történelmi találkozóm volt Donald Trumppal, az Egyesült Államok elnökével" - tudatta az X-en Rodríguez, aki az ENSZ-közgyűlés ülésére érkezett New Yorkba. Személyében 2018 óta az első venezuelai vezető vett részt a világszervezet közgyűlésének csúcsszintű plenáris ülésén.
Nicolás Maduro volt államfőt az amerikai hadsereg távolította el a hatalomból januárban. Maduro hatalmának megdöntése óta Trump arra törekszik, hogy kiváltságos hozzáférést biztosítson az Egyesült Államoknak a venezuelai olajtartalékhoz.
" ["post_title"]=> string(67) "Személyes tanácskozás Delcy Rodríguez és Donald Trump között" ["post_excerpt"]=> string(117) "Eközben María Corina Machado Nobel-békedíjas ellenzéki vezetőnek megtiltották, hogy visszatérjen hazájába. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "szemelyes-tanacskozas-delcy-rodriguez-es-donald-trump-kozott" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-09-23 13:45:36" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-09-23 10:45:36" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=468369" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3764 (24) { ["ID"]=> int(468379) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-09-23 13:49:56" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-09-23 10:49:56" ["post_content"]=> string(982) "Az idén augusztusban 23,8 százalékkal volt magasabb a személyszállításhoz használt kenő- és üzemanyagok ára az egy évvel korábbinál az Európai Unióban. Az áremelkedés üteme ezzel tovább gyorsult a júniusi 13,7 és a júliusi 16,9 százalékhoz képest - derül ki az Eurostat friss adataiból.
Éves szinten augusztusban 18 uniós országban regisztráltak 20 százalékot meghaladó áremelkedést. A legnagyobb drágulás Bulgáriában volt 34,5 százalékkal,
Litvániában 28,8 százalékkal, Finnországban 27,6 százalékkal, Németországban 27,5 százalékkal és Franciaországban 27,4 százalékkal.
A legalacsonyabb éves szintű áremelkedést Magyarországon mérték 1,3 százalékkal, illetve Svédországban 6,1 százalékkal és Írországban 11,7 százalékkal.
Műsorunk tartalmából: • Heti hírösszefoglalónkban szó lesz a rendkívül feszültté vált közel-keleti helyzetről, miután Irán támadást intézett Izrael ellen, az…
Continue Reading
Véglegesítette önkormányzati jelöltlistáit az RMDSZ a Szövetségi Állandó Tanács tegnapi ülésén – tájékoztatott a szövetség.
(tovább…) Continue Reading
A Kis- és közepes Vállalkozók Munkaadói Szövetsége nem támogatja az európai minimálbér romániai alkalmazását, mivel az sem a munkavállalóknak, sem a munkaadóknak nem segítene – jelentette ki Florin Jianu, az országos tanács elnöke Brassóban.
(tovább…) Continue Reading
Az Európai Unió tagállamai közül Romániában jegyzik a legnagyobb különbséget a legmagasabb és legkisebb jövedelem között – derül ki a Friedrich-Ebert-Stiftung Alapítvány kimutatásából, amely az Eurostat 2022-es adatait vette alapul.
(tovább…) Continue Reading
Az Országos Adóhatóság honlapján hozta nyilvánosságra a magánszemélyek saját javaiknak bérbeadása nyomán szerzett jövedelme adózási útmutatóját.
(tovább…) Continue Reading
Az önkéntes véradók fektették be a legnagyobb összeget a Fidelis államkötvények idei második kiírása során.
(tovább…) Continue Reading
A kormány jóváhagyja és az év közepéig gyakorlatba ülteti a szív- és érrendszeri betegségek elleni küzdelem országos stratégiáját – jelentette be Alexandru Rafila egészségügyi miniszter.
(tovább…) Continue Reading
Az ország összes katonai egységében szerveznek különböző rendezvényeket a román szárazföldi erők napja alkalmából. A rendezvényeket szombattól keddig tartják a helyi közigazgatással partnerségben, kulturális-oktatási programokat, sportversenyeket, kiállításokat, koncerteket szerveznek.
(tovább…) Continue Reading
Megalapozatlannak ítélte és elutasította a Kolozs megyei Ítélőtábla Cătălin Cherecheş fellebbezését. A döntés jogerős. A volt nagybányai polgármester eljárási hibára hivatkozva kérvényezte a korrupcióért kiszabott börtönbüntetése eltörlését.
(tovább…) Continue Reading
Nemzeti stratégiai cél Románia felvétele az amerikai vízummentességi programba, és az ország egyre közelebb kerül a szükséges technikai feltételek teljesítéséhez – tájékoztat a kormány.
(tovább…) Continue Reading
Ylva Johansson, az Európai Unió belügyi biztosa reméli, hogy az Európai Bizottság javaslatának megfelelően még idén pontos időpontot határoznak meg Románia és Bulgária teljes körű csatlakozására a szabad mozgást biztosító schengeni övezethez.
(tovább…) Continue Reading
Az iráni honvédelem ma kora reggel légvédelmi ütegeket lőtt ki, miután jelentések szerint robbanások történtek Iszfahán városának egyik légibázisa közelében – jelentette az állami IRNA hírügynökség.
(tovább…) Continue ReadingMűsorunk tartalmából:
• Heti hírösszefoglalónkban szó lesz a rendkívül feszültté vált közel-keleti helyzetről, miután Irán támadást intézett Izrael ellen, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet küldöttségének bukaresti látogatásáról, a hazai autóipar teljesítményéről, a pénzügyminisztérium és az adóhatóság digitalizációjáról, valamint az első magánpénzből felépített kórházról
• Szőcs Levente háttere arról, hogy az idei EP-választás lesz az első jelentős demokratikus verseny, amelyet – negatívan – befolyásolhat a mesterséges intelligencia
• Garzó Ferenc jegyzete: Fiatalok a jelen birtokában a jövendőt kémlelve
Véglegesítette önkormányzati jelöltlistáit az RMDSZ a Szövetségi Állandó Tanács tegnapi ülésén – tájékoztatott a szövetség.
A közlemény szerint az elmúlt egy hónapban több mint 5250 személy méretkezett meg az RMDSZ által szervezett előválasztásokon. Kelemen Hunor azt nyilatkozta, az RMDSZ-nek tizenkét megyében lesz megyeitanácselnök-jelöltje. A szövetség minden erdélyi megyében állít megyei tanácsosi listát: plusz két Erdélyen kívül megyében, Gorjban és Bákóban. Az RMDSZ-nek jelenleg tíz megyében 93 megyei tanácsosa van. A szövetségi elnök arról is beszámolt, hogy 280 polgármesterjelöltet indít a szervezet a júniusi helyhatósági választásokon, és 525 helyi közigazgatási egységben állít helyi tanácsosi listát.
" ["post_title"]=> string(51) "RMDSZ megyei tanácsosi lista Gorjban és Bákóban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(47) "rmdsz-megyei-tanacsosi-lista-gorjban-es-bakoban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-04-19 14:12:06" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-04-19 11:12:06" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=437482" ["menu_order"]=> int(7960) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3732 (24) { ["ID"]=> int(437480) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2024-04-19 14:10:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-04-19 11:10:21" ["post_content"]=> string(750) "A Kis- és közepes Vállalkozók Munkaadói Szövetsége nem támogatja az európai minimálbér romániai alkalmazását, mivel az sem a munkavállalóknak, sem a munkaadóknak nem segítene – jelentette ki Florin Jianu, az országos tanács elnöke Brassóban.
A hatóságok azt tervezik, hogy idén július 1-jétől ismét 3300 lejről 3700 lejre emelik a minimálbért. Emellett Romániának 2025. január 1-jétől be kell vezetnie az európai minimálbért. Az utolsó részletek véglegesítése érdekében az üzleti környezet képviselői a jövő héten tárgyalnak a kormánnyal.
" ["post_title"]=> string(43) "Nem az európai minimálbér bevezetésére" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(38) "nem-az-europai-minimalber-bevezetesere" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-04-19 14:10:23" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-04-19 11:10:23" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=437480" ["menu_order"]=> int(7961) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3723 (24) { ["ID"]=> int(437478) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2024-04-19 14:08:56" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-04-19 11:08:56" ["post_content"]=> string(919) "Az Európai Unió tagállamai közül Romániában jegyzik a legnagyobb különbséget a legmagasabb és legkisebb jövedelem között – derül ki a Friedrich-Ebert-Stiftung Alapítvány kimutatásából, amely az Eurostat 2022-es adatait vette alapul.
A jelentés szerint a lakosság 10 százalékát kitevő leggazdagabb réteg havi átlag jövedelme ötször nagyobb az ugyancsak 10 százalékot kitevő legszegényebb réteg átlag kereseténél. Ez a szorzó az Európai Unióban átlag 3,6. Romániához hasonlóan nagy bérszakadékot jegyeznek Bulgáriában, Lettországban és Litvániában is. Az ellenpóluson pedig Szlovákia, Szlovénia, Csehország és Finnország áll, ahol a legnagyobb és legkisebb jövedelem között 3-szoros különbség van.
" ["post_title"]=> string(55) "Élen jár az ország a bérszakadék nagysága szerint" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(49) "elen-jar-az-orszag-a-berszakadek-nagysaga-szerint" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-04-19 14:08:58" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-04-19 11:08:58" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=437478" ["menu_order"]=> int(7962) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3687 (24) { ["ID"]=> int(437475) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2024-04-19 14:07:42" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-04-19 11:07:42" ["post_content"]=> string(794) "Az Országos Adóhatóság honlapján hozta nyilvánosságra a magánszemélyek saját javaiknak bérbeadása nyomán szerzett jövedelme adózási útmutatóját.
A dokumentum tájékoztat a bérbeadási szerződésről, ennek adóhatósági bejegyzéséről, az adó és az egészségügyi hozzájárulás, valamint a hozzáadottérték-adó kifizetéséről, illetve a büntetésekről. Az útmutató szerint bérbeadásból származó jövedelemnek számít a mezőgazdasági javak haszonbérbe adásából befolyó összeg, illetve a magánlakásokban lévő szobák turisztikai célra történő bérbeadásából befolyó összeg is.
" ["post_title"]=> string(47) "Adózzák a szobák bérbeadását turistáknak" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(40) "adozzak-a-szobak-berbeadasat-turistaknak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-04-19 14:07:43" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-04-19 11:07:43" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=437475" ["menu_order"]=> int(7963) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3686 (24) { ["ID"]=> int(437473) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2024-04-19 14:04:59" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-04-19 11:04:59" ["post_content"]=> string(734) "Az önkéntes véradók fektették be a legnagyobb összeget a Fidelis államkötvények idei második kiírása során.
A pénzügyiminisztérium adatai szerint több mint 1600 véradó vásárolt 266 millió lejt meghaladó összegért Fidelis államkötvényt, miután nekik a lejben kibocsátott kötvényekre fizetett legnagyobb értékű kamatot, 7 százalékot biztosított az állam. A bukaresti vérközpont szakértői szerint az idei két államkötvény vásárlási szakaszban a több mint 3 ezer véradótól származó vér több mint 9 ezer életet fog megmenteni.
" ["post_title"]=> string(40) "Államkötvényekbe befektető véradók" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(34) "allamkotvenyekbe-befekteto-veradok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-04-19 14:05:01" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-04-19 11:05:01" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=437473" ["menu_order"]=> int(7964) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3685 (24) { ["ID"]=> int(437471) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2024-04-19 14:03:42" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-04-19 11:03:42" ["post_content"]=> string(996) "A kormány jóváhagyja és az év közepéig gyakorlatba ülteti a szív- és érrendszeri betegségek elleni küzdelem országos stratégiáját – jelentette be Alexandru Rafila egészségügyi miniszter.
A stratégia célja, hogy felmérje a szív- és érrendszeri, valamint agyi érrendszeri betegségek gyakoriságát és hatásait a romániai lakosság körében, megelőzési programokat dolgozzon ki, bővítse a beavatkozó neurológiával foglalkozó szakemberek számát, kiterjessze a stroke-központok országos hálózatát, és országszerte növelje a neurológiai rehabilitációs szolgáltatásokhoz való hozzáférést. Romániában a halálesetek felét szív- és érrendszeri betegségek okozzák, a háziorvosok nyilvántartásában szereplő páciensek egynegyede szenvedett szív- és érrendszeri betegségekben.
" ["post_title"]=> string(58) "Szív- és érrendszeri betegségek stratégiája készül" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(49) "sziv-es-errendszeri-betegsegek-strategiaja-keszul" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-04-19 14:03:43" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-04-19 11:03:43" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=437471" ["menu_order"]=> int(7965) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3684 (24) { ["ID"]=> int(437469) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2024-04-19 14:02:30" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-04-19 11:02:30" ["post_content"]=> string(687) "Az ország összes katonai egységében szerveznek különböző rendezvényeket a román szárazföldi erők napja alkalmából. A rendezvényeket szombattól keddig tartják a helyi közigazgatással partnerségben, kulturális-oktatási programokat, sportversenyeket, kiállításokat, koncerteket szerveznek.
Bukarestben több parkban és bevásárlóközpontban tisztelegnek a román szárazföldi erők előtt szombaton 11 órától. Április 23-én a román szárazföldi erők létrejöttének 165. évfordulóját ünneplik.
" ["post_title"]=> string(52) "Szombattól keddig ünneplik a szárazföldi erőket" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(47) "szombattol-keddig-unneplik-a-szarazfoldi-eroket" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-04-19 14:02:31" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-04-19 11:02:31" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=437469" ["menu_order"]=> int(7966) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3683 (24) { ["ID"]=> int(437467) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2024-04-19 14:01:25" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-04-19 11:01:25" ["post_content"]=> string(807) "Megalapozatlannak ítélte és elutasította a Kolozs megyei Ítélőtábla Cătălin Cherecheş fellebbezését. A döntés jogerős. A volt nagybányai polgármester eljárási hibára hivatkozva kérvényezte a korrupcióért kiszabott börtönbüntetése eltörlését.
Az Ítélőtábla emellett elutasította Cherecheşnek a bűncselekmény elévülésére hivatkozó folyamodványát is, emellett pedig 800 lejes perköltség kifizetésére kötelezte az egykori politikust. A volt polgármestert vesztegetés többrendbeli elfogadása miatt öt év letöltendő szabadságvesztésre ítélte a kolozsvári táblabíróság 2023. november 24-én.
" ["post_title"]=> string(55) "Szabadulás helyett fizetnie kell újabb perköltséget" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(51) "szabadulas-helyett-fizetnie-kell-ujabb-perkoltseget" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-04-19 14:01:26" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-04-19 11:01:26" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=437467" ["menu_order"]=> int(7967) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3674 (24) { ["ID"]=> int(437465) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2024-04-19 14:00:38" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-04-19 11:00:38" ["post_content"]=> string(919) "Nemzeti stratégiai cél Románia felvétele az amerikai vízummentességi programba, és az ország egyre közelebb kerül a szükséges technikai feltételek teljesítéséhez – tájékoztat a kormány.
Románia csak akkor csatlakozhat a programhoz, ha az elutasított vízumkérelmek aránya 3 százalék alá csökken. A kormány szerint, ehhez szükség van minden olyan román állampolgár támogatására, aki rendelkezik vagy rendelkezett amerikai üzleti és turisztikai vízummal. A romániai vízumkérelmek 8,79 százalékát utasította el az Egyesült Államok a 2023-as pénzügyi évben. Az elmúlt három évben folyamatosan csökkent az elutasított kérelmek aránya, amely 2021-ben még 17,03 százalék, 2022-ben pedig 12,61 százalék volt.
" ["post_title"]=> string(60) "Folyamatosan csökken az elutasított vízumkérelmek száma" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(55) "folyamatosan-csokken-az-elutasitott-vizumkerelmek-szama" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-04-19 14:00:40" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-04-19 11:00:40" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=437465" ["menu_order"]=> int(7968) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3673 (24) { ["ID"]=> int(437463) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2024-04-19 13:59:44" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-04-19 10:59:44" ["post_content"]=> string(797) "Ylva Johansson, az Európai Unió belügyi biztosa reméli, hogy az Európai Bizottság javaslatának megfelelően még idén pontos időpontot határoznak meg Románia és Bulgária teljes körű csatlakozására a szabad mozgást biztosító schengeni övezethez.
Az uniós szakpolitikus Szófiában azt mondta, a témát a Bel- és Igazságügyi Tanács június közepén tartandó ülésén fogják megvitatni. Románia és Bulgária a múlt hónap végén részlegesen csatlakozott a schengeni övezethez, a légi és tengeri határokon megszűnt az ellenőrzés. A szárazföldi határokon azonban továbbra is kérik az útiokmányokat.
" ["post_title"]=> string(58) "Júniusban lesz napirenden a teljes schengeni csatlakozás" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(56) "juniusban-lesz-napirenden-a-teljes-schengeni-csatlakozas" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-04-19 13:59:45" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-04-19 10:59:45" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=437463" ["menu_order"]=> int(7969) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3679 (24) { ["ID"]=> int(437461) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2024-04-19 13:58:29" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-04-19 10:58:29" ["post_content"]=> string(1574) "Az iráni honvédelem ma kora reggel légvédelmi ütegeket lőtt ki, miután jelentések szerint robbanások történtek Iszfahán városának egyik légibázisa közelében – jelentette az állami IRNA hírügynökség.
Amerikai kormánytisztviselők megerősítették, Izrael figyelmeztette Washingtont csütörtökön, hogy katonai műveletet terveznek végrehajtani Irán ellen a következő 24-48 órában, de pontos részleteket nem közöltek. A CNN szerint Izrael biztosította szövetségesét arról, hogy az iráni nukleáris létesítményeket nem veszik célba.
Cáfolta az izraeli rakétatámadás hírét az iráni Nemzeti Kibertér Központjának szóvivője. Hosszein Dalirian az X-en azt írta: Nem történt a határokon kívülről érkező légitámadás Iszfahán vagy az ország más részei ellen. A szóvivő állítása szerint Izrael „csak egy sikertelen és megalázó kísérletet tett, hogy drónokat reptessen be, és ezeket le is lőtték.
Irán nem tervez azonnali megtorlást Izrael ellen – erről egy neve elhallgatását kérő iráni tisztségviselő nyilatkozott a Reutersnek. Azt mondta, egyelőre nem erősítették meg, hogy a támadás külső forrásból érkezett, hangsúlyozta, az eddigi információk inkább beszivárgásra, és nem támadásra utalnak.
" ["post_title"]=> string(39) "Nem biztos, hogy Izrael támadta Iránt" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(36) "nem-biztos-hogy-izrael-tamadta-irant" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-04-19 13:58:30" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-04-19 10:58:30" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=437461" ["menu_order"]=> int(7970) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3718 (24) { ["ID"]=> int(437274) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2024-04-19 15:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-04-19 12:00:00" ["post_content"]=> string(1301) "Műsorunk tartalmából:
• Heti hírösszefoglalónkban szó lesz a rendkívül feszültté vált közel-keleti helyzetről, miután Irán támadást intézett Izrael ellen, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet küldöttségének bukaresti látogatásáról, a hazai autóipar teljesítményéről, a pénzügyminisztérium és az adóhatóság digitalizációjáról, valamint az első magánpénzből felépített kórházról
• Szőcs Levente háttere arról, hogy az idei EP-választás lesz az első jelentős demokratikus verseny, amelyet – negatívan – befolyásolhat a mesterséges intelligencia
• Garzó Ferenc jegyzete: Fiatalok a jelen birtokában a jövendőt kémlelve