Nicusor Dan államfő és Ilie Bolojan miniszterelnök is köszöntötte a romániai magyarokat a nemzeti ünnep alkalmából. "A magyarság napja különleges ünnep azon honfitársaink számára, akik egy közös történelmi, nyelvi és kulturális térhez való tartozásukat ünneplik. Ugyanakkor jó alkalom arra, hogy értékeljük a romániai magyarok hozzájárulását nemzetünk fejlődéséhez interetnikai és interkulturális párbeszéden keresztül" – fogalmazott a román államelnök.
Az MTI tudósítása szerint Nicușor Dan hangsúlyozta a romániai magyarságnak a rendszerváltás óta eltelt időszakban játszott pozitív szerepét. "Idézzük fel ezen az ünnepnapon, mennyire fontos volt ennek a közösségnek az aktív támogatása Románia demokráciához való visszatérésében a kommunizmus éveit követően, később pedig az európai és euroatlanti értékek feltétel nélküli felvállalásában. A többség és a kisebbség közötti folyamatos partnerség egyik erőssége volt országunk modernizációjának és az Európai Unióhoz való teljes csatlakozásnak" - olvasható az államfő optimizmusra és egységre való felszólítással záruló üzenetében.
Ilie Bolojan is a romániai magyar közösség érdemeit hangsúlyozta ünnepi üzenetében: "március 15. alkalmából a tisztelet és a megbecsülés üzenetét küldöm a romániai magyar közösségnek a Románia fejlődéséért generációk óta hozott hozzájárulásáért." A kormányfő hangsúlyozta, hogy a magyar közösség fontos része a román társadalomnak. "A román kormány szilárdan elkötelezett marad minden etnikai közösség jogainak és identitásának tiszteletben tartása, az állampolgárok közötti bizalom légkörének erősítése mellett" - szögezte le a miniszterelnök.
A magyar nemzeti ünnep alkalmából odaítélték idén is a Kossuth-díjakat, a Széchenyi-díjakat, illetve egyéb magyar állami kitüntetéseket.
A Kolozsvári Rádió tudósítása szerint Kossuth-nagydíjat Kurtág György Wolf-díjas, kétszeres Kossuth- és háromszoros Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, zongoraművész, kiváló és érdemes művész kapja, aki 1926. február 19-én született a bánsági Lugoson. Kossuth-díjat kap továbbá a Kolozsváron született Gyöngyösi Levente Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, érdemes művész. A legmagasabb magyar állami kitüntetés díjazottai között van idén többek között Pataky Attila énekes, az Edda frontembere, Rúzsa Magdolna énekes, Nemcsák Károly színművész, illetve a Szalonna és bandája zenekar tagjai.
A tudományok területén odaítélt Széchenyi-díjak egyetlen erdélyi kitüntetettje idén Dávid Gyula irodalomtörténész, műfordító, szerkesztő. Széchenyi-díjat kapott még többek között Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikus is.
Tegnap további állami elismeréseket adtak át Budapesten. Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült a többi között Farkas Ibolya színművész, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának volt tagja. Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetést vehetett át Dr. Kinda István-Csaba néprajzkutató, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum Tudományos Tanácsának elnöke, néprajzos főmuzeológusa. Magyar Bronz Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetést kapott Dr. Bartalis Izabella, a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont igazgatója, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Tanárképző Intézetének oktatója, a székelyudvarhelyi Székely Dalegylet Férfikórusának karnagya.
Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült a többi között Tolnay István, a Pro Universitate Partium Alapítvány alapító tagja, alelnöke, a Partiumi Keresztény Egyetem volt igazgatótanácsi elnöke.
Magyarország Érdemes Művésze díjat kapott Iancu Laura József Attila-díjas költő, író, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja.
Herczeg Ferenc-díjban részesült Murányi Sándor Olivér író.
Hegedüs Csillát, a Transylvania Trust alapítvány elnökét a Magyar Érdemrend parancsnoki keresztjével tüntették ki.
Pro Cultura Hungarica-díjban részesült Berze Imre képzőművész, a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum muzeológusa, a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Sepsiszentgyörgyi Képzőművészeti Tanszék tanársegédje, valamint Dr. Gagyi Botond festőművész, a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Sepsiszentgyörgyi Képzőművészeti Tanszék adjunktusa.
A mai műsor vendége Savu-Vogel Katalin több mint kétszázszoros egykori román válogatott kosárlabdázó - akit Borbély Tamás kérdezett sportól, sorsról-- az élettörténetéről a Bukaresti Rádió stúdiójában.
Savu-Vogel Katalin Brassóban, a Voințánál Gheorghe Roșu edző keze alatt sajátította el a kosárlabda alapjait. Már a korosztályos román válogatottakban is szerepelt. A középiskola befejezése után a Bukaresti Politehnica (Știința) tett neki egy ajánlatot, amit elfogadott. Ezzel a csapattal kilencszer lett román bajnok pályafutása alatt, ami 1964-től 1978-ig tartott. A Științával két Bajnokok Ligája-elődöntőt is játszott, de a román felnőtt válogatottal két Európa-bajnoki elődöntőbe is bejutott. Megkapta a Román Kosárlabda Szövetségtől a sport kiváló mestere elismerést, ami a legmagasabb kitüntetés, amit megkaphat egy visszavonult sportoló a szövetség részéről.
Nicusor Dan államfő és Ilie Bolojan miniszterelnök is köszöntötte a romániai magyarokat a nemzeti ünnep alkalmából. "A magyarság napja különleges ünnep azon honfitársaink számára, akik egy közös történelmi, nyelvi és kulturális térhez való tartozásukat ünneplik. Ugyanakkor jó alkalom arra, hogy értékeljük a romániai magyarok hozzájárulását nemzetünk fejlődéséhez interetnikai és interkulturális párbeszéden keresztül" – fogalmazott a román államelnök.
Az MTI tudósítása szerint Nicușor Dan hangsúlyozta a romániai magyarságnak a rendszerváltás óta eltelt időszakban játszott pozitív szerepét. "Idézzük fel ezen az ünnepnapon, mennyire fontos volt ennek a közösségnek az aktív támogatása Románia demokráciához való visszatérésében a kommunizmus éveit követően, később pedig az európai és euroatlanti értékek feltétel nélküli felvállalásában. A többség és a kisebbség közötti folyamatos partnerség egyik erőssége volt országunk modernizációjának és az Európai Unióhoz való teljes csatlakozásnak" - olvasható az államfő optimizmusra és egységre való felszólítással záruló üzenetében.
Ilie Bolojan is a romániai magyar közösség érdemeit hangsúlyozta ünnepi üzenetében: "március 15. alkalmából a tisztelet és a megbecsülés üzenetét küldöm a romániai magyar közösségnek a Románia fejlődéséért generációk óta hozott hozzájárulásáért." A kormányfő hangsúlyozta, hogy a magyar közösség fontos része a román társadalomnak. "A román kormány szilárdan elkötelezett marad minden etnikai közösség jogainak és identitásának tiszteletben tartása, az állampolgárok közötti bizalom légkörének erősítése mellett" - szögezte le a miniszterelnök.
Akár 24 évbe is telhet még a kommunizmus idején elkobzott ingatlanok visszaszolgáltatása. Ezt Daniel Cioloş miniszterelnök ellenőrző testülete állapította meg, miuán megvizsgálta a restitúciós hatóság tevékenységét.
Az ellenőrző testület közleménye szerint, ha továbbra is a jelenlegi ütemben folyik a 2001/10-es törvény alapján, magánszemélyek által benyújtott visszaszolgáltatási kérelmek elbírálása, akkor a csak 2039-ben zárul le folyamat. A kérelmek több mint 71 százaléka ugyanis még feldolgozatlan. (tovább…)
A belga kormány nem avatkozik bele Carles Puigdemont volt katalán elnök esetleges kiadatási ügyébe, ez tisztán jogi ügy – szögezte le ma Koen Geens belga igazságügyi miniszter. (tovább…)
A kormányváltás után sem változott a román külügyminisztérium elutasító álláspontja a nagyváradi és marosvásárhelyi magyar konzuli iroda ügyében – tájékoztat a Krónika. A kolozsvári napilap Szijjártó Péter magyar külügyminiszter pénteki bukaresti látogatásával kapcsolatban kereste meg a külügyminisztériumot a konzuli irodákra vonatkozó kérdéssel. (tovább…)
Kiváló gazdasági együttműködési lehetőségeket kínál Törökországnak Kína egyre növekvő gazdasági ereje – jelentette ki a török-kínai gazdasági fórumon Qian Bo. (tovább…)
Meghalt ma hajnalban Kasza József, a Vajdasági Magyar Szövetség volt elnöke, egykori szerbiai miniszterelnök-helyettes és szabadkai polgármester ? közölte a néhai politikus fia. Kasza József több mint 12 éven át vezette a legnagyobb délvidéki magyar pártot, a VMSZ-t, Szabadka polgármestere, valamint a Zoran Djindjic vezette kormány miniszterelnök-helyettese is volt. (tovább…)
Több mint négymillió olaszt várnak holnap az urnákhoz Szicíliában a tartományi választásokon, amelyeket elemzők a kormány és az ellenzéki pártok főpróbájának tartanak a jövőre esedékes olaszországi parlamenti választások előtt. (tovább…)
Jó kezdeményezésnek tartja az RMDSZ az első mezőgazdasági gép-programot, amely azoknak a gazdáknak nyújtana támogatást, akik a következő időszakban vásárolnák meg első, nagykapacitású gépüket. A programot a pénzügyminisztérium javasolta a mezőgazdasági szaktárca számára. (tovább…)
Hevesen bírálta a kormány pénzügyi és gazdasági politikáját csütörtöki sajtónyilatkozatában az államfő. Klaus Johannis felszólította a koalíciót, hogy ?ne vigye egy olyan gazdasági kalandba az országot, amelynek szomorú vége lehet?. (tovább…)
Kaotikus állapotok alakultak ki kedden a Görögország és Bulgária közötti legfontosabb határátkelőnél, mivel a több mint két hete sztrájkoló görög gazdák traktorjaikkal akadályozzák a forgalmat. A kormány tervezett nyugdíj- és adóreformja elleni tiltakozásul meghirdetett akció résztvevői csak a személygépkocsikat engedik át a promahon-kulatai átkelőn, a teherautók kénytelenek a határon vesztegelni. (tovább…)
A szocialista párt jelöltjét kérte fel VI. Fülöp spanyol király tegnap este a kormányalakításra. Pedro Sánchez szocialista miniszterelnökjelölt ezt követően bejelentette: párbeszédet kezdeményez a parlament jobb- és baloldali pártjaival azért, hogy haladó és reformkormányt alakulhasson Spanyolországban. (tovább…)
object(WP_Query)#3456 (54) {
["query"]=>
array(6) {
["cat"]=>
string(9) "-715,-165"
["posts_per_page"]=>
string(2) "12"
["ignore_sticky_posts"]=>
bool(true)
["post__not_in"]=>
array(5) {
[0]=>
int(460827)
[1]=>
int(460846)
[2]=>
int(460651)
[3]=>
int(460845)
[4]=>
int(460819)
}
["paged"]=>
int(2938)
["post_status"]=>
string(7) "publish"
}
["query_vars"]=>
array(66) {
["cat"]=>
string(9) "-715,-165"
["posts_per_page"]=>
int(12)
["ignore_sticky_posts"]=>
bool(true)
["post__not_in"]=>
array(5) {
[0]=>
int(460651)
[1]=>
int(460819)
[2]=>
int(460827)
[3]=>
int(460845)
[4]=>
int(460846)
}
["paged"]=>
int(2938)
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["error"]=>
string(0) ""
["m"]=>
string(0) ""
["p"]=>
int(0)
["post_parent"]=>
string(0) ""
["subpost"]=>
string(0) ""
["subpost_id"]=>
string(0) ""
["attachment"]=>
string(0) ""
["attachment_id"]=>
int(0)
["name"]=>
string(0) ""
["pagename"]=>
string(0) ""
["page_id"]=>
int(0)
["second"]=>
string(0) ""
["minute"]=>
string(0) ""
["hour"]=>
string(0) ""
["day"]=>
int(0)
["monthnum"]=>
int(0)
["year"]=>
int(0)
["w"]=>
int(0)
["category_name"]=>
string(0) ""
["tag"]=>
string(0) ""
["tag_id"]=>
string(0) ""
["author"]=>
string(0) ""
["author_name"]=>
string(0) ""
["feed"]=>
string(0) ""
["tb"]=>
string(0) ""
["meta_key"]=>
string(0) ""
["meta_value"]=>
string(0) ""
["preview"]=>
string(0) ""
["s"]=>
string(0) ""
["sentence"]=>
string(0) ""
["title"]=>
string(0) ""
["fields"]=>
string(3) "all"
["menu_order"]=>
string(0) ""
["embed"]=>
string(0) ""
["category__in"]=>
array(0) {
}
["category__not_in"]=>
array(0) {
}
["category__and"]=>
array(0) {
}
["post__in"]=>
array(0) {
}
["post_name__in"]=>
array(0) {
}
["tag__in"]=>
array(0) {
}
["tag__not_in"]=>
array(0) {
}
["tag__and"]=>
array(0) {
}
["tag_slug__in"]=>
array(0) {
}
["tag_slug__and"]=>
array(0) {
}
["post_parent__in"]=>
array(0) {
}
["post_parent__not_in"]=>
array(0) {
}
["author__in"]=>
array(0) {
}
["author__not_in"]=>
array(0) {
}
["search_columns"]=>
array(0) {
}
["suppress_filters"]=>
bool(false)
["cache_results"]=>
bool(true)
["update_post_term_cache"]=>
bool(true)
["update_menu_item_cache"]=>
bool(false)
["lazy_load_term_meta"]=>
bool(true)
["update_post_meta_cache"]=>
bool(true)
["post_type"]=>
string(0) ""
["nopaging"]=>
bool(false)
["comments_per_page"]=>
string(2) "50"
["no_found_rows"]=>
bool(false)
["order"]=>
string(4) "DESC"
}
["tax_query"]=>
object(WP_Tax_Query)#3589 (6) {
["queries"]=>
array(1) {
[0]=>
array(5) {
["taxonomy"]=>
string(8) "category"
["terms"]=>
array(2) {
[0]=>
int(715)
[1]=>
int(165)
}
["field"]=>
string(7) "term_id"
["operator"]=>
string(6) "NOT IN"
["include_children"]=>
bool(true)
}
}
["relation"]=>
string(3) "AND"
["table_aliases":protected]=>
array(0) {
}
["queried_terms"]=>
array(0) {
}
["primary_table"]=>
string(9) "rad_posts"
["primary_id_column"]=>
string(2) "ID"
}
["meta_query"]=>
object(WP_Meta_Query)#3444 (9) {
["queries"]=>
array(0) {
}
["relation"]=>
NULL
["meta_table"]=>
NULL
["meta_id_column"]=>
NULL
["primary_table"]=>
NULL
["primary_id_column"]=>
NULL
["table_aliases":protected]=>
array(0) {
}
["clauses":protected]=>
array(0) {
}
["has_or_relation":protected]=>
bool(false)
}
["date_query"]=>
bool(false)
["request"]=>
string(458) "SELECT SQL_CALC_FOUND_ROWS rad_posts.ID
FROM rad_posts
WHERE 1=1 AND rad_posts.ID NOT IN (460651,460819,460827,460845,460846) AND (
rad_posts.ID NOT IN (
SELECT object_id
FROM rad_term_relationships
WHERE term_taxonomy_id IN (175,725)
)
) AND rad_posts.post_type = 'post' AND ((rad_posts.post_status = 'publish'))
GROUP BY rad_posts.ID
ORDER BY rad_posts.menu_order, rad_posts.post_date DESC
LIMIT 35244, 12"
["posts"]=>
array(12) {
[0]=>
object(WP_Post)#3592 (24) {
["ID"]=>
int(104455)
["post_author"]=>
string(3) "105"
["post_date"]=>
string(19) "2016-02-03 10:40:42"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2016-02-03 08:40:42"
["post_content"]=>
string(1315) "Akár 24 évbe is telhet még a kommunizmus idején elkobzott ingatlanok visszaszolgáltatása. Ezt Daniel Cioloş miniszterelnök ellenőrző testülete állapította meg, miuán megvizsgálta a restitúciós hatóság tevékenységét.
Az ellenőrző testület közleménye szerint, ha továbbra is a jelenlegi ütemben folyik a 2001/10-es törvény alapján, magánszemélyek által benyújtott visszaszolgáltatási kérelmek elbírálása, akkor a csak 2039-ben zárul le folyamat. A kérelmek több mint 71 százaléka ugyanis még feldolgozatlan. A 2013/165-os törvény alapján elbírálandó kárpótlási kérelmek 54 százaléka esetében pedig még semmilyen lépést nem tett a restitúciós hatóság ? áll a közleményben.
A miniszterelnök ellenőrző testülete ugyanakkor a korrupcióellenes ügyészséghez fordult, azt kéri tőle, hogy nézze át a felülértékelt kárpotlásokat. Mint ismert, az elmúlt évben több korrupcióellenes eljárás indult a restitúciós hatóság volt vezetői ellen amiatt, hogy ingatlanüzérek soron kívül, jogtalanul magas kárpótlási összegeket kaptak.
Az Emberi Jogok Európai Bírósága 2010-ben szólította fel Romániát, hogy tegye működőképessé az államosított ingatlanokkal kapcsolatos jogorvoslati rendszerét."
["post_title"]=>
string(57) "Közlemény a restitúciós hatóság tevékenységéről"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(47) "kozlemeny-a-restitucios-hatosag-tevekenysegerol"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2016-02-03 14:07:09"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2016-02-03 12:07:09"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=104455"
["menu_order"]=>
int(38085)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[1]=>
object(WP_Post)#3590 (24) {
["ID"]=>
int(293426)
["post_author"]=>
string(3) "115"
["post_date"]=>
string(19) "2017-11-04 14:00:17"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2017-11-04 11:00:17"
["post_content"]=>
string(1299) "A belga kormány nem avatkozik bele Carles Puigdemont volt katalán elnök esetleges kiadatási ügyébe, ez tisztán jogi ügy - szögezte le ma Koen Geens belga igazságügyi miniszter.
A volt katalán elnök és társai ellen európai elfogatóparancsot adott ki a bíróság Spanyolországban, miután a katalán parlament októberben, a hónap elején tartott, alkotmányellenes népszavazást követően egyoldalúan kinyilvánította Katalónia függetlenségét. Puigdemont és a katalán kormány több tagja Brüsszelbe utazott, miután a spanyol kormány rendkívüli intézkedésként, az alkotmányos rend helyreállítására hivatkozva menesztette a katalán kormányt, és előrehozott választásokat írt ki Katalóniában.
A hagyományos kiadatási ügyekkel ellentétben a végrehajtó hatalomnak az európai elfogatóparancsok ügyében semmilyen szerepe nincs, minden az érintett országok igazságügyi hatóságai között zajlik - húzta alá Geens. A volt katalán elnök azt mondja, kész együttműködni a spanyol hatóságokkal, de elvesztette bizalmát a spanyol igazságszolgáltatásban, amely szerinte "átpolitizálódott". Puigdemont és társai brüsszeli tartózkodása a belga kormányon belül is feszültséget okoz.
"
["post_title"]=>
string(33) "Nem politikai ügy a Puigdemonté"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(31) "nem-politikai-ugy-a-puigdemonte"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2017-11-04 14:00:17"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2017-11-04 11:00:17"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=293426"
["menu_order"]=>
int(38086)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[2]=>
object(WP_Post)#3587 (24) {
["ID"]=>
int(104595)
["post_author"]=>
string(3) "105"
["post_date"]=>
string(19) "2016-02-03 12:15:33"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2016-02-03 10:15:33"
["post_content"]=>
string(1146) "A kormányváltás után sem változott a román külügyminisztérium elutasító álláspontja a nagyváradi és marosvásárhelyi magyar konzuli iroda ügyében - tájékoztat a Krónika. A kolozsvári napilap Szijjártó Péter magyar külügyminiszter pénteki bukaresti látogatásával kapcsolatban kereste meg a külügyminisztériumot a konzuli irodákra vonatkozó kérdéssel.
A lap kérésére a román külügyi tárca egymondatos választ küldött: ?Ami Magyarország azon kérését illeti, miszerint két konzuli irodát nyitna Romániában, Nagyváradon, illetve Marosvásárhelyen, a román fél válaszát már 2014-ben közöltük.? A magyar kormány 2013 áprilisában kezdeményezte a nagyváradi és marosvásárhelyi konzuli iroda alapítását. A magyar külügyminisztérium 2014 júliusában jelentette be, hogy Románia érdemi magyarázat nélkül elutasította Magyarország igényét.
A Krónika emlékeztet: a román külügyminisztérium akkor azt válaszolta a lap kérdésére: ?Romániának szuverén joga, hogy ne fogadja el egy állam konzuli képviseletének bővítését a területén?."
["post_title"]=>
string(70) "Változatlan Bukarest álláspontja a magyar konzuli irodák ügyében"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(64) "valtozatlan-bukarest-allaspontja-a-magyar-konzuli-irodak-ugyeben"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2016-02-03 12:15:33"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2016-02-03 10:15:33"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=104595"
["menu_order"]=>
int(38087)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[3]=>
object(WP_Post)#3574 (24) {
["ID"]=>
int(293406)
["post_author"]=>
string(3) "115"
["post_date"]=>
string(19) "2017-11-04 13:59:47"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2017-11-04 10:59:47"
["post_content"]=>
string(1320) "Kiváló gazdasági együttműködési lehetőségeket kínál Törökországnak Kína egyre növekvő gazdasági ereje - jelentette ki a török-kínai gazdasági fórumon Qian Bo.
Kína törökországi nagykövete beszédében reményét fejezte ki, hogy mihamarabb megállapodásra jutnak a kelet-törökországi Kars városát a nyugat-törökországi Erdine várossal összekötő nagysebességű vasútvonal, valamint az ország harmadik atomerőművének a megépítése ügyében. Rámutatott, hogy Kína Törökország második legnagyobb kereskedelmi partnere volt 2016-ban, a két ország közötti kereskedelmi forgalom az idei év első kilenc hónapjában már elérte a csaknem 16 milliárd dollárt.
Kína törökországi nagykövete elmondta, hogy Kína bruttó hazai terméke az idén várhatóan eléri a 12 ezer milliárd dollárt, ami a második legnagyobb nemzetgazdaság rangját jelenti számára. A világgazdasági növekedéshez pedig Kína több mint harminc százalékkal járul hozzá az idén. Az elkövetkező öt évben Kína 8 ezer milliárd dollár értékben importál majd javakat, 600 milliárd dollár közvetlen külföldi befektetést fogad, és 750 milliárd dollárt fektet majd be külföldön, miközben 700 millió polgára látogat majd külföldre. (MTI)"
["post_title"]=>
string(75) "Szorosabbra vonná gazdasági együttműködését Törökország és Kína"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(63) "szorosabbra-vonna-gazdasagi-egyuttmukodeset-torokorszag-es-kina"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2017-11-04 13:59:47"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2017-11-04 10:59:47"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=293406"
["menu_order"]=>
int(38088)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[4]=>
object(WP_Post)#3445 (24) {
["ID"]=>
int(104615)
["post_author"]=>
string(3) "105"
["post_date"]=>
string(19) "2016-02-03 12:25:53"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2016-02-03 10:25:53"
["post_content"]=>
string(737) "Meghalt ma hajnalban Kasza József, a Vajdasági Magyar Szövetség volt elnöke, egykori szerbiai miniszterelnök-helyettes és szabadkai polgármester ? közölte a néhai politikus fia. Kasza József több mint 12 éven át vezette a legnagyobb délvidéki magyar pártot, a VMSZ-t, Szabadka polgármestere, valamint a Zoran Djindjic vezette kormány miniszterelnök-helyettese is volt.
A VMSZ fegyelmi bizottsága később, 2010 februárjában megfosztotta tiszteletbeli elnöki tisztségétől, és kizárta a pártból a VMSZ politikáját bíráló kijelentései miatt.
Kasza József idén február 6-án lett volna 71 éves. Egészségi állapota az utóbbi években leromlott, a szabadkai kórházban hunyt el."
["post_title"]=>
string(67) "Meghalt Kasza József, a Vajdasági Magyar Szövetség volt elnöke"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(61) "meghalt-kasza-jozsef-a-vajdasagi-magyar-szovetseg-volt-elnoke"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2016-02-03 12:31:37"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2016-02-03 10:31:37"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=104615"
["menu_order"]=>
int(38089)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[5]=>
object(WP_Post)#3623 (24) {
["ID"]=>
int(293386)
["post_author"]=>
string(3) "115"
["post_date"]=>
string(19) "2017-11-04 13:59:11"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2017-11-04 10:59:11"
["post_content"]=>
string(1398) "Több mint négymillió olaszt várnak holnap az urnákhoz Szicíliában a tartományi választásokon, amelyeket elemzők a kormány és az ellenzéki pártok főpróbájának tartanak a jövőre esedékes olaszországi parlamenti választások előtt.
Reggel nyolc órától este tízig lehet szavazni a sziget új elnökének és hetvenfős tartományi testületének megválasztására. A szavazatszámlálás hétfőn kezdődik, végleges eredmény november 6-án estétől várható. A dél-olaszországi Szicília hagyományosan jobbközép területnek számít, bár az utóbbi öt évben a szigetet a balközép színeiben politizáló Rosario Crocetta vezette. Helyére öt jelölt pályázik, de a felmérések szerint ez a belpolitikai megmérettetés valójában a két nagy ellenzéki erő, vagyis a jobbközép alkotta szövetség és az Öt Csillag Mozgalom (M5S) jelöltje között zajlik.
A Szicíliában esélytelennek tűnő balközép Demokrata Párt (PD) főtitkára, Matteo Renzi szerint a tartományi választások nem számítanak belpolitikai tesztnek. Továbbra sem ismert a parlamenti választások időpontja: az olasz sajtó korábban március elejéről írt, más értesülések szerint a PD - erejének növelésére - május-júniusra akarja halasztani. A szicíliai választásokat követően azonban az országos kampány is megkezdődik. (MTI)"
["post_title"]=>
string(71) "Belpolitikai tesztnek tekintik a szicíliai tartományi választásokat"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(67) "belpolitikai-tesztnek-tekintik-a-sziciliai-tartomanyi-valasztasokat"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2017-11-04 13:59:11"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2017-11-04 10:59:11"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=293386"
["menu_order"]=>
int(38090)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[6]=>
object(WP_Post)#3416 (24) {
["ID"]=>
int(104415)
["post_author"]=>
string(3) "105"
["post_date"]=>
string(19) "2016-02-03 10:39:50"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2016-02-03 08:39:50"
["post_content"]=>
string(691) "Jó kezdeményezésnek tartja az RMDSZ az első mezőgazdasági gép-programot, amely azoknak a gazdáknak nyújtana támogatást, akik a következő időszakban vásárolnák meg első, nagykapacitású gépüket. A programot a pénzügyminisztérium javasolta a mezőgazdasági szaktárca számára. Tánczos Barna, az RMDSZ szenátusi frakciójának vezetője elmondta: a szövetség támogatja a kezdeményezést, és a hét folyamán eljuttatja javaslatait, észrevételeit mindkét minisztériumhoz.
[audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2016/02/2016-02-03-Tanczos.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2016/02/2016-02-03-Tanczos.ogg"][/audio]
"
["post_title"]=>
string(56) "Tánczos Barna az első mezőgazdasági gép-programról"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(50) "tanczos-barna-az-elso-mezogazdasagi-gep-programrol"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2016-02-03 14:08:36"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2016-02-03 12:08:36"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=104415"
["menu_order"]=>
int(38091)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[7]=>
object(WP_Post)#3622 (24) {
["ID"]=>
int(293346)
["post_author"]=>
string(2) "95"
["post_date"]=>
string(19) "2017-11-03 12:43:27"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2017-11-03 09:43:27"
["post_content"]=>
string(3183) "Hevesen bírálta a kormány pénzügyi és gazdasági politikáját csütörtöki sajtónyilatkozatában az államfő. Klaus Johannis felszólította a koalíciót, hogy ?ne vigye egy olyan gazdasági kalandba az országot, amelynek szomorú vége lehet?.
Az államfő a kormány által kilátásba helyezett adó- és járulékintézkedésekre reagált, amelyek ellen korábban a munkáltatók és a szakszervezetek is tiltakoztak, illetve a szakértők is bíráltak. Szerinte ezek csak bonyodalmat okoznak ahelyett, hogy megoldanák a problémákat.
"Az intézkedéscsomag valójában nem adóügyi forradalomhoz vezet, inkább adóügyi felfordulás lesz belőle? ? mondta a Cotroceni-palotában tartott sajtónyilatkozatában Klaus Johannis. Hozzátette: szerint a kormány úgy viselkedik, mint az az ember, aki minél többet keres, annál inkább eladósítja magát.
20 százalékkal kell emelni a bruttó fizetést
A miniszterelnök mára rendkívüli kormányülést hívott össze, hogy megvitassa a tervezett adójogi változtatásokat.
A tervek szerint január elsejétől a munkavállalók bruttó fizetéséből 35 százalékot vonnak le társadalom- és egészségbiztosítási járulék címén. A munkáltatónak csak a bruttó 2,25 százalékának megfelelő összeget kell befizetnie a munkabiztosítási alapba.
A jövedelemadó a jelenlegi 16-ról 10 százalékra csökkenne januártól. Azt a kormány is elismeri, hogy ilyen körülmények között a munkáltatóknak mintegy 20 százalékkal meg kellene emelni a bruttó béreket ahhoz, hogy az alkalmazott nettó jövedelme ne csökkenjen, erre azonban nem lehet törvénnyel kényszeríteni őket.
A tervezett adó- és járulékintézkedésekről sürgősségi kormányrendeletet akar elfogadni a koalíció.
Bűncselekmény lesz az illetékbefizetés elhanyagolása
A társadalombiztosítási járulékok terhének áthárítására vonatkozó intézkedés életbe lépését követően bűncselekménynek fog számítani, ha a munkáltató nem fizeti be a járulékokat - nyilatkozta a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke. Liviu Dragnea újságírók kérdésére válaszolt, hogy mi történik, ha a tervezett intézkedés életbe lépése után a munkáltató elmulasztja befizetni a járulékokat az alkalmazott nevében.
A PNL utcai megmozdulásokat szervez
Az ellenzék kész akár utcai megmozdulásokkal válaszolni az adószabályok módosítására. A Nemzeti Liberális Párt elnöke, Ludovic Orban kijelentette: azt tervezik, hogy összefogják a kormány intézkedéseivel elégedetlen társadalmi szervezeteket, az üzleti szférát, és szükség esetén az alkotmánybírósághoz vagy a Nép Ügyvédjéhez fordulnak, ugyanakkor nem zárta ki utcai tüntetések szervezését sem.
Az ellenzéki politikus hangsúlyozta: erősen aggályosnak tartja, hogy a kormány sürgősségi rendelettel módosítja az adótörvénykönyvet. Mivel a jogszabályt a parlamentnek is el kell fogadnia, de a törvényhozás el is utasíthatja, a jövő évi költségvetést egy bizonytalan jövőjű jogszabályra építi fel a kormány."
["post_title"]=>
string(77) "Folyamatban az illetékáthárítás, az államfő "felfordulásról" beszél"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(64) "folyamatban-az-illetekatharitas-az-allamfo-felfordulasrol-beszel"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2017-11-04 12:45:21"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2017-11-04 09:45:21"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=293346"
["menu_order"]=>
int(38092)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[8]=>
object(WP_Post)#3636 (24) {
["ID"]=>
int(104505)
["post_author"]=>
string(3) "195"
["post_date"]=>
string(19) "2016-02-03 11:06:38"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2016-02-03 09:06:38"
["post_content"]=>
string(1327) "Kaotikus állapotok alakultak ki kedden a Görögország és Bulgária közötti legfontosabb határátkelőnél, mivel a több mint két hete sztrájkoló görög gazdák traktorjaikkal akadályozzák a forgalmat. A kormány tervezett nyugdíj- és adóreformja elleni tiltakozásul meghirdetett akció résztvevői csak a személygépkocsikat engedik át a promahon-kulatai átkelőn, a teherautók kénytelenek a határon vesztegelni.
A görög oldalon csaknem 11 kilométer hosszan torlódtak fel a kamionok, míg Bulgáriában legalább 10 kilométeresre nőtt a várakozó teherautók oszlopa ? tájékoztat az MTI szemtanúkra hivatkozva. A sztrájkoló gazdák azzal fenyegetőznek, hogy tiltakozó akciójukat kiterjesztik, és a fő görög-bolgár határátkelőt teljesen lezárják, ha az athéni kormány nem vonja vissza valamennyi reformtervezetét, és nem ül le velük ?előfeltételek nélkül? tárgyalni.
Bojko Boriszov bolgár miniszterelnök felszólította görög kollégáját, Alekszisz Cipraszt, tegye meg a szükséges lépéseket ahhoz, hogy biztosítva legyen az áruszállítás a határon. Daniel Mitovbolgár külügyminiszter ugyanakkor közölte: amennyiben szükségessé válik, Szófia az Európai Unió közbelépését fogja kérni a határain uralkodó helyzet miatt."
["post_title"]=>
string(48) "Hosszú kamionsorok a görög-bolgár határnál"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(42) "hosszu-kamionsorok-a-gorog-bolgar-hatarnal"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2016-02-03 14:07:51"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2016-02-03 12:07:51"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=104505"
["menu_order"]=>
int(38093)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[9]=>
object(WP_Post)#3637 (24) {
["ID"]=>
int(293326)
["post_author"]=>
string(2) "95"
["post_date"]=>
string(19) "2017-11-03 12:42:55"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2017-11-03 09:42:55"
["post_content"]=>
string(818) "Călin Popescu-Tăriceanu ezt az államfőnek címzett nyílt levelében írta, válaszul Klaus Iohannis tegnapi kijelentéseire.
A szenátus elnöke hangsúlyozta: a többi jóhiszemű emberrel együtt tovább fog harcolni a párhuzamos állam felszámolása érdekében, ?azért, hogy derüljön ki az igazság ennek a rendszernek a működési elveiről, hogy kik próbálják bitorolni a demokratikusan megválasztott többség hatalmát?.
Tăriceanu szerint sem nyelvezet, sem érvelés tekintetében nem méltó egy államfőhöz az a támadás, amelyet Klaus Iohannis ellene intézett csütörtöki sajtónyilatkozatában.
Az államfő azt mondta, Romániában nincs sem okkult, sem föld alatti hatalmi rendszer, szerinte Tăriceanu néha azt a benyomást kelti, hogy "kissé megszállott"."
["post_title"]=>
string(67) "Folytatja a harcot a "párhuzamos állam" ellen a szenátus elnöke"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(61) "folytatja-a-harcot-a-parhuzamos-allam-ellen-a-szenatus-elnoke"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2017-11-04 12:43:17"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2017-11-04 09:43:17"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=293326"
["menu_order"]=>
int(38094)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[10]=>
object(WP_Post)#3638 (24) {
["ID"]=>
int(104525)
["post_author"]=>
string(3) "105"
["post_date"]=>
string(19) "2016-02-03 11:07:32"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2016-02-03 09:07:32"
["post_content"]=>
string(878) "A szocialista párt jelöltjét kérte fel VI. Fülöp spanyol király tegnap este a kormányalakításra. Pedro Sánchez szocialista miniszterelnökjelölt ezt követően bejelentette: párbeszédet kezdeményez a parlament jobb- és baloldali pártjaival azért, hogy haladó és reformkormányt alakulhasson Spanyolországban.
Sánchez felvázolta programjának fő elemeit, amelyek közül prioritásnak nevezte a munkahelyteremtést, és szükségesnek az 1978-as alkotmány reformját. Mint mondta, a tárgyalóasztalnál nem pozíciókról, hanem a programokról kíván egyeztetni a pártokkal.
A szocialista vezető nincs könnyű helyzetben, ugyanis pártjának 90 képviselője van a 350 fős parlamentben. Miniszterelnökké választásához pedig az első körben abszolút többségre, azaz 176 képviselő támogató szavazatára van szüksége."
["post_title"]=>
string(47) "A szocialisták alakítanak kormányt Madridban"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(44) "a-szocialistak-alakitanak-kormanyt-madridban"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2016-02-03 11:07:32"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2016-02-03 09:07:32"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=104525"
["menu_order"]=>
int(38095)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[11]=>
object(WP_Post)#3612 (24) {
["ID"]=>
int(293306)
["post_author"]=>
string(2) "95"
["post_date"]=>
string(19) "2017-11-03 12:42:13"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2017-11-03 09:42:13"
["post_content"]=>
string(478) "Ismeretlen tettes letörte a kolozsvári Mátyás szoborcsoport egyik alakjának, Szapolyai Istvánnak a sarkantyúját.
A megrongált szoborról Gergely Balázs tett közzé fényképeket a Facebookon. A helyi tanácsos a Transindexnek azt mondta, fel fogja vetni a problémát a tanács ülésén, a szoborcsoport őrzése ugyanis a városvezetés korábbi ígéretei ellenére nem biztosított. A politikus a rendőrség értesítését is kilátásba helyezte."
["post_title"]=>
string(33) "Megrongálták a Mátyás szobrot"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(29) "megrongaltak-a-matyas-szobrot"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2017-11-04 12:47:47"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2017-11-04 09:47:47"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=293306"
["menu_order"]=>
int(38096)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
}
["post_count"]=>
int(12)
["current_post"]=>
int(-1)
["before_loop"]=>
bool(false)
["in_the_loop"]=>
bool(false)
["post"]=>
object(WP_Post)#3592 (24) {
["ID"]=>
int(104455)
["post_author"]=>
string(3) "105"
["post_date"]=>
string(19) "2016-02-03 10:40:42"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2016-02-03 08:40:42"
["post_content"]=>
string(1315) "Akár 24 évbe is telhet még a kommunizmus idején elkobzott ingatlanok visszaszolgáltatása. Ezt Daniel Cioloş miniszterelnök ellenőrző testülete állapította meg, miuán megvizsgálta a restitúciós hatóság tevékenységét.
Az ellenőrző testület közleménye szerint, ha továbbra is a jelenlegi ütemben folyik a 2001/10-es törvény alapján, magánszemélyek által benyújtott visszaszolgáltatási kérelmek elbírálása, akkor a csak 2039-ben zárul le folyamat. A kérelmek több mint 71 százaléka ugyanis még feldolgozatlan. A 2013/165-os törvény alapján elbírálandó kárpótlási kérelmek 54 százaléka esetében pedig még semmilyen lépést nem tett a restitúciós hatóság ? áll a közleményben.
A miniszterelnök ellenőrző testülete ugyanakkor a korrupcióellenes ügyészséghez fordult, azt kéri tőle, hogy nézze át a felülértékelt kárpotlásokat. Mint ismert, az elmúlt évben több korrupcióellenes eljárás indult a restitúciós hatóság volt vezetői ellen amiatt, hogy ingatlanüzérek soron kívül, jogtalanul magas kárpótlási összegeket kaptak.
Az Emberi Jogok Európai Bírósága 2010-ben szólította fel Romániát, hogy tegye működőképessé az államosított ingatlanokkal kapcsolatos jogorvoslati rendszerét."
["post_title"]=>
string(57) "Közlemény a restitúciós hatóság tevékenységéről"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(47) "kozlemeny-a-restitucios-hatosag-tevekenysegerol"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2016-02-03 14:07:09"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2016-02-03 12:07:09"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=104455"
["menu_order"]=>
int(38085)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
["comment_count"]=>
int(0)
["current_comment"]=>
int(-1)
["found_posts"]=>
int(37957)
["max_num_pages"]=>
int(3164)
["max_num_comment_pages"]=>
int(0)
["is_single"]=>
bool(false)
["is_preview"]=>
bool(false)
["is_page"]=>
bool(false)
["is_archive"]=>
bool(false)
["is_date"]=>
bool(false)
["is_year"]=>
bool(false)
["is_month"]=>
bool(false)
["is_day"]=>
bool(false)
["is_time"]=>
bool(false)
["is_author"]=>
bool(false)
["is_category"]=>
bool(false)
["is_tag"]=>
bool(false)
["is_tax"]=>
bool(false)
["is_search"]=>
bool(false)
["is_feed"]=>
bool(false)
["is_comment_feed"]=>
bool(false)
["is_trackback"]=>
bool(false)
["is_home"]=>
bool(true)
["is_privacy_policy"]=>
bool(false)
["is_404"]=>
bool(false)
["is_embed"]=>
bool(false)
["is_paged"]=>
bool(true)
["is_admin"]=>
bool(false)
["is_attachment"]=>
bool(false)
["is_singular"]=>
bool(false)
["is_robots"]=>
bool(false)
["is_favicon"]=>
bool(false)
["is_posts_page"]=>
bool(false)
["is_post_type_archive"]=>
bool(false)
["query_vars_hash":"WP_Query":private]=>
string(32) "63ee51036aff191053e59af32ffee286"
["query_vars_changed":"WP_Query":private]=>
bool(false)
["thumbnails_cached"]=>
bool(false)
["allow_query_attachment_by_filename":protected]=>
bool(false)
["stopwords":"WP_Query":private]=>
NULL
["compat_fields":"WP_Query":private]=>
array(2) {
[0]=>
string(15) "query_vars_hash"
[1]=>
string(18) "query_vars_changed"
}
["compat_methods":"WP_Query":private]=>
array(2) {
[0]=>
string(16) "init_query_flags"
[1]=>
string(15) "parse_tax_query"
}
["query_cache_key":"WP_Query":private]=>
string(41) "wp_query:1530e29340d1a923b6b3c1ffbdb2162e"
}